2p

Megerősített biztonsági intézkedések közepette parlamenti választások kezdődtek pénteken Iránban. Az országban emellett ezen a napon választják meg a 88 hittudósból álló Szakértők Tanácsának tagjait is.

Nincs választás rakétázás nélkül

A pénteken kezdődő választásokon Iránban integy 15 ezer jelölt verseng az egykamarás, 290 tagú törvényhozás képviselői helyeiért, ahol öt helyet a vallási kisebbségek képviselőinek tartanak fenn - jelentette az MTI. A jelölteket az állam iszlám jellegén őrködő Őrök Tanácsa hagyta jóvá előzőleg. A testület minden választás előtt utasít el indulni kívánókat, akik szerinte nem felelnek meg a feltételeknek. A 85 milliós országban több mint 61 millióan jogosultak a szavazásra. Az ellenzék mindazonáltal a választások bojkottjára szólította fel az embereket. Otthonmaradásra szólított fel a 2021 óta börtönben lévő Nargesz Mohammadi aktivista is, színjátéknak minősítve a választásokat. A belügyminisztérium közleménye szerint a biztonsági erők mintegy 250 ezer tagját mozgósították országszerte, hogy őrködjenek a szavazás zavartalan lebonyolítása felett. A pénteki az első parlamenti választás a 2022-ben kirobbant kormányellenes tömegtüntetések óta. Az előzetes eredményeket várhatóan szombaton teszik közzé.

Ali Hamenei ajatollah voksol. Fotó: Reuters
Ali Hamenei ajatollah voksol. Fotó: Reuters

Helyszíni beszámolók szerint az elsők között adta le a voksát az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah, aki szerdán, a választási kampány utolsó napján szavazásra buzdította az embereket. „Meg kell mutatni a világnak, hogy népünk tettrekész" - szögezte le az ajatollah.

Szavazásra szólított fel az iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka, Hosszein Szalami is, aki szerint „minden egyes voks rakéta a legfőbb ellenség szíve közepébe".

Hittudósokról is döntenek

Az irániak pénteken döntenek a Szakértők Tanácsának az összetételéről is, mely az alkotmány értelmében az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjét nevezi ki. A testület tagjait négy évre közvetlenül választják a legfelsőbb vezető által kinevezett, 12 tagú Őrök Tanácsa által jóváhagyott jelöltek közül, és nyolc évig tölthetik be tisztségüket.
 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG