Bár a pesszimistább szemlélők arra figyelmeztetnek, hogy a tömegtüntetésekre már 2009-ben és 2019-ben is kínzással, lövöldözéssel és cenzúrával válaszolt az ország rezsimje, egyre többen arról beszélnek, hogy ez most valami más – a nők haragjával megindult valami, ami az egész országot rengeti meg alapjaiban.
Ahogy arról korábban is írtunk, Iránban azután szabadultak el az indulatok, hogy egy rendőrörsön meghalt a 22 éves Mahsza Amini, akit az iráni rezsim erkölcsrendőrsége azért tartóztatott le, mert állítólag helytelenül viselte az előírt fejkendőt, a hidzsábot. Az ország hatósága a kezdetektől fogva brutálisan lép fel a tüntetők ellen, ennek ellenére a tüntetések egyáltalán nem látszanak csillapodni, sőt.
Míg 2009-ben a városi lakosság és a középosztály tüntetett az utcákon, miután elcsaltak egy választást, 2019-ben pedig a megugró benzinárak a munkásosztályt vitték az utcákra, a mostani tüntetések szinte minden társadalmi csoportra kiterjednek az ország minden területén, ráadásul a korábbi alkalmakkal ellentétben a tüntetők nem csak jobb bánásmódot követelnek. Nem, a mostani tiltakozások üzenete egyértelmű, „halál a diktátorra!”, a harag nem csak jobb körülményeket követel, hanem a rezsim bukását.
A tüntetőket nők vezetik, ez pedig szokatlan erőt kölcsönöz nekik azzal a rezsimmel szemben, amely a hidzsáb viselését kikényszeríti – a fejkendő levétele pedig a tiltakozás egyik jelképévé vált. A nők pusztán azzal, hogy nyilvánosan levetik vagy elégetik a fejkendőjüket, dacolnak a rendszerrel, mindez pedig gyorsan terjed a közösségi médiában, és inspirálja mindazokat, akik a klerikális uralom ellen tiltakoznak. Néhányan a hajukat is levágják, vagy besétálnak a szegregált menzák férfi részlegeibe, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy itt a modern gondolkodású férfiak szívesen fogadják őket.
Azt, hogy a rezsim mennyire fenyegetve érzi magát, jól mutatja, hogy állítólag terveket szőttek arra, hogy elrabolják vagy megöljék Maszih Alinezsádot nőjogi aktivistát és újságírót, a New Yorkban élő nő az egyik legjelentősebb tudósítója és támogatója a tüntetéseknek.
A rettegő kormány
Az a kezdetektől fogva nyilvánvaló, hogy a rezsim szeretné eltiporni ezeket a nőket, viszont úgy tűnik, hogy saját erejében sem lehet biztos. Az Economist cikke szerint ugyanis az ország vezetése egyáltalán nem vehet mérget arra, hogy a biztonsági erők engedelmeskednének, vagy hogy a tömeges nőgyilkosságot követő dühöt meg lehetne majd fékezni.
Korábban, amikor a rezsim tüntetésekkel szembesült, arra szólította fel támogatóit, hogy szervezzenek ellentüntetéseket, ezt most is megtették, csakhogy ezúttal a szokásosnál kevesebb támogató jelent meg. Emellett több olyan vezető vagy fontos ember, aki a múltban elítélte volna a tüntetéseket, vagy támogatásáról biztosította volna a rezsimet, most feltűnően nem tette ezt meg.
A katonaság egyelőre a kormány pártján áll
Az iráni tábornokok egyelőre még biztosan az öregedő ajatollah, Ali Hámenei mellett állnak, de nem világos, hogy meddig hajlandóak elmenni azért, hogy támogassanak egy olyan 83 éves, érinthetetlen embert, aki a fiát akarja utódjává kinevezni. Amikor 2011-ben Egyiptomban kirobbantak a tüntetések, a felső vezetés félreállította a népszerűtlen elnököt (aki szintén a fiát nevelte ki örökösének), és rövid ideig hagyta a demokrácia virágzását, mielőtt végül átvette a hatalmat.
A két országban hasonló a helyzet, hiszen Iránban, akárcsak Egyiptomban, komoly üzleti érdekek is jelen vannak, amit a tábornokok és hasonló felső vezetők minden feltételezés szerint védeni akarnak majd. Ha úgy érzik, hogy a jelenlegi elnök alatt süllyed a hajó, feltehetőleg inkább elhagyják azt.
Ezzel együtt ez az opció is óvatosságra int, hiszen bár egy nacionalista katonai rezsim várhatóan enyhíthet a kötelező vallásos elemeken, ugyanúgy folytathatná az ország kirablását, vagy egyenesen háborúba sodorhatja azt.
Nem sokan fognak ezután a rendszer után sírni
A világnak tehát azt kell akarnia, amit a tüntetők akarnak: egy olyan iráni kormányt, amely az irániak akaratát tükrözi. Ha Hámenei rendszere megbukna, kevesen gyászolnák, hiszen amellett, hogy ellehetetleníti és elítéli a szórakozást és a tisztességes választásokat, az iráni gazdaság stagnál, az állítólagosan igazságos uralkodó osztály pedig úszik a pénzben.
Bárki is lesz a következő iráni vezető, a tiltakozók azt remélik, hogy kormánya jobban reagál majd a lakosság kívánságaira, miközben kevésbé avatkozik be külföldön; így pedig akár megtörténhetne az a gazdasági fellendülés, amire sokan várnak.
Bóka János számolt be róla. 
