3p
A várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésén.

Az egynapos betéti kamat pedig továbbra is -0.05%. Nem véletlen, hogy tavaly június óta nem változott az irányadó alapkamat, hiszen az MNB más eszközök segítségével tartja fenn a likviditásbőséget, amely meghatározza a magyar gazdaságban uralkodó pénzügyi kondíciókat. Így, a hangsúly a márciusi döntéshez hasonlóan azon volt, hogy a három hónapos jegybanki betétben elhelyezhető likviditás mennyiségét mekkora összegben korlátozza az MT. A mai döntés alkalmával 500-ról 300 milliárd forintra módosította a betét mennyiségi korlátját a Tanács – írja elemzésében Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője.

A monetáris politikai döntéseket követően nyilvánosságra hozta az MNB a Tanács közleményét, illetve az új makrogazdasági előrejelzés főbb számait. A GDP növekedési ütemre adott előrejelzés változatlan maradt (3,6% idén és 3,7% jövőre), míg az inflációs rátára adott becslést csökkentette a jegybank (2,4%-ra idén és 2,8%-ra jövőre).

Az inflációs előrejelzés csökkentésével összhangban az MT közleményének szövege is változott, a Tanácstagok erősebb utalást tettek arra, hogy a jövőben újra lazíthatnak a pénzügyi feltételeken az erősödő lefelé mutató inflációs kockázatok miatt.

Nincs meglepetés

Összességében az MNB lépései és közleménye összhangban volt a várakozásokkal. A kamatpályára vonatkozó előrejelzésünket megerősítette a Tanács üzenete, azaz 2019 végéig nem számítunk a 0,9%-os alapkamat változtatására, illetve 2018 végéig elhanyagolható esélyét látjuk annak, hogy a bankközi (3 hónapos BUBOR) kamat emelkedjen. Véleményünk szerint a 3 hónapos BUBOR a jelenlegi 0,15%-os szintről még mélyebbre süllyedhet a következő hónapokban és hosszú ideig ott is maradhat. Becslésünk szerint idén a magyar gazdaság 3,7%-kal bővülhet, az infláció pedig átlagosan 2,2% lehet.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint ugyan a jegybank legutóbbi előrejelzése alapján a jövő év első felétől tartósan elérhető a 3%-os inflációs cél, mégis kiemelte, hogy amennyiben az infláció tartósan elmarad az inflációs céltól, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával.

A monetáris kondíciók szigorítására így a jövő év második feléig nem számítunk, akkor is először a nem-konvencionális eszközök visszavonására kerülhet sor, majd azt követheti az alapkamat lassú, fokozatos emelése, amely azonban 2019 végéig változatlan maradhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG