Cikkek
Cikkek Nagy a jókedv a tőzsdéken 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 08:59
Kedvező nemzetközi hangulatban emelkedhetnek a részvényárak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője pozitív napra számít a kedvező nemzetközi tőkepiaci hangulat alapján. Az optimizmus oka, hogy az Egyesült Államokban megkezdődött a karácsonyi vásárlási szezon, és a jelek szerint a forgalom ismét rekordot fog dönteni. Emiatt a tőzsdéken is optimista hangulat uralkodik: mind a New York-i, mind az ázsiai indexek pluszban zártak, és Európában is pozitív napra számítanak - fejtette ki az elemző. A hazai események közül Suppan Gergely  kiemelte a monetáris tanács délutáni ülését, amelytől az elemzők többsége nem vár kamatcsökkentést. Fontos iránymutató lehet azonban a döntéssel egyidőben napvilágra kerülő inflációs jelentés, amelyben a jegybank felvázolja, hogy milyen inflációval számol a következő időszakban. A piac várakozása szerint az MNB csökkenteni fogja az inflációs célját. A BUX 202,40 pontos emelkedéssel, 25.533,13 ponton nyitott. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,80 százalékos erősödés. Friss tőzsdei árfolyamok Beindult a karácsony: mi történt a fekete pénteken? Úgy tűnik, buktuk a novemberi kamatvágástMTI
Cikkek Beindult a karácsony: mi történt a fekete pénteken? 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 08:47
Eltérőképpen értékelik az amerikai elemzők, hogy a hálaadás utáni nagy ünnepi vásárlási szezon kezdete, a forgalom alakulása a fogyasztói bizalom csökkenéséről tanúskodik-e vagy sem
Cikkek Jön a hideg, nő a pesszimizmus 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 08:37
Hullámvasutazva bár, de tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon. Az irányzatot kisebb mértékben az időjárás-jelentések, nagyobb mértékben a dollár árfolyamváltozásai szabják meg
Cikkek Tombol a Föld haragja Indonéziában 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 08:33
Újabb nagy erejű földrengés történt hétfőre virradóra Indonéziában, a vasárnap esti szumbawai földmozgást követően, legkevesebb három ember meghalt, negyvenöten megsérültek - közölte az egészségügyi minisztérium illetékese. Az első - a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengést - Sumbawa sziget partjainál észlelték vasárnap este. A földmozgást néhány órával később egy hasonló erősségű utórengés követte ugyanebben a térségben. Pánik tört ki, az emberek kirohantak az utcára, többen a magaslatokra menekültek - mondta Agung Prasetyo, a helyi rendőrség illetékese. Az Antara indonéz hírügynökség jelentése szerint több tucatnyi épület omlott össze vagy rongálódott meg. Szemtanúk szerint több helyen szünetelt az áramszolgáltatás. Vasárnap hajnalban Szumátránál észleltek 6,2-es erősségű földrengést, amelyek epicentruma Bengkulutól 75 kilométerre nyugatra volt, fészke pedig 55 kilométeres mélységben. Hétrőre virradóra a Richter-skála szerinti 4,3-as erősségű földmozgást észleltek az indiai fővárosban és a szomszédos Harijána szövetségi államban. A 14 milliós Újdelhiben a toronyházak kilengtek, nagyobb károkról nem érkeztek jelentések. Borzasztó valóság: van okunk szégyenkezni Döbbenetes katasztrófa fenyeget Irakban Itt a legújabb extra: komplett vécé a hátsó ülésenMTI
Cikkek Döbbenetes érdektelenség: Európa nem volt téma 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 08:14
Végtelenül megnyugtató a három magyar képviselő bejutása, node igazából ezt a ragyogó eredményt a romániai románság döbbenetes érdektelensége tette lehetővé. Márványi Péter jegyzete
Cikkek Szaporodik, mint Kínában az atomreaktor 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 08:11
A francia állami Areva atomenergia csoport hétfőn Pekingben - Nicolas Sarkozy francia államfő ottani látogatása közben - megállapodást írt alá arról, hogy két reaktort szállít a dél-kínai Taisan közelében épülő atomerőműbe. A 8 milliárd eurós ügylet része az is, hogy a taisani erőmű az Areva kanadai uránbányájától fogja vásárolni az üzemanyagot. A két atomreaktor várhatóan 2013-ban vagy 2014-ben lép működésbe. Kína energiaforrásai között még kétharmados aránya van a szénnek, ezt is csökkenteni akarják azzal, hogy 2020-ig 4 százalékra növelik az atomenergia arányát az áramtermelésben, 40 gigawatt beépített kapacitással a mostani 8,6 gigawatt helyett. A francia atomiparnak ez az eddig legnagyobb külföldi szerződése. Júliusban az amerikai Westinghouse Electric Co. négy atomreaktor kínai szállítására kötött szerződést. Tovább feszül a Kína-USA viszony Az ásványoktól függünk még jó pár évigMTI
Cikkek Magyarország a második legjobb hely a világon 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 07:42
Magyarország második lett a legjobb ár-érték arányú üdülőhelyek világranglistáján, ahol hazánkat csak Thaiföld előzte meg. Vendégcsalogató minősítés, vagy elapadt nyereség?
Cikkek Szemét ügy: repülnek a mobilok, számítógépek 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 07:27
Magyarország évente százhatvanezer tonnával járul hozzá az európai e-szemétdombhoz - elképesztő mennyiségű mobilt dobunk ki évente, az akkumulátorok pedig rendkívül károsak
Cikkek Ma megkeményedhet a forint 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 07:04
Hétfőn 254-257/euró között várják a forintot, különösen, ha a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésével nem csökkenti tovább, hanem változatlanul hagyja alapkamatát, az immár többségi várakozásnak megfelelően, írta a Dow Jones hírügynökség londoni kereskedők véleményét idézve. A londoni bankközi piacon a forint hétfő reggel 257,42-88/eurón 0,41 százalékkal jobb volt az euróval szemben a kora hajnalinál, és 2,38 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás Ötszörös haszon az olajon?MTI
Cikkek A pénz nem számít, csak boldogság legyen? 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 06:50
Nemzetközi "boldogságindexet" ismertettek egy brüsszeli környezetvédelmi konferencián: a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes országok polgárai hogyan érzik magukat hazájukban
Cikkek Beszólás után jéghideggé vált a venezuelai légkör 
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 06:42
Hugo Chávez venezuelai elnök vasárnap bejelentette, hogy befagyasztotta az országa és Spanyolország közötti kapcsolatokat, amíg II. János Károly spanyol király, aki egy chilei csúcstalálkozón rendreutasította, bocsánatot nem kér tőle. "Amíg a spanyol király bocsánatot nem kér, befagyasztom a kapcsolatokat Spanyolországgal" - jelentette ki Chávez, aki arra nem tért ki, hogy döntése milyen konkrét következményekkel jár majd a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokban. November 10-én I. János Károly spanyol király a chilei iberoamerikai csúcstalálkozón rendreutasítóan rászólt Chávezre. "Miért nem fogod már be" - mondta az uralkodó, amikor Chávez José Maria Aznar volt spanyol kormányfőt bírálta, többek között "fasisztának" nevezve a politikust. Chávez előzőleg azt is közölte vasárnap, hogy Kolumbiával is befagyasztja a kapcsolatokat, miután Alvaro Uribe kolumbiai elnök szerdán visszavonta közvetítői megbízatását a bogotái kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) között a gerillaszervezet által fogva tartott túszok kiszabadítása ügyében. Íme, a legmenőbb csengőhang: fogd be a szád!MTI
Cikkek Sorsoltak: Kisteleki szerint van esélyünk 2010-re 
Privátbankár.hu | 2007. november 25. 19:17
A magyar labdarúgó-válogatott a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezői során az 1. csoportban Portugáliával, Svédországgal, Dániával, Albániával és Máltával küzd a továbbjutásért. Kisteleki szerint van esélyünk a továbbjutásra
Cikkek Irány külföld, Nyuszómuszó! 
Privátbankár.hu | 2007. november 25. 18:38
Az FHB Jelzálogbank március végéig elkészíti a külföldi terjeszkedésre vonatkozó középtávú stratégiáját és az ingatlanforgalmazás elindításával megerősíti ingatlan-üzletágát
Cikkek "Definiálhatatlan az egyházak éves költségvetése" 
Privátbankár.hu | 2007. november 25. 17:24
Az államot is a törvény teljesítésére kell sarkallni, de szükséges a gyülekezeti tagok nagyobb anyagi hozzájárulása - közölte Prőhle Gergely, a magyar Evangélikus Egyház országos felügyelője
Cikkek Ötszörös haszon az olajon? 
Privátbankár.hu | 2007. november 25. 10:35
A kőolaj ára ötször akkora, mint amennyibe a kitermelése kerül, fejtegette a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza a Die Welt hasábjain
Cikkek Volt már valaha IMAX moziban? 
Privátbankár.hu | 2007. november 25. 08:11
Jövőre nyit Magyarország első háromdimenziós IMAX mozija: január 17-én A mélység titkai című alkotás vetítésével kezdi meg működését a budapesti Aréna Plazában
Cikkek Új idők New Yorkban: soha ilyen kevés gyilkosság 
Privátbankár.hu | 2007. november 24. 19:23
Évtizedek óta idén történt a legkevesebb gyilkosság New Yorkban; a legtöbb áldozat és elkövető is fekete - derül ki a The New York Timesban közölt adatsorból
Cikkek Szerbiának megérné a független Koszovó - nettóban! 
Privátbankár.hu | 2007. november 24. 17:48
Gazdasági szempontból nemcsak Koszovónak, hanem Szerbiának is jelentős haszna származna abból, ha a tartomány függetlenné válna - állapítja meg a WIIW tanulmánya
Cikkek Nobel-békedíjra jelölték Putyint 
Privátbankár.hu | 2007. november 24. 12:10
Vlagyimir Putyin orosz államfőt Nobel-békedíjra jelölték - közölte a Kommerszant című moszkvai lap. A jelölést egy svájci székhelyű intézet terjesztette elő
Cikkek Mitől döglik a kenguru - választások Ausztráliában 
Privátbankár.hu | 2007. november 24. 09:06
Az internetes fogadóirodák a baloldali ellenzéket tartották favoritnak a választásokon: egy ausztrál dollárra 1,2 dollárt fizettek az ellenzék, 4,6 dollárt a kormányoldal győzelme esetén
Cikkek "Gyurcsány messzemenően lejáratta magát" 
Privátbankár.hu | 2007. november 24. 08:40
A Neue Zürcher Zeitung szerint a szocialista miniszterelnöknek alig akad már szövetségese - saját pártját is beleértve. A sztrájkoló csoportok - a dolgozók - szóvivőjévé az "egykor liberálisként indult, de aztán szinte már szocialista párttá átvedlett" Fidesz vette át
Cikkek Kína, a jövő turistaparadicsoma - képek 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 19:45
50 millió külföldi kereste fel tavaly az ázsiai országot, ezzel már megelőzte Olaszországot, s várhatóan jövőre maga mögé utasítja az Egyesült Államokat is
Cikkek Reszkess GPS: körvonalazódik a Galileo 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 19:10
A Galileo műholdas navigációs rendszer kifejlesztésének finanszírozási feltételeit német kérésre úgy alakítják át, hogy egyetlen vállalat se kerülhessen monopolhelyzetbe
Cikkek Matthäus: a magyar foci egy romhalmaz 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 18:50
Lothar Matthäus, a válogatott korábbi kapitánya szerint az Európa-bajnoki selejtezők kudarca után a honi futball irányítóinak és a szövetségi kapitánynak is le kell mondania
Cikkek BKV-matek: egyre kevesebben utaznak 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 18:30
Több, mint 27 millió eladott vonaljegy és 6,4 millió bérlet a 2006-ban jelentős visszaesést jelent a BKV-nek. Elismerték: a szolgáltatások minőségének javítása valós igény
Cikkek BÉT: alacsony forgalom mellett erősödés 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 17:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,89 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 25.330,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma alacsony volt, 15,4 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 41,77 ponttal, 1,38 százalékkal 3.074,11 pontra emelkedett. A nemzetközi trendhez hasonlóan a magyar részvénypiacon is csökkent az eladói nyomás, így a BUX erősödni tudott - mondta Nagy Péter, az Unicredit Bank üzletkötője. Hozzátette, hogy a forgalom alacsony volt annak következtében, hogy az amerikai börzén rövidített munkanap volt pénteken az előző napi ünnapnap után. A kereskedő kiemelte, hogy az OTP árfolyama 8.200 forintnál stabilizálódni látszik a nagy esés után. A bankpapír forgalma továbbra is magas, pénteken a teljes részvénynpiaci adásvétel kétharmadát tette ki. A többi papír piacán viszont nem volt érdeklődés, a Mol forgalom nélkül drágult 2,6 százalékkal. Az OTP részvények 10,5 milliárd forint értékben forogtak, árfolyamuk 19 forinttal, 0,23 százalékkal 8.200 forintra mérséklődött. A Mol ára 645 forinttal, 2,61 százalékkal 25.345 forintra emelkedett, az olajrészvény forgalma mindössze 1,1 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,23 százalékkal 887 forintra erősödött, forgalma 843 millió forintot tett ki. A Richter részvények 875 forinttal, 2,38 százalékkal 37.580 forintra drágultak, 2,1 milliárd forintos forgalomban. A másik gyógyszerrészvény, az Egis 470 forinttal, 2,44 százalékkal erősödött, 19.695 forinton zárt, forgalma 85 millió forint volt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Rendbontásba fulladt diáktüntetés Hollandiában is 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 16:47
Több száz diák tüntetett pénteken Hollandia több városában a megítélésük szerint helytelen tanrend, "a fölöslegesen sok" tanóra ellen. Egyes helyeken garázdaságba, szándékos rongálásba torkolltak a tüntetések. Rozendaalban például  "megrohamozták" a tiltakozó diákok a városházát, és összetörték egy iroda berendezését. Eindhovenben tojásokat és petárdákat hajigáltak hivatali épületekre. Más városokból is érkeztek jelentések hasonló incidensekről. Több tüntetőt, illetve randalírozót őrizetbe vett a rendőrség. Egy holland diákszervezet interneten terjesztett felhívása nyomán vonultak utcára a diákok. Zavargások miatt bezárták a Sorbonne-tMTI
Cikkek EKB: Nem láttak még "ilyen bátor reformot" 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 16:20
Az általa eddig ismert reformok közül a legbátrabbak zajlanak Magyarországon - jelentette ki Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a frankfurti Európai Bankár Konferencián
Cikkek Déli Áramlat: 2013-ra valóság 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 16:04
A Déli Áramlat vezetéken 2013-ban indulhat meg a földgázszállítás Európába. Jelen tervek szerint két útvonalat is kiépítenek - azaz Magyarországon is át fog haladni a gázvezeték
Cikkek Zavargások miatt bezárták a Sorbonne-t 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 15:44
Megelőzően a biztonsági szolgálat közbelépése ellenére az egyetemek autonómiáját előíró törvény visszavonását követelő diákok összeverekedtek az oktatást fenntartani kívánó társaikkal
Cikkek Pénzbírság az Orconak 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 14:40
A Budapesti Értéktőzsde 100 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte az Orco Property Groupot késedelmes tájékoztatás miatt. Az indoklás szerint a kibocsátó késedelmesen tett közzé soronkívüli tájékoztatást a szeptember 3-án határozatképtelenség miatt elmaradt közgyűléséről, valamint az október 5-én megtartott megismételt közgyűlésen hozott határozatokról. Az Orco nem tartotta be a gyorsjelentés közzétételére előírt 60 napos határidőt sem, és a féléves gyorsjelentését kétnapos késéssel tette közzé, továbbá a jelentés tartalma sem felelt meg maradéktalanul a tőzsdei előírásoknak. A tőzsde az Orco 2007. június 21-i tőzsdei bevezetése óta már többször felhívta a kibocsátó figyelmét tájékoztatási kötelezettségének nem megfelelő teljesítésére. A tőzsdei szabályok szerint a soronkívüli tájékoztatás körébe tartozó információkat a tudomásszerzéstől számított 30 percen belül kell közzétenni. Nemsokára itthon is vehetünk párizsit ORCO határidős termék a BÉT-enMTI
Cikkek Közbeszerzési pályázat Ferihegy átépítésére 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 14:38
A Ferihegyi Repülőtér 2-es termináljainak átépítésére tett közzé tárgyalásos közbeszerzési felhívást a Budapest Airport Zrt. - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg. A feladatba beletartozik a tervezés, valamint a kivitelezés is. El kell bontani, és át kell építeni 12 ezer négyzetméternyi utasforgalmi területet, továbbá 40 ezer négyzetmétert kell hozzá építeni a meglévő létesítményhez (a speciális repülőtéri rendszerekkel együtt). A munkavégzés a repülőtér szigorúan ellenőrzött területén történik, az építés a repülést nem zavarhatja. Nem jelentkezhet a felhívásra az a cég, amelynek a teljes forgalma 2004 és 2006 között nem érte el - évente - a 40 milliárd forintot (160 millió eurót). Ezen belül a terminál-, vagy üzletközpont-, konferenciaközpont-, szállodaépítésnek el kell érnie az 5 milliárd forintot (20 millió eurót). A jelentkezőknek emellett 2002 és 2006 között fel kellett építeniük  összesen legalább 5 darab, egyenként legalább nettó 2,5 milliárd forint (10 millió euró) értékű terminált, illetve ahhoz hasonló épületet. Ezek közül egynek nettó 5 milliárd forint (20 millió euró) értékű terminál épületnek kell lennie. A dokumentációt 60 ezer forintért lehet megvásárolni december 5-ig, és ugyanezen nap délelőtt 10 óráig lehet leadni a jelentkezést. Az eredményhirdetés december 19-én lesz. Az ajánlatkérő a referenciákat pontozza, és az összesített pontszám alapján állítja rangsorba a jelentkezőket. Az ajánlattételi felhívásokat december 28-ig küldi meg a Budapest Airport Zrt. a második fordulóba jutott pályázóknak. A második szakasz végén az összességében legelőnyösebb ajánlatokat fogadja el az ajánlatkérő. A pályázatokat három kritérium szerint pontozza, ezek: az ár, a kivitelezés módszere, valamint a teljesítési határidő. Legnagyobb súllyal (70) az ár esik a latba, a másik két kritérium súlya 15-15. Sztrájkok napja: Ferihegyen már túl vannak rajta Emelik az üzemanyagfelárat a légitársaságok Irodaház épül FerihegyenMTI
Cikkek Mikor karácsonyozik a BÉT? 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 14:27
December 22-e és január 6-a között nem lehet gabonára üzletet kötni a BÉT-en; a részvény, hitelpapír és származékos szekciókban is lesznek zárt napok ez év végén
Cikkek Mennyivel nőhet jövőre a fizetésem? 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 14:14
A munkaadók 4,5, a munkavállalók 10 százalékos fizetésemelést javasolt az OÉT ülésén. A kormányzat azt kérdezi, miként jött ki a szakszervezetek keresetemelési javaslata
Cikkek Sólyommal találkozott a kazah elnök Budapesten 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 14:05
A két ország kapcsolatainak szorosabbá tételét hangsúlyozta Sólyom László magyar államfő és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a pénteki megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatón. Magyarország stratégiai partnernek tekinti Kazahsztánt - jelentette ki Sólyom László. Hozzátette: áttekintették azokat a területeket, amelyeken a két ország jobban együtt tudna működni. Példaként említette az energetikát, a mezőgazdaságot, a környezetvédelmet, valamint a tudomány és az oktatás területét. A magyar államfő felhívta a figyelmet arra, hogy Kazahsztán Közép-Ázsia leggyorsabban fejlődő országa, amelynek óriási ásványianyag-készletei vannak. Emiatt máris a világpolitika és a világgazdaság jelentős tényezője. Megértjük, hogy szeretné, ha a világ nemcsak egy óriási nyersanyagforrásként tekintene az országra, hanem minden tekintetben bevonná a legmodernebb gazdaság és technika körforgásába - fogalmazott. Nurszultan Nazarbajev hangsúlyozta: rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy ilyen baráti viszony van a két ország között, különös tekintettel Magyarország Európában elfoglalt geopolitikai szerepére. Magyarország sikeresen birkózik meg a nehézségeivel, stabil a gazdasága és stabil helyet foglal el az Európai Unió országai között - vélekedett. Tájékoztatása szerint Sólyom Lászlóval megállapodtak abban, hogy aktívabbá teszik a kormányközi bizottság munkáját. Nurszultan Nazarbajev köszönetet mondott, amiért Magyarország támogatja Kazahsztán jövő évi EBESZ-elnökségét és támogatta azt is, hogy belépjenek a WTO-ba. Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta a kazah elnöknek. A Sándor Palotában a két ország külügyminisztere aláírta a két tárca közötti együttműködési szándéknyilatkozatot, valamint szentesítették a magyar és a kazah  kormány gazdasági együttműködésről szóló megállapodását. A kazah államfő kíséretében van a külügyminiszter, a gazdasági és költségvetés-tervezési miniszter, illetve az ipari és kereskedelmi miniszter. Sólyom: a klímavédelemben az EU mutasson példát Rágyúrnak: Moszkva célba vette a kozmoszt Nyakunkon az újabb gázválság Politikus-népszerűtlenség: Kósa Lajos az élenMTI
Cikkek Átváltozások: Pannonplastból PannErgy 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 14:03
A Pannonplast Műanyagipari Nyrt. cégnevet változtat, a cégbírósági bejegyzés után a társaság új elnevezése PannErgy Nyrt. lesz - erről döntött a társaság igazgatósága. A Pannonplast rendkívüli közgyűlést is tartott, amelyen új részvényopciós programot fogadtak el. A program célja, hogy tovább erősítse a vezetők érdekeltségét a jövedelmezőség javításában és a részvényesi érték növelésében. A program keretébe tartozó összesen maximálisan 1 millió 250 ezer részvényből legfeljebb 410 ezer részvényre akkor gyakorolható az opció, ha a lehívás napját megelőzően bármelyik kereskedési napon a papírok tőzsdei záróára legalább 15 százalékkal meghaladja az opciós árat. További 410 ezerre akkor, ha legalább 30 százalékkal, illetve a fennmaradó 430 ezerre akkor, ha a záróár legalább 45 százalékkal meghaladja az opciós árat a lehívás napját megelőzően bármelyik kereskedési napon. Az opciós ár megegyezik az opció megnyílását megelőző 180 napos időszak forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárával, de minimum 1.675 forint részvényenként. A program 2010. november 23-ig marad hatályban, és megszüntetése nem érinti a korábban biztosított opciókat. A Pannonplast megveszi az egész Furukawát Pannonplast: ezt nehéz értelmezni, de segítünk (hanganyag) Leverte a tavalyi lécet a PannonplastMTI
Cikkek Mennyből az angyal 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 13:48
 
Cikkek Trichet: Nincs helye semmiféle lazaságnak 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 13:17
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet közvetve megerősítette, hogy a bank folytatja a kivárást, és decemberben sem változtat irányadó kamatminimumán
Cikkek Mi lesz veled, Sziget? Jövőre már csak öt nap! 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 13:00
A korábbi hét plusz egy nap helyett jövőre csak öt plusz egy napos lesz a Sziget fesztivál, a kieső költségeknek köszönhetően azonban a jegyárak nem emelkednek 2008-ban
Cikkek Botránya miatt menesztik a szlovák agrárminisztert 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 12:40
Ivan Gasparovic államfő elfogadta Robert Fico szlovák miniszterelnök kezdeményezését, hogy mozdítsa el tisztségéből Miroslav Jurena agrárminisztert. A köztársasági elnök indoklása szerint a tárcavezetőnek vállalnia kell a politikai felelősséget a minisztérium által elkövetett hibáért. Ivan Gasparovic ugyanakkor hozzáfűzte, ami történt, nézete szerint nem a tárcavezetőt a kormányba delegáló Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) hibája, és reméli, hogy a koalíció is ugyanígy gondolkodik. Jurenának a szlovák állami földalap (SPF) vitatott földügyletei - a Magas-Tátrában elhelyezkedő, rendkívül jövedelmező telkek mélyen a piaci ár alatt való eladása - miatt kell távoznia. 9 százalék fölött a szlovák gazdasági bővülés Nemzetközi szinten is brutális a magyar adóteher Megépül a két Ipoly-híd!MTI
Cikkek PDSZ: 7600 pedagógus sztrájkolt 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 12:37
Mintegy 250 oktatási intézményben több mint 7.600 dolgozó sztrájkolt országszerte szerdán az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Az érdekképviseleti vezető kifejtette: a legtöbben Pest megyében csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, amelyet Budapest és Baranya megye követ. Minden megyében volt sztrájk legalább egy oktatási intézményben - még most is érkeznek be visszajelzések. Közölte, a beérkezett adatok szerint a sztrájkban részt vevő intézmények közel 15 százalékában volt hatórás munkabeszüntetés. (A közoktatási informatikai rendszer szerint jelenleg 6.467 OM-azonosítóval rendelkező intézmény működik az országban, s 169.709 pedagógus tanítja a diákokat) Szendrey Zoltán, a PDSZ borsodi elnökségi tagja elmondta, hogy Borsod megyében a középiskolákban sokkal inkább fogékonyak voltak a sztrájkra a pedagógusok, mint az általános iskolákban. Az alapfokú oktatási intézményekben az volt a tapasztalat, hogy félnek a pedagógusok, sokszor a kék szalag kitűzése is problémát okozott, s azt latolgatták, lehet-e ebből bajuk. Kerpen Gábor megerősítette korábbi kijelentését, miszerint sikeresnek tartják a sztrájkot, ám annak eredményessége a kormány magatartásától függ. Ha a kormány magatartása nem változik, akkor ez arra kényszeríti a szakszervezeteket, hogy folytassák akcióikat. A Liga továbbra is fenntartja sztrájkköveteléseit, s a PDSZ a tömörülés összes akciójában részt vesz - mondta. Mit szólnak az osztrákok a sztrájkhoz? Sokba került a sztrájk A kormány szerint nem okozott fennakadást a sztájkMTI
Cikkek Náci karlendítés: fél év letöltendő börtön 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 12:28
Hat hónap letöltendő szabadságvesztést szabott ki egy német bíróság pénteken Horst Mahler ismert német szélsőjobboldali személyiségre az egykori náci korszak hivatalos üdvözlési formájának használatáért. A 71 éves Mahler 2006 novemberében, egy korábban kiszabott börtönbüntetésének letöltésére bevonulva használta a Németországban betiltott karlendítést. Mahler egykor a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorista csoport alapítói közé tartozott. Később a szélsőbaloldalról a szélsőjobboldali táborba pártolt át. Egy ideig a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) ügyvédje és tagja volt, ám a pártból pár évvel ezelőtt kilépett. Német fellépés a neonácik ellen Cseh félkatonai válasz a Magyar GárdáraMTI
Cikkek Bye-bye GDP? 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 12:15
Az EU a bruttó hazai termék (GDP) mint gazdasági indikátor felülvizsgálatát fontolgatja, egy olyan komplex mutatót alakítanának ki, amely az életminőséget modellezi
Cikkek Bizottság vizsgálhatja a Samsung-botrányt 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 12:10
A dél-koreai nemzetgyűlés határozatban követelte, hogy független bizottság vizsgálja ki a Samsung vállalatcsoport állítólagos vesztegetési ügyeit. A parlament által elfogadott határozatot a köztársasági elnöknek is jóvá kell hagynia. Ro Mu Hjo elnök azonban lehet, hogy vétójoggal él az előterjesztés ellen, ugyanis az államügyészség már korábban megindította a vizsgálatot az ország legnagyobb ipari vállalatát érintő botránnyal kapcsolatban. A vádak szerint a Samsung számtalan esetben vesztegetett meg befolyásos személyiségeket, köztük ügyészeket, bírókat és állami tisztségviselőket, hogy akadályozzák a nem megfelelő vállalatvezetéssel kapcsolatos vizsgálatokat. A Samsung nyomatékosan visszautasította a vádakat és sajnálatát fejezte ki a képviselők által indítványozott vizsgálat miatt, ugyanakkor együttműködést ígért független vizsgálat esetére. Még több piszok tapad a Hankook kezére? Offenzívába kezd a Samsung Már "bontják" az észak-koreai atomreaktortMTI
Cikkek Süllyed egy luxushajó az Atlanti-óceánon 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 12:07
Ütközés után süllyedni kezdett egy óceánjáró az Atlanti-óceán dél részén, a Déli-Shetland-szigetek közelében; az argentin és az amerikai parti őrség megkezdte a hajó 154 utasának kimentését - közölte a mentést segítő brit parti őrség szóvivője. A tájékoztatás szerint az Explorert argentin felségvizeken, a Tűzföld és az Antarktisz között érte baleset egyelőre ismeretlen okból. Azt sem lehet tudni, hogy a hajó minek ütközött neki, de hírek szerint súlyosan megsérült a hajótest. A hajó 25 fokban megdőlt, s várhatóan hamarosan elsüllyed. Az utasokat kivétel nélkül mentőcsónakokra tették, csak a hajó kapitánya és az első tiszt maradt hátra a fedélzeten. Az Explorer rendszerint kéthetes tengeri körutakat tesz az Atlanti-óceán déli részén, ahol az utasok - kabinonként nyolcezer dollár ellenében - gyönyörködhetnek a jéghegyek látványában. Zöldülne a repülés, ha hagynák Japán szerint kutatási célú a bálnavadászat Repülővel versenyez a szuperexpressMTI
Cikkek A Gazprom lehet a kerítő az OMV-Mol flörtben 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 11:56
Miközben az OMV-Mol huzavona első látásra az EU-n belüli piaci akadályokról szóló történetnek tűnik, a Gazprom színfalak mögötti szerepe jelentős mértékben része a vitának
Cikkek Lengyelország sebességet vált: kell nekik az euró 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 11:22
Lengyelországnak sietnie kell az euróövezetbe a gyors gazdasági növekedés fenntartása érdekében, mondta Tusk lengyel miniszterelnök parlamenti bemutatkozó beszédében
Cikkek A Tesco-reklám leszámol a Jézuska-mítosszal? 
Privátbankár.hu | 2007. november 23. 11:02
Nézői panaszok alapján rendelt el hatósági ellenőrzést az Országos Rádió és Televízió Testület a Viasat3 Sofőrök című műsorának egyik adása és egy Tesco-reklám miatt
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG