Ki hinné, hogy létezik olyan foglalkozás, hogy vízilófog-kereskedő? Nagy-Britannia júniusban hozott szinte teljes tilalmat az elefántcsont eladására.
“Hónapokon belül növekedésnek indult a vízilófog-kereskedelem” – idézi Frankie Osuch, a Born Free állatvédő szervezet által jegyzett, szeptemberben megjelent tanulmányvezető szerzőjének szavait a BBC-re, mint forrásra támaszkodva, a greenfo.hu.
A kutatók szerint már az első, egész világra kiterjedő elefántcsontkereskedelmi tilalom elfogadása, 1989 óta megfigyelhető ez a trend. Az elefántcsontagyarnál sűrűbb, így nehezebben megmunkálható, és csak negyedakkora vízilófog olcsóbb, és a Veszélyeztetett Fajok Nemzetközi Kereskedelmét Szabályozó Egyezmény (CITES) értelmében exportengedély ellenében szabadon forgalmazható.
Egyre kevesebben vannak
A nyilvántartások 1975-ös kezdete óta a CITES rendszerében 770 ezer kiló legálisan értékesített vízilófogat jegyeztek fel. Közben 2016-ra a becslések szerint 1994-hez képest harminc százalékkal csökkent globálisan a vízilovak száma, a becslések szerint hat éve 115-130 ezer példány élhetett vadon. Az eltelt hat évben tíz nyugat- és közép-afrikai állam statisztikái szerint jelentős mértékben csökkent az egyedszám a vadorzók, illetve a vízilovak élőhelyének csökkenése miatt.
A CITES múlt havi panamai találkozója előtt be is terjesztettek egy javaslatot a vízilófog-kereskedelem teljes tilalmára, ám ezt a hatályos szabályok szerint csak akkor lehetne életbe léptetni, ha az elmúlt tíz évben ötven százalékkal csökkent volna a vízilovak egyedszáma.
Escobar tehet róla
A víziló napjait alapvetően a vízben tölti, éjszaka pedig a szárazföldön legel. Az emberre nézve az egyik legveszélyesebb állat, mert hatalmas, agresszív és kiszámíthatatlan.
Számuk Afrikában drasztikusan csökkent, a faj veszélyben van, mert mind húsuk, mind az elefántcsontot helyettesítő fogaik miatt vadásszák őket.
Kolumbiában viszont, ahol nem őshonos, túlnépesedett. Az 1980-as években Pablo Escobar drogbáró telepített négy vízilovat a magán állatkertjébe. Halála után az állatok kiszabadultak és gyorsan szaporodtak. Voltak esetek, amikor az emberekre és háziállatokra támadó vízilovakat a helyi vadászok lelőtték, de amikor ez nyilvánosságra került, a helyi és nemzetközi állatvédők felháborodtak.
A kasztrálás veszélyes és sokba kerül
Mára már 80 víziló él Kolumbiában. Komoly környezeti károkat okoznak, ugyanis a jelentős mennyiségű ürülékük szennyezi a természetes vizeket, ami olyan káros algák és baktériumok elszaporodásához vezetett, amelyek emberi és állati betegségeket okoznak. A szakemberek szerint a jövőben a víziló-populáció komoly növekedésére lehet számítani Kolumbiában, ami egyre nagyobb veszélyt fog jelenteni a helyi ökoszisztémára.
Állítólag nemrég megpróbálkoztak a vízilovak kasztrálásával.
A folyamat azonban egyrészt veszélyes, másrészt egy állat kasztrálása 50 ezer dollárba kerül – és egy szegény országról van szó, ahol ennyit soha nem fordít a kormány egy ember, de még egy falu jólétére sem.
De mi lenne a megfelelő stratégia? Erről nyitottak vitát a közelmúltban az egyik közösségi oldalon. A legtöbb szavazó, pénzt nem kímélve, visszatelepítené a vízilovakat Afrikába. Így azonnal helyreállna a természetes rend, a vízilovak az eredeti élőhelyükre kerülnének és ellensúlyoznák az állomány csökkenését. Állat- és természetvédő is megnyugodhatna.
Visszatelepíteni vagy kilőni
Voltak, akik – a szintén nagyon költséges – ivartalanításra szavaztak, vélhetően azért, mert így az állatok megölése nélkül halnának ki a kolumbiai vízilovak, igaz, a várhatóan 40-50 éves létük alatt tovább károsítanák az ökoszisztémát. A beavatkozással járó trauma és fájdalom az állatnak, valamint a 4-5 évtizednyi környezetszennyezés mind elviekben, mind következményeiben kérdésessé teszi ezt a javaslatot.
De ki vállalná a költségeket – teszi fel a kérdést a szakember? Kolumbiai állatokról van szó, márpedig ez egy elszegényedett ország, amelynek bár több mint ötven évig tartó polgárháború után 2016-ban sikerült végül békét kötnie, a drogbárók és militáns csoportok uralnak mindent.
Egy kisebb csoport a természetvédelem másik oldalára állt. Ők – egyes állatvédők várható felháborodása ellenére – kilőnék a vízilovakat, mert „addig kell őket kiirtani, amíg nem okoznak még nagyobb károkat”. Az ellenőrzött vadasparki tartás nehezebben támadható, mint a kilövés, és ha jól szervezik, talán a lokális szennyezést is kezelni lehet a bevételből.
Mégis, kinek az élete?
Az egész dilemma mögött van egy általánosabb is: nem álszent dolog-e szegény állatokért aggódni úgy, hogy közben nem vagyunk tekintettel az érintett emberek érdekeire? És nem álszentség-e a vízilovak életéért óriási anyagi áldozatokat hozni, miközben nagyüzemi állattenyésztést folytatunk, és megesszük mindazt, amit ezek az üzemek termelnek, kivéve az elvből vegákat? – teszi fel az alapkérdést a szakmai fórum.
Civil áldozata is van az újabb orosz dróncsapásoknak Ukrajnában. 
