3p
Ukrajna a pénzügyi csőd szélén tántorog és mint szuverén állam, a túléléséért küzd. Gazdasága zuhanórepülésben, a korrupció hivatalosan is Nigéria szintjén. A Kreml-nek megvannak az eszközei arra, hogy ez az élet-halál harc elhúzódjon, főként az alacsony intenzitású háború táplálásával. Oroszország nem engedélyezi Kijev NATO tagságát, az casus belli lenne Moszkva számára és egy általános európai háború kitörését jelentené.

Pénzt, de sokat!

A Nyugat vezető fővárosaiban sápadtan figyelik az újabb és újabb számlák érkezését Kijevből.  A napokban robbant a hír, miszerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felülvizsgált számításai alapján az áprilisban jóváhagyott 17 milliárd dolláros IMF-csomagon felül Ukrajnának további 15 milliárd dollár külső finanszírozásra lesz szüksége. Az IMF arra figyelmeztette a nyugati kormányokat, hogy ezt a pótlólagos összeget heteken belül elő kell teremteni, különben Ukrajnát a teljes pénzügyi összeomlás fenyegeti.  A Financial Times értesülése szerint a 15 milliárd dolláros finanszírozási hiány fő oka az ukrán GDP 7%-os idei zuhanása és az orosz piacra irányuló ukrán export összeomlásszerű visszaesése.  Ennek, valamint az adósság-törlesztésnek és a gázszámla kiegyenlítésének köszönhető, hogy az ukrán devizatartalék egy hónap alatt 21%-ot esett és novemberben 10 milliárd dollár alá olvadt, amely egyhavi importra elegendő.

A Nyugat viszont szíre-szóra nem szórja a pénzt a velejéig korrupt országnak.  A Transparency International felmérése szerint Ukrajna a felmérésbe bevont 177 országból a 144-ik helyet foglalja el, Nigériával egy szinten.  Még Arszenyij Jacenyjuk miniszterelnök is bevallotta, hogy az évi 25 milliárd dollárt kitevő közbeszerzésekből 10 milliárd dollár kézen-közön eltűnik.

Pedig a reálgazdaság rohamosan gyengül.  Keleti szomszédunknál az export, ipari termelés, adóbevételek, kiskereskedelmi eladások és a reáljövedelmek mind két számjegyű zuhanást szenvedtek el az elmúlt időszakban.  Ez annak ellenére van így, hogy a hrivnya értékének több, mint a felét elvesztette s ennek legalább az export-teljesítményt meg kellett volna dobnia.  Az egyetlen érzékelhető növekedés a hadi-kiadásokban van, amely idén a tavalyihoz képest megkétszereződött, 4,2 milliárd dollárra.

Az ukrán Bokros-csomag

Nyugati nyomásra az ukrán parlament tegnap fogadott el egy újabb, adó és energiaár-emeléseket, állami cégek privatizációját is tartalmazó reformcsomagot, ami megnyithatja az utat a további hitelrészletek folyósításához.  A csomag súlyos szociális vágásokat is tartalmaz: többek között - az elszálló infláció ellenére - a nyugdíjak befagyasztását, tömeges elbocsátásokat a közszektorban, valamint a kijevi parlament (Rada) képviselői létszámának csökkentését 450-ről 150 főre.  Úgyszintén tegnap az amerikai származású ukrán pénzügyminiszter arra kérte a miniszter társait, hogy találják meg a módját egy további 25%-os kiadáscsökkentésnek!

Figyelembe véve azonban azt, hogy mekkora politikai tétről van szó, az Egyesült Államok, az EU és az IMF nagy valószínűséggel mindent megtesz annak érdekében, hogy a fejlemények szuverén törlesztési csőd esetén is rendezett mederben maradjanak, mindenekelőtt az ukrán államadósság szabályozott átstrukturálásával - jósolják a Capital Economics londoni elemzői.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG