.jpg)
"Amennyiben a vizitdíj intézménye megszűnne, a Magyar Orvosi Kamara mindent el fog követni annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatban jelentkező bevételkiesést a következő év költségvetésébe megjelenítsék a döntéshozók, tehát az alapellátás működőképes maradjon" - fogalmazott a köztestület elnöke. Megjegyezte: "informálódásai" szerint, ha a népszavazás a díjak eltörlését hozza, legkorábban 2009-től nem kell majd fizetni.
Az elnök szerint ahhoz, hogy a háziorvosi praxisok megfelelően tudjanak működni, a jelenlegi finanszírozás kétszeresére lenne szükség.
A díjfizetéssel a MOK továbbra sem ért egyet, továbbá praxisonként a vizitdíjbevétel - betegszámtól függően - nagyon eltérő bevételt jelent az orvosoknak. Van ahol a bevétel 80-90 ezer, de van olyan praxis is, ahol ez az összeg eléri a 400 ezer forintot havonta, ugyanakkor egy rendelő fenntartási, működtetési költségei nagyjából megegyeznek - mondta Éger István.
A cseh orvosok emelnék a vizitdíjat
Elégedettek a vizitdíjak beszedésével a cseh háziorvosok és a fogorvosok, s szeretnék elérni, hogy a vizitdíjat emeljék - jelentette ki Jirí Pekárek, a cseh Magánorvosi Koalíció szóvivője és a Cseh Fogorvosi Kamara elnöke.
"A vizitdíjak bevezetését követő első hónapban kedvező tapasztalatokat szereztünk. Csökkent az orvosokat felkeresők száma, mert elmaradtak azok, akik lényegében csak beszélgetni jártak az orvosukhoz" - mondta újságíróknak Pekárek. Az ellenzék szerint viszont a vizitdíjak ellentétesek az alkotmánnyal.
Orbán: Az igenekkel kiállhatunk magunkért
Fizetnek a kórháznak, ha nagy a gond
Vége a kórházi szarkáknak: jönnek a széfek
.Értelmét veszti a vizitdíj? (hanganyag)
MTI