Cikkek
Cikkek
Rendesen járnak a vonatok
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:49
A hétfői vasutassztrájkot követően kedd hajnalra visszaállt a menetrend szerinti közlekedés a vasúton, de kedd délelőtt még késésekkel közlekedtek a vonatok.
Cikkek
Pozsony sem nyúlt a kamathoz
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:42
A várakozásoknak megfelelően a szlovák központi bank nem változtatott az irányadó kamaton kedden, a kéthetes repo 4,25 százalék maradt, immár nyolcadik hónapja.
A szlovák központi bank utoljára idén áprilisban nyúlt az alapkamathoz, akkor negyed százalékponttal 4,25 százalékra csökkentette a kéthetes repót. Előzőleg március végén is lefaragott az alapkamatból negyed százalékpontot, addig két éven át nem enyhített, ellenben tavaly szeptemberig négyszer szigorított, 4,75 százalékig, az inflációs aggodalmak miatt.
Nagyon figyel a nemzeti bank
Alapkamat: maradt 7,50
Szalad a lengyel infláció
MTI
Cikkek
Dübörög a Skoda
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:33
Rekord nagyságú - adózás után 15 milliárd koronás - eredményre számít az idén a cseh Skoda Mladá Boleslav autógyár. A tavalyi adózott eredmény 11 milliárd korona volt - közölte a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap Reinhard Jungra, a Skoda elnök-vezérigazgatójára hivatkozva.
A legnagyobb cseh autógyár forgalmi bevételei az idén várhatóan elérik a 228 milliárd koronát, a tavalyi 203,6 milliárd koronával szemben.
Az idén a cég 630 ezer személygépkocsit gyártott, s mindet el is adta. Az idén minden ötödik Skoda gépkocsit azonban már nem Csehországban, hanem külföldön gyártották.
"Azzal számolunk, hogy a Skoda egész éves eredménye összhangban lesz az első kilenc hónap jó eredményével. A január-szeptemberi időszakban forgalmunk több mint 12 százalékkal, míg az adózás előtti nyereségünk majdnem 40 százalékkal emelkedett" - nyilatkozta Reinhard Jung.
A Skodák iránti nagy keresletre való tekintettel a cégvezetés a napokban tárgyal a szakszervezetekkel, hogy az alkalmazottak a jövő évben minimálisan 45 külön hétvégi műszakot vállaljanak. A külön műszakok nem kötelezőek, de akik vállalják, azok kiemelt jövedelmezésre számíthatnak. Médiaértesülések szerint az alkalmazottak többsége hajlik az alkura, csupán a térítés nagyságáról van némi vita.
A Skoda Mladá Boleslav a legnagyobb cseh ipari cégek közé tartozik, amelyek teljesítménye a cseh gazdaság számára meghatározó. A Skoda az utóbbi években Ukrajnában, Boszniában, Kazahsztánban, Indiában, Kínában és Oroszországban nyitott összeszerelő gyárakat. A Skoda csehországi üzemeiben mintegy 28 ezren dolgoznak.
Csak nekünk nincs pénzünk új autóra
A kicsik húzzák a Suzukit
Amit nem gondolnánk: Szlovákia autónagyhatalomMTI
Cikkek
A németek is berezeltek: segítség, jönnek a keleti bűnözők!
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:29
Túl korainak nevezte a schengeni rendszer kibővítését, illetve a határok megnyitását a Német Rendőrszakszervezet (GdP) elnöke. Konrad Freiberg nyilatkozatában aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a német-lengyel, illetve a német-cseh határ megnyitása a németországi bűnözés növekedéséhez vezethet. Szavai szerint a német hatóságok nem készültek fel kellően a határnyitásra, s ezért a Keletről érkező bűnözők erőteljesebb beáramlásával kell számolni.
Freiberg annak a nézetének adott hangot, hogy a hatóságok műszaki felkészültsége nem megfelelő, s ez rendkívüli módon megnehezíti a más országok rendőri szerveivel való együttműködést. Kínosnak nevezte egyebek közt, hogy miközben a lengyel szervek már a legkorszerűbb digitális rádiórendszerekkel vannak felszerelve, a német hatóságok még mindig analóg rendszerekkel dolgoznak. Szavai szerint ez lehetetlenné teszi a német, illetve a lengyel szervek közötti kommunikációt. Sérelmezte azt is, hogy a bűnözők üldözésével kapcsolatos, korábban előirányzott adatcsere sem működik még.
Mindennek alapján a szakszervezet elnöke nyomatékosan hangoztatta, hogy a schengeni rendszer kibővítését túl korainak tartja. Ennek ellensúlyozása céljából sürgette, hogy erősítsék meg a határhoz közeli térségek hatósági ellenőrzését, mégpedig különleges kommandók elhelyezésével.
A Német Rendőrszakszervezet elnökének nyilatkozata jelzi, hogy miközben a berlini kormány teljes mértékben támogatja a schengeni rendszer kibővítését, elsősorban az érintett határ menti tartományokban erős aggodalom érezhető a bűnözők lehetséges beáramlásának növekedése miatt.
Az elmúlt napokban több tekintélyes politikus is túl korainak tartotta a határok megnyitását. Günther Beckstein bajor miniszterelnök például úgy vélekedett, hogy december 21-től a bűnözők gyakorlatilag korlátlanul mozoghatnak. Hozzátette: jobban örült volna annak, ha a határellenőrzés csak néhány év múlva szűnik meg.
Európa nagyon nem örül nekünk - de miért?
Ingyen jöhetnek a magyarok Magyarországra
Schengen ellen hangolódtak az osztrákokMTI
Cikkek
Ezerarcú biogáz - ezért lesz sikeres
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:23
Tabajdi Csaba szerint a biogáz olyan megújuló energiaforrás, amely esetében a környezetvédelem és az energiatermelés hatékonyan összekapcsolható.
Cikkek
Rosszabb számokat jósol a Kopint-Tárki
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:15
Az idei GDP előrejelzését a korábbi 2 százalékról 1,5 százalékra, a jövő évit pedig 3,2 százalékról 2,5 százalékra módosította a Kopint-Tárki Zrt.
Cikkek
Még nagyobb lesz a frankfurti repülőtér
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 11:02
A hesseni tartományi kormányzat gazdasági minisztériuma hozzájárult bizonyos feltételekkel a frankfurti repülőtér bővítéséhez. Ezzel a döntéssel fontos akadály hárult el az elől, hogy a Fraport repülőteret üzemeltető társaság megvalósíthassa mintegy 4 milliárd eurós fejlesztési tervét.
A vállalat egyebek között egy harmadik kifutópálya és egy újabb terminál felépítését tervezi.
A feltételek között szerepel a légitársaságok, köztük a Lufthansa által kért éjjeli repülési tilalomnak a feloldása - közölte a hesseni minisztérium. A jelenleg működő kifutópályákon felső határt szabtak az éjjeli forgalomra.
Jé, egy reptér! Adjuk el szupermarketnek!
Kezdődik a jövő: 65 milliárdos projekt indul Ferihegyen
Szárnyal a bécsi repülőtérMTI
Cikkek
Már csak az ajándékokon jár a forint esze
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 10:25
Csendesen kezdődött a keddi kereskedés a budapesti bankközi devizapiacon, folytatódott a múlt hét eleje óta tartó irányzat, valamelyest tovább gyengült a forint. Kedden reggel 255 forintos árfolyamszintről indult az euró, fél tíz körül 254,70/80 forintot ért az európai deviza - hétfőn délután 254,50/60 forint volt az árfolyam. A kereskedők arra számítanak, hogy a napi árfolyamsáv 254,70 és 255,00 között lesz.
Nincsenek valódi piacmozgató hírek, nem változik a többi kelet-európai deviza árfolyama sem, és jelenleg úgy tűnik, ez marad jellemző az év végi időszakra: az alacsony likviditás miatt esetleg sor kerülhet ugyan egy-egy hirtelen árfolyamugrásra, de tartós trendek aligha bontakoznak már ki - mondták kereskedők az MTI-nek. A dollárhoz képest is gyengült a forint: a kedd délelőtti árfolyam 177,00/30; hétfőn 177,00/10 volt.
A bankközi forintpiacon a hóvégekre, és különösen az évvégekre jellemző tendenciáról számoltak be a kereskedők: a pozíciók zárása miatt csökken a likviditás. Ennek következtében az overnight kamatszint is emelkedni kezdett, kedd reggel már 7,30 százalék volt.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Segítsen a forintnak: vegyen fel devizahitelt!MTI
Cikkek
A birkák miatt nem bénult meg az ország?
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 10:13
Magyarországon a már megszokott politikai hasadás mellett új választóvonal kezd kialakulni, a nem birkák ezrei és a birkák milliói között. Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Zuhanás az építkezéseken: azért van még remény
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 09:55
Az építőipari termelés 2007 októberében munkanaptényezővel kiigazítva 21 százalékkal csökkent 2006 októberéhez képest, viszont 3 százalékkal haladta meg az előző havit
Cikkek
Hatalmas összefogás egy apró alkatrészért
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 09:08
A Toshiba kedden bejelentette, hogy csatlakozni fog az IBM által vezetett csoporthoz, amely a 32 nanométeres (a méter milliárdod része) áramkörből álló lapka kifejlesztését célozza meg. A gyártók között található az Advanced Micro Devices, a Samsung Electronics, a szingapúri Chartered Semiconductor Manufacturing, a német Infineon Technologies AG és az amerikai Freescale Semiconductor Inc.
A Toshiba korábban a szintén japán NEC Electronics-szal írt alá megállapodást a 32 nanométeres technológia kifejlesztésére. A gyártók a lapka tömegtermelésének megvalósítására törekszenek. Az egyre kisebb méretű és nagyobb méretű lapkák kifejlesztése egyre nehezebb és költségesebb, emiatt egymagában egyetlen gyártó sem vállalkozik rá szívesen.
50 éves az első magyar számítógép
Ön beszél computerül?
Szenzációs tudomány: megfejtették a lebegés titkátMTI
Cikkek
Az oroszok nem tudják, mit kezdjenek Putyinnal
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 09:04
Zavarba ejtette az orosz médiát Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentése, hogy kész a kormány élére állni, amennyiben Dmitrij Medvegyev jelenlegi első miniszterelnök-helyettest megválasztják államfővé. Oroszországban minden hatalom az elnök kezében összpontosul, korábban soha nem volt erős miniszterelnök a kormány élén - fejtegette az Izvesztyija keddi számában. "Ezt az új felállást az oroszok furcsának fogják találni, mert az emberek megszokták, hogy Putyin áll minden jó dolog, a kormány pedig minden negatív dolog hátterében" - olvasható a cikkben.
"Oroszországban a miniszterelnökség egy üres cím, amelyet csak a posztot betöltő személy tart fontosnak" - írta a Rossziszkaja Gazeta című kormánylap. "Lehetetlen Putyint elmozdítani a hatalomból, és ha ő maga távozna, az tarthatatlan lenne" - vélekedett a lapban egy politikai elemző.
A Vedomosztyi című gazdasági lap cikke szerint "a parlamenti többség feltétel nélküli támogatását élvező kormányfőként Putyin továbbra is meghatározó alakja marad az orosz politikának". Az orosz elnök hétfőn, az Egységes Oroszország párt kongresszusán jelentette be, hogy elvállalja a kormányfői tisztséget, ha az oroszok bizalmat szavaznak Medvegyevnek, és megválasztják elnökké.
Putyin nem menne messzire az elnöki széktől
Moszkva: Amerika gondolkodjon el, mielőtt bírál
Demszkyt faképnél hagyták - beszólt az oroszoknak
Az oroszok visszasírják a tervgazdaságotMTI
Cikkek
Beborult az olajpiacon: félni kezdtek a brókerek
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 08:59
Kedden enyhén emelkedtek a nyersolajárak a szabadpiacon főként arra a várakozásra, miszerint a szerdán közzéteendő amerikai készletadatok már az ötödik hete csökkennek. A szakértői jóslatok szerint a nyersolajkészletek a december 14-vel záruló héten 1,3 millió hordóval mérséklődtek. A szakértők közül többen piaci fordulatról beszélnek, a "hangulat negatívba csapott át" - mondják, mivel számos tényező utal az olaj iránti keresletnek és a gazdaági növekedésnek a mérséklődésére. Az árak eséséhez hozzájárult, hogy az OPEC illetékesei kilátásba helyezték a kartell tagországai kitermelése növelésének lehetőségét.
Sakib Helil algériai olajügyi miniszter, aki januártól az OPEC elnöki posztját is betölti, kijelentette: nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a szervezet olajügyi miniszterei februári ülésükön a termelés növeléséről döntenek, ha a piac ezt akarja. Az illetékes hozzátette azonban, hogy jelenleg megfelelő a piacok olajellátása.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, januári határidőre kedd reggel hordónként (159 liter) 90,73 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 10 centtel drágább a hétfői New York-i zárónál.
Nagy nap lesz a csütörtök a CEZ-nélMTI
Cikkek
BUX, zuhanás után: van még lejjebb is
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 08:52
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden mérsékelt forgalom mellett a részvényindex további, ám a hétfőinél kisebb mértékű csökkenésére számítanak az elemzők. Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a világgazdasági kilátások miatt hétfőn lezajlott a "pánik" és ennek megfelelően csökkentek az indexek világszerte. Úgy tűnik, hogy a tőzsdék a gazdaság lelassulásának valószínűségét már beárazták, ezért jelentősebb esés kedden már nem várható, kisebb mértékű csökkenés még igen. Egy-egy nagyobb tranzakció okozhat esetleg kilengéseket amiatt, hogy a karácsony közeledtével egyre kisebb forgalom várható - tette hozzá.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok kedden lefelé kezdenek: a "nem elsőrendű válság" okozta aggodalmakat erősítik az inflációs félelmek, amelyek az ingatlanpiaci visszaeséssel egyidejűleg stagflációba ránthatják a világ legnagyobb gazdaságát. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenkét pont körüli gyengüléssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 negyvenöt pont körüli, a párizsi CAC-40 harminchárom pont körüli eséssel kezdhet.
A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé kedd reggelre 0,23 százalékkal, a Nasdaq összetett mutatójáé 0,11 százalékkal süllyedt.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden az ötödik napja esett, a Wall Street útmutatását követve. A csökkenést az amerikai gazdaság jövőjét övező aggodalmak váltották ki. A csökkenés mértéke 0,27 százalékos volt.
Tegnap itthon: Tovább zuhant a BUX
Tőzsdei adok-kapok-a kicsik is életben maradhatnakMTI
Cikkek
Segítsen a forintnak: vegyen fel devizahitelt!
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 08:38
A JP Morgan elemzése szerint enyhe felülsúlyozottsági szinten stabilizálódott ebben a hónapban a hosszú forintkonstrukciók pozíciója - a devizaalapú hitelezés ezután is segíti a forintot
Cikkek
Álláskeresés: kinek fizetnek a legtöbbet?
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 07:55
Csupán 6 százalék volt az informatikai képesítéssel rendelkező álláskeresők aránya a HVG állásbörzén, pedig a munkáltatók 44 százaléka keresett ilyen szakembert
Cikkek
Macskafogó: Grabowski az egész világon tarolna
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 07:48
Külföldön is szeretnék forgalmazni alkotói a Macskafogó folytatását, amely A sátán macskája alcímmel csütörtöktől látható a magyar mozikban. Erről Ternovszky Béla, a produkció rendezője beszélt az MTI-nek. Ternovszky Béla felidézte, hogy a Macskafogó első része számos országban - egyebek mellett Németországban, Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Kanadában is - sikert aratott. A rendező reményét fejezte ki, hogy a második rész is több országban "elkel" majd.
Elmondta, hogy a produkciót 46 kópiával kezdik forgalmazni Magyarországon, ahol egyszerre kerül a budapesti és a vidéki mozikba. Noha a családi rajzfilm korhatár nélküli besorolást kapott, elsősorban a 18 és 30 év közötti nézőkre számítanak - tette hozzá a rendező. Megfogalmazása szerint a Macskafogót "eszük ágában sem volt folytatni", a közönség és a producerek azonban egyre nagyobb érdeklődést mutattak folytatás iránt. A második rész gyártását két évvel ezelőtt kezdték, A sátán macskája 600 millió forintból készült - közölte Ternovszky Béla.
Nem kell tovább várni: itt a Macskafogó 2!
Lost: eltűnnek?
Valami Amerika - másodszor
Mit művelt a kocsiban? Újabb per Borat ellen
Februárban jön a másfél milliárdos kis VukMTI
Cikkek
Megadóztatnák a nyugdíjakat is?
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 07:36
Ma adja át az adórendszer átalakításáról szóló elképzeléseit a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek
Cikkek
Megvan a diagnózis: a koalíció túlélte
Privátbankár.hu | 2007. december 18. 07:02
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt; az MTI összesítése szerint a szavazáskor 204-en voksoltak igennel
Cikkek
Kutyahidegben kutyacipő
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 20:05
Négylábú kedvenceinket nem csak boltban vásárolt, hanem házilag készített kutyaruhával és -cipővel is óvhatjuk a tél viszontagságaitól
Cikkek
Beszívott gyerekén kaszált a morcos apuka
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 19:31
Egy amerikai apuka - miután füvezésen kapta fiát - mérgében túladott a karácsonyi ajándéknak beszerzett videójátékon
Cikkek
Csere-bere, fogadom: kezet rázott a Gazprom és az E.ON
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 19:06
A német E.ON AG és az orosz Gazprom megállapodásra jutott az üzletrészek cseréjéről - közölte a német energiacsoport. A megállapodás értelmében az E.ON részesedést kap a világ egyik legnagyobb földgázmezőjéből, a Juzsno-Russzkoje-i lelőhelyből, cserébe a német vállalat üzletrészt ad el a Gazpromnak nyugat-európai, illetve kelet-európai - köztük magyarországi - érdekeltségeiben.
Az E.ON-nál azt nem közölték, hogy konkrétan mekkora üzletrészekről van szó.
A szibériai lelőhely létfontosságú az E.ON számára, mert a vállalatcsoport által megcélzott évi 10 milliárd köbméteres földgáztermelésből 6 milliárd a Juzsno-Russzkoje-i lelőhelyről származik majd.
A tárgyalások már két éve folynak, többször elhalasztották a döntést. A két vállalat eredetileg 2006 nyarán állapodott meg a stratégiai szövetségben, akkor arról volt szó, hogy az E.ON, 25 százalék mínusz egy részvényt kap a gázmező-cégben, három év alatt 1,2 milliárd eurót fizet, és átadja az E.ON Ruhrgas magyar gázüzletének 50 százalékát mínusz egy részvényt, illetve az E.ON Hungária 25 százalék plusz egy részvényét a Gazpromnak. A magyar részesedések értékét elemzők annak idején egymilliárd euróra tették.
A szibériai gázmezőben a német BASF-nek is van részesedése.
Orosz lapok: a Mol csalogatja a Gazpromot
Asztalhoz ült a Mol és a Gazprom
A Gazprom ráfázott a melegreMTI
Cikkek
Elfogadták a 2008-as büdzsét
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 18:31
Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényt, 206 igen, 167 nem szavazattal, tartózkodás nélkül.
A jogszabály szerint a büdzsé hiánya jövőre 1.117,596 milliárd forint lesz; a bevételi főösszeget 7.899,542 milliárd forintban, a kiadási főösszeget 9.017,138 milliárd forintban határozta meg a Ház.
A tb-alapok többlete 1,955 milliárd forint lesz. A törvény szerint ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszege egyaránt 2.872, 222 milliárd forint lesz, nulla egyenleggel, míg az Egészségbiztosítási Alap bevételi főösszege 1.437,936 milliárd forint, kiadási főösszege pedig 1.435,981 milliárd forint lesz, 1.955,0 milliárd forint többlettel.
A költségvetés általános tartalékának főösszegét 46,733 milliárd forintban állapította meg az Országgyűlés. A büdzsé számításának egyik alapjaként a gazdasági növekedés bővülését 2,8 százalékra várja a kormány 2008-ban; a jövő évi nyugdíjemelés mértéke az eredeti javaslattal szemben 4,9 százalékról 5 százalékra módosult.
A pénzügyminiszter korábban elmondta: pénzforgalmi szemléletben 4,4 százalékos lesz jövőre az államháztartási hiány. A parlament "javított" a kormány által benyújtott javaslaton, így az elsődleges egyenleg 0,1 százalékkal kedvezőbb lesz. Ezzel az európai uniós normák szerint az államháztartási deficit a GDP 4 százaléka lesz 2008-ban, a korábban tervezett 4,1 százalék helyett.
Veres János arról is beszélt, hogy 2009-től lényegesen gyorsabb ütemben növekedhet a magyar gazdaság. Hozzátette: a 2006-2007. évi fiskális konszolidációt követően további megszorító intézkedésre már nem lesz szükség. A lakosság jövedelmi helyzetének javulásával összhangban a 2007-es visszaesés után ismét növekszik majd a háztartások fogyasztása.
A pénzügyminiszter szerint a felsorolt tényezők, valamint a folyamatosan húzóerőt képező exportnövekedés a biztosítékai annak, hogy a 2008-ra a 2,8 százalékosra várt GDP-növekedési ütem 2009-től kezdve tartósan a 4 százalékos sávba emelkedjen.
Elmondta, hogy több képviselő a vita során kiemelte a hazai kis- és középvállalkozások támogatásának fontosságát, a pénzügyi helyzetükben tapasztalható nehézségeket. Aláhúzta: a kormány az Európai Unió fejlesztési céljaival összhangban kidolgozta a kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiáját a 2007-2013-as évekre.
Veres János szólt arról, hogy a bürokrácia csökkentése érdekében a kormány kidolgozta az "Üzletre hangolva" programot. A program a cég- és adóadminisztráció egyszerűsítését, a gazdálkodási és jogbiztonság megteremtését tűzte ki célul, ennek részeként 2008 végéig a tervek szerint 20 százalékkal csökkennek a vállalkozások hazai jogszabály-alkotásból eredő adminisztratív terhei.
Kiemelte azt is, hogy 2008. januárjától a rokkantnyugdíjak járulékfedezete átkerül a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz, ennek eredményeként a kiadási oldal mintegy 260 milliárd forinttal mérséklődik az Egészségbiztosítási Alapnál.
A pénzügyminiszter korábban arról is nyilatkozott: az Országgyűlés 14 milliárd forint többlettámogatásról döntött a jövő évi költségvetés módosító indítványainak szavazásakor. Az önkormányzatoknak 10 milliárd forinttal, az egészségügyre 1,3 milliárd forinttal jut több, valamint 600 millió forint lesz a büntetés-végrehajtásban az őrzési pótlék öt százalékról negyven százalékra emelésére - közölte Veres János.
Veres aláírt egy 400 milliós hitelt
Veres a deficitről: a kevesebbnél is kevesebb
Államháztartás: mínusz 1339 milliárd - eddig
MTI
Cikkek
Leszavazták az ombudsmanjelölteket
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:46
Nem választotta meg az ombudsmanjelölteket az országgyűlés: sem Nagy Boldizsár, sem Péterfalvi Attila nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.
Cikkek
Diákhitel: nem változnak a felvehető összegek
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:44
A tanév második félévében sem változnak a diákhitel felvehető összegei - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.
Az igazgató közleménye szerint továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forintos kölcsönösszeg közül választhatnak a felsőoktatásban tanulók, és csak a költségtérítéses képzésben hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot.
A Diákhitel Központ igazgatósága a kamat 2008. június 30-ig érvényes mértékét is változatlanul évi 9,50 százalékban állapította meg. December 15-ig minden érintett értesítést kapott a levelezési címére a 2008-ban esedékes, kötelezően előírt havi törlesztésének összegéről. Január 5-ig már ennek az új összegnek kell beérkeznie a Diákhitel Központhoz.
Felvételik: küldik a felszólításokat
Hallgatótoborzó vásár: bemutatkoznak az egyetemek
Inkább a lányok kérnek diákhiteltMTI
Cikkek
A postások plusz 7,5%-ot kapnak
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:35
A postások átlagosan 7,5 százalékos átlagkereset-növekedésben részesülnek 2008-ban - közölte a Magyar Posta (MP) Zrt. a cégnél működő érdekképviseletekkel kötött bérmegállapodás aláírása után.
A közlemény szerint a megkötött bérmegállapodás értelmében a társaság jövőre az ideinél 7,2 százalékkal több, 69,5 milliárd forint bérköltséggel gazdálkodhat. A keresetfejlesztésre fordítható összeget tovább növeli a 2008. évi hatékonyságjavító intézkedések.
Tomecskó Tamás, az MP szóvivője elmondta: a társaságnál összesen 9 munkavállalói érdekképviselet működik, melyek közül 7 aláírta a bérmegállapodást, köztük a két reprezentatív szervezet, a Postás Szakszervezet és a Postások Független Szakszervezete. Két érdekképviselet, a Kézbesítők Szakszervezete, és a Postai Érdekvédelem PÉV "92 - amelyek 300 illetve 200 munkavállalót képviselnek - nem csatlakozott a megállapodáshoz. A mintegy 38 ezer postai munkavállaló közül a hét aláíró szakszervezet fedi le a dolgozók 99 százalékát.
A bérmegállapodás eredményeként a társaságnál nő az értékesítési és minőségi ösztönzésre fordítható összeg is.
Az MP történetében sorozatban negyedszer zárulnak sikerrel a bértárgyalások decemberben. A társaság vezetése - az elmúlt évekhez hasonlóan - már a karácsonyi ünnepek előtt megállapodott az érdekképviseletekkel a keresetfejlesztés mértékéről, így a postások nyugodtan tervezhetik a jövőt, tudják, mennyivel több fizetést vihetnek haza 2008-ban.
MTI
Cikkek
Nagyon figyel a nemzeti bank
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:23
Simor András szerint Magyarország pénzpiacát egyelőre nem érintették az amerikai másodlagos jelzálogpiacon jelentkező események, azonban a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan figyeli azok nemzetközi pénzpiaci hatásait.
Annyi bizonyos, hogy közvetett hatásai lehetnek a feltörekvő piacokon is az amerikai jelzálogpiaci válságnak. A feltörekvő piacok államai által kibocsátott értékpapírokat a befektetők a korábbihoz képest óvatosabban vásárolják meg, azaz emelkedhet a kockázati feláruk - válaszolta a Magyar Nemzeti Bank elnöke tájékoztatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a véleménye a világ számos vezető központi bankjának beavatkozásáról a nemzetközi piacok likviditásának biztosítására.
Simor András elmondta: az MNB is figyeli a tendenciákat, azonban korai lenne még megítélni, milyen hatással lesz ez a nemzetközi pénzpiacokra hosszabb távon. Fontos azt látni, hogy az Egyesült Államok másodlagos piaci problémái nem gyakorolnak közvetlen hatást a magyar pénzpiacra - emelte ki a jegybank elnöke.
Egy másik kérdéssel kapcsolatban Simor András részletesen kifejtette az MNB álláspontját a szabályozott árakkal kapcsolatban. Elmondta: az MNB az utóbbi időben különösen nagy figyelmet szentelt annak, hogyan alakulnak a világpiacon az élelmiszer-, illetve a nyersanyagárak. Ezzel együtt a jegybank a szabályozott árakkal kapcsolatban is kialakította véleményét - bár erről eddig kevesebbet szólt.
"Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a szabályozott áraknak is lehet hatása az inflációra, ezért minden főhatóságtól, illetve önkormányzattól, amelynek befolyása lehet a szabályozott árak alakulására, azt kérné a jegybank, úgy járjanak el, ne segítsék azon cégek áremeléseit, amelyek a fogyasztókra akarják hárítani nem kellően hatékony termelésük következményeit" - mondta a jegybank elnöke.
Simor András nyomatékosította: az MNB nyilván nem a piaci hatásoktól akarja megvédeni a lakosságot, a fogyasztókat. Azzal azonban a magyar jegybank nem ért egyet, hogy egyes piaci szegmensekben monopolhelyzetben lévő cégek úgy akarnak árat emelni, hogy közben nem hatékony termelésüket konzerválják és annak következményeit áthárítják a lakosságra, a fogyasztókra.
Simor András szerint nem szerencsés például úgy liberalizálni, hogy közben egy adott piaci területen van egy vállalat, ami gyakorlatilag monopolhelyzetben tevékenykedik az adott piacon.
Simor 7,7 százalékos béremelésre szavaz
Alapkamat: maradt a 7,50MTI
Cikkek
Ingadozott, végül gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:22
A budapesti bankközi devizapiacon hétfőn tovább gyengült a forint. Kora reggel ugyan volt forgalom 253,90-en is, ami egy árnyalattal erősebb is, mint a pénteki 254,10/20 forintos euróárfolyam, de innen még a délelőtt folyamán egészen 255,40-ig gyengült a forint.
A monetáris tanács - a várakozásnak megfelelő - döntése után kisebb korrekció következett be, ismét volt üzlet 254 forinton is, de azután ismét folytatódott a gyengülés: délután fél ötkor 254,50/60 volt az árfolyam. Mindez közepes likviditás mellett ment végbe; a kereskedők megítélése szerint a jelenlegi árfolyamszinttől való komoly elmozdulásra az elkövetkező napokban aligha lehet számítani.
A dollárpiacon a dollár erősödése az euróval szemben azt eredményezte, hogy a forint tovább gyengült, az amerikai valutát 177,00/10-en jegyezték, szemben a pénteki 176,00/10 forinttal, de csütörtökön még 172,15/25 volt az árfolyam.
A bankközi forintpiacon az O/N kamat 6,55/65 százalékon állt délután.
Csendes, karácsony előtti hangulatról számoltak be a kereskedők másodlagos állampapírpiacon. A hozamok ugyanakkor 5-6 bázisponttal magasabbra kerültek, kereskedők szerint egy belföldi piaci szereplő nagy tételt adott el. A 3 éves benchmark már az MNB alapkamat felett alakul, 7,53 százalék volt.
A piacon nem hagyott nyomot sem a sztrájk, sem az egészségügyi biztosítási rendszer átalakításának mai parlamenti végszavazása, sem a monetáris tanács kamatdöntése, amelyet már korábban beáraztak a szereplők.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Tovább zuhant a BUX!
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:13
A nemzetközi trendnek megfelelően eladók uralták a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacát, aminek eredményeként a BÉT hivatalos indexe, a BUX 676,30 pontos csökkenéssel 25.942,87 ponton zárt. A mutató 26.386,04 ponton nyitott és folyamatos csökkenéssel az utolsó percekben esett be 25 ezer pont alá.
A közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX a pénteki záráshoz képest 55,82 ponttal, 1,77 százalékkal 3.103,29 pontra esett. A részvénypiac forgalma megközelítette a 18,753 milliárd forintot, és ebből több mint 11 milliárd forint az OTP papírok adásvétele volt.
Szatmári Tamás, a Raiffesen Bank üzletkötője a részvénypiaci mai eseményeit a nemzetközi piacokkal magyarázta. A részvényárfolyamok esésével szemben csak a Richter ment a nap nagy részében, de a kereskedést végül mínuszban zárta. A Richter jó szereplését a befektetői bizalommal magyarázta, a Richter kedden tart rendkívüli közgyűlést, ahol a részvényesek a lengyel- és oroszországi akvizícióról döntenek.
A gyógyszerpapír 40.125 forinton nyitott és a nap nagy részében folyamatos emelkedéssel 41 ezer forint közelébe jutott, majd végül a napi minimumon, 39.900 forinton, az előző záróárnál 500 forinttal alacsonyabban zárt.
A többi vezető részvény folyamatos eséssel jutott el a zárásig. A Mol a nap végén 24.545 forintot ért, 455 forinttal, 1,82 százalékkal volt olcsóbb mint pénteken záráskor. Az olajpapír forgalma 2,738 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom a nap nagy vesztese, 3,63 százalékos, 34 forintos csökkenéssel az árfolyam záráskor 903 forint volt, és a forgalom csak megközelítette az egymilliárd forintot.
Az OTP részvényeivel 11,056 milliárd forint értékben kereskedtek és a részvény árfolyama zárásra 8.750 forintra csökkent, a pénteki záróárhoz képest 320 forintot, 3,53 százalékot esett.
A kisebb papírok közül az FHB is kivette a részét a veszteségből. A bankrészvény ára mindössze 65 millió forintos forgalomban 3,66 százalékkal 1.657 forintra csökkent.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Teljes a Gripen flottánk!
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:10
Megérkezett Magyarországra az utolsó három Gripen vadászrepülőgép, így teljessé vált a 14 harci gépből álló flotta - olvasható a Gripen nemzetközi weboldalán.
Az MTI hétfőn úgy értesült, hogy január végén hivatalosan a svéd védelmi miniszter adja majd át a teljes flottát a kecskeméti légi bázison. Az utolsó három repülőgép múlt hét csütörtöki megérkezéséről nem adott ki közleményt a szakminisztérium. A Gripen magyarországi weboldala sem közölte a hírt.
Az első öt repülőt márciusban hozták haza Svédországból az ott kiképzett magyar pilóták, akik azóta itthon gyakorlatoznak a Gripenekkel. Azóta több részletben érkeztek meg a repülőgépek Magyarországra.
Hazánk a harmadik olyan nemzet Svédország és Csehország után, amely negyedik generációs Gripen harci repülőgépet üzemeltet. A magyar Gripen század 2009-től lesz teljesen hadra fogható, a tervek szerint akkortól kezdi átvenni a készültségi szolgálatot a MiG-29-es gépektől.
Cáfol a honvédelmi tárca: repülnek a Gripenek
Esztelenül vettük a Gripeneket
Gripen-nyomozás: minket is megnéznekMTI
Cikkek
Nem okozott káoszt a sztrájk - összefoglaló
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 17:04
A vonatközlekedés kivételével nem okozott komolyabb fennakadást az általános, országosnak meghirdetett sztrájk. A teljes bizonytalanság miatt az utasok inkább elkerülték a vasutat.
Cikkek
"Nagy bajban van Kelet-Európa"
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 16:47
Kelet-Európa gazdaságai túlfűtöttek, a jegybankoknak mindenképpen meg kell előzniük a bajt - nyilatkozott egy brüsszeli szakértő a The Washington Timesnak. Kifejtette: a kereskedelmi hiányok aggasztóak, ha a világ leállítaná a befektetéseket, a régió nagy bajba kerülne.
Cikkek
Putyin nem menne messzire az elnöki széktől
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 16:20
Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy kész a kormány élére állni, amennyiben Dmitrij Medvegyev jelenlegi első miniszterelnök-helyettest megválasztják államfővé.
Putyin az Egységes Oroszország párt kongresszusán egészen formálisan is javasolta Medvegyev jelölését az elnöki tisztségre. Kivételesen őszinte és tisztességes embernek nevezte, s teljes felelősséggel állította: a 42 éves politikus életében a legfőbb prioritás az állam és polgárai érdekei.
Putyin kijelentette: ilyen embernek nem szégyen átadni az ország irányítását, Oroszország sorsát. Egyben jelezte: nem szándékozik változtatni a hatalom megosztásán az elnök és a kormányfő között. (Oroszországban az alkotmány erős kormányt ír elő, de a hatalom a Kremlben összpontosult, noha az alkotmányt nem módosították.)
Az elnök hangsúlyozta: amennyiben Oroszország állampolgárai bizalmat szavaznak Dmitrij Medvegyevnek és megválasztják elnökké, kész vállalni a kormányfői tisztséget. A kongresszus 478 szavazattal, egyetlen ellenszavazattal megszavazta Medvegyev jelölését.
Moszkva: Amerika gondolkodjon el, mielőtt bírál
Putyin 60 fölött
Putyin: BizonyítottunkMTI
Cikkek
Rendeződött a vodka helyzete
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 15:25
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei politikai megállapodásra jutottak a szeszes italokra vonatkozó új rendeletről - jelentették be hivatalosan Brüsszelben.
Cikkek
Simor 7,7 százalékos béremelésre szavaz
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 15:18
A Magyar Nemzeti Bank inflációs szempontból jövőre 7,7 százalékos béremelkedést tart kívánatosnak a versenyszférában - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Ez a 7,7 százalékos béremelkedés 5 százalékos jövő évi átlagos infláció és 2,7 százalékos termelékenység-növekedés mellett indokolt - magyarázta az MNB álláspontját az elnök.
Simor András elmondta azt is, hogy az utóbbi években általában az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban kialakult megállapodásnál 1,5-2 százalékponttal magasabb bérnövekedés valósult meg, így a 7,7 százalékos említett béremelkedés csak 6 százalék körüli bérmegállapodást tesz lehetővé.
A tanács elé került egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat is, de meglehetősen egyértelmű döntés született a kamattartás mellett - felelte egy kérdésre Simor András.
Simor kijelentette azt is: ha már értékelhető a 2008. évi költségvetés teljesítése, illetve megismerhető a 2009. évi elfogadott költségvetés, és a 3 százalékos inflációs cél elérhetősége 2009-re, akkor, 2008 végén, 2009 elején érdemes eurócsatlakozási dátumról beszélni.
Alapkamat: maradt a 7,50
Hónapokra buktuk a kamatvágást?
Kis vágás, nagy zakó - hiányzott a feles
MTI
Cikkek
Német kilátások: a Bundesbank lejjebb húzta
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 15:15
A német Bundesbank 1,6 százalékra csökkentette a - munkanapokkal kiigazított - jövő évi német növekedési előrejelzést, ugyanakkor 2009-re már ismét 2,0 százalékos növekedést valószínűsít.
A munkanapokkal kiigazított banki növekedési előrejelzés az idei évre 2,6 százalékról szól. Kiigazítás nélkül a Bundesbank idei növekedési prognózisa 2,5 százalék, 2008-ra és 2009-re 1,9-1,9 százalék.
A bank előrejelzése szerint az idén és jövőre 2,3-2,3 lesz az éves infláció, mielőtt 2009-ben 1,5 százalékra csökkenne.
Alaptalan adóbevétel-félelmek Németországban?
Rég nem látott magasság: 3% fölötti német inflációMTI
Cikkek
Megkegyelmeznek az őstermelőknek
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 14:37
Az őstermelőknek mégsem kell aggódniuk a jövő évi adózási szabályok miatt, körvonalazódik a megoldás.
Cikkek
A Mol a tőzsde részvényese
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 14:31
A Mol Nyrt. 2,18240 százalékos tulajdonosa lett a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-nek a BÉT honlapján közzétett közlemény szerint.
Az új tulajdonos minden bizonnyal az MKB Bank Zrt.-től vásárolta meg a tőzsderészvényeket, mert a bejelentés szerint a bank tulajdoni hányada nullára csökkent.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek
Gyurcsány kitért a számonkérés elől
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 14:24
A miniszterelnök által meghirdetett programokat kérte számon Dávid Ibolya a miniszterelnökön napirend előtt a parlamentben, a téli rendkívüli ülésen.
Cikkek
Húzós BKV-tarifák: drágul az éjszakai utazás is
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 14:17
A kormánypártiak szavazatával fővárosi közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta az önkormányzat jogi bizottsága a BKV jövő évi tarifáiról szóló városvezetői javaslatot.
Cikkek
Nagy nap lesz a csütörtök a CEZ-nél
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 14:11
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) tervezett felvásárlásai jelentős előrehaladásáról fog beszámolni csütörtökön, mondta a cég szóvivője.
A CEZ felügyelőbizottsága várhatóan csütörtökön hagyja jóvá a Mol 7 százalékának megvásárlását és a cseh Mostecká Uhelna lignitbánya megvételét, jelentette a Mladá Fronta Dnes című prágai lap hétfőn. Újságírók érdeklődésére a CEZ szóvivője, Ladislav Kriz megerősítette e terveket, de hozzátette, hogy az ügyletekről még tárgyalások folynak. "Csütörtökön már bizonyára jelentős előrehaladásról számolhatunk be" - mondta.
A cseh elektromos művek vezérigazgatója november végén még úgy nyilatkozott, hogy a CEZ és a Mol tervezett együttműködéséről szóló tárgyalások áthúzódhatnak a jövő évre. Daniel Benes szerint a tárgyalások már a végső szakaszban vannak. A CEZ már többször elhalasztotta a tárgyalások lezárásának időpontját, utoljára december végére.
A Mol és a CEZ augusztus végén szándéknyilatkozatot írt alá stratégiai szövetség létesítésére. Az okmány szerint a két vállalat gáztüzelésű hő- és áramtermelő erőműveket fog építeni és működtetni közösen. Az együttműködés első lépéseként várhatóan megvalósuló erőművek elsősorban gáz-, illetve finomítói melléktermékek elégetésével termelnek hőt és áramot a Mol pozsonyi és százhalombattai finomítóinak telephelyein.
Az együttműködés részeként a CEZ legföljebb 10 százalékot elérő részesedést szerezhetne a Molban, és ezzel összefüggésben további pénzügyi tranzakciókra is sor kerülhet. Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalatnál gyanítják, hogy a Mol ezzel is az OMV tervezte felvásárlását akarja meghiusítani.
A CEZ, amelynek számos érdekeltsége van Közép- és Kelet-Európában, arra számít, hogy 2011-re a hatodik számú ágazati céggé válhat Európában piaci tőkeértéke és fogyasztóinak száma szerint. A CEZ egyebek mellett Oroszországban, Romániában és Lengyelországban tervez felvásárlásokat.
Elhúzódnak a CEZ-Mol tárgyalások
Gázerőműben közösködik a Mol és a CEZ
Mol-CEZ: jó, jó, de Londonban kockázatokat is látnakMTI
Cikkek
Alapkamat: maradt 7,50
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 14:05
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 7,50 százalékos szintjén. A kamat szinten tartása megfelel az elemzői várakozásoknak.
Cikkek
Járulékcsökkentés: az áfaemelés lenne a fedezet
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 13:27
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentését javasolja a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal. Ez a 2009-től bevezethető adóváltoztatások egyik legfontosabb eleme.
Cikkek
A Fidesz becsapta maga mögött az ajtót
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 13:04
A Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának hétfői, várhatóan idei utolsó üléséről. A testület napirendjén az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz utolsóként benyújtott módosító indítványok szerepeltek, amelyek a korábbi plenáris szavazás utáni koherencia-zavarokat hivatottak kijavítani. Ezeket a módosítókat az alkotmányügyi bizottságnak nyújtották be.
Kökény Mihály (MSZP), az egészségügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: ezek a javaslatok az előterjesztés tartalmán alapvetően már nem változtatnak.
Mikola István, a grémium fideszes alelnöke a kivonulás indokaként elmondta: a bizottsági ülésre nem kapták meg a módosító indítványokat, és ezt az eljárást cinikusnak minősítette. "A kormányzati oldal nem bír a saját törvénytervezetével", a Fidesz nem vesz részt ebben a komédiában - jegyezte meg Mikola István. Hozzátette: nem lehet tudni, hogy a törvény hogyan fog működni a gyakorlatban, és ez súlyosan sérti a jogállamiságot.
Kökény Mihály reagálásában szomorúnak nevezte a fideszes és KDNP-s bizottsági tagok kivonulását. Mint mondta, az ellenzék minden alkalmat megragad, hogy a törvényjavaslat tárgyalásából színjátékot csináljon.
A bizottsági ülésen Perjési Klára (MSZP) javaslatot tett arra, hogy az új egészségbiztosítási rendszerről rövid rajfilm készüljön, amely tájékoztatná az embereket az újdonságokról, így az számukra könnyebben érthető lesz és talán segít kialakítani egy reális véleményt. "Az emberek nincsenek képben a kétféle, kormányzati és ellenzéki kommunikáció miatt" - fogalmazott Perjési Klára.
Az egészségbiztosítási törvényjavaslatról hétfőn, várhatóan késő este lesz zárószavazás.
A Fidesz és a KDNP fenntartja, hogy nemmel szavaz az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatra, az ellenzéki frakciószövetség a hétfői végszavazáson emellett nemet mond a költségvetési törvényre és a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló javaslatra is, ugyanakkor támogatni fogja a két ombudsmanjelöltet - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Navracsics Tibor a Fidesz-KDNP frakciószövetségi ülése után hangsúlyozta: az egészségbiztosításról szóló előterjesztés záróvitájában elmondják, hogy a Magyarország jelenlegi helyzetében rendkívül kockázatos vállalkozás az egészségügy privatizációja, mert kettészakíthatja a társadalmat.MTI
Cikkek
Sztrájk: a buszokra menekülnek az utasok
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 12:44
Az ország több megyéjében elkezdődtek a "vidék ellehetetlenítése" és az egészségbiztosítási törvény ellen tiltakozó félpályás útlezárások és forgalomlassító demonstrációk délelőtt; több helyen azonban csak késve indult a tiltakozás, mert a megadott időre nem gyűltek össze elegen.
Cikkek
A Magyar Gárda feloszlatását kéri az ügyészség!
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 12:43
A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kéri a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya - tájékoztatta a szervezet szóvivője az MTI-t. Morvai Attila hozzátette: az erről szóló keresetüket hétfőn nyújtották be az illetékes Fővárosi Bíróságnak.
Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: az ügyészség azért döntött a feloszlatást kezdeményező kereset mellett, mert álláspontjuk szerint a Magyar Gárda az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolta tevékenységét. Külön kitért arra is, hogy a jogszabály kimondja: az egyesületi jog gyakorlása mások jogait és szabadságát nem sértheti. Az ügyészség keresetében több jogszabályra és nemzetközi egyezményre hivatkozva küldte meg keresetét a bíróságnak – tette hozzá. A keresetlevél zömében a Tatárszentgyörgyön történteken alapul – fogalmazott Morvai Attila.
A Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja december elején tartott felvonulást a Pest megyei Tatárszentgyörgyön A vidék közbiztonságáért címmel. Az eseményre annak ellenére került sor, hogy a rendezvényt a település polgármestere, megváltoztatva korábbi álláspontját, a roma bűnözés és a roma társadalom ellen irányulónak minősítette, s ezért visszavonta a korábbi területfoglalási engedélyt.
A főügyészség a tatárszentgyörgyi felvonulás után kezdett vizsgálódni: bizonyítékokat, felvételeket és egyéb adatokat szereztek be, amelyek alapján arra jutottak, hogy a szervezet feloszlatását kérik.
A Fővárosi Főügyészség még októberben közölte: törvénytelenül működik a Magyar Gárda, mert a szervezet egyes céljai, mint a katasztrófaelhárítási és rendvédelmi feladatok ellátása nem szerepelnek az egyesület alapszabályában.
Morvai Attila akkor azt közölte: "Felszólítottuk az egyesületet, hogy a jövőben ezt az állapotot szüntessék meg, ezzel a törvénysértő magatartással hagyjanak fel, oly módon fejtsék ki a tevékenységüket, hogy az alapszabályban meghatározott cél és a tényleges tevékenység legyen összhangban."
"Wittner Mária a Magyar Gárda nagyasszonya"
Cseh félkatonai válasz a Magyar Gárdára
A Magyar Gárda lökött egyet az MSZP-nMTI
Cikkek
Mennyit termel fejenként a top 100 cég?
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 12:11
A közepes vállalkozások TOP-100-as listájába tartozó cégek egy foglalkoztatottra jutó GDP termelése tavaly 14 millió forint volt.
Cikkek
Hazánkat választotta a Pfizer
Privátbankár.hu | 2007. december 17. 11:53
A világ vezető gyógyszeripari vállalata, a Pfizer Pharmaceuticals Inc. (Pfizer) bejelentette, hogy Magyarországon hozta létre új kelet-közép-európai disztribúciós központját. A központ hétfői ünnepélyes megnyitóján Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, és April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is részt vett. Az évi közel 175 millió forintos beruházásával a Pfizer mintegy 50-100 új munkahelyet teremt.
A Budapest vonzáskörzetében megépített kelet-közép-európai disztribúciós központ létrehozásával a Pfizer regionális logisztikai tevékenységének és költségeinek racionalizálása a cél. A beruházás első szakaszában a disztribúciós központ 12 közép-kelet-európai országot szolgál ki, nevezetesen Albániát, Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Fehéroroszországot, Horvátországot, Moldovát, Macedóniát, Szerbiát, Romániát, Szlovéniát, Szlovákiát és Ukrajnát.
Az éves szinten közel 175 millió forintos beruházással a Pfizer mintegy 50-100 új munkahelyet hoz létre raktározási, szállítmányozási és adminisztrációs területeken. A beruházás második szakaszában, amely várhatóan 2008. második felében veszi kezdetét, a Pfizer tovább tíz országra kívánja kiterjeszteni a központ szolgáltatási területét. Ez a lépés további munkahelyek létrehozását, és a beruházás értékének megduplázását eredményezi.
Mario Gattino, a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója a beruházás kapcsán elmondta: „Meggyőződésünk, hogy a Magyarországon jelenleg tapasztalható kedvezőtlen gazdasági folyamatok hamarosan jobb irányba fordulnak, amelynek legfőbb bizonyítéka a beruházásunk mai bejelentése. Bízunk benne, hogy a folyamatosan változó gyógyszeripari környezet kedvezőbbé válik majd a Pfizer által is képviselt magas minőségű, innovatív termékek számára. Megítélésünk szerint ezúton is sikerült ígéretes lépéseket tennünk a magyar kormánnyal kialakított együttműködés és partnerkapcsolat erősítése felé."
A Richter másodszor is meghódítja Oroszországot
A Pfizer költi a legtöbbet kutatásraMTI
Friss
Vállalat
Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti pozícióját a Wing
Újabb kötvénykibocsátást hajtott végre a WINGolding Zrt.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
Durván alábecsülik a magyarok az álláskeresés valódi hosszát
16:04
-
A Richter is felveszi a kesztyűt az elhízás ellen
16:04
-
Ütőképesekre és lemaradókra szakadt szét a magyar gazdaság
15:03
-
Inspiráló vezetők és AI – új fejezet a biztosítási iparágban
15:03
-
A kormány célba vette a lakásbiztosításokat is
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete
17:05
-
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
16:04
-
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
13:01
-
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
10:10
-
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
09:09
A vidék hírei
-
Magyar Péter Orbán Viktorhoz: Tényleg Polt Pétert szánja az Alkotmánybíróság élére?
18:30
-
A kövesdi egyenesben akart előzni
16:15
-
Programok a Bródy Sándor Könyvtárban
15:46
-
Hódot mentettek a természetvédelmi őrök Szilvásváradon - VIDEÓ
14:03
-
Elhunyt a Harlekin egykori bábkészítője, Lovasyné Stuth Erzsébet
12:37
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Valami nagyon furcsát mondott Orbán Viktor időzítéséről az uniós bővítési biztos
2025. április 9. 07:55
top 24
-
Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak?
2025. május 6. 06:20
-
Külföldi segítséggel tolná el a választásokat a magyar kormány? Interjú Káncz Csabával
2025. május 6. 05:47
-
Világháborútól tartanak – ez az ország a legnagyobb veszélyforrás a nyugatiak szerint
2025. május 6. 08:18
-
Rossz híreket kapott Lázár János – de ennek Orbán Viktor sem örülhet
2025. május 6. 08:30
-
A Temu és a Shein visszavág, elöntik Európát
2025. május 6. 11:09
