3p

Az élelmiszer a jelenlegi globális válság időszakában újra kezdi felvenni stratégiai szerepkörét. Több nagy gabonatermesztő ország a napokban megtiltotta a termény kivitelét. Káncz Csaba jegyzete.

A háborúk, depressziók, természeti katasztrófák és járványok hamar feltárják egy-egy társadalom szervezettségét, ellenállóképességét. A népesség élelmiszer-ellátottsága a történelem kezdetei óta az egyik legfontosabb politikai kérdésnek számít. A jelenlegi globális közegészségügyi- és pénzügyi válság még csak a kezdeti fázisában jár, de már számos országban tapasztalhatunk növekvő feszültséget az élelmiszer körül.

A maffia is felfigyelt

Dél-Olaszország szegényebb régióiban már kisebb keresetűek ezrei számára nem jut élelmiszer az asztalra, így megnövekedtek a lopások. A rendőrség számos bevásárlóközpontban megkezdte a járőrözést. A maffia kihasználja a helyzetet, egyrészt lopásra sarkallva az embereket, másrészt beszervezi az elesetteket a soraiba.

Az Egyesült Királyságban is drámaian megnövekedett az utóbbi hetekben a rászorulók élelmiszerrel ellátó, úgynevezett „élelmiszerbankok” iránti igény. Ahogyan New York-ban is, ahol az gazdasági élet szinte teljesen leállt, és ezrével szűnnek meg naponta a munkahelyek.

Önkéntes nő visz leselejtezett, de még fogyasztható élelmiszert a rászorulóknak New Yorkban, 2020. március 28-án. (Fotó: AFP)
Önkéntes nő visz leselejtezett, de még fogyasztható élelmiszert a rászorulóknak New Yorkban, 2020. március 28-án. (Fotó: AFP)

Latin-Amerika szegénynegyedeiben már sokkal forróbb a helyzet. Honduras-ban március 24-én kezdődtek az éhséglázadások, amelynek keretében egy északi városban (Tegucigalpa) a tömeg lezárta a fővárosba vezető főutat. Panama Város legszegényebb negyedeiben többen megrohanták és kifosztották a boltok élelmiszerkészletét. Mexikóban több szövetségi államban (Oaxaca, Puebla, Mexico) rohanták meg a boltokat a szegények, a jelek szerint a szociális médiában ezeket előzetesen megtervezve. Válaszul Andrés Manuel López Obrador elnök bevetette a szövetségi rendőrséget, a nemzeti gárdát és a hadsereget.

Sorozatos exporttilalmak

Több nagy gabonatermesztő ország a napokban megtiltotta a termény kivitelét. Márpedig ez magasabb búza- és lisztárakhoz vezet a világpiacon, tovább növelve a politikai feszültséget a szegényebb országokban. Afrikában és Latin-Amerikában – amely régiók nettó élelmiszer-importőrök – ez óhatatlanul magasabb társadalmi feszültséghez vezet.

A világ legnagyobb gabonaexportőreként Oroszország egy hete tiltotta meg a gabonafélék kivitelét 10 napos időtartamra. Kazahsztán egyelőre április közepéig tiltotta meg az alapélelmiszerek kivitelét az országból. A közép-ázsiai ország a világ egyik legnagyobb lisztexportőre, és olyan országok számára, mint Üzbegisztán és Afganisztán, létfontosságú (lenne) a folyamatos szállítás.

Szerbia a koronavírus-járványra tekintettel megelőző lépésként megtiltotta az étolaj kivitelét. Vietnám a világ harmadik legnagyobb rizsexportőre – a délkelet-ázsiai állam a múlt héten függesztette fel a rizs kiviteli szerződéseket.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG