2p

Vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte a brit kormány a BBC brit közszolgálati médiatársaság jelenlegi elnökét, Richard Sharpot a tisztségre.

A vizsgálatról szóló hétfői bejelentés előzményeként a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap azt írta, hogy Sharp nem sokkal kinevezése előtt, 2020 végén 800 ezer font (360 millió forint) értékű hitel garanciavállalásának megszervezésében segített Boris Johnson akkori konzervatív párti brit miniszterelnöknek.

A lap szerint Sharp - aki korábban a JP Morgan és a Goldman Sachs globális befektetési bankcsoportoknál dolgozott - még a hitelgarancia szervezése előtt benyújtotta jelentkezését a BBC igazgatótanácsának elnöki tisztségére - írja az MTI.

Vajon az állásába kerül-e? Fotó: Depositphotos
Vajon az állásába kerül-e? Fotó: Depositphotos

A The Sunday Times forrásai szerint a volt brit kormányfő által felvett kölcsön garanciavállalását Sam Blythe kanadai üzletember - a BBC jelenlegi elnökének régi barátja, Boris Johnson távoli rokona - vállalta, és megkérte Sharpot, hogy adjon tanácsot az ügylet lebonyolításához.

Sharp először Simon Case-t, a brit közigazgatási szolgálat vezetőjét kereste meg, majd beszélt az ügyről Johnsonnal is, és nem sokkal ezután hármasban elköltöttek egy "magánjellegű vacsorát" a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben.

Boris Johnson 2020 decemberének végén jelezte, hogy Richard Sharp kinevezését támogatja a BBC elnöki tisztségére. Oliver Dowden akkori kulturális miniszter 2021 januárjában bejelentette, hogy a kormány hivatalosan Sharpot javasolja a BBC igazgatótanácsának élére.

A BBC elnökét a közszolgálati médiatársaság működési alapokmányának számító királyi pátens alapján formálisan a brit uralkodó nevezi ki a kormány javaslatára. A hétfőn bejelentett vizsgálat annak kiderítését célozza, hogy milyen körülmények között zajlott Richard Sharp jelölési és kinevezési folyamata.

A vizsgálatot William Shawcross, a közszolgálati kinevezések normáinak felügyeletét ellátó testület kormánybiztosa végzi. A Downing Street hétfő este bejelentette, hogy a vizsgálatot Rishi Sunak miniszterelnök kezdeményezte.

William Shawcross a bejelentés után közölte, hogy már bekérte a vonatkozó iratokat a médiaügyi, kulturális és sportügyi minisztériumtól.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG