Surányi György a portfolio.hu-n közzétett írásában kifejti, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikája miatt az lenne a meglepő, ha az infláció nem emelkedne folyamatosan immár ötödik éve. A 2017 elején jegyzett defláció 2020 januárjában már 4,7 százalékra ugrott anélkül, hogy különösebb külső inflációs hatás érte volna a gazdaságot. Ezt a folyamatot törte meg a járvány kiváltotta válság, noha a maginfláció - ami jobban tükrözi a tényleges inflációs nyomást - ekkor sem távolodott el érdemben 4 százaléktól. A helyreállítási szakaszban, azaz az elmúlt év végétől újult erőre kapott az infláció. Lényegében törésmentesen ott folytatódott, ahol 2020 elején a külső sokk félbeszakította.
Nemzetközi hatások
Az elkövetkező évek egyik legégetőbb gazdasági és társadalmi kérdése globálisan, regionálisan és itthon is az infláció kézben tarthatósága lesz. Nem egyszerűen gazdaság-, pénzügy- vagy monetáris politikai, hanem eminensen fontos politikai kérdésként.
Egy antiinflációs politika lehetséges körvonalai
A legnagyobb veszély az, hogy az inflációs várakozások magas szinten égnek be. A jövő évi gazdaságpolitika körvonalai sajnos ebbe az irányba mutatnak. A túlzott költségvetési hiány, a különösen szerkezetében lehangoló és galoppozó kiadások, az EU-források akár devizaoldalról sem fedezett kifizetései, a 12 százalékra tervezett nominális bérnövekedés, az MNB minimum ellentmondásos, a kormány által erősen befolyásolt politikája és a jelenleg kedvezőtlen külső környezet azt sugallják, hogy az infláció – durva külső recesszió nélkül – nehezen ereszkedik vissza a 3 százalék +/- 1 százalékos inflációs cél sávba 2022-ben.
Az uniós források felhasználása során néhány előkészítés alatt álló és alig védhető projektet vissza lehet vágni, ezzel helyet teremtve újaknak.
Újra kell építeni az érdekegyeztetés rendszerét. Ennek keretében olyan hosszabb távú bérmegállapodásra kell törekedni, amely külső és belső egyensúlyi, illetve versenyképességi szempontokat követ. Így például évi 3-4 százalékos reálnövekedés mellett ezzel harmonizáló reálbér növekedést céloz. Ez a versenyszektorban évi 7 százalék körüli nominális béremelést tesz lehetővé egyensúlyi pályán. Az elmúlt évek 8-12 százalékos béremelkedése azért sem kívánatos, mert annak egyre nagyobb hányadát viszi el a gyorsuló infláció.
Le kell zárni - nem egyszerűen az infláció miatt - a Növekedési Kötvény Programot.
Át kellene alakítani a zöld lakás hitel programot. A bankrendszerben még túl sok is a likviditás. Ezért sem indokolt, hogy azt a jegybank refinanszírozza, további olajat öntve a tűzre. A cél helyessége, a zöld lakás építés ösztönzése vitathatatlan. De ehhez sokkal inkább előre rögzített mértékű költségvetési kamattámogatást lehetne illeszteni. Emellett az összegét is csökkenteni indokolt (pl. 70 millió forintról 30 millióra).
Lakástámogatás másképp
Érdemes lenne az egész lakástámogatási és finanszírozási rendszert áttekinteni. Az ugyanis a jelenlegi keretek között az infláció melegágya. Nyilvánvaló beavatkozás szükséges a kínálati oldalon, ahogy erre korábban az MNB is ráirányította a figyelmet, hatástalanul. E nélkül csak az inflációt pumpáljuk. De sajnos ugyanilyen inflációs a hatása - amellett, hogy bántóan antiszociális- a lakástámogatás állami rendszere, miközben a költségvetési terhek limit nélkül emelkednek.
Visszafogottabb állampapír vásárlást
Az államháztartási hiány mederbe terelése mentén dinamikusan és megadott menetrend szerint érdemes mérsékelni az MNB állampapír-vásárlását., figyelemmel a hozamgörbe alakulására is. Hiteles makrogazdasági politika mentén (ami együtt kell haladjon a forint árfolyam reál felértékelődésével) megnyílhat az út az Európai Unió által nyújtott roppant kedvező feltételekkel nyújtott hitel felvétele előtt. Ez bőven ellensúlyozhatja az MNB államkötvény vásárlásának leépítése miatt átmenetileg megemelkedő forintalapú finanszírozási költségeket. Alapvetően azért, mert kiválthat új forintkötvény-kibocsátást – olvasható a portfolio.hu-n.
Prózai ok is állhatnak a háttérben. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
