3p
Pár hete bejelentette a két fél, hogy megegyeztek a kereskedelem ügyében, de úgy tűnik, ez csak lárifári volt: az amerikai elnök most kiveti a 25 százalékos adót 50 milliárd dollár értékű kínai termékre. Kína máris viszonozza a lépést: indulhat a kereskedelmi háború. Vajon mire megy ki az egész?

Úgy egyeztek meg, hogy mégsem

A folyamat egy szócsatával kezdődött pár hónapja, amikor az amerikai elnök felvetette az 50 milliárdos tétel vámját, erre Kína közölte, hogy ugyanolyan értékben viszonozza a lépést, majd a felek addig emelték a tétet, amíg lényegében az lefedte az egész kétoldalú kereskedelem értékét. Már károkozás is történt: a kereskedők nem merték folytatni az amerikai szója felvásárlását és Kínába szállítását, mondván, bármikor beüthet a vám.

Utána jöttek a tárgyalások a és a bejelentett megegyezés, miszerint Kína csökkenti kereskedelmi többletét Amerikával szemben, de úgy néz ki, ezt nem sikerült megtölteni tartalommal, mert Trump most mégis meglépte, amit korábban ígért: 50 milliárd dollár értékű kínai importra vet ki 25 százalékos vámot, július 6-i hatállyal. A kínai válasz nem késett sokat: ugyanekkora összegű amerikai árura vetik ki a vámot.

Mennyi az annyi?

Amerika célja az, hogy a jelenleg évi 370 milliárd dolláros, Kínával szemben fennálló kereskedelmi hiányt 2020-ig 200 milliárd dollárra csökkentsék. Ennek két útja van: vagy Amerika vesz kevesebb kínai árut és szolgáltatást, vagy Kína vesz több amerikai terméket, illetve szolgáltatást. Utóbbi nem is olyan egyszerű: az amerikai gyárak teljes kapacitáson működnek, gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság mellett.

A helyzet egyébként sem olyan egyszerű: a kínai többlet egy része látszólagos. Például egy Kínában gyártott iPhone esetében csak 15-30 dollár a hozzáadott érték, az 500 dolláros többi része pedig jó részt az Apple irgalmatlan profitját képezi. Szakértők szerint az ilyen, alacsony kínai hozzáadott-értékű termékek esetében nincs értelme a vámnak, azoknak több értelme lenne olyan esetben, ahol a kínai hozzáadott érték tényleges nagyobb, mint például a textilféleségeknél.

Technológia

Trump másik panasza a kereskedelmi egyenlegen túlmenően, hogy Kína rendkívül sok szellemi tulajdont, találmányt, gyártási eljárást szerzett meg Amerikától, valamint másoktól is, azáltal, hogy a külföldi cégeknek csak úgy engedélyezte a kínai jelenlétet, ha vegyesvállalatot alapítanak. Számítások szerint ez az utolsó 20-30 évben évi több százmilliárd dollár értékű is lehetett, és ráadásul feltehetőleg tényleg így is volt, de most már késő bánat: Kína már megszerezte a fejlett technológiákat és maga is tovább tudja őket fejleszteni. Az autógyártásban már meg is szüntették a vegyesvállalat-alapítási kötelezettséget, és jöhet sorban a többi iparág is.

Az igazi ok

Mindezek alapján úgy tűnik, túl hatékony eredményeket nem lehet elérni a vámokkal, ráadásul most van a legkevésbé szükség az egészre, amikor az amerikai gazdaság teljes gőzzel megy, egyes iparágakban már-már szűkös a munkaerő-kínálat. Az ok, amiért minderre most kerül sor, politikai lehet: a novemberi képviselőházi választások előtt az elnök az amerikai érdekek fanatikus védelmezőjeként akar mutatkozni, és ezzel minél több republikánus szavazatot szerezni. Hívőszónak jó a kereskedelmi partnerek szidalmazása, lehet, hogy olyan hatásos lesz, mint a migránsozás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG