2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A fejlődő országok lakosainak többsége, 56 százaléka elsősorban világpolgárként azonosítja magát, semmint nemzete tagjaként.

A gazdagabb, nyugati országokban azonban éppen ennek fordítottja igaz - derül ki a BBC felméréséből.

A szegényebb országokban többen gondolják

A vizsgált 18 ország közül Nigériában a legnagyobb, 73 százalék azok aránya, akik mindenekelőtt globális azonosságtudattal rendelkeznek, a nyugat-afrikai országot ebben a tekintetben Kína (71 százalék), Peru (70 százalék), majd India (67 százalék) követi a sorban a BBC World Service által megbízott GlobeScan közvélemény-kutató intézet adatai szerint.

A több mint 20 ezer ember megkérdezésével készült felmérésből azonban az is kiderül, hogy például Németországban csupán a lakosság 30 százaléka tartja magát világpolgárnak, ami visszaesést jelent a 2001-es adatokhoz képest. A nemzeti azonosságtudat erősödését a felmérés készítői a 2008-as pénzügyi világválság kedvezőtlen hatásainak tudják be.

Kik látják a legszívesebben a menekülteket?

A kutatás a nemzetek menekültekhez való hozzáállását is górcső alá vette. Az eredmények szerint a németek 54 százaléka helyesli a polgárháború sújtotta Szíria lakóinak befogadását, míg a britek 72 százaléka, a spanyolok 84 százaléka vélekedik ugyanígy. Oroszországban a legalacsonyabb, mindössze 11 százalék a szíriai menekültek befogadását helyeslők aránya.

Az amerikai kontinensen Kanadában 77 százalékos, míg az Egyesült Államokban ennél jóval kisebb, 55 százalékos ez az arány.

A felmérés során vizsgálták a lakosság hozzáállását a különböző faji és vallási háttérrel rendelkező emberek közötti házassághoz. Ebben a tekintetben Európában az oroszok körében tapasztalható a legerősebb ellenállás: a megkérdezettek 43 százaléka határozottan ellenzi ezt a gyakorlatot. Spanyolországban ezzel szemben a lakosságnak mindössze 5 százaléka helyteleníti a vegyes házasságot.

Már nem döntő a vallás

A vallás általában véve a nemzeti hovatartozáshoz képest sokkal kisebb szerepet játszik az önmeghatározásban. Ez alól a legszembetűnőbb kivétel Pakisztán, ahol a lakosság 43 százaléka legelőször is a vallása alapján azonosítja magát. Az Egyesült Államokban 15 százalék, míg az európai országokban csupán 5 százalék ez az arány.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG