2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Összefogás nélkül esélytelen, hogy Európa visszaszerezze a versenyképességét?
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2) és Elmar Mammadyarov azeri külügyminiszter (j2) kétoldalú találkozója az Európai Unió és a Keleti Partnerség országainak brüsszeli csúcstalálkozója keretében 2017. november 24-én. Forrás: MTI/KKM/Szabó Árpád

Az uniós és a keleti partnerségi országok vezetői tartanak csúcstalálkozót Brüsszelben, ezen a találkozón mondta el véleményét a partnerségről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Meglátása szerint az Európai Uniónak folyamatos pozitív visszajelzéseket kell adnia az úgynevezett keleti partnerországoknak, a velük való együttműködés ugyanis a közösség politikai, gazdasági, energetikai és biztonsági érdeke.

Hasonló véleményen van az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani is, aki közös cselekvésre buzdította a jelenlévőket. Mint fogalmazott: itt az ideje, hogy a felek „a demokratikus pluralizmus, az emberi és az alapvető szabadságjogok, a jogállamiság és a felelősségteljes kormányzás, a korrupció elleni küzdelem alapvető értékein alapuló, világos politikai elképzelést határozzanak meg a partnerségi együttműködés jövőjére nézve az átláthatóság, valamint a civil társadalom megerősítése érdekében”.

Miről szól ez a találkozó?

Az Európai Parlament egy hosszabb távú keleti partnerségi modell kialakítását sürgeti azon társult országok számára, amelyek jelentős előrehaladást értek el a társulási megállapodásokban meghatározott reformok végrehajtásában. Az EU Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Georgiával, Moldovával, Örményországgal és Ukrajnával tart fenn úgynevezett keleti-partnerségi kapcsolatrendszert. A mostani csúcstalálkozón áttekintik, hogy milyen eredményeket értek el a legutóbbi, 2015-ben Rigában tartott egyeztetés óta, különösen a tekintetben, hogy a partnerség milyen kézzelfogható változásokat hozott a hat keleti partnerország polgárai számára.

Az eseményen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is, utána azonban egy egészen különleges vendéget fogad, maga a kínai miniszterelnök látogat el személyesen az országba, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 10:50
A hazai átlagárak továbbra is stabilak.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Makro / Külgazdaság Olyat tettek Varga Mihályék, amire negyed évszázada nem volt példa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:15
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám 25 év után csökkentette a középtávú inflációs célt, illetve évi tizenkettőről évi nyolcra csökkentette a kamatdöntő ülések számát.
Makro / Külgazdaság Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:55
Bár még gőzerővel zajlik a részletszabályok kialakítása, Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI 2030 konferencián megerősítette, hogy a kormány kibővíti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetőségét, illetve a vagyonadót is bevezeti, egymilliárd forintos értékhatár felett. Néhány héten belül indulhat a jogszabálytervezetek társadalmi konzultációja.
Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG