2p
Nem igazán megy az Egyesült Államoknak a menekültek befogadása, bár most kicsit bővítenek.

Az Egyesült Államok kormányzata 85 ezerről 110 ezerre emelte a 2017-es pénzügyi évben befogadható menekültek létszámkeretét. Csak összehasonlításképpen Németországban tavaly majdnem háromszor ennyien kértek menekültjogot az Eurostat adatai alapján.

Mindenesetre a döntés alapján az idei pénzügyi évinél 30 százalékkal több embert fogadnak be, elsősorban Szíriából, Irakból és Afganisztánból. A tájékoztatás alapján a 110 ezer menekült közül a tervek szerint 40 ezret a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából fogadnak be, további 35 ezren érkezhetnek majd afrikai országokból. Kelet-Ázsiából 12 ezer menekülőnek adnak letelepedési jogot, Európából négyezer, valamint Latin-Amerikából és a karibi-térségből ötezer ember kaphat letelepedési jogot az Egyesült Államokban.

A menekültek befogadásának tervéről Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője számolt be, és igyekezett megnyugtatni az aggódókat, hogy a menekültprogram nem jelent veszélyt az amerikai nemzetbiztonságra.

Obama igyekszik lépni

Az amerikai erőfeszítések és szándékok jegyében Barack Obama amerikai elnök a jövő héten - az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának idején - menekültügyi csúcskonferencián látja vendégül a világ vezető politikusait.

A Fehér Ház közlése szerint a csúcsértekezleten elsősorban a segélyszervezeteknek nyújtandó anyagi támogatás növeléséről, még több menekült befogadásáról és letelepítéséről, valamint a migránsok oktatási és munkalehetőségeinek szélesítéséről lesz majd szó.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG