3p

A koronavírus elleni küzdelem szempontjából fontos tanulságokkal szolgálhat az a tömeges tesztelés, amelyet német kutatók végeztek egy fertőzött nyugat-németországi községben. A vizsgált emberek hetede immunitást szerzett a vírussal szemben, a halálozási ráta pedig jóval alacsonyabb az eddig ismertnél.

Az észak-rajna-vesztfáliai Heinsberg körzete a koronavírus-járvány egyik gócpontja Németországban; alig van olyan régió, ahol több vírushordozót diagnosztizáltak, mint itt. A fertőzött települések közé tartozik Gangelt, ahol a februári karnevál után berobbant a járvány, írja a Spiegel.

A német lap szerint kutatók a tartományi kormány megbízásából nemrég tömeges teszteléseket végeztek a községben, amelyek első eredményeit már nyilvánosságra is hozták.

Piknikező emberek Berlinben 2020. április 8-án. EPA/OMER MESSINGER
Piknikező emberek Berlinben 2020. április 8-án. EPA/OMER MESSINGER

Minden hetedik ember immunis lett

Az egyik fontos eredmény, hogy a vizsgálatba bevont emberek 14 százalékának a vérében már ellenanyagot találtak.

A tesztelt lakosok mintegy hetede tehát valószínűleg immunissá vált a koronavírussal szemben a következő 6-18 hónapra – azaz nem fertőződhet meg ismét és nem is fertőzhet meg másokat, állítják a német kutatók. 

Aktív fertőzést mindössze két százaléknál mutattak ki. A vizsgálatot 500 fős, a régió szempontjából reprezentatív mintán végezték el.

A fertőzöttek 0,37 százaléka halt meg

Másrészt az is kiderült, hogy a koronavírus halálozási rátája ötször kisebb a településen, mint Németország egészében: a diagnosztizált vírushordozók 0,37 százaléka vesztette életét.

Országosan ez az arány mintegy két százalék, nemzetközi szinten pedig még ennél is jóval magasabb értékeket jegyeztek fel: Olaszországban például 10 százalék körül mozog a halálozási ráta.

Kutatók szerint Gangeltben, ahol egyébként 12 ezren laknak, valószínűleg azért ilyen alacsony a mutató, mert a szokásosnál jóval több embert teszteltek – közöttük olyanokat, akiknél a vírus alig okozott tüneteket, vagy akik nem is tudtak arról, hogy fertőzöttek.

A Spiegel szerint az eddig ismert számok arra utalnak, hogy a koronavírus a feltételezettnél jóval kevésbé lehet halálos.

A lap szerint virológusok úgy vélik, hogy a járvány gyengülni fog, amennyiben a lakosság hatvan százaléka fertőzött lesz, és átvészeli a vírust – ekkor lép fel az úgynevezett nyájimmunitás.

Ezzel együtt egyelőre előzetes eredményekről van szó, és azokat nem lehet automatikusan rávetíteni Németország egészére, mivel a településen a fertőzöttek aránya magasabb az országosnál.    

Jó döntés volt a karantén, de már lehet lazítani

A német kutatók szerint az eredmények alapján jó döntés volt bevezetni a karantént, mivel így kordában lehet tartani a fertőzések számát (és így nem terhelődik túl az egészségügyi rendszer).

Ugyanakkor – teszik hozzá – már újabb szakaszba lehet lépni: a járványellenes korlátozások fokozatosan feloldhatók.

Ehhez persze az is kell, hogy az emberek továbbra is betartsák a higiéniai előírásokat, a veszélyeztetett csoportok – betegek és idősek – pedig maximális védelmet kapjanak, mondják a kutatók.

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Németországban szombat estig 120 ezer koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak. A betegséggel összefüggésben mintegy 2700-an hunytak el, több mint 52 ezren meggyógyultak.

A járvány miatti korlátozások miatt a német GDP 10 százalékkal zuhanhat az idei második negyedévben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG