Az utolsó fél évszázadban már kétszer is előfordult, hogy amikor Amerika gyengeséget mutatott vagy egész egyszerűen csak visszavonult a világ számos részén való aktív politikai és katonai intézkedésekből, elburjánzottak a zűrös rezsimek, emellett nagy teret nyert a másik szuperhatalom. A 70-es évek végén Carter elnök folytatott pacifistább politikát, aminek az lett az eredménye, hogy Etiópiában szovjetbarát rendszer jutott hatalomra, Iránban a szélsőséges iszlám erők megdöntötték a nyugatbarát sah uralmát, a Szovjetunió pedig bevonult Afganisztánba.
Ismétlődés 36 év után
Cartert a republikánus Reagan követte, aki ezeket a folyamatokat meg kívánta állítani, sőt, olyan nyomás alá helyezte a Szovjetuniót, hogy az végül bele is rokkant. Az elmúlt években Obama elnök vonult vissza a komolyabb beavatkozásoktól, bár ez részben annak is köszönhető, hogy noha az Arab Tavasz idején segített a diktátorok megdöntésében, de utána a felszabadult országokban káosz következett. Egyúttal ki akart vonulni Afganisztánból is Irakból, miközben látszott, hogy ha nincsenek békefenntartó erők, ezek az országok káoszba süllyednek.
Mindenek következményeként Aszad rezsimje nem bukott meg Szíriában, viszont hatalmát csak részben tudta megtartani, így kialakult a máig tartó polgárháború, és szárba szökkent az Iszlám Állam. Az Irakból való kivonulás szabadjára engedte a síita-szunnita ellentétet és ennek farvizán Irak egy részét is megszerezte az Iszlám Állam, a kiűzése még mindig nem fejeződött be. Ebben a szituációban látta meg a lehetősége Oroszország arra, hogy ismét világhatalom legyen: Aszad mögé állt (jóllehet ez nem nagy dicsőség), és viszonylag kevés ráfordítással, néhány komoly katonai sikerrel megvillantotta izmait.
Az új Reagan?
Most úgy tűnik, Donald Trump visszatért a határozott reagálás politikájához, és ha kell, ő is megvillantja az amerikai izmot. Hiába állnak az oroszok Aszad mögött, nem tehet meg bármit a szír diktátor, nem gyilkolhat mérges gázzal, amit a polgárháború során már többször előszeretettel megtett. Az amerikaiak bemérték, hogy honnan szállt fel az a repülő, amely a támadást végrehajtotta, és arra a repülőtérre mértek csapást cirkálórakétákkal. Arra ügyeltek, hogy az oroszokkal ne legyen emiatt a kelleténél nagyobb konfliktus: előre szóltak nekik a csapásról, és biztosították őket, hogy nem ellenük irányul.
Ezt az elnök feltehetőleg egyúttal jelzésnek is szánta, hogy nem folytatja elődje belenyugvó politikáját, ha valahol drámai esemény történik, odacsap. Ahogy mondta: gyönyörű kisgyermekek ellen is zajlott az elmondhatatlanul galád támadás, amit ő nem hagyott annyiban, vagyis jelezte, hogy ezzel visszatért országa a világrendőri szerephez. A Reuters szerint arra a kérdésre, hogy ezzel meg is változik-e Szíria-politikája, vagyis napirendre kerülhet-e ismét a tömeggyilkos Aszad eltávolítása, csak annyi mondott: majd meglátják.
A legfőbb gonosz
Az elnök katonai beavatkozásokra való hajlandósága tehát feltehetően jelentős lesz, aminek jelei egyébként már abban is mutatkoznak, hogy határozottan szervezi Rakka városának visszafoglalását az Iszlám Államtól, és Észak-Korea esetében is utalt rá, hogy ha sehogy sem jut dűlőre velük, nem várja meg, míg konkrét nukleáris fenyegetést jelentenek, adott esetben katonailag lecsap rájuk. Ettől meg is ijedhetett Kim Dzsong Un, mert máris hangoskodni kezdett, szapulva a szíriai amerikai csapást, és kifejtve, hogy milyen jó, hogy ő már nukleáris hatalom, vele nem mer már senki kikezdeni.
Könnyen lehet, hogy ezt Trump elnök pont ellenkezően gondolja: itt az utolsó pillanat, még mielőtt valóban igazi nukleáris hatalom lenne az ország, most még odacsaphat. Ezt ráadásul valószínűleg elég jól meg is tervezteti stratégáival, hogy ne egy Vietnam legyen belőle. Kétségkívül az afganisztáni és az iraki rezsimek megdöntése is profin ment, csak ott jött a zűrzavar, gyakorlatilag örökös békefenntartásra van szükség. Koreában ilyen veszély nem fenyegetne: a felszabaduló országrész vélhetően gyorsan beintegrálódna a fejlett Dél-Koreába, mint az NDK az NSZK-ba.
Feketén-fehéren
Vasárnap Rex Tillerson amerikai külügyminiszter meg is erősítette, hogy a szíriai csapás valóban jelzés is volt más országoknak, különösen Észak-Koreának, hogy válaszlépésre számíthatnak, ha veszélyt jelentenek. Tillerson szerint ha valaki nemzetközi normákat sért vagy egyezményeket szeg meg, ha fenyegetést jelent mások számára, egy bizonyos ponton valamilyen reakcióra számíthat. Észak-Korea esetében az amerikai kívánság, hogy a koreai félszigeten ne legyenek nukleáris fegyverek. Miután nem valószínű, hogy Kim Dzsong Un engedne a kérdésben, valóban megérlelődhet egy komolyabb katonai konfliktus.
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket. 
