A Tomahawk-blöff: Trump üres fenyegetéssel hozhatja Putyint Budapestre?

Az utóbbi hetekben rengeteg szó esett arról, hogy az Egyesült Államok Tomahawk robotrepülőgépeket adna Ukrajnának – pontosabban engedélyezné az Ukrajnát támogató államoknak, hogy Tomahawkokat vegyenek és küldjenek az ukrán haderőnek. Donald Trump amerikai elnök szinte naponta mond valami újat a kérdésben, szerdán például arról beszélt, hogy azért megkérdezné Putyin orosz elnököt, hogy mit is szól ehhez. Az oroszok a maguk részéről szintén általában kommentálják az újabb és újabb híreket, természetesen újabb vörös vonalak átlépéséről, veszélyes eszkalációról beszélve. Lukasenka belarusz elnök pedig kedden egyenesen azt mondta, a Tomahawkok megjelenése nukleáris háborúvá eszkalálná a helyzetet.

Csütörtökön aztán a feje tetejére is állt minden azzal, hogy a két elnök budapesti, a háború lezárását célző csúcstalálkozóban állapodott meg. Pénteken pedig újabb fordulatot hozott Trump és Volodimir Zelenszkij floridai csúcstalálkozója – de valószínűleg ez sem az utolsó csavar volt a történetben.

Jelenleg tehát nem érdemes azt találgatni, hogy akkor végül is mennek-e a Tomahawkok vagy sem. Trump különböző, sokszor önmaguknak is ellentmondó nyilatkozatain talán még ő maga sem tud teljesen kiigazodni, ahogy a Pentagon és az amerikai vezetés más részeinek Ukrajna ügyében egymással is birkózó frakcióinak aktuális erőviszonyait is szinte lehetetlen vállalkozás lenne feltérképezni. És ki tudja, talán két hét múlva már életbe is lép a Budapesten letárgyalt tűzszünet. Ha így lesz, akkor abban bizony a Tomahawkoknak is lesz szerepe. Ezért most most maradjunk csak annyiban, hogy a Tomahawkok Ukrajnának átadása mindenképpen valós lehetőségként merült fel.

De ha ez megtörténne, akkor valójában mit jelentene? Tényleg a háború menetét alapjaiban befolyásoló „csodafegyvert” kapnának az ukránok, vagy nagyobb a füstje, mint a lángja ennek az egésznek?

Kipróbált fegyver

Amiben mindenki egyetért, az az, hogy a Tomahawkok, kipróbált, megbízható és hatékony fegyverek. Nem csoda, hiszen a fejlesztésük még az 1970-es években kezdődött, első éles bevetésük pedig az első öbölháború idején, 1991-ben volt. Az amerikai haderő az elmúlt közel 35 évben több mint 2300 ilyen eszközt vetett be különböző konfliktusokban. Időközben persze sokat modernizálták a robotrepülőgépeket, de alapvető jellemzőik nem nagyon változtak.

A másik oldalról ez azt is jelenti, hogy azért a Tomahawkok messze nem a csúcstechnológiát képviselik egy mai csatatéren. Ugyan radarkeresztmetszetüket igyekeztek csökkenteni, lopakodónak nem lehet nevezni ezeket, sebességük (nagyjából 880 kilométer/óra) is elmarad a manapság például Kína által is fejlesztett, minimum szuperszonikus, de inkább hiperszonikus, hasonló célokra használatos eszközöktől.

Azt se lehet várni, hogy az oroszokat különösebben meglepje a Tomahawk. Az orosz légierő és légvédelem nyilván nagyjából mindent tud ezekről az eszközökről, amit tudni érdemes, és biztosan léteznek a megfelelő eljárások és eszközök a semlegesítésükre.

Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy ne jelentene problémát az ellenük való védekezés. Ha az lenne a kérdés, hogy egy adott célpontot meg tud-e védeni néhány Tomahawk ellenében az orosz haderő, arra egyértelműen igen a válasz. Igen ám, de ugyanez még inkább elmondható, az ukránok által jelenleg használt nagy hatótávolságú drónokról, amelyek ugyan újak, de még egy „régi” Tomahawkhoz képest is jóval gyengébb képességekkel rendelkeznek (igaz, töredék áron).

És hogy megy ezekkel az olcsó, „béna” ukrán drónokkal szembeni védekezés az oroszoknak? Erről talán kérdezzük meg azokat az oroszokat, akik órákat állnak sorba néhány liter benzinért, mert az orosz olajfinomítók lassan felét kiiktatták az ukrán drónok.

Messzire juthatnának

Elég valószínű tehát, hogy a Tomahawkok legalább annyira át tudnának jutni az orosz védelmen, mint a most használatos ukrán drónok. Többet tudnak viszont azoknál több szempontból is. Egyrészt pontosabbak, másrészt nagyobb robbanófejet tudnak szállítani, harmadrészt pedig e kettő kombinációjából adódóan sokkal alkalmasabbak megerősített célpontok elleni csapásokra. Egy definíció szerint hatalmas, és gyúlékony anyagokkal teli olajfinomítót kis túlzással elég bárhol, bármivel eltalálni, hogy komoly károk keletkezzenek, de mondjuk egy parancsnoki bunkert vagy egy gyárcsarnokot valami olyasmivel kell eltalálni, ami be tud jutni a „puha” belső részekig, és ott kellően nagyot tud robbanni ahhoz, hogy nagy pusztítást okozzon. A Tomahawk robotrepülőgép nagyjából 450 kilogrammos robbanófejet tud szállítani, maga a robbanófej pedig alkalmas megerősített célpontok támadására is, azaz át tud törni falakon, acélszerkezeteken és hasonló akadályokon, ráadásul elég pontosan is el tudja találni az ilyen létesítményeket a gyenge pontjaikon.

Van tehát miért aggódniuk az oroszoknak. Különösen akkor, ha ránézünk erre, az ISW készítette térképre, amelyen a Tomahawk két változata által elérhető orosz katonai célpontok láthatók (összevetve a most Ukrajna által használt legnagyobb hatótávolságú amerikai fegyver, az ATACMS rakéták hatótávolságával).

Az ISW elemzése szerint legalább 1655 orosz katonai célpont van a Tomahawk 1600 kilométeres hatótávolságú verziójával, és legalább 1945 a 2500 kilométeres hatótávolságú variánsával elérhető területeken.

Köztük olyan, kulcsfontosságú létesítmények, mint az Engelsz-2-es légibázis, valamint – és ez talán még fontosabb – a tatárföldi Jelabuga hatalmas orosz dróngyártó komplexuma, amelyben az Ukrajnát lassan már naponta több százas mennyiségben támadó Sahed-klón orosz drónok készülnek. Mindkettőt eddig is támadták az ukránok drónokkal, de a néhány tízkilogrammos robbanófejeikkel csak korlátozott károkat tudtak okozni. Egy rajnyi Tomahawk-robotrepülőgép nagyon más kávéház lenne, és mondjuk az orosz dróngyártó kapacitások jelentős megtizedelése valóban jelentősen csökkentené az orosz haderő képességeit, illetve az ukrán légvédelemre, energiainfrastruktúrára helyezkedő nyomást.

Néhány Tomahawk nem elég Tomahawk

Azonban ahhoz, hogy a Tomahawkok tényleg valóban komoly károkat tudjanak okozni az orosz hadigépezetnek, arra lenne szükség, hogy jelentős mennyiségben lehessen bevetni ezeket. Egyrészt egy-egy támadás során is sokkal nagyobb esélye van a robotrepülőgépeknek átjutni az orosz légvédelmen és elérni a kijelölt célpontokat, ha nem egyesével lövik ki őket, hanem akár több tucatnyit egyszerre. Másrészt – ahogy az az olajfinomítók esetén is látszik – egy-egy nagyobb hadiüzem kiiktatásához nem elég egyszer-kétszer eltalálni valamit, hanem heteken, hónapokon keresztül rendszeresen csapásokat kell mérni rájuk. Így nincs esélye a karbantartóknak arra, hogy gyorsan helyrehozzák a károkat. Ha pedig más üzemek ideig-óráig át pótolni is tudják a kieső kapacitásokat, hetekre-hónapokra már ez sem működő megoldás. Abból a szempontból sem szerencsés „csepegtetve”, egy-két darabonként lődözni ki a Tomahawkokat, hogy az oroszok – ahogy eddig minden átadott új nyugati fegyver esetén – idővel alkalmazkodni fognak az új fenyegetéshez, és ha elkerülni nem is, csökkenteni biztosan tudják majd az általuk okozott károkat.

Ukrajnának legalább néhány száz Tomahawkra lenne szüksége egy elhúzódó csapássorozat fenntartásához, mert néhány tucat rakéta „nem járna igazán súlyos hatással” – fogalmaz Emil Kastelhemi a finn Black Bird katonai elemzőcsoport munkatársa.

Mikola Bjeliszkov, egy ukrán stratégiai kutatóintézet munkatársa ennél is tovább megy:

„Igazi hatás eléréshez legalább száz rakétára lenne szükség” havonta, „különben ez a csepegtető szállítás felvizezi a hozzáadott értéket”.

Csakhogy két fontos tényező is korlátozza a Tomahawkok kellően tömeges bevetését. Az egyik a kilövőegységek hiánya. A Tomahawk eredetileg három fő variánsban gyártották: az első, tengeralattjárókról és hadihajókról indítható változatban; légi indítású változatban; nukleáris robbanófejjel felszerelt, szárazföldi kilövőegységből indítható változatban. A légi verzióból csak néhány darab készült, a helyét ugyanis más eszközök vették át, a szárazföldi indítású, nukleáris variánst pedig a hidegháború vége után leszerelték.

Ugyan 2024-ben – sietve, válaszul Oroszország kilépésére a kis és közepes hatótávolságú rakéták telepítését korlátozó korábbi egyezményből – az Egyesült Államok összedobott és szolgálatba is állított egy Typhon nevű, Tomahawkok szárazföldi kilövésére is alkalmas kilövőegységet, ebből egyelőre néhány darab áll csak szolgálatban, és ezek is a csendes-óceáni térségben, a Kína elleni elrettentést erősítve vannak telepítve.

Léteznek ugyan esetleg más megoldások is, egy korábban a tengerészgyalogságnál rendszeresített mobil kilövőt éppen nemrég vontak ki a szolgálatból, tehát ezekből lehetne átadni egy felújítás után, arról biztosan nincs szó, hogy tucatjával tudná a kilövőegységeket Ukrajnába küldeni Amerika. Márpedig azzal is számolni kell, hogy ha megtörténik az átadás, az orosz haderő legnagyobb prioritású célpontjai közé kerülhetnek ezek a kilövőegységek, tehát ezeket folyamatosan mozgatni kell majd, egy-egy kilövés után pedig azonnal útra kell kelni velük. Ukrajnának pedig olyan harci gépe nincs, amelyről – valamilyen barkácsolás után – megoldható lenne Tomahawkok indítása.

De még nem is ez a legszűkebb keresztmetszet, hanem maguk a robotrepülőgépek. Trump ugyan maga azt mondta, hogy

„sok Tomahawkunk van”,

de ez azért nem teljesen így van. A becslések szerint az Egyesült Államoknak mintegy 4 ezer darab Tomahawkja lehet készleten, és az eddigi konfliktusok során az elmúlt évtizedekben nagyjából 2300 darabot lőttek ki éles körülmények között, legutóbb idén, a jemeni húszik elleni amerikai csapások idején.

Ez a 4 ezer darab soknak tűnhet, de ezek egy része biztos elavult, nem azonnal bevethető eszköz. Az amerikai stratégiai igények miatt pedig a készletek nagy részének meg is van a helye, például egy esetleges tajvani vagy közel-keleti konfliktusra készenlétben. A Tomahawkok ugyan jelenleg is gyártásban vannak, de nagyon kis darabszámban. A gyártás felfuttatása évekbe telne, így a belátható, egy-két éves távlatban biztosan csak a „felesleges” Tomahawkokat tudná az Egyesült Államok Ukrajnába küldeni.

Ez mennyi lehet? Az elemzők megosztottak. Stacie Pettyjohn, a New American Security kutatóintézet igazgatója szerint az Egyesült Államok csak 20-50 Tomahawkot adna át Ukrajnának. Ezzel szemben Mark Cancian, a Pentagon korábbi tisztviselője szerint az amerikai vezetés „több száz” Tomahawktól is hajlandó lenne megválni. A CSIS elemzője szerint pedig a már szolgálatból kivont, régeggi robotrepülőgépek felújításával akár ezer darab körül is átadhatna az Egyesült Államok Ukrajnának anélkül, hogy elrettentő képességei jelentősen csorbulnának.

A konszenzus azért inkább abba az irányba mutat, hogy legfeljebb összesen egy-két száz, esetleg havi egy-két tucat Tomahawk érkezhet Ukrajnába.

„Ha adunk Tomahawkokat, akkor nem lesz egy nagy szállítmány, és ez azt jelenti, hogy Zelenszkijnek nagyon óvatosan kell eldöntenie, miként használja fel ezeket” – mondja Jim Towsend, korábbi magas rangú amerikai védelmi minisztériumi tisztviselő.

Ez pedig valószínűleg nem lenne elegendő ahhoz, hogy igazán átütő erejű csapást mérjen az orosz haderő és/vagy az orosz hadiipar képességeire.

Ráadásul az ukrán felhasználást tovább korlátozhatja az Egyesült Államok. Nyilván az átadás feltételei között is ott lenne, hogy csak Washingtonban jóváhagyott célpontokra lehet kilőni a Tomahawkokat, de ezek az eszközök nem is tudnak működni az amerikai hírszerzési adatok, illetve anélkül a speciális szoftver nélkül, amelyekkel „agyukba” feltöltik a célpont, illetve az odavezető útvonal adatait.

„A Tomahawkok javítanák Ukrajna nagy hatótávolságú csapásmérési kapacitásait, de nem csodafegyverek. És valószínűleg csak kiterjed nyugati tervezési és bevetési segítséggel lennének hatékonyak. Az Egyesült Államok így kontrollálni tudja az eszkalációs kockázatot a mélységi orosz célpontok előzetes szűrésével” – mutat rá Pettyjohn.

Közben ráadásul az ukránok kifejlesztették a Tomahawkhoz papíron igencsak hasonló – talán még bizonyos szempontból fejlettebbnek is tekinthető – képességekkel bíró robotrepülőgépüket, a Flamingót, amelyet már be is vetettek orosz célpontok ellen. Ha valami, akkor inkább ezek tömeges elérhetősége, valamint valós harci környezetben bebizoyosodott alkalmasságuk alakíthatná át az erőviszonyokat, nem néhány kósza Tomahawk.

Ki blöfföl?

Van tehát aggódnivalója Oroszországnak a Tomahawkok miatt, de korántsem annyi, mint amekkora felhajtás a küldés vagy nem küldés kérdése körül kialakult. Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal sikeresen tudott ezzel az eszközzel nyomást gyakorolni a Trump-kormányzat Oroszországra.

Jurij Usakov, az orosz elnök amerikai-orosz tárgyalásokért felelős megbízottja ugyanis pénteken elárulta, hogy a budapesti Trump-Putyin csúcstalálkozót lefixáló telefonhívást Putyin kezdeményezte, és annak legfőbb témája a Tomahawkok átadása volt.

„Vagyis ha ez igaz, akkor ebből kiolvasható, hogy az akár 2500 km-es hatótávolságra képes amerikai cirkálórakéták kérdése igen komoly aggodalmat keltett a Kremlben. Donald Trump nyomásgyakorlása pedig sikerrel járt, mert az egyre ismétlődő amerikai fenyegetések a Tomahawkok átadására, illetve Volodimir Zelenszkij Washingtonba hívása, akivel az előzetes hírek szerint a mai napon ugyancsak Tomahawkokról tárgyaltak volna, szóval mindez az oroszokat arra kényszerítette, hogy Putyin szinte pontosan két hónap után felvegye a telefont és felhívja Donald Trumpot. Még mielőtt a mai Trump-Zelenszkij találkozón bármi megállapodás születne” – írja Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője pénteki Facebook-posztjában, majd így folyatja:

„Az újabb találkozó követelését és magát a Budapesti találkozót pedig feltételezhetően erre a hívásra válaszul Donald Trump kérte. Trump környezete szerint az amerikai elnök ’most egy utolsó esélyt adna’ a tárgyalásos megoldásnak, vagyis ezzel Trump húzott egy vörös vonalat, egy plafont az oroszok időhúzásának is – eddig és ne tovább, különben jönnek a Tomahawk rakéták és egyéb amerikai fegyverek (európai pénzből) Ukrajnába.”

Mint fentebb láthattuk, a Tomahawkok átadása inkább egyfajta blöff volt, és bizonyos szempontból küldésük lebegtetése hatékonyabb, mint a tényleges küldés, hiszen akkor gyorsan kiderült volna, hogy nem úgy és nem annyit tud ezekből bevetni Ukrajna, amivel valóban komoly, az orosz hadigépezetet megrengető csapásra lehetne képes.

Pénteken aztán Trump gyorsan le is hűtötte Ukrajna és az Ukrajnával szimpatizálók várakozásait. Zelenszkijjel való tárgyalása során arról beszélt, hogy lehetőleg Tomahawkok átadása nélkül zárná le a háborút, és hogy az Egyesült Államoknak magának is szüksége van ezekre a fegyverekre. Ez persze megint lehet egy valódi visszatáncolás Trumptól, de akár értelmezhetjük úgy is, hogy az amerikai elnök ezt az oroszokra láthatóan kellően rémisztő hatással bíró ütőkártyáját nem akarta kijátszani a Putyinnal való találkozó előtt, hanem majd Budapesten akarja felhasználni további nyomásgyakorlásra.

Persze a másik oldalon is van okunk azt feltételezni, hogy Putyin is a szokásos, már az alaszkai csúcson is eljátszott blöffjét mutatja be újra. Egy nagy dérrel-dúrral beharangozott és előkészített csúcstalálkozóval időt nyer, és ha ott sikerül újra elbizonytalanítania Trumpot Ukrajna támogatásának kérdésében, és elhitetni magáról, hogy nyitott a békére, akkor el is éri legfőbb célját. Lehet anélkül beszélni a békéről, hogy konkrétan bármit is lépne ebben az irányban, Ukrajna pedig újra hoppon marad.

Kérdés, hogy ez újra összejöhet-e Budapesten Putyinnak, és ha igen, Trump mikor veszti el végleg a türelmét. Ha ez megtörténik, attól még a Tomahawkok valószínűleg továbbra sem tudnák Ukrajna javára fordítani a háborút, de egyfajta szimbólumai lehetnek annak, hogy Trump leveszi a kesztyűt, és az Egyesült Államok végre hajlandó átlépni az oroszok vörös vonalait, és (szinte) minden lehetséges eszközzel rákényszeríteni Oroszországot a békére.

(Financial Times, Sky News, The New York TImes, The Hill, ISW)