5p

Egyre többen kérdőjelezik meg Putyin orosz elnök elmeállapotát. Sokan úgy vélik, már nem az az évekkel ezelőtti tiszta tekintetű diktátor, hanem személyiségében megváltozott, kiszámíthatatlan vezető, akit semmi és senki sem tud megállítani.

Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy sokszor találkozott Putyinnal, de most úgy látja, mintha egy másik ember lenne. Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok is úgy látja, hogy Putyin elvesztette az irányítást, de mások szerint Putyin reakciói inkább azt mutatják, hogy még mindig nem veszik komolyan, vagy nem értik meg őt. Egyesek pedig zseninek tartják, mint Donald Trump.

Abban a bizonyos tévébeszédben, amikor ukrán neonácikat is emlegetett. Forrás: RT
Abban a bizonyos tévébeszédben, amikor ukrán neonácikat is emlegetett. Forrás: RT

Jerrold Post, a diktátorok, zsarnokok, terroristák pszichéjének tanulmányozására szakosodott világhírű washingtoni professzor, az USA kormányának egykori politikai-pszichiátriai főtanácsadója, akit sajnos már nem lehet megkérdezni, mert 2020-ban Covidban halt meg, a hvg.hu-nak évekkel ezelőtt azt mondta, hogy a mindenkori diktátorok pszichéjének négy alapeleme van. Szavai így utólag talán még érdekesebbek ezekben a különös hetekben, amikor dúl az orosz-ukrán háború.

A diktátorok pszichéjének négy alapeleme

  • Az első: a messianisztikus küldetéstudat, amely az átlagemberéhez képest hatványozott énközpontúságot takar. 
  • A második: a paranoia egy fajtája, amikor a diktátortípus az őt ért legkisebb kudarcért is másokat (néha „felsőbb erőket”) okol, és folyton ellenséget keres vagy épít. 
  • A harmadik: a normális emberéhez képest beszűkült lelkiismeret, az ennek hiányából származó gátlástalanság. Ez az esetek többségében infantilizmusból, illetőleg nevelésbeli, gyerekkorból húzódó, kezeletlen problémákból ered.
  • negyedik: a legszűkebb környezet tagjainak agya, lelke feletti uralom megszerzésének és birtoklásának különleges képessége.

Az egykori pszichológus professzor anélkül, hogy Putyint megemlítette volna, azt is kifejtette, hogy a diktátorok között vannak intelligensek, okosak, és ravaszak, de olyanok is, akik egy sor területen egészen butának, más területeken pedig szinte zseniálisnak mutatkoztak/mutatkoznak.

A gyenge jellemű embereket keresik

„Ugyanakkor csaknem az összes diktátorról elmondható, hogy félművelt” – vélekedett a professzor a lapnak, aki azt is kifejtette, hogy egy diktátor csak olyanokat enged közel magához, akikről tudja, hogy totálisan az uralma alá hajtható.

A diktátor közvetlen környezetében folyamatosan jutalmaz és büntet, így teremti meg az állandó feszültség légkörét. Ebből a belső körből aztán bárki bármikor kihullhat, de előre kiszámíthatatlan, hogy ki és mikor válik kegyvesztetté vagy kedvenccé. Ez a „pszichothriller” végül odavezet, hogy környezete tagjai elveszítik az eredeti énjüket, szinte a klónjaivá válnak.

A professzor szerint egy-egy diktatúra természetéhez tartozik, hogy a legfelső körökben gyakorolt megfélemlítés szép lassan leszivárog a társadalom aljáig. Ahogy fogalmazott:

A vezér tanításainak a környezetre gyakorolt mágikus hatásának megsokszorozásáról, a széles közvélemény agyába ültetéséről, az ellenséggé nyilvánítottak lejáratásáról egy állandóan terebélyesedő, az érzelmekre ható, a másként gondolkodókat megalázó propagandagépezet gondoskodik. E gépezet működtetését a diktátor a leginkább zsarolható, leggyengébb jellemű, mindenre kapható híveire bízza”.

Nem túl pozitívak a Putyin személyiségét vizsgáló kutatások

A Pentagon már 2008-ban titkos tanulmányt készített az orosz elnökről, amely szerint személyiségét alapjaiban határozza meg az autizmusa – számolt be jó pár évvel ezelőtt a personality-politics.org. A Putyinról felvett többórányi filmanyag alapos vizsgálatából az amerikai védelmi minisztérium kutatói és vezető neurológusai azt a következtetést vonták le, hogy „az orosz elnöknél idegrendszeri rendellenességek állapíthatók meg. Elsősorban is az Asperger-szindróma, az autizmus egyik fajtája, amely az illető minden döntésére befolyással van”.

Szakértők szerint a hosszú asztal is jelzésértékű. Fotó: MTI/EPA
Szakértők szerint a hosszú asztal is jelzésértékű. Fotó: MTI/EPA

Egy 2017-es brit elemzés Putyin jövőbeli politikai magatartásának előrejelzéséhez készült, s a rá jellemző összetett személyiségtípust találóan 

expanzionista (terjeszkedő, gyarmatosító, más államokat kizsákmányolni igyekvő) végrehajtóként írja le.

A tanulmány Putyin erősségeként a politikai szerepkörében megnyilvánuló parancsoló magatartását és magabiztosságát jelölte meg. Legfőbb hiányosságainak pedig a megalkuvást nem ismerő hajthatatlansága, az empátia és a kedvesség hiánya, valamint kognitív rugalmatlansága.  

A szakembereket is megosztja

Dr. Ziv Cohen, a Cornell Egyetem igazságügyi pszichiátere a Fox News Digitalnak a napokban nem félt kinyilatkoztatni: az orosz elnök egy pszichopata jellemzőit mutatja az agresszió, a nárcizmus és az empátia hiányának tekintetében, amelyek teljes mértékben megmutatkoznak az ukrajnai invázióban.

„Ugyanakkor nem őrült, inkább káprázatosan manipulatív. De a pszichopatákkal nem lehet megegyezésre jutni. Valójában csak egy felsőbbrendű hatalomra, vagy az erőszak hiteles fenyegetésére reagálnak" – mondja Cohen, aki Putyin mentális egészségét és brutalitását Sztálinhoz, Adolf Hitlerhez és Mao Ce-tunghoz hasonlította.

A lap ugyanakkor megszólaltatta Rebekah Kofflert, a Védelmi Hírszerző Ügynökség volt orosz tisztjét is, a "Putyin játékkönyve: Oroszország titkos terve Amerika legyőzésére" című könyv szerzőjét, aki nem ért egyet Cohennel.

"Putyin logikája nem amerikai vagy nyugati. Cselekedetei az orosz kulturális normákat és viselkedési normákat tükrözik” – magyarázza az Oroszországban született és sokáig ott élő Koffler.

Meg nem erősített pletykák szerint Putyin az elmúlt időben eltitkolt betegséggel küzd, ami a találgatások szerint akár Parkinson-kór is lehet, s az, hogy idén ünnepli 70. születésnapját, még rátehet egy lapáttal arra, hogy maradandó nyomot hagyjon a történelemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG