Cikkek
Cikkek Senki többet, harmadszor: kocsikra is licitálhat 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 16:43
Hétfőtől lehet ajánlatokat tenni az adóhatóság által elektronikus árverésre bocsátott első ingóságokra az APEH internetes honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen. Jelenleg két személygépkocsit kínálnak, egy Ford Mondeót és egy Suzuki Ignist. Az árverés február 4-én este 9 óráig tart.
Cikkek Megint visszaesett a lakáseladás az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 16:18
Hétfőn kiadott adatok szerint decemberben is esett az új lakóingatlanok eladása az Egyesült Államokban, bár a visszaesés 4,7 százalékos volt a drámai novemberi 12,6 százalékos zuhanás után. Az adat mégis nagyon kedvezőtlen, mert az elemzők a novemberi zuhanás után már emelkedést vártak. Családi házak eladásáról van szó, amelyek éves szintű eladását teszik közzé havonta. Az elemzők úgy várták, hogy ez a novemberi 634 ezerről 640-650 ezerre emelkedik. Az amerikai kereskedelmi minisztérium számításai szerint azonban decemberben mindössze 604 ezres volt az eladás, ennél kisebb legutóbb 1995. februárjában volt a volumene. A kereskedelmi minisztérium azt is közölte, hogy az idén decemberben értékesített családi házak átlagára több mint 10 százalékkal maradt el a tavaly előtt decemberben értékesítettekétől, 219,2 ezer dollár volt az átlagár. Tilos lesz készpénzzel lakást venni? USA: még tovább esett a lakáseladás Már nem jó biznisz fürdővárosban lakást venni Haldoklik a házépítés Amerikában MTI
Cikkek A német gazdaságnak nem kell serkentő 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 15:47
Berlin nem készül serkenteni a gazdaságot - derült ki a kormányzat szóvivőinek nyilatkozataiból. Ulrich Wilhelm, a kormány szóvivőjeként mindazonáltal közölte, hogy a pénzpiaci zavarokat Németország kormányzata is nagy figyelemmel követi. Más európai kormányok is ezt teszik. Ugyanakkor a pénzügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata szerint a gazdaság helyzetét ez idő szerint olyannak látják, hogy annak nincs szüksége növekedést serkentő intézkedésekre. Ez utóbbiak mellett azóta erősödtek fel a hangok, mióta többen, s elsősorban is az IMF vezérigazgatója azt javasolta, hogy más nagy ipari országoknak is követniük kell az amerikai példát, azaz gazdaságélénkítő intézkedéseket kell bejelenteniük. A német gazdasági miniszter szóvivője is a német gazdaság jelen állapota feletti elégedettségét fejezte ki, mondván: nagyjából megfelelő a helyzet, a fellendülés ugyan lassul, de még marad. Emlékeztetett, hogy a kormányzat a korábbi 2 százalékos idei gazdasági növekedést a múlt héten 1,7 százalékosra mérsékelte új előrejelzésében. Wilhelm megjegyezte: a kormány, a Bundesbank és a gazdaságkutatók nagyjából egy véleményen vannak, nevezetesen, hogy a makrogazdasági mutatók jók. Padlón a német fogyasztók Az új év visszahozta a németek optimizmusát A német adatok mozgatták a mutatókat (hanganyag)MTI
Cikkek Hol lesz a válság végállomása? 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 15:22
A 2007 nyarán kirobbant jelzálogpiaci válság kezdi erősen megfeküdni az amerikai gazdaság gyomrát, és világgazdasági hatásai sem tűnnek már rövid lefutásúnak.
Cikkek Tb-kontroll: a szakszervezeteknek nem jó a kirakat 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 15:01
Az OÉT ülésén nem derült ki, hogy az egészségbiztosítási járulék befizetői miként gyakorolhatnak majd kontrollt az egészségbiztosítási pénztárakra.
Cikkek Tíz milliárd zlotyt ért a lengyel ijedelem 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 14:52
Tíz milliárd zloty, azaz több mint 700 milliárd forint körüli az az összeg, ami a lengyel befektetők a pénzpiaci alapokból a tőzsdei összeomlástól félve kivonhattak eddig januárban - közölte a Bloomberg amerikai hírszolgáltató a legnagyobb ilyen lengyel alapkezelő, a Pioneer Pekao főnökének nyilatkozatára hivatkozva. A lengyel alapokban lévő pénzt most 110 milliárd zloty körül lehet az egy hónappal ezelőtti 120 milliárddal szemben. A pénzkivonás lehetett nagyobb is, mindenesetre az alapokban lévő hóeleji és mostani befektetések összegének különbsége a 10 milliárd zloty körüli összeg. A múlt év végén a lengyelországi pénzpiaci alapokban az alapkezelők szövetsége szerint összesen mintegy 134 milliárd zloty befektetői pénz volt. A varsói tőzsde WIG indexe eddig januárban 16 százalékot esett. Októberben a mutató még rekord magasságba jutott. A Pioneer Pekao TFI az olasz UniCredit pénzintézetet tulajdonló Bank Pekao alapja és a múlt év végén az alapba helyezett pénzek összege 28,7 milliárd zloty volt, azaz az ilyen lengyel befektetések több mint ötödét mondhatta magáénak az alapkezelő. Tavaszra jósolták, és akkorra is csak egy felest A dollár taszíthatja mélybe a forintot Imádják a tőkések Lengyelországot - vajon miért?MTI
Cikkek Szetey friss levegőre vágyik: hónap végén távozik 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 14:34
Az előzetes várakozásoknak megfelelően hétfőn bejelentette távozását a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára; Szetey Gábor lemondását január 31-ei hatállyal fogadták el. Kell a friss levegő - közölte Szetey Gábor a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, tudja, mikor kell hátrébb lépni és a ma politikai környezete nem az ő világa. Távozását konkrétan azzal indokolta, hogy munkájának nagy részét, a közigazgatás újítási fázisát elvégezte és a korábbi cégétől globális felelősségű állásajánlatot kapott, olyat, amire mindig is vágyott. Szetey Gábor kitért arra, hogy döntését még az ünnepek alatt meghozta, erről később tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kiss Péter kancelláriaminisztert, akik január 31-ével elfogadták lemondását. Gyurcsány: szóbeszéd a kormányátalakítás Draskovics is távozna a kormánybólMTI
Cikkek SEPA-s lett 11 magyar bank 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 14:26
Magyarország 11 bankja az Egységes Euró Pénzforgalmi Övezet (angol rövidítéssel SEPA) előírásai szerint fogadja és küldi majd az euróban zajló átutalásokat - hangzott el a Magyar Bankszövetség sajtótájékoztatóján. Nyers Rezső, a bankszövetség főtitkára elmondta: január végétől a legnagyobb pénzforgalmat lebonyolító magyarországi bankok is alkalmazzák az egységes, készpénznélküli eurófizetésekre a "SEPA-átutalás" fizetési modelljét. Ez az jelenti, hogy hosszabb távon egyszerűsödnek, gyorsabbá válnak és olcsóbbak lesznek mind a vállalkozások, mind a lakosság számára az euróban történő átutalások. Bartha Lajos, a jegybank igazgatója kiemelte: a SEPA-átutalást alkalmazó bankok esetében a belföldi és nemzetközi fizetési műveletek esetében - a SEPÁ-n belül - ugyanazok lesznek az euróban történő átutalások díjtételei. Tilos lesz készpénzzel lakást venni? Fellélegezhetnek a devizahitelesek Nincs vész bankjainknál, de azért a hitelek drágulhatnakMTI
Cikkek MSZP: Orbán megint átvágja saját híveit 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 14:16
Juhász Ferenc, a szocialista párt népszavazási kampányának koordinátora reagálásában azt mondta, Orbán Viktor harmadjára ígér kormánybuktatást, harmadjára "vágja át a saját híveit". Megjegyezte: a fideszes pártelnök először az önkormányzati választásokat tekintette a parlamenti voksolás harmadik fordulójának, majd a parlamentnek adott 72 órás ultimátumot. Az MSZP elnökhelyettese közölte: az ellenzéki pártelnöknek ideje lenne bevallania, hogy a népszavazás, mint kormánybuktatás már most megbukott, mert az nem változtat a kabinet helyzetén. Juhász Ferenc megjegyezte ugyanakkor, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás után a szükséges korrekciós lépéseket meg kell hozni. Arra kérte a Fidesz elnökét, tegyen javaslatot arra, honnan pótolják az egészségügyből, a felsőoktatásból elvonandó forrásokat. Az egészségbiztosítással kapcsolatos népszavazásról a szocialista politikus elmondta: Orbán Viktor szemmel láthatóan a feszültség fenntartásán fáradozik, mert már jó előre tervezi a következő "kormánybuktató" népszavazást. Kérdésre válaszolva az elnökhelyettes közölte: az MSZP-frakció még nem foglalkozott a törvényt megerősítő népszavazással. Ha korrekt elvi magatartást akarunk tanúsítani és nem hagyjuk magunkat letéríteni az útról, akkor erre a kérdésre nemet kell, hogy mondjunk - szögezte le Juhász Ferenc. Kóka János, az SZDSZ elnöke közleményében úgy fogalmazott, hogy a Fidesz elnökének hétfői beszéde a szocializmus hazugságait fűzte tovább. Mint írta, a szocializmus hazugságainak egyike, hogy ingyenes a felsőoktatás, miközben milliókat költünk egy-egy hallgató egyetemi képzésére, de hazugság az is, hogy ingyenes az egészségügy, amikor tíz- és százezrekbe kerül egy-egy betegség gyógyítása. "A népszavazás tétje az, hogy mondjunk nemet a szocializmusra, mondjunk nemet a kádári illúziókra" - olvasható a liberális pártelnök közleményében. Orbán: Az igenekkel kiállhatunk magunkért Magosz: Gyurcsány feje már nem az EU-ban jár Népszavazás: "az egész társadalom harcban áll" Rosszul idézte Gyurcsányt a svájci napilap MTI
Cikkek 700 ezret fogadott el két rendőr egy autóstól 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 14:11
Vesztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két, az I. kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetőtől; a rendőröket őrizetbe vették - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztály vezetője. Tafferner Éva tájékoztatása szerint a két rendőr, egy törzszászlós és egy főtörzsőrmester, közterületi járőrszolgálatot látott el vasárnap este az I. kerületben. A rendőrök ellenőriztek egy személygépkocsit, melynek sofőrje, annak fejében, hogy elállnak a vele szemben történő intézkedéstől, 700 ezer forintot ajánlott fel részükre, amit ők el is fogadtak - tette hozzá. A két rendőrt voltaképpen egy másik ügyben végrehajtott rendőri akció során fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai. A szóvivő egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, mivel gyanúsítják még a rendőröket. Budapest rendőrfőkapitánya a két rendőr szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszűntette. Bilincsben vitték el a vagyonkezelő vezetőjét Egy korty ital, és ugrik a jogsi Könnyebb lesz kipontozódni, óvatosan vezessen! A megyei rendőrök felügyelik az autópályákatMTI
Cikkek A december nyomta meg az orosz növekedést 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 14:03
Oroszország tavalyi gazdaságnövekedési üteme 7,7-7,8 százalék volt - hozta nyilvánosságra felülvizsgált adatát az orosz gazdasági minisztérium, amely korábban 7,6 százalékos GDP-bővüléssel számolt a 2006. évi 6,7 százalékos emelkedés után. Elvira Babiulina gazdasági miniszter azt mondta, hogy tavaly decemberben a gazdaság 8,4 százalékkal erősödött és a minisztérium ennek az adatnak az alapján módosította fölfelé a tavalyi év egészére vonatkozó gazdaságnövekedési becslését. A miniszter közölte még, hogy tavaly 21,1 százalékkal nőttek a tőkebefektetések, szintén felülmúlva az eddigi várakozásokat, miután 2006-ban 13,7 százalékkal emelkedtek. Gyűlnek a felhők Kína felett Elkapták Szeva bácsit A riadalom elérte OroszországotMTI
Cikkek Ukrán olajcégben utazik az Emfesz 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 13:55
Az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Emfesz) megvásárolja a főleg olaj- és földgáz kitermelésével és feldolgozásával foglalkozó ukrán Ukrnadraszervice zártkörű részvénytársaságot - jelentette be az Emfesz közleményben. Az ügyletet az ukrán versenyhivatal már jóváhagyta. A közleményből kiderül, hogy a társaság néhány hónap múlva kezdi meg az Ukrnadraszervice tulajdonában lévő földgázlelőhelyek kutatását és kísérleti feltárását. A pontos helyszínt nem nevezték meg, csak annyit tudott meg a távirati iroda, hogy két lelőhely szárazföldi, egy pedig part menti. A közlemény szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy a három mező együttesen több tíz milliárd köbméter gázt rejt, a készletek pontos nagyságát majd a felmérés mutatja. Az Emfesz a részben liberalizált magyar földgázpiac több mint 70 százalékát birtokolja, és a társaság 2007-ben belépett az árampiacra is. A cég Kelet-Magyarországon tervez kombinált ciklusú erőművet építeni, a korábbi tájékoztatás szerint mintegy 1,5 milliárd euró költséggel. A közép-ázsiai földgázt felhasználó, 2.400 megawatt kapacitású erőmű Magyarország legnagyobb - nem nukleáris - áramtermelője lesz. Az első két 400 megawattos blokk 2011-ben kezd termelni, az utolsó blokkokat várhatóan 2013-ban helyezik üzembe. Az Emfesz 2007-ben több mint 190 milliárd forint árbevételt ért el, míg 2006-ban az árbevétel meghaladta a 144,6 milliárd forintot. A Dmitro Firtas ukrán üzletember tulajdonában lévő Group DF (GDF) holdinghoz tartozó Emfesz 2003 óta működik Magyarországon. Nem lesz jó vége: újra a gázon marakodik Ukrajna és Oroszország Szerbián keresztül nyomul a gáz Gyurcsány helyzetbe hozná az azeri gázt MTI
Cikkek Szőlősgazdák figyelem! 3 milliárd forintra lehet pályázni 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 13:06
Az idei borpiaci évben - ami 2007. augusztus 1-jétől 2008. július 31-ig tart - a szőlőültetvények szerkezetátalakításához az Európai Unió csaknem 3 milliárd forint támogatást nyújt - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke. Közölte: a támogatható terület nagyságát a brüsszeli bizottság Magyarország számára a folyó borpiaci évre 1472 hektárban határozta meg. A támogatások iránti kérelmeket március 31-ig nyújthatják be a gazdálkodók, kizárólag postai úton a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához. A támogatásokra felhasználható keret mintegy 2,9 milliárd forint. Ebből a fajtaváltás és ültetvény áttelepítés támogatására 1,95 millió forint adható hektáronként. A fennmaradó összeg - azaz mintegy 1 milliárd forint - az ültevények támrendszereinek korszerűsére, illetve újak létesítésére vehető igénybe támogatásként. A támogatás igénybevételéhez a gazdáknak minden esetben mellékelniük kell az úgynevezett egyéni tervet, amely többek között tartalmazza az ültetvény helyét és nagyságát, illetve az adott intézkedés megvalósítási időpontjának kezdetét és végét. A támogatás csak legalább negyed hektár nagyságú, összefüggő területre igényelhető és adható. A fajtaváltás és ültetvény áttelepítése esetén 3300 tő/hektár, ültetvény támrendszerének létesítése és ültetvény támrendszerének korszerűsítése esetén 2300 tő/hektár tőszám alatti ültetvényre támogatás nem igényelhető. A március 31-ét követően benyújtott kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.MTI
Cikkek Norvég céget vesz a Nokia 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 12:59
A finn Nokia - miközben hajthatatlan a bochumi üzembezárás kapcsán - felvásárolja a norvég Trolltech szoftvercéget: a részvényenkénti 16 norvég koronás ajánlatát elfogadta a Trolltech vezetése, és a részvényesek több mint kétharmada kötelezően támogatja az ügyletet - közölte a cég. Az ügylet értéke ezzel 843,6 millió korona (105,0 millió euró). A Trolltech fő terméke a Qt programkönyvtár és fejlesztési platform, amelyet egyebek között a Skype is használ az internetes telefóniában, valamint a Google Earth műholdas keresőprogram is alkalmazza. A Trolltech-et 2006 óta az oslói tőzsdén jegyzik, és Kínában, valamint Németországban vannak leánycégei. 133 millió telefont adott el a Nokia negyed év alatt Revansot vesznek a németek a Nokián Koporsót kapott a Nokia a dühös tüntetőktől Nokia-ügy: ellentámadásba lendültek a németekMTI
Cikkek Özönlenek a turisták szusiországba 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 12:46
Tavaly soha nem látott számú külföldi turista érkezett Japánba: 2006-hoz képest 13,8 százalék volt a növekedés, 8,3 millióra. Ezzel 2007-ben immár negyedik éve töretlen a külföldi látogatók számának emelkedése. A jelentős növekedés mindenekelőtt az ázsiai turisták érdeklődését tükrözi, valamint a gyenge jen vonzó hatását. Tavaly csak a szomszédos Dél-Koreából 2,6 millió turista érkezett, ami 22,8 százalékos növekedés 2006-hoz képest. Tajvanról 5,8 százalékkal többen, 1,4 millión jöttek, Kínából 16,2 százalékos bővüléssel 943 ezren; mindkettő mindenkori csúcs. Ugyanakkor a külföldre utazó japánok száma 2003 óta először csökkent: 1,3 százalékkal, 17,3 millióra. Japán 2010-ig szeretné évi 10 millióra emelni az ide érkező külföldi turisták számát. Kilenc milliószor aludtunk szállodában Nőttek a turizmus devizabevételei Csúcsokat döntöget a szuperexpressz  MTI
Cikkek Gyűlnek a felhők Kína felett 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 12:39
A kínai kormányfő szerint az idei év a legnehezebb lehet a gazdaság szempontjából, a nemzetközi bizonytalanság mellett a hazai gondok miatt is.
Cikkek A COOP az év franchise hálózata 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 12:33
A 11 éves COOP Üzletlánc érdemelte ki a 2007. év franchise hálózata elismerést - közölte a Magyar Franchise Szövetség. A COOP hálózat mintegy 3000 üzletet működtet az ország több mint 1650 településén. A csoport tevékenységéből kiemelkedik az üzletlánc franchise-rendszerű működtetése - áll a közleményben. Az év legjobb francise átvevője címet Kesjár Edit, a High-Care Cosmetics átvevője kapta. Az év legsikeresebb fiatal franchise átvevője elismerést Juhász Ákos, az Otthon Centrum partnere, XIII. kerületi átvevő vehette át. A Magyar Franchise Szövetség adatai szerint Magyarországon 400 franchise-rendszer van, és egyre több vállalkozó választja ezt a formát saját üzletének működtetéséhez. Már száz irodája van az Otthon Centrumnak Aprósüteménnyel és szőnyeggel rohanjuk le EurópátMTI
Cikkek "Az MDF a harmadik erő" 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 12:25
A vasárnapi újbudai időközi választáson bebizonyosodott, hogy három pólusúvá vált a magyar politikai paletta - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Létezik a Fidesz körüli politikai tömb, az MSZP körüli tömb és van a Magyar Demokrata Fórum - fogalmazott Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint jelöltjük, Csapody Miklós vasárnapi tízszázalékos eredménye visszaigazolta az MDF évekkel ezelőtt meghirdetett Normális Magyarország politikáját. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy alacsony részvétel mellett is jó eredményt tud elérni a párt. A vasárnapi újbudai időközi országgyűlési választás az alacsony (38,3 százalékos) részvétel miatt érvénytelen lett. A legtöbb szavazatot, a voksok 67 százalékát a Fidesz-KDNP jelöltje, Rétvári Bence kapta. Dávid Ibolya megjegyezte, hogy az elmúlt három nagy választáson az MDF sokkal jobban szerepelt, mint azt az előzetes közvélemény-kutatások mérték. Az MTI kérdésére, hogy melyik oldalról sikerült szavazatokat elhódítaniuk, Dávid Ibolya hangsúlyozta: szerinte nincsenek oldalak, csak választópolgárok és választók. Csapody Miklós kiemelte: igaz, hogy korábban negyven százalék körüli eredményt ért el a kerületben az országgyűlési választásokon, de a mostani "ellennyomás" mellett a tíz százalékot is jónak tekinti. A kampányt annak jegyében folytatják, hogy "fokozzák" a mostani eredményt - húzta alá. Az újbudai időközi országgyűlési választások első, érvénytelen fordulójában a névjegyzékbe felvett 32.132 szavazó közül 12.305-en adták le voksukat; az érvényes szavazatok száma 12.267 volt. Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) az érvényes szavazatok 67 százalékát (8.224 voks), Lakos Imre, az MSZP-SZDSZ közös jelöltje 20,3 százalékát (2.489 voks), az MDF színében Csapody Miklós 9,7 százalékát (1.189 voks), míg a MIÉP jelöltje, Fenyvessy Zoltán 3 százalékát (365 voks) kapta. Miután a részvételi arány nem érte el az ötven százalékos érvényességi küszöböt, ezért február 10-én újra az urnákhoz járulhatnak a 15-ös számú választókerületiek. A választás második fordulójában mind a négy jelölt újra indulhat; eddig egyikük sem jelezte, hogy vissza kíván lépni. Népszavazás március 9-én, 4,5 milliárdból Mi a fontos a budapestieknek? Nem világos az SZDSZ gazdálkodása Ház, kocsi, öröklés: jól "megvágnak" miattukMTI
Cikkek Orbán: Az igenekkel kiállhatunk magunkért 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 12:21
A népszavazás komoly esély a változtatásra, a referendum a három konkrét kérdésen túl arról is szól, hogy az emberek eltörölhetnek egy rossz politikát - mondta Orbán Viktor.
Cikkek Kávé, tea, koffein 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 11:53
 
Cikkek Az osztrák cégeknek érzékeny pontjuk Kelet-Európa 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 11:32
A bécsi tőzsdén jegyzett cégek számára a közép- és kelet-európai piac messze fontosabb, mint a nyugat-európai, ugyanis tőzsdei értékük 42 százalékát az előbbi térségben eszközölt beruházásaik és ügyleteik határozzák meg - állapította meg a Sal. Oppenheim befektetési bankház egy tanulmánya. A részvényárfolyam hazai "része" csupán 29 százalékot tesz ki, a nyugat-európai piac 22 százalékban meghatározó, míg az ázsiai és tengerentúli befektetésektől 7 százalékos arányban függ a vállalkozások tőzsdei értéke. A bankház szerint az osztrák cégek jóval gyorsabb ütemben terjeszkedtek Közép- és Kelet-Európában (CEE) az utóbbi években, mint akár otthon, akár Európa bármely más részében. A CEE-régióban eszközölt osztrák tőkebefektetések értékét a Sal. Oppenheim 40 milliárd euróra becsülte. Bár a közép- és kelet-európai ügyletek eredménye alapvetően kedvező, az erős lekötöttség bizonyos kockázatokat is rejt magában, ami megmutatkozott abban is, hogy a 2003 és 2006 közötti roppant gyors növekedés után a bécsi tőzsde most, a pénzpiaci felbolydulás nyomán nagyobb veszteséget könyvelt el, mint a többi nyugat-európai börze. A kockázatok között említette a bankház elemzője a közép- és kelet-európai ingatlanpiac felfutását, a hitelkihelyezés rendkívüli megnövekedését a régió egyes országaiban és a magánháztartások külföldi valutában történt eladósodását. Ugyancsak gondnak nevezte, hogy a tetemes olajjövedelemre támaszkodó Oroszországot leszámítva, a CEE-térséget - a többi feltörekvő gazdaságtól eltérően - a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya jellemzi. Összességben azonban olyasfajta pénzügyi krízisre, mint amilyen 1997-ben Ázsiát megrázta, nem kell számítani, hiszen Közép- és Kelet-Európában nem keletkezett tőzsdei "buborék", amely bármelyik pillanatban kipukkadhat. Problémák leginkább a balkáni és a balti országokban támadhatnak. Amikor a tőzsdéket a széljárás mozgatja... Nyitáskor meglódult a Wall Street Felértékelődési remények: van bennük fantázia Összeomlás: a csaló bróker megrengette a világotMTI
Cikkek Kerekesszékkel is járható az új Malomvölgyi átkelő 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 11:27
Tóth Bertalan, pécsi alpolgármester ünnepélyes keretek között avatta fel a Malomvölgyi Parkerdő új átkelőjét. Az átjárót a Kulturált Közlekedéssel a Gyermekekért Alapítvány építette és "Szeretet-átkelő” névre keresztelte. Tavaly a Groupama Biztosító Zöld Mozgalma több vidéki városban, így Pécsett is az aktív, egészséges életmódot népszerűsítette többek között azzal, hogy az Egészségnapon egymillió forintot adományozott a város számára. Az összeget a városvezetés teljes egészében a Malomvölgyi átkelő felépítésére fordította. A Malomvölgyi Parkerdő kedvelt pihenőhelye a pécsi lakosoknak, sokan látogatják futás, kerékpározás és séta céljából, az iskoláscsoportok pedig gyakran kirándulnak ezen a környéken. Az erdő körül jól kialakított turistaút található számos pihenőhellyel, ám egészen mostanáig a II. víztároló keleti oldalán a sétálóútról csupán egy árkon keresztül lehetett megközelíteni a felső tó északi részét. A 12 méter hosszú és kb. 1,5 méter széles átjáró megépítésével lehetővé vált a biztonságos gyalogosátkelés. Az átkelőt, amelynek megközelítését kiépített járda segíti a jövőben, a kerekesszékkel közlekedő mozgáskorlátozottak is akadálytalanul használhatják. 2007-ben a Groupama Zöld Mozgalom programsorozatának ötödik, egyben utolsó állomása Pécs volt. A mozgalom azzal a céllal indult, hogy különböző szabadidős vetélkedők és családi programok révén népszerűsítse az egészséges és biztonságos életmódot. „Az Egészségnapon szerettük volna felpezsdíteni, megmozgatni a pécsi lakosokat” – nyilatkozta Jávor Endre, a Groupama régióvezetője. „A kezdeményezés sikerét bizonyította, hogy több százan vettek részt a különböző vetélkedőkben és a pécsiek sikeresen összepedálozták a város számára az egymillió forintot!” Mint arról tavaly hírt adtunk, a helyi rendezvény az „1.000.000 pedálfordulatért 1.000.000 forint” kihívással indult, amelynek keretében a résztvevő családok, amatőr kerékpárosok a Búza térről indulva együttesen egymilliót pedáloztak: ez 200 ember részvételével 5 kilométeres út megtételét jelentette. A teljesítményt a Groupama Biztosító 1.000.000 forintos adománnyal ismerte el, amelyet a városvezetés teljes egészében a Malomvölgyi átkelő megépítésére fordított. Román földre lép a Groupama Groupama: világrekord az óceánon Zöld Mozgalom a GroupamánálMTI
Cikkek Lassult Litvánia, de még így is száguld 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 11:22
Litvánia negyedik negyedévi - éves szintű - gazdaságnövekedése 7,9 százalékra lassult a harmadik negyedévi 10,8 százalékról. A litván statisztikai hivatal adataiból az is kiderül, hogy a tavaly decemberi kiskereskedelmi forgalomnövekedés 8,2 százalékra mérséklődött az egy hónappal korábbi 11,9 százalékról. A litván jegybank a napokban 7,9 százalékra emelte meg az idei átlagos  inflációra vonatkozó előrejelzését a három hónappal korábban becsült 5,7 százalékról. A központi bank azzal számol továbbá, hogy idén 8,1 százalékkal nő a GDP, míg októberben még csak 7,4 százalékos bővülést várt. A bank legújabb előrejelzése szerint a gazdaságnövekedés üteme 2009-ben 5,7 százalékra lassul részben a szerényebb belső fogyasztás miatt. Nem gyűrűzött be az EU-ba a hitelválság Leminősítették LitvániátMTI
Cikkek Jön fel a román lej 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 10:44
Hétfőn délelőtt némileg erősödött a lej az euróhoz képest a jegybank egyik illetékesnek arra a véleményére, hogy a központi bank kamatot emel február eleji kamatdöntő ülésén. Valentin Lazea, a román központi bank vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy február 4-én a jegybank minden bizonnyal kamatot növel. Ez  jelentősen mérsékli a lej esetleges további gyengülésével kapcsolatos  aggodalmakat. A román jegybank január elején 50 bázisponttal 8,0 százalékra növelte az alapkamatot az infláció mérséklése céljából. 2007 júliusában a lej ötéves csúcson állt az euróval szemben, idén januárban azonban már hároméves mélyponton volt. A gyengülés oka befektetőknek az a félelme, hogy tovább nő az infláció, miközben emelkedik az amúgy is jelentős folyó fizetési hiány. Hétfőn délelőtt 3,7610 lej ért 1 eurót a pénteki késő esti 3,7873 lej után; a múlt héten az euró hároméves csúcson, 3,8385 lejen is volt.   Románokkal építkezik a Mol Bajok Romániában: padlón a lej Az "átkosra" emlékeztet a román vásárlódömping Összeesküvés-elmélet: elővették a magyarokat Uniós csúcs: 96-féle adónem RomániábanMTI
Cikkek Ajándék vagy játék? Ingyen részvény Szerbiában 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 10:28
Ingyenes privatizáció kezdődik Szerbiában - az állampolgárok 1319 postahivatalban nyújthatják be igényüket hat állami vállalat ingyen kiosztandó részvényeire
Cikkek Horvátország a csehek kedvence 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 10:21
Mintegy hatvan milliárd koronát költöttek el tavaly a cseh állampolgárok külföldi üdülésekre - közölte hétfőn Tomio Okamura, s cseh utazási irodák szövetségének szóvivője. A kirándulások többségét utazási irodákban vásárolták; az utazási irodák tavaly 2,2 millió külföldi utat adtak el. "Cseh állampolgárok a tavalyi évben mintegy 60 milliárd koronát fordítottak külföldi üdülésekre. Ebben a helyszínen elköltött összegek is benne vannak" - mondta Okamura. Az összeg egymilliárddal magasabb, mint 2006-ban. Az utazási irodák szövetségének kimutatása szerint a tavalyi évben a csehek összesen 8,9 millió "üdülést" vettek, ennek 56 százaléka hazai, míg 44 százaléka - 3,9 millió - külföldi út volt.   "Egy külföldi üdülés átlagos értéke személyenként mintegy 14 500 korona volt." - pontosított a szóvivő. Az idén ez az összeg várhatóan 15 200 koronára emelkedik. 2006-ban az elköltött összeg 13 776 koronát tett ki. A legnépszerűbb külföldi úticél évek óta változatlanul Horvátország; tavaly ide 677 ezer cseh állampolgár látogatott többnyire az Adria partjára. Ez 11 százalékkal több, mint 2006-ban. A csehek átlagban 7 napot töltöttek Horvátországban. A második lelátogatottabb ország Szlovákia, míg a harmadik helyen Olaszország van. További sorrend: Görögország, Ausztria, Egyiptom, Tunézia, Spanyolország, Franciaország és Bulgária. Tavaly erősödött az az irányzat, hogy a csehek egyre nagyobb mértékben a drágább üdüléseket választják, s egyre többen a három-, illetve négycsillagos szállodákat részesítik előnyben. Megugrott az "all inclusive" szolgáltatásokat nyújtó szállodák iránti érdeklődés. Ugyancsak növekszik a repülőgépes utak iránti kereslet, a buszos utazások vagy a saját kocsival való utazás kárára. A tavalyi év érdekessége, hogy nőtt az idősek utazási kedve is. Tavaly az utak 10 százalékát nyugdíjasok vették meg, az idén ez az arány a becslések szerint további egy százalékkal emelkedik. Okamura szerint a cseh utazási irodák az idén azzal számolnak, hogy a nyári üdülések mintegy 35-40 százalékát már a téli hónapokban értékesítik. Látványosan nő az internetes eladás a cseheknél Befolyás a Mol-ban: kivonul az OTP, betör a CEZ Adjunk túl az OMV-papírokon - a Citi is ezt mondja Csehország: 28 milliárdot kóstálna az euró Befagytak a csehek és a lengyelek - marad a kamat (hanganyag)MTI
Cikkek Eurozóna: magasabb lehet az infláció a vártnál 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 09:44
Elemzők azzal számolnak, hogy januárban - az előző két hónaphoz hasonlóan - hat és fél éve legmagasabb, 3,1 százalék volt az eurózóna éves szintű inflációja elsősorban a magas energia- és  élelmiszerárak miatt. A hivatalos adatot csütörtökön 12 órakor ismertetik. A 41 szakértő véleményének az átlagában szereplő 3,1 százalék stagnálást jelent novemberhez és decemberhez képest. Fennáll ugyanakkor annak a veszélye, hogy az átlagosan vártnál magasabb lesz az infláció, mivel a Reuters által megkérdezettek közül 13 elemző úgy vélte, hogy a januári adat felülmúlja majd a 3,1 százalékot, volt aki 3,3 százalékot várt. Bedurrantak az árak japánban Csehország: 28 milliárdot kóstálna az euró Előre menekül a Fed: érnek az újabb kamatvágások? Nagyobb volt az USA-ban az infláció, mint azt várták volna (hanganyag)MTI
Cikkek Lefelé korrigál a SocGen 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 09:41
A Société Générale vezérigazgatója hétfőn azt mondta, hogy a francia bank minimálisan lefelé korrigálta az egyik alkuszának szabályellenes ügyletei miatti becsült veszteséget. Daniel Bouton az Europe-1 rádióállomásnak nyilatkozva kijelentette: a cég egyik brókere, Jérome Kerviel által okozott kár valamivel meghaladja a 4,82 milliárd euró a korábban becsült 4,9 milliárd euróval szemben. Bouton egyben cáfolta, hogy felvásárlás célpontjává vált volna a Société Générale. Hétfőn a párizsi értéktőzsdén a kereskedés kezdetén a Société Générale árfolyama 3,2 százalékos csökkenéssel 71,50 eurón állt.   Csak bűnbak lenne a csaló bróker? Összeomlás: a csaló bróker megrengette a világot Milliárdokat csalt el a párizsi bróker Fejfájás lesz, ha csörög a brókerMTI
Cikkek Ázsia a BUX-ot is lefelé húzza 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 522,23 pontos csökkenéssel, 23.372,75 ponton nyitott hétfőn. Az előző napi záróértékhez képest ez 2,19 százalékos gyengülés.   Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Több ösztönzés: megéri a távmunka 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 08:58
Az idei távmunka pályázaton ismét elnyerhető lesz majd támogatás a számítógépes eszköz- és programvásárláshoz - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatójából.
Cikkek A Mol csak vásárol és vásárol... 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 08:49
A Mol Nyrt. pénteken 86.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) darabonként 22.768 forintos átlagárfolyamon - tette közzé az olajipari társaság hétfőn a BÉT hivatalos honlapján. A tranzakciót követően a társaság 1.699.734 darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú részvényt birtokol. A Mol január 22-én jelentette be, hogy folytatja a tavaly júliusban megkezdett tőkeoptimalizációs programját, majd a rákövetkező nap azt, hogy a 2007. december 20-án bejelentett Mol-CEZ stratégiai szövetség kapcsán 30.000 forintos részvényenkénti árfolyamon értékesített 7.677.285 darab  A” sorozatú Mol részvényt a Cseh Energetikai Műveknek (CEZ). A tranzakciót követően a Mol tulajdonában 1.465.734  A” sorozatú és 578  C” sorozatú saját részvény maradt. A Mol január 23-án 78.000 darab Mol részvényt vásárolt 22.094 forintos átlagárfolyamon, ami után saját tulajdonában lévő papírjainak száma az "A" sorozatból 1.543.734 darabra emelkedett. A Mol alaptőkéje 109.675.502.578,- forint, amely  109.674.923 darab "A" sorozatú, névre szóló, 1.000.- forint névértékű, törzsrészvényből, 578 darab "C" sorozatú, 1.001 forint névértékű törzsrészvényből és 1 darab "B" sorozatú, névre szóló, 1.000.- forint névértékű, az alapszabályban meghatározott szavazatelsőbbségi jogokat biztosító részvényből áll. A "B" sorozatú részvény tulajdonosa a magyar állam.   Kéz a kézben fejleszt az OMV és a Gazprom Az OMV-nek továbbra sincs esélye a Molnál (hanganyag) OMV vs. CEZ: miért az utóbbi mellett döntött a Mol? (hanganyag) A hideg tél csak a Molnak lenne jó (hanganyag)MTI
Cikkek Jaksity Demján és Csányi nyomában 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 08:44
Magyaországon ötödik alkalommal adták át "Az év üzletembere" díjakat. A névadó díj győztese Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója lett
Cikkek Több mint drukk: a befektetők reménye Amerika 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 08:40
Az idei davosi világgazdasági fórum ugyan elég pesszimistára sikeredett a "nem elsőrendű válság" miatt, de a befektetők bíznak a válság forrásában, az Egyesült Államokban.
Cikkek Gyengülést várnak a forinttól: minden az USA-n múlik 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 08:35
Az elemzők várakozása szerint hétfőn tovább gyengülhet az euró a dollárhoz képest elsősorban arra a bizonytalanságra, hogy milyen döntést hoz szerdai kamatmeghatározó ülésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Megfigyelők szerint megnőtt a valószínűsége annak, hogy a Fed szinten tartja az alapkamatot, miután kedden váratlanul bejelentette, hogy igen nagy mértékben, 75 bázisponttal gyengítette azt. Hétfőn, röviddel 8 óra előtt 1 euró 1,4679 dollárt ért a vasárnap késő esti 1,4681 dollár után. A forint hétfőn reggel 257,90/eurón állt a vasárnap késő esti 257,56 forint/euró után. A dollár 175,62 forintra erősödött az előző napi 175,02 forintról. A szakértők előrejelzése szerint a forintot elsősorban az befolyásolja majd, hogy milyen irányzat alakul ki az amerikai piacon. Megfigyelők szerint az euró  továbbra is a 256-258 forintos sávban mozog majd. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Az évszázad átverése a gázpiacon? 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 07:57
Az Élhető Nagyvárosok Egészséges Környezet Országos Egyesületének az MTI  Országos Sajtószolgálatához eljuttatott közleménye szerint a civil szervezeteknél felháborodottan jelentkeznek a távfűtésszámlák miatt a lakosok. A Miskolc, Mosonmagyaróvár, vagy éppen a főváros  lakosainak jelzése és akciói nem véletlen művei. Az ombudsmani Hivatal több vizsgálatot folytatott, s vizsgálatok folyna manapság is. Számos fogyasztói hívást kapott a több médiában is tanácsadó szolgáltatást biztosító RFC Regionális Fogyasztóvédelmi Módszertani Intézet, amely éppen a jelzések miatt az ombudsmani hivatallal, sőt a FŐTÁVVAL szakmai együttműkődést kezdeményezett. "A szolgáltatás , a távhőszolgáltatás megfelelő technológia színvonalon tartás mellett rendkívűl értékes szolgáltatás, szüksége van a városok lakosságának a távfűtésre "– állapította meg Országbíró Zoltán, aki a fogyasztók védelmét kiemelt feladatnak látja. "Éppen ezért nem tartom elfogadhatónak a civilszervezet által feltárt problémák eltusolását"- tette hozzá a fogyasztóvédelem koncepciójának  átdolgozását, új nyitottabb fogyasztóvédelmi civilprogramot szorgalmazva. Az önkormányzatoknak, ideértve a Fővárosi Önkormányzatot a problémafeltáró civilek, a jogász szakma, az RFC Fogyasztóvédelmi Társadalmi Intézet tudományos munkájának bevonásával, az ombudsmanni hivatallal együtt nyíltan fel kell tárni a lakosság felé a hiányosságokat! Még kérdéses, hogy a forgalmazó és a szolgáltatók közül kit mennyiben terhel a felelősség azért, hogy egyes civilszakemberek és lakóközösségek szerint a távhő mérő óráinak ellenőrző funkcióját számos esetben kiiktatták, üzembe se helyezték. Az külön kérdés, hogy a mérőórák leolvasása miért mutat mást  egyes óráknál ledokumentálva, kinyomtatva, mint ténylegesen a mérőóra kijelzőjén.  Ezek tények, az viszont kérdés, hogy a mérések mennyire hibátlanok ilyenkor? Mit is fizetünk meg a távhőszámlákban?! Országbíró Zoltán fogyasztóvédelmi szakpolitikus szerint igazi oknyomozó tényfeltárás szükséges. Egy kompenzációs kártérítési rendszert kell kidolgozni, amely elsősorban jelképes lehet. Az önkormányzatok költségvetését nem szabad túlzottan a kártérítéssel megterhelni, ugyanakkor a jogsérelmet, amennyiben bíróság állapítja meg kompenzálni szükséges- áll a közleményben. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül vette át az OS-be beadott  közleményt, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős. Kéz a kézben fejleszt az OMV és a Gazprom Szerbián keresztül nyomul a gáz Tiszta sor: gyenge forint = drága benzin Gázártámogatás: aki okos, még idén igényel (hanganyag)MTI
Cikkek Ismét szakadtak a tőzsdék Ázsiában 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 07:48
 Háromnapi emelkedés után hétfőn jelentős csökkenéssel zártak, vagy komoly veszteségen álltak röviddel a kereskedés leállítása előtt a vezető ázsiai tőzsdemutatók, miután pénteken gyengüléssel fejezte be a napot a Wall Street. A hétfői gyengülés oka részben az exportáló cégek papírjainak az árcsökkenése. Ezt az a félelem váltotta ki, hogy szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntést hoz, és várhatóan tovább csökkenti az alapkamatot. Ez gyengítené a dollárt, ami komoly gondot okoz a jelentős amerikai exportra termelő térségbeli cégek számára. Kínában az irányadó tőzsdemutatót gyengítette az is, hogy az ország középső és keleti részében évtizedek óta nem esett annyi hó, mint most, ami komoly fennakadásokat okozott az élelmiszer- és energiaellátásban. A megfigyelők azzal számolnak, hogy ha tovább romlik a helyzet az energiaellátás területén, akkor tömeges gyárleállításra kerülhet sor. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 541,25 pontos, azaz 3,97 százalékos veszteséggel 13 087,91 ponton zárt. A hongkongi Hang Seng index 5,5 százalékos csökkenéssel 23 737 ponton, a szöuli Kospi mutató 3,85 százalékos hanyatlással 1627,19 ponton fejezte be a napot. A kínai Shanghai Composite index 6,8 százalékos, az indiai Sensex mutató 4,6 százalékos veszteségen volt röviddel a kereskedés leállítása előtt. Ismét pezsegnek a tőzsdék Ázsiában Ázsia húz ki minket a bajból? (hanganyag) Tippek pánik esetére: ne vegyél, pláne ne adj el! Nagyot szólt az ázsiai luftballon: vihar vanMTI
Cikkek Felzúdultak a könyvelők: slendrián a törvény? 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 07:32
Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete, mert szerintük a január elsejétől hatályos áfatörvény több pontja alkotmányellenes- írja a Magyar Nemzet
Cikkek Obama a zsáner 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 07:22
 Ted Kennedy szenátor, az amerikai Demokrata Párt egyik legbefolyásosabb személyisége, a liberális erők jelképe is Barack Obama elnökjelöltségét támogatja Hillary Clintonnal szemben. A massachusettsi szenátor - a két meggyilkolt Kennedy-fivér, az 1963-ban megölt John F. Kennedy és az 1968-ban megölt Robert F. Kennedy öccse - hétfőn tesz nyilatkozatot, de a The Boston Globe már vasárnap közölte a hírt egy névtelenséget kérő forrásra hivatkozva. Az elmúlt egy évben mindegyik aspiráns kereste a nagy súlyú politikus támogatását, aki mindeddig nem kötelezte el magát. A szenátor be fogja jelenteni, hogy Obamában látja a Demokrata Párt jövőjének zálogát. Kalifornia kiüti Obamát? Újra kakaskodnak a demokrata jelöltek Obama: keresztény vagyok, nem terrorista! Hillary és Obama a top sztoriMTI
Cikkek Megdolgozta az országot a vihat 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 07:18
Az utóbbi huszonnégy órában hétszázszor hívták segítségül a tűzoltókat, főként a szélvihar okozta károk elhárítására - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn reggel az MTI-vel. A Dunántúl nyugati és északi részén, Fejér megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, Veszprém megyében, illetve az ország középső részén, a főváros és Pest megye területén volt a legtöbb esemény. A hétszáz riasztásból 400 esetben fakidőlés vagy ágleszakadás miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. Közutakra, vasúti pályára, közterületre, épületekre egyaránt dőlt fa. A maradék háromszáz alkalommal különböző egyéb események - tetőszerkezet-megbontás, reklámtáblák leszakadása, kémények, tűzfalak dőlése - miatt érkezett riasztás. Szép számmal keletkeztek gépjárműkárok is, fakidőlés vagy egyéb ok miatt. Az országban két épület vált lakhatatlanná, mind a kettő Győr-Moson-Sopron megyében. Az egyik Iván településen fekszik, innen hét embert kellett rokonokhoz költöztetni, a másik pedig Sopronban, itt kéménydőlés miatt két ember szintén rokonokhoz ment. Az iváni ház teljesen tönkrement. Nyolcan szenvedtek szénmonoxid-mérgezést a vihar miatt, mindnyájan Fejér megyében, Pusztaszabolcson, illetve Seregélyesen. A bajt az okozta mind a két házba, hogy a szél visszafújta az égésterméket. A nyolc embert kórházba kellett vinni. A seregélyesiek el is vesztették az eszméletüket, őket a tűzoltók vitték ki a házból. A Fejér megyei Daruszentmiklóson az általános iskola tetejét megbontotta a szél, és emiatt hétfőn nem lesz tanítás az iskolában.   Fizetnek a kórháznak, ha nagy a gond Hótorlaszok, szélviharok az USA-ban Idén elmaradt az apokalipszisMTI
Cikkek Egymillióba fájhat a boldogító igen 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 07:10
Míg a fiatal párok többsége egyre árérzékenyebbé válik a nagy nap költségeit illetően, ötből egy házasság esetén nem igen számítanak a költségek
Cikkek Állástalan brókerek: krach az ingatlanpiacon? 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 06:47
Londoni előrejelzések szerint több tízezer befektetési bankár veszítheti el állását az idén és jövőre a londoni Cityben a globális bankközi likviditási válság miatt.
Cikkek Vagyonosodási vizsgálat: utána sem fújhatunk? 
Privátbankár.hu | 2008. január 28. 06:33
2007-ben igen széles skálán mozogtak a vagyonosodási vizsgálatok során feltárt adóhiány összegei - idén 10 ezer új revízió indulhat
Cikkek Orvosi áttörés: könnyebb élet új szervekkel 
Privátbankár.hu | 2008. január 27. 20:01
Komoly áttörésről számoltak be orvosok a szervátültetés területén: kifejlesztettek egy módszert, melynek segítségével számos páciens megszabadulhat a kilökődés elleni gyógyszerektől, melyeket egyébként egész életében szednie kellene
Cikkek Ugrott a meglepetés: a többség inkább romantikázna 
Privátbankár.hu | 2008. január 27. 16:25
A többségnek nem lenne ellenére, ha ajándék gyanánt egy felejthetetlen élménnyel kedveskednének neki - tankvezetés, ejtőernyős ugrás, meg egy csipet romantika, avagy mire vágyik a magyar?
Cikkek Még hiányzik a polcokról a klónozott hús 
Privátbankár.hu | 2008. január 27. 14:47
A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal szerint valószínűtlen, hogy klónozott állatoktól származó termékek jelentek volna meg a kereskedelmi forgalomban
Cikkek Magosz: Gyurcsány feje már nem az EU-ban jár 
Privátbankár.hu | 2008. január 26. 15:48
A Magosz szerint a magyar miniszterelnök Davosban tett kijelentésével a Világbanknak és az EU-n kívüli nagyhatalmaknak üzent; a szervezet egy mai közleményben tájékoztatott.
Cikkek Amikor a tőzsdéket a széljárás mozgatja... 
Privátbankár.hu | 2008. január 26. 15:30
SocGen és Ambac - az európai és amerikai tőzsdéket e héten földhöz vágó, évtizedek óta nem tapasztalt krach két új kulcsszavával ismerkednek a tízmilliárdos veszteségeiket számláló piaci szereplők. Hogy lehet hogy a tőzsdei lejtemenetet egy véletlenül észrevett példátlan csalás okozta?
Cikkek Pakisztán: Szigorúbban őrzik a nukleáris bázisokat 
Privátbankár.hu | 2008. január 26. 13:04
 Pakisztán bejelentette szombaton, hogy megszigorította az ország nukleáris létesítményeinek biztonsági intézkedéseit, hozzátéve azonban, hogy ennek nincs köze semmilyen konkrét terrorfenyegetéshez. "Növeltük a készültségi szintet, de jelenleg nem áll fenn semmilyen terrortámadás veszélye" - mondta sajtóértekezletén Halid Kidvai, a pakisztáni nukleáris stratégiai programok volt tábornoka és igazgatója. A Nyugatot aggasztja a mintegy 50 pakisztáni nukleáris robbanófej biztonsága, és attól tart, hogy a belpolitikai válság miatt ezek illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Pakisztán az egyetlen olyan muzulmán ország, amelynek bevallottan atombomba van a birtokában. Irán a gócpont: újabb nukleáris szállítmány Dönt a BT: csattan az ostor Iránon Fél szem a gombon: Kína benyomulhat Észak-Koreába Bush: Irán provokál! Ez nem Pearl HarborMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG