Cikkek
Cikkek 61 százalékkal esett a Pannonplast nyeresége 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 10:17
A Pannonplast csoport - új nevén PannErgy - 2007-ben 13,468 milliárd forint árbevételt és 345 millió forint nettó profitot ért el, a bevétel 16,7 százalékkal, a nyereség 61,4 százalékkal maradt el az előző évitől - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben. Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 826 millió forint volt, ami 46,8 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi szintű veszteség 292 millió forint volt, szemben a 2006. évi 340 millió forint nyereséggel, ami akkor a tubusgyártó Tu-Plast Kft. eladásának volt köszönhető. Az árbevétel és a profit csökkenését a jelentés a tagvállalatok és telephelyek értékesítésével magyarázza. Az árbevétel meghatározó részét a fogyasztói csomagolások üzletág adta. A társaság tavaly szeptemberben hirdette meg a geotermikus energia feltárására és hasznosítására épülő új stratégiáját, és a csomagolási műanyagok üzletág átalakítását, valamint az ezzel foglalkozó Pannonunion tőzsdei bevezetését. A megújuló energiára megalapított Pannonplast Polifin 2008 júniusában megkezdi a tesztfúrásokat. Az eddigi kutatási-jellegű költségek meghaladták a 300 millió forintot. A geotermikus kiserőművek felépítésére önálló projektcégeket hoznak létre a Pannonplast többségi tulajdonában a helyi önkormányzatok bevonásával. Jelenleg 14  önkormányzattal van már együttműködési megállapodása a cégnek, és további önkormányzatokkal tárgyal a hasonló projektben való részvételről. A Pannonplast a geotermikus energiaprojektet az izlandi VGK-Hönnun szakmai partnerrel valósítja meg, amely csütörtöki közlés szerint leányvállalatot hozott létre Magyarországon. Az új társaság a közeljövőben 15, míg középtávon 30, jórészt hazai mérnök- és tudományos munkatársat fog alkalmazni. A VGK-Hönnun célja, hogy nemzetközi szakmai tapasztalatát érvényesítse a hazánkat is magában foglaló rendkívüli geotermikus adottsággal rendelkező földrajzi térség lehetőségeinek kiaknázásában. A Pannonplast gyorsjelentése szerint a Pannonunion csoport kialakítása befejeződött, és a részvények tőzsdei bevezetése 2008 április végén várható. A csomagolási anyagok gyártásával foglalkozó Pannonunion csoport árbevétele 2007-ben 1,2 százalékkal 11,524 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA viszont 11,5 százalékkal csökkent. A bázisidőszak egy részében, 2006 áprilisáig  a Tu-Plast Kft. a konszolidációs körbe tartozott. A bázisidőszakban a Tu-Plast 116 millió forinttal növelte az üzleti cashflowt.  A 2007. évben a Pannonunion csoporthoz tartozó külföldi leányvállalatok gyenge teljesítményt értek el - jegyzi meg a gyorsjelentés. A pénzügyi befektetésként kezelt csőgyártó FCI Kft.-t a Pannonplast 2008 januárban értékesítette. A tőzsdén jegyzett Synergon árfolyamának esése miatt a Pannonplast 85 millió forint árfolyamveszteséget könyvelt el. A vagyonkezelésből származó adózás előtti nyereség elérte a 644 millió forintot, míg 2006-ban - a Tu-Plast eladása miatt - ezen a tevékenységen 1,444 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a Pannonplast. A 379 millió forint jegyzett tőkéjű Pannonplast konszolidált saját tőkéje 2007. december 31-én 12,598 milliárd forint volt, két százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 22,186 milliárd forint mérleg szerinti főösszeg egy év alatt 16 százalékkal emelkedett. Az év végén a  társaságnak  3,212 milliárd forint hosszúlejáratú- és 6,366 milliárd forint rövidlejáratú kötelezettsége volt. A hosszúlejáratú kötelezettségek 214,6 százalékkal, a rövidlejáratú kötelezettségek pedig 11,5 százalékkal nőttek egy év alatt. Az időszak végén a Pannonplast 1,064 milliárd forint készpénzzel és 3,024 milliárd forint értékpapírral rendelkezett, míg egy évvel korábban a készpénzállomány 1,355 milliárd forint, az értékpapírok értéke pedig 1,672 milliárd forint volt. A Pannonplast részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában lehet kereskedni. A papír a szerdai napon 1.439 forinton, a keddi záróárnál egy forinttal drágábban zárt, de mindössze 5.379 részvény cserélt gazdát. A Pannonplast eladta egyik leányát Átváltozások: Pannonplastból PannErgy Leverte a tavalyi lécet a PannonplastMTI
Cikkek Vészhelyzet: elfogytak a munkások Vasban 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 09:43
A szombathelyi és környékbeli multinacionális vállalatok humánerőforrás-vezetői "megkongatták a vészharangot", s nyomatékosították: amennyiben a szakmunka nem kapja vissza a becsületét, komoly gondok lehetnek - írta a Vas Népe. Az egyre vészesebbé váló szakemberhiány miatt ugyanis reálissá válhat, hogy a nemzetközi nagyvállalatok más országokba viszik új termelési projektjeiket. A probléma súlyos, nincs hely mellébeszédnek, a szülőknek szakítania a "mindegy, hogy mi lesz a gyerekből, csak diplomája legyen" felfogással, hiszen a felsőoktatásban szerzett "alibi diplomákkal" csak a munkanélküliek táborát gyarapítják. Ezzel szemben a magasan kvalifikált szakmunkából, egy jó munkahelyen bizony ma már olyan jövedelmet lehet elérni, amiből jól meg lehet élni - olvasható a cikkben. A humánerőforrás-vezetők elmondták, a régióban működő nagyvállalatoknak főként elektronikus és mechanikus karbantartókra, javító műszerészekre, szerszámkészítőkre és technikusokra lenne szüksége. Az ismertetett béradatok szerint egy kipróbált szakember ezekben a munkakörökben jóval többet kereshet, mint egy frissen végzett mérnök. Szakítani kell azzal a felfogással is, hogy a szakmunkások szakadt, olajos ruhában dolgoznak, a nemzetközi cégekre ma már éppen ennek ellenkezője, a tiszta, rendezett, számítógépes környezet a jellemző - írta a Vas Népe. Sokan kivonulnak a munkaerőpiacról: nem látják értelmét (hanganyag) Kevesebb a munkanélküli, de a dolgozó is Mazsolázzon a közszféra ajánlataiból!MTI
Cikkek Kilúgozza az ingatlanpiacot a válság 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 09:39
Az hitelpiaci válság természetesen hatással van az egyre inkább globalizálódó ingatlanpiacra is. A hitelpiaci krízis megnehezítette a banki finanszírozást
Cikkek Vegyes nyugdíj: újabb lehetőség a visszalépésre 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 09:30
Újabb esetben dönthetnek a korábban a vegyes nyugdíjrendszert választók úgy, hogy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási rendszerbe
Cikkek Egymilliónál több iraki áldozata van a háborúnak 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 09:10
Több mint egymillió iraki halt meg erőszakcselekményben az arab ország 2003 márciusi megszállása óta egy olyan tanulmány szerint, amelyet iraki felmérések alapján állítottak össze.
Cikkek Sürgős esetben gyorsan intézkedik a Generali 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 09:01
Főleg tetőszerkezeteket és kéményeket bontott meg a hétvégi, több megyét érintő orkán erejű szél. A Generali károsultjainak zöme telefonon teszi meg a kárbejelentését Szerdán a délelőtti órákig megtett kárbejelentések alapján a Generali-Providencia Biztosító Zrt-nél a hétvégi országos szélvihar következtében a becsült kárnagyság 150 millió forint körül mozog. A bejelentésekre továbbra is folyamatosan számítanak a Generali kárrendezésben dolgozó munkatársai. Jellemzően fakidőlések okozta vagyoni károkat, és a szél által megbontott, vagy levitt tetőszerkezetek okozta károkat, illetve kémény és ablakredőny-sérüléseket jelentettek a Generali biztosítottai. A hétvégén átvonult vihar nyomán az átlagos kárérték 50 és 100 ezer forint között mozog, de érkeztek ennél nagyobb károkról is bejelentések a biztosító társasághoz. A szélvihar a dél-magyarországi területeket a Körmend - Dunaújváros - Kecskemét - Hódmezővásárhely vonalon érintette. Ebben a régióban hétfő reggeltől ma délelőttig duplájára nőtt a bejelentett károk száma. Kiemelkedő káresemény ebben a régióban egy történt, ahol egy pincészet tetőszerkezete, valamint több száz négyzetméter ablaküveg és borászati berendezések is sérültek. A szélvihar nyomán 2008. január 30-án a déli órákig a nyugat- és közép-magyarországi régióból összesen közel 700 db kárbejelentést regisztrált a Generali. A régióból kiemelkedő kárbejelentés nem érkezett. Kelet-Magyarország területéről a biztosítóhoz a mai nappal összesen 125 kárbejelentés érkezett, amelyből Miskolc környékén három jelentősebb kárról tudunk beszámolni. Templomok és középületek tetőszerkezetei sérültek a szélvihar következtében. A régióban a legérintettebb megye Szolnok. Papp-Váry Borbála elmondta, hogy országos viszonylatban a kárbejelentések 80 százaléka a Generali call centerén keresztül érkezik. Ezek a bejelentések, a telefonos regisztrációt követően azonnal aktásításra kerülnek. A bejelentéstől számított néhány napon belül mindenkit felkeresnek a Generali kárszakértői, de a legsürgősebb eseteket néhány órán belül szemlézik a biztosító szakemberei. Kisebb károk esetén az ügyintézés telefonon is megoldható. Ilyenkor a Generali munkatársai telefonon egyeztetnek a károsulttal és az ügyintézés meggyorsítása érdekében a biztosító helyszíni szemle nélkül is megtéríti a kárt.   A Generali minden nagyobb vihart és meteorológiai eseményt követően emelt munkatársi létszámmal végzi a kárszemléket és fogadja a bejelentéseket személyes ügyfélszolgálati pontjain, call centerén, az interneten, valamint a Europ Assistance Mestervonal ügyeletén keresztül. Síeljen nyugodtan! Csak egy forralt borba kerül Megsértette a biztosítottakat a Generali - fizethet Ünnepi meglepi a Generalitól: síeljen nyugodtanMTI
Cikkek Majdnem tízszeres a szorzó Madonna és Britney közt 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 09:01
A Forbes magazin legújabb összeállítása szerint Madonna a világ legjobban kereső énekesnője, őt Barbra Streisand és Celine Dion követi a kereseti listán
Cikkek A kamatdöntés nem lesz katalizátor 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 08:50
Gyengülő részvényárakra van kilátás csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint bizonytalan nyitás után az eladók kerülhetnek túlsúlyba a piacon, így a BUX valószínűleg lefelé tartó csatornába kerül. A Fed 50 bázispontos kamatcsökkentése csak átmeneti fellángolást hozott az amerikai piacon, zárásra az indexek az előző napi szintjük alá estek vissza. A QUAESTOR elemzője úgy véli, hogy az európai piacokon is hasonló, legfeljebb napon belüli rövid emelkedés várható, de a kamatdöntés semmiképpen nem lesz katalizátora a kereskedésnek. Az elemző ugyanakkor kiemelte az eurozónában és Amerikában megjelenő makroadatokat, amelyek befolyásolhatják napközben a piacokat. A BUX szerdán 13,87 pontos, 0,06 százalékos erősödéssel, 23.757,95 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 23,46 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedéssel zártak. A Mol árfolyama 150 forinttal, 0,66 százalékkal 22.705 forintra csökkent. A Magyar Telekom 840 forinton zárt, 8 forinttal, 0,96 százalékkal emelkedett az ára. Az OTP 0,12 százalékkal, 9 forinttal 7.699 forintra erősödött. A Richter 0,59 százalékos, 225 forintos emelkedéssel, 38.350 forinton fejezte be a kereskedést. Friss tőzsdei árfolyamok Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Bágyadt kisker-adat Németországból 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 08:49
A németországi kiskereskedelmi forgalom decemberben az előzetes adatok szerint a várakozásoktól elmaradva 0,1 százalékkal csökkent reálértékben - közölte a Szövetségi Statisztikai Hivatal. A forgalom az egy évvel korábbihoz képest 6,9 százalékkal alacsonyabb volt. A jelentős csökkenés a 2006 decemberihez képest az akkori magas bázissal magyarázható, vagyis azzal, hogy a vásárlók 2006 decemberében előhozták beszerzéseiket, tekintettel a 2007 elejei forgalmiadó-emelésre. A szakértők 1,5 százalékos forgalomnövekedésre számítottak decemberre havi szinten, illetve 4,8 százalékos esésre éves összevetésben. A munkanélküliek száma előzetes adatok szerint 3,35 millió volt decemberben (szezonális kiigazítással), szemben a novemberi 3,42 millióval, illetve a 2006 decemberi 3,87 millió fővel. A munkanélküliségi ráta 7,8 százalékos volt, szemben a novemberi 7,9 százalékkal, illetve az egy évvel korábbi 9,0 százalékos aránnyal. Szárnyalt a lengyel gazdaság Padlón a német fogyasztók Nyom a csomag: kevesebbet vásároltunkMTI
Cikkek A zéró tolerancia a zéró agyak miatt van 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 08:31
Sorra olvasom az interneten az izgalmasabbnál izgalmasabb teszteket: vajon egy üveg sör, vagy egy-két konyakos meggy elfogyasztása miatt elveheti-e a jogosítványunkat a rendőr?
Cikkek Visszaesett a raktárak hozama 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 08:07
A logisztikai létesítmények, raktárak hozama a múlt év elejei 7 százalékról 6,7 százalékra esett az év végére - tartalmazza a raktár.info elemzése. A közlemény szerint eközben a bérleti díjak lényegében változatlanok maradtak. A budapesti új fejlesztésű létesítmények havi és négyzetméterenkénti bérleti díja 5-5,5 euró, míg az agglomerációban 3,7-4,2 euró. Az új fejlesztésű raktárak zöme a fővárosban és környékén épült. Ezek szolgáltatási körébe tartozik például a térvilágítás és a kamerás megfigyelő rendszer is. Az ország keleti részében újonnan piacra került raktárak viszont használt épületekben találhatók. Van közöttük volt hűtőház, gabonatároló, de repülőgép hangár is. Az egyik piaci elemző, a CB Richard Ellis gyorsjelentése szerint Magyarországon a teljes ipari ingatlan kínálat 1,043 millió négyzetméter, ebből 42 ezer négyzetméter épült a múlt évben. Jelenleg 66.600 négyzetméter épül, a kihasználatlansági ráta 11,2 százalék, ami 3,2 százalékkal rosszabb 2007 elejéhez képest. Nem minden ipari ingatlan kelt el Kevesebb a kiadatlan ipari ingatlan Bizonytalanságok az ingatlanadó körülMTI
Cikkek Lakástámogatás: magyarországi lakcím kell hozzá 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 08:04
Az uniós országok állampolgárainak magyarországi lakástámogatásához február 1-től nem munkaviszony, hanem tartózkodási engedély kell a decemberben módosított lakásfinanszírozási kormányrendelet alapján. Ez év február 1-ig a Magyarországon munkaviszonnyal rendelkező uniós polgárok mindazon támogatásra jogosultak voltak, mint a magyar állampolgárok, de csak a munkaviszonyuk tartama alatt. A munkaviszonyt minden év január 31-ig igazolniuk kellett és a megszűnést 8 napon belül be kellett jelenteniük a támogatást folyósító banknak. Amennyiben 6 hónapon belül nem létesítettek újabb munkaviszonyt, akkor a közvetlen támogatások - leginkább a szocpol kedvezmény - sorsa a következőképpen alakult: ha a használatbavételi engedélytől, illetve az adásvételi szerződéstől még nem telt el 10 év, akkor a hátralévő idővel arányba kellett állítani a szocpol támogatást és a maradékot vissza kellett fizetni. Egyszerűbb volt a helyzet a kamattámogatással. Az említett 6 hónap leteltével az állam nem adott támogatást, így megnőtt a havi törlesztő részlet. Ha a külföldi újra dolgozni kezdett, akkor a közvetlen szocpol támogatás munkaviszony-arányos részére újra jogosult lett. A kamattámogatás pedig újra feléledt. Február 1-től a rendelet a közvetlen - szocpol - támogatást és a kamattámogatást az uniós polgárok esetében nem a munkaviszonyhoz, hanem a 3 hónapot meghaladó tartózkodási engedélyhez, és a magyarországi bejelentett lakóhelyhez köti. Ekkortól a tartózkodási jogot kell évente, január 31-ig igazolni a banknál. Amennyiben ez 10 éven belül megszűnik, és két hónap elteltével sem kap az illető tartózkodási engedélyt, akkor ugyanaz történik, mint ami korábban, a munkaviszony megszűntekor történt. Vagyis a szocpol arányos részét vissza kell fizetni, illetve nem jár a kamattámogatás. Ha utóbb újra kap tartózkodási engedélyt valaki, akkor a 10 évből vissza lévő időre arányosan újra jár a szocpol kedvezmény és feléled a kamattámogatás is. Igaz, ez utóbbira nem a 10 éves terminus, hanem a futamidő vonatkozik. Mindenkinél újraszámolják az adójóváírást Lefelé kúsznak az árak a használt lakások piacán Az APEH hajtja be a jogosulatlan lakástámogatást Változik a lakástámogatás: érdemes odafigyelniMTI
Cikkek Az autók húzták a tokiói mutatót 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:53
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 1,9 százalékos emelkedéssel zárt, mivel keresettekké váltak az olcsón beszerezhető blue-chip exportőr cégek papírjai, köztük egyes autóipari cégeké is. A világ pénzügyi szektorát érintő válsággal összefüggő aggodalmakat ellensúlyozta a hír, hogy az Egyesült Államokban pénzügyi támogatásban részesítik az MBIA értékpapír-forgalmazót. A bankok is jócskán ledolgozták a másodlagos jelzáloghitel-piaci válság idején elszenvedett veszteségeiket. A Toyota 5,4 százalékkal, a Matsushita 8,7 százalékkal javult. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója több mint 200 pontos, azaz 1,9 százalékos emelkedéssel 13 592,47 ponton fejezte be a napot. Szerdán 133,83 pontos, azaz 0,99 százalékos veszteséggel 13 345,03 ponton zárt, 12,82 százalékkal alacsonyabban az év véginél. A múlt héten 1,67 százalékot vesztett, az előző héten 1,77 százalékot vesztett. Tavaly 11,13 százalékot vesztett, négyévi nyereségsorozat után először volt éves vesztesége, ezzel tavaly a tokiói részvénypiac volt a legrosszabb a világ nagy értéktőzsdéi közül. A TOPIX index 2 százalékos emelkedés után 1346,31 ponton végzett. A csütörtöki tőzsdezárás idején a dollár 106,43 jen volt Tokióban, 0,18 jennel drágább a szerdai későinél, és az euró 158,55 jen, 0,12 jennel drágább, mint szerdán későn. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Megfekszik az unió gyomrát a kínai utánzatok 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:46
Akciótervet dolgoz ki az EU és Kína a termékhamisítással szembeni fellépés eredményessége érdekében - ebben állapodott meg Kovács László adó- és vámügyi biztos kínai partnerével.
Cikkek Feladta a harcot a nemzet polgármestere 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:26
Kiszállt a republikánus párt elnökjelöltségéért vívott harcból Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, és felsorakozott John McCain arizonai szenátor mögé. Giuliani szerdán személyesen jelentette be döntését a Ronald Reagan elnöki könyvtárban, amely a Los Angelestől mintegy 50 kilométerre északnyugatra lévő Simi-völgyben fekszik. Giuliani a súlyos vereséggel felérő harmadik helyen végzett a Floridában kedden tartott előválasztáson. Távozásával kettőre szűkült az esélyesek mezőnye: McCain mellett Mitt Romney volt massachusetts-i kormányzó rúghat még labdába. Néhány órával korábban John Edwards jelentette be, hogy nem folytatja tovább a küzdelmet a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Edwards azonban nem közölte, hogy két riválisa közül Hillary Clintont vagy Barack Obamát támogatja-e. Giulianit a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, helytállását elismerve, a "nemzet polgármestereként" emlegették. Tavaly még a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns volt. A január 3-a óta tartó előválasztási időszakban azonban alaposan elszámította magát: a korai, kisebb államokat kihagyva főleg a nagyobb súlyú államokban kampányolt. Ez a taktika hibásnak bizonyult. A Florida előtti fordulókban nagyon gyengén szerepelt, aminek következtében országos támogatottsága is visszaesett. Floridában nagyon erős kampányt folytatott, de már csak a harmadik helyre futotta erejéből: McCain 36 és Romney 31 százaléka mögött a voksok 15 százalékát kapta meg. A győztes mindent visz elve alapján McCain nyerte el mind az 57 delegátust (a korai előválasztás miatt megbüntetett Florida 114 küldöttének felét elvesztette).   John Edwards kiszáll a ringből Obama a zsáner Amerika már ejtette Busht Kalifornia kiüti Obamát? Kiakadtak az amerikaiak a CNN cikkénMTI
Cikkek Megint duplázott az Amazon 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:23
A világ egyik vezető internetes kiskereskedése, az amerikai Amazon.com tavalyi utolsó negyedévi adózott eredménye több mint a kétszeresére, 207 millió dollárra - egy részvényre 48 centre - nőtt az egy évvel korábbi 98 millió dollárról (23 cent/részvény). A New York-i tőzsde zárása után közölt adatok szerint a cég forgalma 42 százalékkal, 5,67 milliárd dollárra bővült. Az elemzők 48 cent részvényarányos eredményre számítottak 5,37 milliárd dolláros forgalom mellett. Az Amazon.com azt is bejelentette, hogy a folyó negyedévre 3,95-4,15 milliárd dolláros bevételt vár, ami meghaladja a szakértők által becsült 3,92 milliárd dollárt. Az Amazon.com árfolyama szerdán 74,21 dolláron zárt, a tőzsdeidőn túli kereskedésben 3,1 százalékos veszteséggel 71,90 dolláron volt. Egyre nagyobb a baj: menekülés a letöltésbe Kétszeresére nőtt az Amazon.com profitja  MTI
Cikkek Hiller markában: Pécs még remél 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:16
A kormány halogató taktikát folytat a 2010-es pécsi EKF program tekintetében, és ennek az lehet az eredménye, hogy a magára maradt város képtelen lesz meghitelezni Budapestnek és Brüsszelnek a beruházások elindítását.
Cikkek "A kormány csak barkácsol" 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:06
Óriási a reformkényszer az országban, de jelenleg csak közmegegyezés nélküli reformbarkácsolás folyik - vélekedett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Cikkek Vita volt, veszekedés nem a kormányülésen 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 07:00
Az elmúlt másfél év kormányzását és a következő időszak feladatait beszélte át a kormány és a két koalíciós párt frakcióvezetője a gödi kihelyezett kormányülésen
Cikkek Az esti feles csak alkalmi nyugtató 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 06:47
Szerdán 50 bázisponttal 3,00 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot a Fed, ugyanakkor jelezte: további kamatcsökkentésekre kerülhet sor. Elemzők szerint még ebben a negyedévben újabb agresszív pénzügypolitikai enyhítés jön.
Cikkek Furcsán csengő, keleti nevek az adóslistán 
Privátbankár.hu | 2008. január 31. 05:40
Az APEH 2007 negyedik negyedévében 151 adózónál összesen 22,748 milliárd forint összegű adóhiányt állapított meg, amihez 19,179 milliárd forint összegű jogkövetkezmény társul - derül ki az adóhatóság által közzétett adatokból. Az APEH-nek az érintett körrel szembeni követelése, adóhiány plusz büntetések, megközelíti a 41,927 milliárd forintot. Az APEH negyedévente közzéteszi azon adózók adatait, akiknél, amelyeknél jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel. A 151 nagy adós közül 85 vállalkozás, 66 pedig magánszemély. Az érintett kör átlagos tartozása az adóhiányt tekintve mintegy 151 millió forint, a jogkövetkezményeket is beleértve pedig megközelíti a 278 millió forintot. A legnagyobb adósok között most is sok a felszámolás alatt álló cég, ami rontja a velük szembeni követelés megtérülésének esélyét. Egymilliárd forint feletti adóhiánya négy budapesti székhelyű cégnek van. A magánszemélyek közül 498 millió forinttal lehetett a pálmát elvinni, 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya négy magánembernek van. Az adóhiány összege szerinti sorrend alapján a "milliárdosok" közül az első a listán a TRANSEURO COMPUTER Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1,997 milliárd forint adóhiánnyal, amihez 1,536 milliárd forint jogkövetkezmény társul. A második céges helyezett az ÉPORG Projekt Szervező Kft. "f.a." 1,103 milliárdos adóhiánnyal és 917 millió forint jogkövetkezménnyel. A harmadik a HUNGARONAFTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1,079 milliárd forint adótartozással és 899 millió forintnyi büntetőtétellel. A negyedik legnagyobb adóhiányt, 1,034 milliárd forintot a BLUEFISH COMPUTERS Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."-nál állapították meg, ehhez 1,009 milliárd forint bírság és kamat kapcsolódik. A magánszemélyek közül Cseng Csuo (Budapest) áll az első helyen - a teljes listán a hatodik helyezett - mintegy 498 milliós adóhiánnyal és 405 millió forintos jogkövetkezménnyel. Őt Finta Ferenc László (Győr) követi 215 millió + 212 millió forinttal, majd Vang Sui Lin (Budapest) 120 millió + 94 millió forinttal, a "százmilliósok" klubjának negyedik tagja pedig Huang Csao Ju (Budapest) 106 millió + 82 millió forinttal. Az APEH közzétette azoknak az adózóknak a nevét is, akik a legutóbbi lista közzététele óta elmulasztották bejelentési kötelezettségüket, e listán 43 név szerepel. .Másfél milliárdos ÁFA-csalók buktak le Kezdhetnek magyarázkodni a veszteséges cégek Még jobban eladósodnak a háztartások? (hanganyag)MTI
Cikkek Szerencsétlen negyvenesek: egy betűn múlhat a boldogság 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 19:40
Egy nyolcvan ország adataira támaszkodó vizsgálat szerint borzalmas középkorúnak lenni - a negyvenes éveikben lévő nők és férfiak szenvednek ugyanis leginkább a depressziótól
Cikkek Eurómilliárdokat spórolnak a bürokrácián 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 19:17
Félmilliárd eurót takarítottak már meg az Európai Unió vállalatai annak köszönhetően, hogy az EU-ban megkezdték a jogszabályok több tízezer oldalnyi rendszerének egyszerűsítését - jelentette be az Európai Bizottság, hozzátéve azt is, hogy hamarosan további egyszerűsítések következnek. José Manuel Durao Barroso bizottságának az egyik fontos célkitűzése a joganyagnak a szükséges minimumra történő leépítése és korszerűbbé tétele. Brüsszelt sok bírálat éri a kívülálló számára áttekinthetetlen jogszabálydzsungel és bürokrácia miatt. Günter Verheugen ipari biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az elmúlt év már áttörést hozott ezen a területen. A munka kezdete, 2005 óta a bizottság 2500 uniós jogelem eltávolítására, összevonására vagy korszerűsítésére tett javaslatot. Már eltűnt ötezer oldal az uniós joganyagból, 400 szabály esetében a leépítés szempontjából pozitívan döntöttek. Csak azzal 2000 oldalnyi joganyag szüntethető meg, hogy egy jogszabályba vonják a veszélyes anyagok szállítására vonatkozó előírásokat, de a vámszabályozás, az egységes piac előírásai és más kulcsterületekhez fűződő szabálycsomagok is rövidülnek. Az idén indult egységes pénzforgalmi övezet hosszabb távon évi 28 milliárd euró megtakarítást jelenthet, míg az elektronikus vámügyintézés 2,5 milliárd euró költségcsökkenéssel járhat. A már említett félmilliárd euróhoz idén további 800 millió tevődhet a cégek adminisztratív terheinek csökkentésével. Barroso az éves helyzetjelentést kommentálva leszögezte: az EU lakói, üzleti világa és tagállamai joggal várják el, hogy az uniós jogszabálymennyiség arra a szintre a korlátozódik, amely feltétlenül szükséges az EU meghirdetett céljainak eléréséhez. Verheugenék egyúttal bejelentették, hogy a bizottság hamarosan újabb jogszabályok megszüntetésére vagy korszerűsítésére tesz javaslatot. A jelenlegi számítások szerint 344 szabályról van szó, ennek közel egynegyede a vállalkozási jogban található, a cégeknek jelentve fölösleges adminisztratív terhet. Milliárdokat hoznak hozzánk a svédek Elfogadták a 2008-as büdzsét Váratlan nyereségek: van még bennünk kraft MTI
Cikkek A kínaiak már az esőt is el tudják állítani 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 19:12
A pekingi kutatóknak kísérletek során sikerült gyengébb esőzéseket elállítaniuk - a cél, hogy garantálhassák a jó időt az olimpia augusztusi megnyitóünnepségén
Cikkek Másképp kell címkézni 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 19:10
Az Európai Bizottság, az unió legfőbb végrehajtó testülete javaslatot fogadott el a fogyasztók igényeinek jobban megfelelő élelmiszer-címkézési gyakorlatra vonatkozóan. A javaslat szerint minden előre csomagolt élelmiszernél fel kell tüntetni a kulcsfontosságú táplálkozási információkat a csomagolás elején. Meghatározták a kötelező információk feltüntetésének módjára vonatkozó általános követelményeket is, de a tagállamoknak lehetőségük van kiegészítő nemzeti intézkedések meghozatalára, amennyiben azok nem ellentétesek az uniós szabályokkal. A javaslat előírja, hogy a termék energia-, zsír- és telítettzsír-tartalmát, szénhidráttartalmát - külön jelölve a cukortartalmat -, valamint sótartalmát egy adagra, illetve 100 ml/g mennyiségre vonatkozóan világosan fel kell tüntetni a csomagolás elülső részén. Emellett ezen elemek referenciaértékhez - vagyis az ajánlott napi mennyiséghez - viszonyított arányát is jelölni kell. Követelmény, hogy a címke legyen olvasható - legalább 3 mm-es betűnagyságú -, egyértelmű és pontos. Az önként nyújtott információnak nem szabad elvonnia a figyelmet a kötelező információkról. A rendelettervezet szerint minden allergén hatású anyagot - például mogyorót, tejet, mustárt vagy halat - tartalmazó élelmiszert címkézni kell, illetve az allergén hatású anyag előfordulását más módon, egyértelműen jelölni kell. Fontos újítás, hogy a javaslat kiterjeszti az allergén hatású anyagok címkézésére vonatkozó előírásokat a nem előre csomagolt élelmiszerekre, valamint az éttermekben és más vendéglátóipari egységekben értékesített élelmiszerekre is. 4 forintért is százezres bírságot kaphat az árus Téliszalámi: nem tudjuk, miből van, de védett Valóság vagy blöff? Üres polcokkal riogatnakMTI
Cikkek Nyári sípályát építene Sátoraljaújhely 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 18:56
Egymilliárd forintos beruházást tervez Sátoraljaújhely önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város a település fölé magasodó Magas-hegyen szórakoztató- és sportcentrumot építene, a beruházási összeg egy részét pályázaton szeretné előteremteni - közölte Dankó Dénes alpolgármester. A tervezett beruházásról legutóbbi ülésén hozott határozatot a zempléni város képviselő-testülete, a tervek szerint komplexé válna a jelenlegi sípályák környéke - tájékoztatott az alpolgármester. A fejlesztés része lenne egy 1700 méter hosszú, télen-nyáron használható bobpálya, egy 300 méter hosszúságú műanyag sípálya, egy 200 méter hosszú csúszkapálya, és egy négy különböző nehézségi fokozatú kalandpálya. A Magas-hegy tetején építenének egy új kilátót, valamint központi épületet, és felújítanák a sportcentrumhoz vezető utat is. A beruházás költsége megközelíti az egymilliárd forintot, ennek felét pályázaton szeretné megnyerni az önkormányzat, amely azt tervezi, hogy a Magas-hegyi létesítmények évszakoktól függetlenül használhatóak legyenek, s ezáltal is nőjön a település idegenforgalmi vonzereje.   MTI
Cikkek Orbán 13-án értékel 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 18:07
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke február 13-án tartja szokásos országértékelő beszédét - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője idén tartja tizedik országértékelését, hiszen 1999 óta minden év elején beszédet mond az elmúlt időszak eseményeiről a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő a két hét múlva szerdán esedékes országértékelő helyszínéről még nem tudott felvilágosítást adni. Az MTI korábban már írt arról, hogy Orbán Viktor várhatóan csak a február 11-ei első tavaszi parlamenti ülésnap után tart évértékelőt. Az első ülésnapon több fontos esemény várható, ekkor mondja el évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, majd újra vitáznak és szavaznak a képviselők az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényről, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Emellett a parlament aznap megtárgyalja a Fidesz egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését is. Orbán Viktor tavaly is Gyurcsány Ferenc parlamenti évértékelője után néhány nappal tartotta országértékelőjét, akkor a Millenárison. A pártelnök tavaly az "Egy az ország, egy a zászló" jelszót hirdette meg, valamint a kormánnyal szemben kialakult új többség, és egy erős Magyarországért küzdő, minden magyar embert képviselő polgári oldal képét vázolta fel. Arról is beszélt, hogy a terrorfenyegetések és "álmerényletek" mögött szerinte valójában a kormányoldal trükkjei állnak. Orbán: a hazugságok vezettek válsághoz (hanganyag) MSZP: Orbán megint átvágja saját híveit Orbán: Az igenekkel kiállhatunk magunkértMTI
Cikkek A vállalkozások fizetik meg az árampiac nyitását? 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 17:39
A magyar árampiac 2008. január elsején történt teljes megnyitása után is megmaradt a keresztfinanszírozás az egyes fogyasztói csoportok között, aminek változatlanul az ipari nagyfogyasztók, illetve a kis- és közepes vállalkozások fizetik meg az árát - összegezte az energiainfo.hu által készített ágazati elemzést Drucker György, a portál vezető elemzője. A korábbi közüzem más néven és más formában él tovább, átörökítve a korábbi modell ellentmondásait és feszültségeit - vélekedett az elemző, utalva a lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatói tevékenységre, amelyben az árrés hatóságilag ellenőrzött. A szabadpiacra kényszerült fogyasztók megnövekedett kereslete miatt, változatlan kínálat mellett, 20-60 százalékos áremelkedés következett be. Emiatt pedig tovább nyílhat az olló: míg a szabadpiaci felhasználók az európai átlaghoz viszonyítva jelenleg megawattóránként 20-30 euróval többet fizetnek az áramért, ezt a háztartási fogyasztók javára teszik - magyarázta az elemző. Hozzátette: az árat befolyásoló tényezők mindegyike az emelkedés irányába hat. Az olajár következtében a gáz ára is tovább növekszik és emelkedik a széndioxid-kvóta ára is. Az ár alakulásában számolni kell az elhalasztott hálózatfejlesztési beruházások és az erőművi selejtezések nyomán jelentkező kapacitáspótlási igény erősödő hatásával is. A szakember szerint a lipcsei áramtőzsdén kötött éves lejáratú határidős ügyeletek alapján az idei évre 60 euró/megawattóra úgynevezett zsinórárral - ami a nap 24 órájában egyenletes fogyasztásnak felel meg -, míg a csúcsidőszakra megawattóránként 80 euró feletti árral lehet számolni. Az elemző megjegyezte, hogy az európai árak befolyásolják a magyarországi áramár alakulását is, de szerinte a különböző háttéralkuk és a politikai "kézivezérlés" is meghatározó. A beszélgetésen részt vevő Hornai Gábor, a CEZ Magyarország Kft. ügyvezetője és Kiss Péter, a KPMG partnere kiemelte, hogy ezen az áramáron már megtérül erőművet építeni. Ugyanakkor a berendezések iránti igény annyira megnőtt, hogy a vevők már sorba állnak a gyártóknál. A beszélgetésen mindhárom szakértő a legnagyobb kockázatnak a politikait, nevezetesen a szabályozást és az abból adódó bizonytalanságot nevezte. Mindegyik árfelhajtó tényező és így azt is a fogyasztók fizetik meg. Ugyanakkor hangsúlyozták azt is, hogy az államnak a szabályozással értékteremtő szerepe is van. Energia: a fogyasztó csenget a kockázatért Drágább lesz az áram - Simor is megmondta Nagy pofon lesz a gázpiac megnyitása? Újabb gázáremelés jön?MTI
Cikkek Több olaj, több benzin van tartalékon 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 17:13
Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint a múlt héten az amerikai olajtartalék 3,6 millió hordóval nőtt, miközben az elemzők csak 2,4 milliárd hordós emelkedést vártak. A múlt héten a benzintartalék ugyancsak 3,6 millió hordóval emelkedett, míg az elemzők szerényebb, 1,9 millió hordós emelkedést jósoltak. A fűtőolajat és dízelolajat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék 1,5 millió hordóval csökkent, miközben a szakértői várakozások átlagában ennél nagyobb, 1,7 millió hordós csökkenés szerepelt. Az EIA adatai szerint ugyanakkor az olajkészlet-növekedés oka részben a finomítói kapacitások csökkenése: a finomítók kapacitáskihasználtsága a múlt héten 1,5 százalékponttal, 85,0 százalékra - 2006 márciusa óta a legalacsonyabb szintre - esett.   Most nem zavaros az olaj Az olaj- és a benzintartalék is nőttMTI
Cikkek BUX: szinte észrevehetetlen erősödés 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 16:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,87 pontos növekedéssel, 23.757,95 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,06 százalékos erősödés. A forgalom szerdán 23,46 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző kereskedési napi záráshoz képest. Blahó Levente a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy a kivárás jellemezte a tőzsdét. A gyógyszeripari cégek tartották magukat, a Mol árfolyama annak ellenére csökkent, hogy folytatta saját részvényeinek felvásárlását - mondta. A nap legjelentősebb eseménye a Fed kamatdöntése lesz, a várakozások szerint 50 pontos csökkenéssel. Dobár Péter a CIB Bank elemzője szerint az OTP záráskori emelkedése csupán egy nagyobb vételi megbízás következménye. A Mol 150 forinttal, 0,66 százalékkal 22.705 forintra csökkent 8,6 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom 840 forinton zárt, 8 forinttal, 0,96 százalékkal emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. Az OTP forgalma 11,1 milliárd forint volt, 7.699 ponton zárt ami 0,12 százalékos, 9 forintos emelkedés. A Richter 38.350 forinton fejezte be a kereskedést, ez 0,59 százalékos, 225 forintos emelkedés, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A kis forgalmú papírok árfolyama a BUMIX 16,65 ponttal, 0,59 százalékkal csökkent és 2.825,70 ponton áll.   Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Brókercsalás: nem véreztek el a vezérek 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 16:47
A politikai nyomás ellenére a francia Société Générale bank igazgatótanácsa egyhangúlag megerősítette posztján Daniel Bouton elnök-vezérigazgatót és helyettesét, Philippe Citerne-t.
Cikkek Leminősítették Litvániát 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 16:28
Visszaminősítette Litvánia szuverén adóskockázati besorolásait a Standard & Poor"s, a gazdaságot terhelő kockázatokra és az ezekre adott, szerinte nem megfelelő költségvetési válaszra hivatkozva. A rontott - jóllehet még mindig elsőrendű - adóskockázati osztályzatra is további leminősítést valószínűsítő negatív kilátás érvényes. A világ legnagyobb hitelminősítőjének szerdai londoni bejelentése szerint Litvánia hosszú futamú deviza- és beladósságának besorolása az eddigi "A"-ról "A mínusz"-ra változik. A rövid távú szuverén kötelezettségek osztályzata, valamint a devizatranszfer- és konvertibilitási kockázati besorolás "A-1"-ről "A-2"-re, illetve "AA"-ról "AA mínusz"-ra romlik. Lassult Litvánia, de még így is száguld Nem gyűrűzött be az EU-ba a hitelválság Leminősítették LitvániátMTI
Cikkek Meg se moccant a forint: a Fedre vár 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 16:26
A budapesti bankközi devizapiacon 258,10/20 forinton jegyezték az eurót szerdán délután, ami gyakorlatilag megegyezik a kedd délutáni 258,20/30 forintos értékkel. A 0,25 százalékpontos lengyel kamatemelés nap közben átmenetileg feljebb húzta a forint árfolyamát is, ennek hatása azonban hamar le is csengett. A kereskedés szűk sávban alacsony forgalom mellett zajlott - mondták kereskedők. Szerdán csendesen folyt a közép-európai devizák kereskedelme a nemzetközi devizapiacokon. A visszafogott aktivitás oka a Fed kamatdöntő ülését megelőző kivárás. Az euró dollárárfolyamának ugrása az 1,48-as érték fölé nem volt érzékelhető hatással a térség devizáira. Az elmúlt heti 0,75 százalékpontos kamatcsökkentés a Fed részéről általában javította a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát a kelet-európai devizákkal szemben. A dollárral szemben kissé erősödött a forint, délután 174,50/60-on jegyezték az amerikai devizát, szemben a keddi 175,10/20 forinttal. A bankközi forintpiacon az O/N üzleteket 8,00/10 százalékon kötik a hó végi szűk likviditás miatt. Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek John Edwards kiszáll a ringből 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 16:10
John Edwards  kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből.   A volt észak-karolinai szenátor, aki már 2004-ben is nekifutott az elnökjelöltségnek, New Orleansban közép-európai idő szerint este jelenti be döntését - közölte kampánystábjának a szóvivője. Edwards az utóbbi négy szövetségi államban tartott demokrata párti előválasztáson vereséget szenvedett a kezdetektől nagyobb eséllyel pályázó két vetélytársától, Hillary Rodham Clintontól és Barack Obamától. Amerika már ejtette Busht .Obama a zsáner Kalifornia kiüti Obamát? Kiakadtak az amerikaiak a CNN cikkén MTI
Cikkek Csúcslakás - lakáscsúcs: fentről minden más 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 16:00
A penthouse szó hallatán ma már tágas, nagy terasszal rendelkező luxuslakások jutnak eszünkbe, New York legdrágább penthouse-ja például nem kevesebb, mint 70 millió dollárt ér. A lakástípus eredetét vizsgálva azonban láthatjuk, hogy a kezdeti időszakban nem örvendhettek ilyen előkelő megítélésnek ezek a lakások
Cikkek Alkalmassági teszt nélkül ugrik a befektetés? 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 15:56
A befektetési vállalkozásoknak és bankoknak február 1-jétől az új befektetési tanácsadási vagy portfóliókezelési szerződés megkötése előtt az ügyfelekkel ki kell töltetniük egy alkalmassági tesztet.
Cikkek Háromszoros előnyben a Fidesz 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 15:20
A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék - olvasható a Tárki legfrissebb kutatásában.
Cikkek Fidesz: Nem akarunk lakbér-áfát! 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 15:12
Az önkormányzati lakások lakbérét terhelő áfa visszavonását, a gyermekélelmezés ügyének fordított áfából történő kivételét kezdeményezi a Fidesz elnöksége - közölte Kósa Lajos, a párt alelnöke, Debrecen polgármestere a Hajdú-Bihar megye székhelyén tartott sajtótájékoztatón, a Fidesz elnökségi ülésén történtekről beszámolva. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője arról számolt be, hogy a háromnapos kihelyezett elnökségi ülésen négy témát - az önkormányzati szféra helyzetét, az afganisztáni magyar katonai szerepvállalást, az Európai Parlament következő féléves munkatervét, valamint a Kárpát-medencében élő határon túli magyar közösségek helyzetét - tárgyaltak meg. Kósa Lajos kitért arra, hogy informális megbeszélést folytattak a népszavazásról. Ennek kapcsán az alelnök felháborítónak nevezte, hogy - mint mondta - a kormány közpénzeket használ pártpropagandára, és ezzel veszélyezteti az európai uniós források lehívását is. Kevéske bérlakás: pénz lenne rá, más alig Nem merik tovább emelni a lakbért: lenyelik az áfa-békát Utólag könnyen lehet okos az APEH Csoportosan is letudható az áfaMTI
Cikkek A Pannon Puma után megdöglött az amerikai is 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 15:04
Az amerikai gazdaság az ingatlanpiaci és a hitelezési válság hatására a várakozásokat is meghaladó mértékben vesztett lendületéből a múlt év utolsó negyedévében. A bruttó hazai termék növekedési üteme 0,6 százalékos volt - közölte a kereskedelmi minisztérium első becslésében. A becsült adat még jelentősen változhat. A szakértők 1,2 százalékos növekedési ütemet vártak a negyedévre. A harmadik negyedévben az amerikai gazdaság még 4,9 százalékos ütemben, dinamikusan bővült. Amennyiben a gyenge negyedik negyedévi GDP adatot megerősítik, úgy az azt jelentené, hogy a teljes évre számított 2007 évi amerikai gazdaságnövekedési ütem 2,2 százalékos lesz, a 2006 évi 2,9 százalékos tempó után. A múlt évi fejlődési ütem eszerint a leglassúbb volt 2002 óta. A piac ezek után megerősítve látja azt a jóslatát, miszerint a Fed szerdán további ötven bázisponttal csökkenteni fogja az irányadó kamatot, miután a múlt héten azt 75 bázisponttal szállította le. A negyedik negyedévi ütemvesztés részben a háztartások fogyasztásának lassulásával (2 százalék, az előző negyedévi 2,8 százalék helyett) és az ingatlanpiac 1 százalékpontos csökkenésével magyarázható. Az ütemvesztéshez hozzájárult a cégeknek, köztük az autóipari vállalatok készleteinek erőteljes leépítése is, ami egyben az idei első negyedévi növekedési ütem ösztönzője is lehet. A negyedik negyedben ugyanakkor gyorsult az áremelkedések üteme, 3,9 százalékot ért el az előző negyed 1,8 százalékos fogyasztói árdrágulásával szemben. A maginfláció 2,7 százalékra gyorsult az előző negyed 2 százalékos maginflációjával szemben. A Fed 1-2 százalék közötti árdrágulási ütemet tart elfogadhatónak. 2007 egészében a fogyasztói árak 2,5 százalékra lassultak a 2006-ban mért 2,78 százalékról, a maginfláció 2,1 százalék volt szemben a megelőző évi 2,2 százalékkal. Felénk tart a válság - kikerülni lehetetlen Csak illúzió, hogy elvágtuk a köldökzsinórt Hol lesz a válság végállomása? Állástalan brókerek: krach az ingatlanpiacon? Amikor a tőzsdéket a széljárás mozgatja...MTI
Cikkek Veszélyes űrszerelés kábelek között 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 14:41
Veszélyes és eddig szokatlan külső űrszerelési munkát kezdett szerdán a Nemzetközi Űrállomás háromtagú legénységének két amerikai asztronautája. Peggy Whitson és Daniel Tani feladata, hogy kicseréljenek egy meghibásodott berendezést, amely a Föld körül mintegy 350 kilométer magasságban keringő űrbázis energiaellátását biztosító rendszer része. A két űrhajós olyan új hajtómotort vitt magával, amely képes lesz elfordítani egy napelemszárnyat a Nap felé, hogy az az onnan érkező sugarakból nyerjen energiát. A mostani szerelési munka azért veszélyes, mert az űrhajósok nagyfeszültségű kábeleket csatlakoztatnak ki, és eközben nagyon kell ügyelniük arra, hogy ne érje őket áramütés. Az "űrséta" közép-európai idő szerint várhatóan az esti órákban fejeződik be. A hülye is kiszámolja: 70%, hogy vízre ér a műhold Már majdnem startolt az Atlantis, mikor lefújták Végeztek az űrszerelőkMTI
Cikkek Semmi nem változott a vizitdíjjal? 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 14:36
A Magyar Orvosi Kamara szerint a vizitdíj és kórházi napidíj nem hozott jelentős bevételt sem az alapellátásban, sem a kórházaknál, és érdemben nem volt hatással a hálapénzre sem.
Cikkek 25 bázispontot emelt a lengyel jegybank 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 14:27
A lengyel központi bank szerdán 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatok szintjét. Annak ellenére szigorítottak a hitelfeltételeken, hogy a világgazdaságban globális méretekben a gazdasági növekedés lassulása várható, és az is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan még ma mérsékelni fogja a kamatszintet. A varsói központi bank pénzpolitikai tanácsának közleménye szerint a hétnapos irányadó intervenciós kamatlábat 5,25 százalékra emelték az eddigi 5 százalékról, a leszámítolási kamatlábat 5,5 százalékra az eddigi 5,25 százalékról. A lombard hitel kamata 6,75 százalék lesz az eddigi 6,5 százalék helyett, az egynapos hitelkamat pedig 3,75 százalékra emelkedett az eddigi 3,5 százalékról. A változtatások csütörtöktől lépnek érvénybe. A lengyel döntés megfelel a szakértők többségének várakozásával. Az elemzők a januári infláció 4 százalékra történt, a központi bank 1,5-3,5 százalékos iránysávját jóval meghaladó mértékű növekedése miatt számítottak a negyed százalékpontos kamatdrágításra. Leépültek a forintkonstrukciók Nincs mit tenni: maradt a szlovák alapkamat Hol lesz a válság végállomása?MTI
Cikkek "Kiirtják" az autósokat a buszsávból 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 14:23
A közösségi közlekedés előnyben részesítéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a BKV kedden - közölte a BRKF sajtóosztálya. A megállapodást Tóth Gábor rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, valamint Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével. Többször előfordul, hogy szabálytalanul közlekedő autósok, vagy balesetek lassítják, vagy gátolják a BKV Zrt. járműveit - olvasható a közleményben. A fővárosi rendőrség és a BKV között kötött megállapodás célja, hogy a közösségi közlekedés rendészeti, rendőri eszközökkel való támogatását a jövőben eredményesebben érvényre juttathassák. Hasonlóan fontosnak tartják, hogy a frekventált közlekedési csomópontokban a közösségi közlekedési sávok illetéktelen használatának szankcionálására nagyobb hangsúlyt fektessenek. Az együttműködés értelmében a budapesti járműveken a BKV Zrt. helyet biztosít a fővárosi rendőrség bűnmegelőzési célú, figyelemfelhívó, tájékoztató kampányának. Kiverték a biztosítékot a fővárosi fizetésemelések .Izzadtságmentes Combinók: jönnek a klímák! Agyba-főbe dícsérik BudapestetMTI
Cikkek Bonthatja a pezsgőt az Acer 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 14:02
A főleg notebook-forgalmazással foglalkozó Acer Computer Magyarország 38 millió euró bevételt ért el tavaly, szemben a 2006. évi 30 millió euróval - mondta Egri Csaba, az Acer képviseletvezetője. Az Acer tavalyi bevételének mintegy 65 százaléka a notebook-eladásokból származott. A hordozható gépek piacán a cég 2007-ben 103,7 százalékos növekedést ért el, így a magyarországi részesedése 22 százalékra nőtt. A társaság ezáltal piacvezető lett. A vállalat eladásainak mintegy 20 százalékát a monitorok, 10 százalékát a projektorok és 5 százalékát az asztali számítógépek (PC) adták tavaly. A képviseletvezető ezzel összefüggésben elmondta: a PC piac 15 százalékkal csökkent 2007-ben, aminek az az oka, hogy az üzleti és az otthoni felhasználók egyre inkább előnyben részesítik a hordozható számítógépeket. Ezen belül az üzleti felhasználók az akkumulátor készenléti és használati idejét, valamint a gép tartósságát tartják fontosnak, az otthoni felhasználók pedig a multimédiás szolgáltatásokat keresik. A képviseletvezető elmondta azt is, hogy tavaly az éves eladások mintegy fele az iskolakezdésre és a karácsonyi szezonra esett. Hozzátette: a 2006-ben eladott mintegy 36.000 és a tavalyi 73.450 notebook után 2008-ban közel 100 ezer hordozható számítógép értékesítését tervezik Magyarországon. Egri Csaba kifejtette: a vezető pozíció elérését segítette az is, hogy az üzleti és az otthoni felhasználói szegmensben széles a választékuk, illetve támogatta a bevásárlóközpontokban való értékesítés is. Az Acer tavaly bevezetett egy ingyenes szállítási szolgáltatást is: a meghibásodott gépet egy futár ingyen hozza el és viszi vissza a tulajdonosához. Egri Csaba elmondta, hogy tavaly a notebookok átlagára fajlagosan mintegy 30 százalékkal csökkent a magyar piacon 2006-hoz képest. Az 1976-ban alapított tajvani Acer-csoport 5300 embert foglalkoztat és a világ több mint 100 országában értékesíti termékeit. A cég 2006-os bevétele elérte a 11,32 milliárd dollárt. Digitális járvány: vírusirtóval is bekaphatja Beindult Lengyelországban a Dell Visszük a laptopot, mint a cukrot Feltámadt a PC-piacMTI
Cikkek Másfél milliárd eurót költöttek a Visa-sok 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 13:43
A Visa-kártyabirtokosok 1,5 milliárd euró összegben vásároltak Magyarországon különböző kereskedőknél a 2007. szeptember végén zárult pénzügyi évben, ami 18 százalékkal több az előző pénzügyi évinél - mondta Jana Lvova, a Visa Europe Magyarországért felelős területi vezetője. A Magyarországon kibocsátott kártyák száma 7,4 százalékkal 2,8 millióra a tavalyi pénzügyi évben. Magyarországon Visa-kártyákkal átlagosan 34 euró összeget költöttek egy-egy vásárláskor a kártyatulajdonosok. Járvány idején veszélyes a pénzhez nyúlni Már tudjuk, kitől kaptuk a szifiliszt VISA kártyások nyugi, a bankok jóváírtak! Hogyan hozzuk a frászt 650 ezer emberre? Így Oszoljon a homály a bankkártyák körül!MTI
Cikkek Le kell állítani az atomtemető építését? 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 13:25
A Bátaapátiban létesülő atomtemető-beruházás felfüggesztését szorgalmazza Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa, mert szerinte a vájatok fúrása során előre nem látott, természetet és az emberi egészséget veszélyeztető vízbefolyásokkal szembesültek a kivitelezők. Erről a szakpolitikus budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hivatkozva az Orosz Föderáció Nukleáris Központjának jelentésére, amelyet a Paksi Atomerőmű meghívására tavaly nyáron a helyszínre érkező Szergej Uruszov projektmenedzser készített. Illés Zoltán hangoztatta: a jelentésben kifogásolt körülmények, a vízbetörésekről készített fotók alapján az állapítható meg, hogy a helyszín alkalmatlan a kis- és közepes aktivitású sugárzó hulladékok hosszú távú tárolására. A politikus az ügyben Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez fordul, továbbá a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől is kéri az ügy kivizsgálását. Illés Zoltán szerint, ha kiderül, hogy jelentős mértékű vizesedésről van szó, akkor feltétlenül le kell állni a projekttel, ugyanis akkor később a raktárterekből a vízzel külső helyszínekre juthat radioaktív szennyezés. A politikus megismételte korábbi kritikáit a beruházással kapcsolatban. Véleménye szerint az enyhén sugárzó hulladékok tárolója a Tolna-megyei kis település mellett eleve szükségtelen, hiszen ezek elhelyezése ma is megoldott Pakson az atomerőmű területén. A végleges elhelyezést Pakson 10 milliárd forintból meg lehetett volna oldani, a 2005 óta tartó beruházás értéke pedig 60 milliárd forint - mutatott rá Illés Zoltán. Hozzátette: a Bátaapáti melletti helyszín nem alkalmasabb a paksinál, mert hiába egy szilárd gránittömbbe tervezték az elhelyezést, de az töredezett, ezért pedig nem biztonságos. Illés Zoltán kifogásolta a létesítmény méretezését is, hiszen az több tízezer tonna kis és közepes aktivitású hulladék befogadását teszi lehetővé, miközben évente csupán pár száz tonna ilyen besorolású hordóról kell gondoskodni. Enyhén sugárzó hulladéknak számítanak a sugárszennyezetté vált kesztyűk, munkaruhák, és különböző eszközök. A szakpolitikus megjegyezte, hogy a Paksi Atomerőmű élettartamának végén valóban keletkezik jelentős mennyiségű, enyhén sugárzó hulladék. De mivel úgysem lehet teljesen leszerelni és elszállítani a létesítményt, annak főbb elemei a helyszínen maradnak ipari műemlékként, ezért a kis és közepesen szennyezett hulladékokat a helyszínen maradó elemeken belül is lehetne tárolni - vélekedett Illés Zoltán.MTI
Cikkek Tb-törvény: négy órában oszthatják egymást 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 13:12
Az Országgyűlés február 11-ei első ülésnapján szavaz a visszaküldött egészségbiztosítási törvényjavaslatról - jelentette be Szili Katalin házelnök. A vitát négyórás időkeretben folytatják le.
Cikkek A franciák bukták a Nabuccót 
Privátbankár.hu | 2008. január 30. 13:06
A német RWE energetikai cég hatodik partnerként csatlakozik a Nabucco gázvezeték-projekthez, és február 5-én írja alá az erről szóló megállapodást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG