.jpg)
A tíz kamatdöntő közül kilencen szavaztak csökkentésre, míg Richard Fisher, a Fed dallasi központjának a vezetője a kamat szinten tartását javasolta.
A Fed közleménye szerint továbbra is fennáll a növekedés lassulásának a kockázata, és "ezért szükség esetén további lépések megtételére van szükség." Az infláció kapcsán megjegezte, hogy a következő negyedévekben mérsékelt lesz az árnyomás, de a folyamatot szorosan figyelemmel követik.
A szerdai 50 bázispontú kamatmérséklésről azután született döntés, hogy napközben nyilvánosságra hozott, nem végleges adat szerint a tavalyi utolsó negyedévben 0,6 százalékkal nőtt az amerikai GDP, szemben a szakértők által várt 1,2 százalékkal. Ez felerősítette egy lehetséges recesszió kialakulásával kapcsolatos borúlátást.
A kamatdöntés bejelentése után az elemzők biztosra vették, hogy a Fed márciusban további 25 bázisponttal 2,75 százalékra szállítja le az alapkamatot. A kamatdöntés bejelentése előtt a DJIA indexe 24 pont, a Nasdaq mutatója 7 pont veszteségen volt. Mintegy fél órával később a DJIA 102 pont, a Nasdaq 12 pont nyereségen állt. Az euró 1,4801 dollárról 1,4879 dollárra erősödött.
Nem meglepetés
Megfelelt az előzetes londoni konszenzusnak a Federal Reserve fél százalékpontos kamatcsökkentése, amelyet a City gyakorlatilag szintén egyöntetű várakozása szerint - jóllehet az amerikai recesszió tényének, illetve esélyének megítélése nem egyértelmű - még ebben a negyedévben újabb agresszív pénzügypolitikai enyhítés követ.
A Fed előző, január 22-én bejelentett 0,75 százalékpontos - vagyis példátlanul agresszív, ráadásul két hivatalos kamatdöntő ülés között végrehajtott - kamatcsökkentése még meglepte a londoni elemzői közösséget. A londoni konszenzus addig a hétig az volt, hogy az amerikai alapkamat az idei első negyedév végére süllyed az akkori csökkentéssel elért 3,50 százalékra, és a City a FOMC szerdai ülésére várta az idei első enyhítést.
Londonban most is sokan úgy gondolják, hogy a francia Société Générale (SocGen) befektetési banknál leleplezett példátlan brókercsalásnak központi szerepe lehetett a váratlan múlt heti Fed-kamatcsökkentésben. A bank egyik kereskedője, Jérome Kerviel - fiktív ügyfélszámlákat kreálva - egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piacok emelkedni fognak. Az árfolyammozgások azonban Kerviel - és a SocGen - ellen játszottak, és amikor az ügy kiderült, a francia bank pánikszerűen igyekezett szabadulni az egymás veszteségeit láncolatszerűen fokozó határidős kontraktusoktól, ami súlyos eladási nyomás formájában jelentkezett a vezető európai tőzsdéken.
Citybeli számítások szerint a válság csúcspontján a határidős piacok teljes forgalmának 10 százaléka a csalárd pozíciókat kétségbeesetten zárni igyekvő SocGen-től eredt.
Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok |
Azóta azonban - mindettől függetlenül - átrendeződtek a londoni előrejelzések, és most már csaknem egybehangzó a 3 százalék alatti első negyedév végi kamatszinttel kapcsolatos várakozás.
A JP Morgan londoni elemzői megjósolták az újabb fél százalékpontos csökkentést, hozzátéve: azzal számolnak, hogy márciusban lesz még egy negyed százalékpontos csökkentés, amely után 2,75 százalék lenne a Fed irányadó napikamatcélja. A FOMC szerdai újabb, 0,50 százalékpontos enyhítésével egy hét alatt 1,25 százalékponttal csökkent az amerikai irányadó szövetségi kamat, ami példátlan ütemű amerikai monetáris enyhítés.
Egy másik nagy londoni befektetési csoport, a Barclays Capital még agresszívabb amerikai kamat-előrejelzést adott. Ez a ház is várta szerdára a további fél százalékpontos csökkentést, de szerinte a Fed pénzügypolitikai testülete márciusban is ugyanekkora kamatcsökkentést hajt végre, 2,50 százalékra süllyesztve az alapkamatot. A Barclays Capital szerint utána a Fed irányadó kamata az év végéig ezen a szinten marad.
Átmeneti plusz New Yorkban
Szerdán csökkenéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,4 százalék (9,06 pont) gyengüléssel 2349,00 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 442,83 ponton zárt 0,3 százalék (37,47 pont) hanyatlással.
Szakértők elmondták: napközben a tőzsdemutatók a veszteséges oldalon álltak a szerdán nyilvánosságra hozott csalódást keltő tavalyi utolsó negyedévi vállalati eredmények miatt. A tőzsdemutatók azonnal a pozitív tartományba kerültek azonban arra az esti bejelentésre, hogy az amerikai jegybank a várt mértékben, 50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A kereskedés utolsó fél órájában azonban ismét a keddi zárószint alá süllyedtek az indexek, miután egy amerikai fedezeti alapkezelő csoport vezetője azt mondta, hogy a két legnagyobb amerikai kötvénybiztosító együttes vesztesége meghaladja a 22 milliárd dollárt.
Bill Ackman, a Pershing Square Capital Management alapítója azt mondta, hogy a jelzáloghitel-válság miatt az Ambac Financial Group vesztesége 11,61 milliárd dollár, míg az ugyancsak vezető kötvénybiztosító MBIA vesztesége 11,63 milliárd dollár. A két cég együttesen több mint 1 ezer milliárd dollár összegű kötvényt biztosít. Ackman kijelentése után a CNBC egyik szakkommentátora azt mondta, hogy a hitelminősítők akár még szerdán ronthatnak a két cég "AAA" adósi besorolásán.
Szerdán az egyik nagy csalódást a Yahoo internetes médiatársaság okozta, miután negyedéves profitjának eséséről számolt be és a most közölt idei bevételi előrejelzése is elmaradt a Wall Street várakozásaitól.
A befektetők bizonytalanságát erősítette az az előzetes adat is, amely szerint a tavalyi utolsó negyedévben az amerikai GDP 0,6 százalékkal nőtt az elemzők által várt 1,2 százalék helyett.
A New York-i árupiac (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi jegyzése 69 centtel 92,33 dollárra nőtt.
Tőzsdezárásra New Yorkban az euró 1,4873 dollárra erősödött a keddi 1,4775 dollárról. A dollár 106,62 jenre gyengült az előző napi 107,08 jenről. Az euró 257,20 forintot ért az egy nappal korábbi 257,65 forint után (- 0,17 százalék). A dollár 172,79 forinton volt a keddi 174,20 forintot követően (- 0,81 százalék).
New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, februári határidőre 4,50 dollárral 920,60 dollárra csökkent.
.Meg se moccant a forint: a Fedre vár
A Pannon Puma után megdöglött az amerikai is
"Az EKB-nak nem szabad a Fed után menni"
Újabb kamatvágásra várnak a nemzetközi befektetők (hanganyag)
Hol lesz a válság végállomása?
A kamatvágás reménye elnyom minden negatív hírt (hanganyag)
MTI