5p

Az oroszok embervesztesége becslések szerint valamivel több mint kétszerese lehet az ukránokénak a felőrlő háborúban, aminek finanszírozására Moszkva még több pénzt szán jövőre, mint idén.

  • Ukrán források meg nem erősített híre szerint az orosz csapatok behatoltak Vuledar városába, amely a déli és a keleti front találkozásánál fekszik. A települést 2022 óta óriási áldozatok árán próbálják bevenni az oroszok. Az elmúlt hónapokban északról és délről bekerítették. Ha a város elesik, akkor az ukrán csapatok északnyugat felé húzódhatnak vissza a következő megerősített település, Novoukrainka környékére. Ez Vuledárhoz hasonlóan magaslaton fekszik a szomszédos területhez képest.
  • Az orosz kormány felszólította Izraelt, hogy azonnal vonja ki csapatait Libanon területéről azt követően, hogy azok „különleges katonai műveletet” kezdtek a Hezbollah terrorszervezet ottani állásainak felszámolására. Az orosz külügyminisztérium a közel-keleti térség konfliktusainak békés megoldását szorgalmazza és szolidaritását fejezte ki a „baráti Libanon” vezetésével és népével.

  • Olaf Scholz, Németország kancellárja azt tervezi, hogy telefonon tárgyal Vlagyimir Putyin orosz államfővel – írta a Die Zeit meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva. A hívást a világ legbefolyásosabb országai, a G20 novemberi brazíliai csúcstalálkozója előtt bonyolíthatják le. Azt nem részletezték az informátorok, hogy Scholz miről akar tárgyalni Putyinnal. A két vezető utoljára 2022 decemberében beszélt egymással.

Gondba kerülhet az orosz vezető
Gondba kerülhet az orosz vezető
Fotó: Depositphotos

Az orosz hadsereg április óta több embert veszít, mint amennyit be tud sorozni – mondta Rácz András Kelet-Európa-szakértő a Qubit konferenciáján. A napi veszteség halottban és súlyos sebesültben 1100- 1200 ember, miközben orosz adatok szerint havonta nagyjából 30 ezer embert tudnak magas fizetéssel rávenni, hogy csatlakozzon a katonasághoz. Az orosz hadseregnek jelenlegi állapotában az lehet a reális célja, hogy elfoglalja a Donbasz maradékát – folytatta a szakértő. Ehhez Luhanszk megye területéből jelentéktelen rész van hátra, Donyeck megye 40 százalékának megszerzése, ahol számos, az eddig orosz kézre került településeknél jóval nagyobb város van, nagyon kemény dió lesz, ha egyáltalán sikerül elérni a célt.

  • Halottban, súlyos sebesültben, eltűntben és hadifogolyban orosz oldalon félmilliónál, az ukránoknál 150-200 ezernél tarthatnak konzervatív becslések szerint – mondta az elemző. Ha Putyin hatalmon marad, a nyugati támogatás kitart Ukrajna mellett és Kína tovább támogatja az orosz hadiipart, akkor még legalább 9-12 hónapig kitart a háború jelenlegi intenzitása. Utána a 2014 és 2022 közöttihez hasonló alacsony szinten folytatódhat a konfliktus. A béke lehetősége nem látszik.
  • Az elmúlt időszakban négyszeresére nőtt az az összeg, amit az orosz hadseregbe önként belépők egy összegben a bevonulásuk idején kapnak – mondta Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő ugyanezen a konferencián. Ez 1,5-2 millió rubel, ami 6-8 millió forint. A zsold magyar valutában havonta több mint 800 ezer forint. Mindez azt jelzi, hogy egyre nehezebb önkénteseket találni még az ország szegény vidékein is.
  • Az ukránok tartalék terve saját rakétagyártó iparuk fejlesztése lehet arra az esetre, ha nyugati szövetségeseik nem engedik meg nekik a távoli oroszországi célpontok támadását nyugati eszközökkel – mondta Jamie Shea professzor korábbi NATO-tisztviselő. A hadiiparuk képesnek látszik erre, így anyagi és szakértői támogatást kérhetnek a fejlesztésekhez. Ez azonban időbe telik, míg a kész nyugati muníciót rögtön be lehetne vetni.
  • Az orosz hadügyminisztérium 133 ezer fiatal férfit akar behívni sorkatonai szolgálatra 2024 őszén és telén. A tavasszal bevonult 150 ezerrel együtt összesen 283 ezren kezdik meg kötelező katonai szolgálatukat idén. A katonák jogaiért fellépő civil szervezetek szerint az orosz hadsereg vezetése eddig tartózkodott harci bevetésre küldeni a besorozottakat, mert az rendkívül népszerűtlen lenne.
  • Az orosz kormány 30 százalékkal akarja emelni a katonai kiadásokra fordított összeget a költségvetésben 2025-ben az idei évhez képest – derült ki a jövő évi költségvetés tervezetéből. Ennek megfelelően 13,4 ezer milliárd rubelt szánnak erre a célra. A katonai és a biztonsági kiadások elviszik a büdzsé kiadásainak 40 százalékát.
  • Az orosz vezetés igyekszik azt az érzést kelteni, mintha az ukrajnai frontot megjárt katonák előtt jobb karrierlehetőségek állnának, mint mások előtt. Ez magában foglalja a jövőbeli kormányzati tisztviselői karriert is. Az orosz média jelentései szerint sok veterán részt akar venni a Hősök ideje névre keresztelt tisztviselőképzésben.
  • Az oroszországi Baskíria szövetségi köztársaság fővárosában, Ufában letaroltak egy teret, amelyet az ukrajnai harcokban elesett helyi katonák emlékének szenteltek – adta hírül a Govorit Moszkva portál. A rokonok 130 facsemetét ültettek a háború áldozatául esett hozzátartozóik emlékére, amiket kigyomláltak, hogy helyet csináljanak egy épülő bevásárlóközpontnak. A hatóságok azt állítják, hogy a központ és parkolója már 2020-ban megkapta az építési engedélyt erre a helyre.

Források: Guardian, Moscow Times, Times Radio

 

 

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG