Magyarország példátlan támogatást kap az Európai Uniótól, amely felülmúlja a II. világháború után adott Marshall-segélyek mértékét is, hiszen annak összege összességében az adott ország GDP-jének két-három százaléka volt. Ehhez képest mi évente kapunk a magyar GDP három-négy százalékának megfelelő transzfert
– fogalmazott Surányi György, hozzátéve, hogy ennek ellenére a magyar gazdaság teljesítménye 2010 és 2020 között nem nevezhető kiemelkedőnek, a gazdasági növekedés éves átlaga ebben az évtizedben nem érte el a három százalékot sem.
A magyar gazdaság termelékenységnövekedése évi átlagban egy százalékra tehető, messze elmarad a régiós országok teljesítményétől. Láthatóan bekövetkezett a felzárkózás a nyugat-európai országokhoz, de a mértéke elmarad Szlovákia, Románia, Lengyelország felzárkózásának mértékétől. Egy területen van jelentős javulás, amely közvetlenül az uniós transzfereknek köszönhető: csökkent az ország nemzetközi adóssága – tette hozzá.
Ha a belső pénzügyi folyamatot tekintjük, akkor már messze nem ennyire kedvező a kép. 2020 végére a magyar állam eladósodottsága formailag körülbelül ugyanannyi, mint tizenkét évvel ezelőtt volt. Surányi szerint mindez tartalmilag azonban lényegesen magasabb, mert közben megszüntették a magánnyugdíjpénztárakat, és Ennek következtében egy olyan feltételes kötelezettségvállalás, a nyugdíjak kifizetése szállt vissza a magyar államra, amelynek hatására nem nyolcvanszázalékos a GDP arányában az adósságráta, hanem kilencven-kilencvenöt százalék. Ez magasabb, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt.
Drágább az élet – miért?
Azzal kapcsolatban, hogy novemberben 7,4 százalék volt a fogyasztói árak növekedési üteme, Surányi György úgy fogalmazott, hogy bár a kormány és a jegybank előszeretettel a külső hatásoknak és a pandémiának tulajdonítja az inflációt, ezek a külső tényező valójában csak 2-2,5 százalékot magyaráznak. A fogyasztói árak emelkedése már a járvány előtt, 2020 januárjában is 4,7 százalékot tett ki. A volt jegybankelnök szerint teljesen egyértelmű, hogy kétharmad arányban belföldi okai vannak a megugró inflációnak. Ennek a legfontosabb jelzője az, hogy 2017 és 2019 között a magyar gazdaság az úgynevezett potenciális, organikus növekedési lehetőségénél másfél-kétszer gyorsabban növekedett. Ilyen esetben a költségvetésnek és a monetáris politikának is anticiklikusan, vagyis a ciklust csillapítandóan kell működnie – tette hozzá, kiemelve, hogy az óvatos fékezés helyett a kormány a gázra lépett.
A magyar gazdaság külső egyensúlya 2017-től folyamatosan romlik, a gazdasági növekedés messze gyorsabb volt, mint amit normálisan a gazdaság elő tudott volna állítani. Eközben folyamatosan ömlöttek be az Európai Uniótól érkező támogatások. Ez hozzáadódva a költségvetés 2-2,5 százalékos hiányához nagyjából négy-öt százaléknak megfelelő pluszkeresletet hozott létre a magyar gazdaságban, ami élénkítette és fűtötte a gazdaságot.
Surányi úgy fogalmazott, hogy maga is gondolkozott azon 2016–2017 között, hogy most lehetséges az, hogy a termelékenységnél gyorsabban emelkedhessenek a reálkeresetek.
A gond az, hogy 2018–2019-ben is két számjegyű volt a bérnövekedés. Ha egy gazdaság három-öt százalékkal növekszik, és eközben a bérek tíz-tizenkét százalékkal nőnek, abból komoly infláció fog kialakulni.
- tette hozzá, kiemelve, hogy eközben a monetáris politika is egyértelműen az inflációt fűti, mert hagyta a forint árfolyamának leértékelődését. Egy kis, nyitott gazdaságban ha leértékelődik a forint árfolyama, az az inflációt erősíti. A jelenlegi benzinárak nagyjából ötven forinttal lehetnének olcsóbbak, ha a forint nem 365–368 körül mozogna az euróval szemben, hanem normális, 330–340 közötti sávban lenne.
A jegybank annyi likviditást, pénzt önt a gazdaságba, hogy a monetáris politika oldaláról is táplálja az inflációt. Indokolt volt a cégeknek jutatott növekedési hitel 2015-ig, de utána, amikor már újra két számjegyű növekedése volt a hiteleknek, ki kellett volna vezetni.
Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy a kormány és a jegybank állandóan stimulálja a gazdaságot, úgy fogalmazott, hogy
minden észszerű gazdaságpolitikának az a célja, hogy az emberek minél jobban éljenek. Ehhez egy jó szerkezetben, vagyis fenntartható pályán, versenyképesen megvalósuló növekedés szükséges. A probléma akkor van, ha a döntéshozók azt hiszik, hogy az árfolyam leértékelése, a két számjegyű hitelállomány növekedése, a felelőtlen költségvetési költekezés és a bérek két számjegyű növekedése nem fogja a külső-belső pénzügyi egyensúlyt felborítani.
A döntéshozók szerint ez az úgynevezett magasnyomású gazdaság. Pedig a rendszerbe való felelőtlen pénzbeöntés nem magasnyomású gazdaságot, hanem túlfűtöttséget, inflációt és a külső egyensúly romlását eredményezi.
Hogyan élünk majd januártól?
A volt jegybankelnök szerint januártól lesz két-három hónap, amikor a kormány egészen példátlan pénzszórása miatt ideiglenesen úgy fogják érezni a magyarok, hogy jobbá válik a helyzetük.
Majd keserűen fognak ébredni, mert ennek hatására az infláció még magasabbra fog menni. Amikor a pénzszórás, a szavazatvásárlás lezárul, akkor szembesülnek azzal, hogy újabb pénzszórásra nincs lehetőség. Ellenkezőleg, vissza kell fogni a költekezést.
Ugyanakkor az árak már magasan lesznek. Tehát a sztenderd normális jövedelmek, a nyugdíjak és a bér kevesebbet fog érni, mint most.
Nem sikerült megállapodni a bérekről. 
