3p
Az exobolygó-kereső űrszonda két év alatt legalább 3000 új bolygót találhat meg.

A tervek szerint ebben a hónapban küldi fel az űrbe a NASA a legújabb műholdját, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) exobolygó-kereső űrszonda mérései alapján több mint háromezer exobolygó felfedezésére számítanak a csillagászok – közölte a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutatói is részt vesznek a projektben.

A hamarosan pályára állított kutatószonda az egész égboltot vizsgálva próbál bolygókat találni az éjjeli égen legfényesebbnek látszó néhány százezer csillag körül. Szabados László csillagász elmondta: az idegen bolygók kimutatása a már jól bevált fényességméréssel történik majd: a TESS fedélzetén működő detektorok a csillagok fényességét mérik, és azt az átmeneti elhalványodást keresik, ami olyankor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó éppen a csillag előtt halad át. (Ehhez persze az is szükséges, hogy pont olyan pályán keringjen az adott bolygó, hogy a csillag és a nap közé álljon, más esetben ugyanis nem működik megbízhatóan ez a módszer – a szerk.)

Rengeteg bolygó vár még felfedezésre

Zöld utat kap Musk újabb őrült ötlete: jöhet az űrWifi?

További részletek >>>

Az úgynevezett tranzitmódszer segítségével már körülbelül 3000 csillagnál találtak körülötte keringő bolygóra utaló fényességcsökkenést az elmúlt években. A TESS várhatóan legalább ugyanennyit fog felfedezni a tervezett kétéves működése során. Az újonnan észlelt exobolygók között remélhetőleg több olyan égitestet is találnak, amely méretét és tömegét tekintve a Földhöz hasonlatos, továbbá, amely a csillagától olyan távolságban kering, hogy akár élet is kialakulhatott rajta.

Gyakori probléma ugyanis, hogy egy bolygó – habár a Föld összetételéhez hasonlít – túl közel kering a csillagához és kötött tengelyforgás szerint kezd keringeni. Ebben az esetben azonban a bolygó csupán egyik fele kap folyamatos napsütést, míg a másik oldalán folyamatos hideg és sötétség van, ami jelentősen megnehezíti az élet kialakulását.

A személyautó méretű űrszonda fedélzetén négy nagylátószögű távcsövet helyeztek el, ezekbe eltérő irányú, de egymással szomszédos területekről érkezik a fény, és együtt 400-szor nagyobb területet észlelnek egyidejűleg, mint a Kepler űrszonda által eredetileg vizsgált égboltrészlet. A TESS főfeladata minél több naprendszeren kívüli bolygó megtalálása, de ezen felül más tudományos feladatot is képes ellátni.

Örök kísérőnk, vagy űrszemét lesz Musk nagy projektje?

Elon Musk látványos rakétatesztje különleges rakományt juttatott az űrbe, amely igazolhatja, hogy már a jelenleg rendelkezésre álló technológiával is eljuthat az emberiség a Marsra. A pályára állított Tesla szépen halad a Vörös Bolygó felé, de mi lesz vele, ha teljesítette a célját? Viszontlátjuk-e valaha, és a legfontosabb: mit tesz az űr légköre egy Teslával és Starman-nel? További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG