2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Nemzetközi Valutaalap türelemre intette az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-et, és azt tanácsolta, halasszák el a kamatemelést.
Az IMF szerint Amerikának várnia kellene.

Az amerikai gazdaság helyzetéről készített, csütörtökön nyilvánosságra hozott éves elemzésében a valutaalap szakértői azt jósolták, hogy az amerikai gazdaság idén 2,5, jövőre pedig 3,0 százalékkal bővülhet. A korábbi, kevesebb mint két hónapja közölt prognózisban még 3,1 százalékos növekedést jeleztek a szakértők mindkét évre.

Kicsit később

Ugyanakkor az IMF kissé felfelé módosította inflációs várakozását: a korábbi 0,4 százalék helyett már 0,7 százalékos inflációt valószínűsít az idei évre. A jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) 2 százalékos inflációs célszámát várhatóan csak 2017 közepén érik el.

Ebben a helyzetben a Nemzetközi Valutaalap megítélése szerint a Fednek várnia kellene a kamatok emelésének megkezdésével 2016 első feléig, amíg a bérek és az infláció emelkedésének kézzelfogható jelei meg nem jelennek.

Megosztottság

Janet Yellen, a Fed elnöke szerint a gazdaság jó úton halad, és idén elkezdhetik emelni a kamatokat. A Fed kamatalakító testületének, a nyíltpiaci bizottságnak más tagjai viszont hajlanak arra a véleményre, hogy el kellene halasztani a kamatemelés megkezdését, amíg egyértelművé nem válik, hogy a növekedés fenntartható pályára került. A friss adatok továbbra is vegyes képet festenek a gazdaságról, amelynek teljesítménye az első negyedévben 0,7 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban.

Az IMF szakértői szerint a kamatemelés eltolásának következményeként gyorsabb ütemben növelnék a kamatokat, és szerény mértékben túllőnék a Fed középtávú inflációs célját, talán 2,5 százalék közelébe emelkedne a fogyasztói árindex. Mindazonáltal a kamatemelés eltolása értékes biztosíték lehetne a dezinflációs kockázatokkal szemben - véli a valutaalap, amely szerint a jövő év első felében 0 és 0,25 százalék között kellene tartani a kamatokat.

A Federal Reserve utoljára 2006-ban emelt kamatot, a kamatcsökkentési ciklus pedig 2008 végéig, az országot recesszióba taszító pénzügyi válság kirobbanásáig tartott, azóta változatlanul, 0-0,25 százalékos szinten állnak az irányadó kamatlábak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG