7p

Romániában, Szlovéniában és Ukrajnában is új fertőzési csúcsok születtek. A románoknál csaknem félmillió munkahely szűnt meg a járványellenes intézkedések miatt.

Romániában újabb 2343 embernél mutatták ki a koronavírust, ezzel a héten másodszor is megdőlt pénteken az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek rekordja.

A Carul Cu Bere étterem terasza Bukarest óvárosában 2020. június elsején. EPA/ROBERT GHEMENT
A Carul Cu Bere étterem terasza Bukarest óvárosában 2020. június elsején. EPA/ROBERT GHEMENT

Románia: 53 újabb elhunyt

Az új esetek száma harmadik napja meghaladja a kétezret. A pénteki növekmény több mint másfélszerese a napi esetszám utóbbi kéthetes átlagának, amely immár túllépi az 1500-at.

Az újabb eseteket a romániai tesztelési kapacitás felső határát közelítő 26 ezer teszt kiértékelése során azonosították. Ez azt jelenti, hogy

a tesztek több mint kilenc százaléka bizonyult pozitívnak olyan körülmények között, amikor több mint tízezer vizsgálatot nem orvosi javallatra, hanem a páciensek saját kérésére végeztek el.

A legtöbb új fertőzöttet - 517-et - Bukarestben, illetve a moldvai Bákó (168), Iasi (107) és a fővárost körülvevő Ilfov (102) megyében diagnosztizálták.

Pénteken ismét az utóbbi két hét átlagát 35 százalékkal meghaladó számú, 53 koronavírusos beteg vesztette életét, így meghaladta a 4900-at a járvány romániai áldozatainak száma.

A Romániában diagnosztizált 132 ezer koronavírusos ember közül 21 500 jelenleg is fertőző, közülük csaknem 7800-at ápolnak kórházban.

Újabb rekordot döntött a súlyos esetek száma: jelenleg 571 koronavírusos fertőzöttet ápolnak intenzív terápián, közülük 176-ot lélegeztetőgéppel tartanak életben. A Covid-19-ben szenvedő betegek számára elkülönített intenzív terápiás ágyak mintegy 55 százaléka foglalt jelenleg Romániában, de a jelentősebb fertőzési gócokban már nincsenek szabad helyek, a betegeket ezért más kórházakba kell szállítani.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint a fertőzés progresszív, de nem exponenciális ütemben terjed, az újabb fertőzési hullám pedig részint, de nem kizárólag a szeptember 14-i tanévkezdéssel hozható összefüggésbe. Az utóbbi héten 158 iskolás és 73 pedagógus fertőződött meg. A járvány kezdete óta 3200 tíz év alatti gyereknél és 5200 tizenéves fiatalnál mutatták ki a koronavírust.

A tárcavezető szerint nem a rendkívüli állapot ismételt bevezetésére, hanem az ismert óvintézkedések fegyelmezett betartására van szükség a járvány megfékezéséhez.

Félmillió munkahely tűnt el

Romániában több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a járvány miatt, amely leginkább a feldolgozóipart sújtotta - írta pénteken a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.

Az újság emlékeztetett, hogy március 16. óta 1,29 millió munkaszerződés szűnt meg, majd a vesztegzár feloldása után, a május közepétől számított gazdasági újraindulástól számítva 808 296 új munkaszerződést jegyeztek be. Ennek a két adatnak a különbözete adja a több mint 481 ezret, ami az újság szerint a járvány miatt elvesztett munkahelyeket jelenti.  

Emlékeztetettek, hogy

a járvány leginkább a feldolgozóipart sújtotta,

és ezt alátámasztják a számok is, hiszen több mint 209 ezer munkaszerződést szüntettek meg ebben az ágazatban a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás idején, majd az újraindulást követően csak 119 ezer új munkaszerződést jegyeztek be.    

A járvány az építőipart is kedvezőtlenül érintette, ott 195 ezer állás szűnt meg,

és csak 124 ezer új munkaszerződést jegyeztek be.     

A kereskedelmet nem érintette kedvezőtlenül a koronavírus-járvány, ráadásul több mint 136 ezer új munkaszerződést regisztráltak, így több mint 32 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma a járvány előtti időszakhoz mérten. Kisebb mértékű, de szintén növekedés tapasztalható az oktatásban és a mezőgazdaságban is, ahol mintegy 10 ezerrel, illetve 6 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma.

Szlovénia: lakhelyelhagyási tilalom jöhet 

Újabb rekordot döntött az új, koronavírussal fertőzöttek napi száman Szlovéniában is. Jelko Kacin kormányszóvivő nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ismét lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be.

Kacin a héten a sajtónak úgy nyilatkozott: amennyiben a járványhelyzet nem mérséklődik, és a kórházak kapacitásai túlterhelődnek, az első hullámhoz hasonlóan lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, azaz senki nem hagyhatja majd el a várost vagy járást, amelyben bejegyzett vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Erre azonban csak extrém esetben lesz szükség - tette hozzá.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint csütörtökön 238-cal 6103-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Szerdán 175 új esetről számoltak be.

Két új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 154-re nőtt.

A diagnosztizált betegek közül 86-an vannak kórházban, és közülük tizenötöt ápolnak intenzív osztályon.

Horvátországban egy nap alatt 333-al nőtt és elérte a 17 160-at az azonosított fertőzöttek száma. Szerdán 234 új esetről számoltak be.

Hét haláleset történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 291-re nőtt.

Kórházban ápolnak 286 beteget, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

Ukrajna: több mint 4000 áldozat 

Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a járvány Ukrajnában, egymás után a harmadik napon döntötte meg a csúcsot az újonnan regisztrált betegek száma, péntekre már 4600-nál is több új fertőzöttet regisztráltak, és rekordszámú, nyolcszáz fölötti beteg került kórházba - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 4633 új esettel 217 661-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma,

az elhunytaké pedig 68 újabb halálos áldozattal 4 261-re emelkedett.

Eddig 96 591-en gyógyultak meg, viszont már 116 809 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. A járvány kezdete óta regisztrált legtöbb napi fertőzöttszám csak két napja lépte át a négyezret: kedden jegyeztek fel 4027 és szerdán 4069 új beteget.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 460-at - továbbá hat halálos áldozatot - megint a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 447-et és tíz elhunytat pedig az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből. Utóbbiban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 23 602-őt, a halálos áldozatoké 401-re nőtt.

Kárpátalján az igazolt fertőzöttek száma mostanra átlépte a tízezret, alig több mint a felük, 5031 beteg gyógyult meg, az elhunytaké pedig eggyel 309-re emelkedett.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy előző nap még soha ilyen sok, 801 koronavírusos beteg került kórházba. Jelenleg már 15 797 Covid-beteget ápolnak kórházban. Eközben az elmúlt napon újabb 271 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust. Eddig 16 809 egészségügyi alkalmazott kapta el a fertőzést.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vidéki látogatása során újságíróknak nyilatkozva részben a helyhatósági választási kampányt hibáztatta a koronavírus-fertőzés gyorsuló terjedéséért Ukrajnában.

Szavai szerint egyes helyi politikusok pozíciójuk megőrzése érdekében

"felelőtlenül" kezelik a járványhelyzetet, hogy jobb benyomást tegyenek választóikra, akik "belefáradtak" a maszkviselésbe és a többi korlátozásba.

A kormány csütörtökön felülvizsgálta az ország színes - vörös, narancs, sárga és zöld - járványhelyzeti besorolását, amely majd hétfőtől lép életbe. Az Oleh Nemcsinov kabinetminiszter által kiadott tájékoztatás szerint a legsúlyosabb, vörös besorolást most csak két város, a nyugat-ukrajnai Ternopil és az ország középső részében fekvő Kanyiv kapta. A főváros, Kijev továbbra is sárga besorolású maradt.

Kárpátalján "narancs" maradt Ungvár, "sárga" Munkács, Huszt és Csap, valamint több körzet mellett a beregszászi járás, viszont Beregszász városa nem szerepelt a felsorolásban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG