2p

Igaz, nem Magyarországon, hanem Amerikában. 

A Pegasus-botrány 2021 júliusában robbant ki, amikor kiderült, hogy az NSO nevű izraeli cég gyártotta kémszoftver, a Pegazus segítségével többek között magyar újságírókat is lehallgattak. Nem csak Magyarországon volt erre példa, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázisban több mint 50 ezer olyan telefonszám van a világ 50 különböző országából, amelyeket megfigyelésre jelöltek ki.

Amerikában az újságírók döntő lépésre szánták el magukat. Fotó: Depositphotos
Amerikában az újságírók döntő lépésre szánták el magukat. Fotó: Depositphotos

Köztük volt Nelson Rauda Zablah világszerte elismert El Salvador-i újságíró is, akinek írásai megjelentek a New York Timesban és a BBC-n is. Zablahot 2020 augusztusában figyelmeztette őt egy ismerőse, megfigyelés alatt áll azért, mert nyomozást folytatott egy bűnszervezet és El Salvador elnöke közötti megállapodások kapcsán. Csak egy évvel később tudta meg, hogy a megfigyelést a Pegasussal végzik, és hogy legalább 18 kollegája után szintén kémkednek a programmal - írja a The Guardian. 

Zablah és 14 munkatársa úgy döntött, az Egyesült Államok Szövetségi Bíróságán beperelik az NSO-t a jogtalan kémkedéseket lehetővé tevő szoftverük miatt.

Nemcsak magunkért tesszük, hanem az összes törvénytisztelő emberért, akiknek feltörték a telefonját a Pegasussal

– írja Zablah, aki szerint sok célpont olyan országban él, ahol nincs lehetősége jogi úton fellépni a jogsértés ellen, ezért másoknak kell ezt megtenniük helyettük is.

Mindeközben Magyarországon ...

A Társaság a Szabadságjogokért a honlapján nyomon követhető, hogy miért alapjaiban problémás a titkosszolgálati megfigyelések szabályozása Magyarországon. Ezen kívül röviden ismertetik a rendelkezésre álló jogorvoslati eljárásokat, és az is látható, hogy az egyes érintettek különböző ügyei pontosan hol tartanak. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG