4p

Amerikai források szerint az ukránoknak sikerült Harkivot végleg megvédeniük attól, hogy elfoglalják az oroszok. Zelenszkij megismételte, hogy kész tárgyalni Putyinnal, de csak vele, közvetítők nélkül. Oroszország már nem szállít áramot a NATO-hoz való csatlakozását ambicionáló Finnországnak. Grúzia szakadár régiója is követheti az ukrán Donyec és Luhanszk példáját. Mutatjuk az elmúlt 12 óra legfontosabb háborús fejleményeit.

  • Ukrajna megnyerte a második legnagyobb városáért, Harkivért vívott csatát - valószínűsítette legfrissebb értékelésében a háborús cselekményeket tanulmányozó intézet nevű amerikai agytröszt. Eszerint az ukrán erők megakadályozták, hogy az orosz csapatok bekerítsék, majd elfoglalják Harkivot. Ehelyett kiűzték őket a város környékéről, ahogyan tették azt a Kijev elfoglalására törekvő orosz erőkkel is.
  • Ukrán tisztviselők és a brit hírszerzés pedig azt állítja egybehangzóan, hogy az oroszok mintegy 800 fős alakulata a Donbaszban többször is sikertelenül próbált átkelni egy stratégiai jelentőségű folyón, a Szeverodonyecstől 20 kilométerre nyugatra fekvő Sziverszkij Donyecen, ráadásul eközben súlyos veszteségeket szenvedett el. 
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nagyon nehéz tárgyalásokat folytatnak arról, hogy az oroszok által változatlanul bombázott Mariupolból és Azovstal acélgyárból evakuálják a súlyos sebesülteket és az orvosokat.
  • Az ukrán elnök egyébként megismételte korábbi ajánlatát, miszerint közvetlen tárgyalásokat folytatna Vlagyimir Putyinnal. Ahogy az olasz RAI 1 televízióna fogalmazott: "Kész vagyok beszélni Putyinnal, de csak vele. Az ő közvetítői nélkül. És párbeszéd, nem pedig ultimátumok keretében". 

Zelenszkij már tárgyalna. Fotó:  MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat
Zelenszkij már tárgyalna. Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat

  • Oroszország szombat hajnali 1 órától felfüggeszti az áramszállítást Finnországba, közölte a szolgáltató, a RAO Nordic, ami egyértelmű válasznak tekinthető arra, hogy Helsinki bejelentette, csatlakozni kíván a NATO-hoz. 
  • E hír pont akkor látott napvilágot, amikor Joe Biden amerikai elnök a finn kollégájával, Sauli Niinistövel és Svédország miniszterelnökével, Magdalena Anderssonnal folytatott telefonbeszélgetésén támogatását fejezte ki Finnország és Svédország azon joga mellett, hogy "maguk döntsenek a jövőjükről, a külpolitikájukról és a biztonsági intézkedéseikről".
  • A Fehér Ház ugyanankkor szeretné tisztázni Törökország álláspontját, miután Recep Tayyip Erdoğan elnök kijelentette, Törökország sem Svédország, sem Finnország NATO-csatlakozását nem látná szívesen. A megjegyzések a jelek szerint a Kurdisztáni Munkáspártnak szóltak, amelyet Törökország terrorszervezetnek tekint. Svédországnak nagy kurd diaszpórája van.
  • Szerdán folytatódik az első, orosz háborús bűnökkel kapcsolatos per Ukrajnában, melyben Vadim Szisimarint, a Kantemirovszkaja harckocsizó hadosztály parancsnokát azzal vádolnak, hogy előre megfontolt szándékkal megölt egy 62 éves fegyvertelen biciklis férfit.
  • Grúzia szakadár régiója, Dél-Oszétia július 17-én népszavazást tart az Oroszországhoz való csatlakozásról - jelentette be a régió vezetője, Anatolij Bibilov. Dél-Oszétia állt a 2008-as orosz-grúz háború középpontjában, amely után a Kreml - egy másik szeparatista régióval, Abháziával együtt - független államként ismerte el a területet, és katonai támaszpontokat telepített oda.
  • Az Egyesült Királyság szankciókat rendelt el Vlagyimir Putyin családjának és belső körének tucatnyi tagja ellen, köztük állítólagos barátnője ellen. A brit külügyminisztérium érvelése szerint az orosz elnök hivatalosan csak szerény vagyonnal rendelkezik, ezért London azokat az embereket szankcionálta, akik segítenek támogatni az ő pazarló életmódját.

  • Az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin azonnali tűzszünetet sürgetett Ukrajnában, és hangsúlyozta a kommunikációs vonalak fenntartásának fontosságát orosz kollégájának, Szergej Sojgunak, akivel az invázió kezdete óta először beszélt - közölte a Pentagon sajtótitkára, John Kirby.
  • Diplomaták és tisztviselők szerint az EU a jövő héten megállapodhat az orosz olajra vonatkozó fokozatos embargóról, a kelet-európai ellátással kapcsolatos aggodalmak ellenére. Egy magas rangú uniós diplomata a Reutersnek azt mondta, hogy a megállapodás már hétfőn megszülethet, amikor az EU külügyminiszterei Brüsszelben találkoznak.

(The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG