3p
Két nép szavazott a függetlenségről, mindkét eseményt tiltotta az anyaország és a nemzetközi közösség sem támogatta őket. A kurdok teljes defenzívába kerültek, a katalánoknak pedig gyors döntést kell hozniuk, kikiáltsák-e az új országot, még ha utána az el is bukok a spanyol intézkedéseken.

Tegnap az iraki kurd vezetés bejelentette, hogy a függetlenségi törekvések felfüggesztésével tárgyalásokat kezdene az iraki kormánnyal, de ez már elkésett lépésnek tűnik, sőt fölöslegesnek is, mert olyan hatása van, mintha kapitulációról lenne szó, ez pedig nagyon nem tetszik a büszke népnek, amely eredményesen harcolt az Iszlám Állam ellen, és olyan lelkesen szavazott, majd ünnepelte a népszavazási eredményt.

Kurd helyzet

Az iraki oldal ugyanakkor megerősödött, nincs miről tárgyalnia: elfoglalja azokat a területeket, amelyek 2014 előtt nem tatoztak a kurd autonóm részekhez, ráadásul megkísérel egyes külső határátkelőket is megszerezni, akár harcok árán is. A kurd vezetés azonnali tűzszünetet javasol, de ezt az iraki oldal elutasítja, mivel mindenképpen bevonul a vitatott területekre. A török elnök az iraki oldalt támogatja, és arról tárgyalt az iraki miniszterelnökkel, hogy az Irak északi részén kitermelt olajat is azon a csővezetéken át szeretnék Törökországba küldeni, amit most a kurdok használnak.

Az iraki miniszterelnök Törökországból továbbutazott Iránba, ahol az elnök a Reuters szerint teljes támogatásáról biztosította, és javasolta neki, hogy kevésbé támaszkodjon Amerikára, mint szövetségesre, és értelemszerűen nagyobb mértékben Iránra. Eddig Irak volt azon kevés országok egyike, amelyik Amerikával is, Iránnal jó kapcsolatot tartott fenn, ráadásul a jelenlegi iraki kormányt Amerika mentette meg a teljes összeomlástól, amikor az Iszlám Állam elfoglalta Irak területének egyharmadát.

Katalán előremenekülés

A kurdok helyzete így meglehetősen reménytelennek tűnik, kérdés, hogy a korábbi, szűkebb területeken el tudnak-e érni valamilyen kvázi függetlenséget, vagy teljesen kiszolgáltatottá válnak Irakkal és szomszédaikkal szemben. Ugyanakkor a Spanyolországtól elszakadni akaró katalán vezetés is komoly dilemmával küzd, mert holnap a spanyol szenátus dönt az autonómia felfüggesztéséről, és el kell döntenie Puigdemont katalán elnöknek, hogy mit tesz előtte, amíg hivatalosan hatalmon van.

Felmerült az a lehetőség, hogy előtte kikiáltja a függetlenséget, majd erre hivatkozva már egy független ország vezetőjének tekinti magát, miközben Spanyolország megfosztja hivatalától. Most azonban úgy tűnik, hogy egy kevésbé drámai megoldást választ. ő maga ír ki választásokat a tartományban december 20-ra, és megpróbálja meggyőzni a spanyol miniszterelnököt, hogy ne függessze fel az autonómiát, hisz akkor hasonló lenne a forgatókönyv, vagyis ugyancsak választásokat kellene kiírni.

A katalánok jövője mindenképpen fényes

Egy lényeges különbség persze van: ha felfüggesztik az autonómiát, akkor a spanyolok át is veszik a hatalmat, és előfordulhat, hogy csak akkor adják vissza a katalánoknak, ha már minden szeparatista veszély elmúlt. Ez persze azt a kockázatot is hordozza, hogy a katalánok egy része ellenáll, így erőszakos cselekmények is történhetnek. Mindenesetre akárhogy is lesz, a katalánoknak sokkal kisebb a vesztenivalójuk, mint a kurdoknak. Spanyolországon és az Európai Unión belül élni egyáltalán nem rossz, valószínűleg idővel sok vitás kérdést is rendezni tudnak Madriddal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG