Cikkek
Cikkek Tíz tonna romlott élelmiszer 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 13:41
Illegális élelmiszerraktárat számoltak fel pénteken a fővárosban a VII. kerületben, mintegy 10 tonna húst és tejterméket foglaltak le - közölte az akciót követően Helik Ferenc, a Fővárosi és Pest Megyei Állategészségügyi Szolgálat helyettes vezetője. Az akcióra a karácsony előtti átfogó élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzés, az úgynevezett Csillagszóró hadművelet részeként került sor, a rendőrség, a fogyasztóvédelem és az állategészségügyi szakemberek közreműködésével - mondta el az állategészségügyi szolgálat helyettes vezetője. Hozzátette: a szakemberek mintegy 10 tonna, több millió forint értékű tejterméket, lejárt szavatosságú, részben átcímkézett fagyasztott húst, tejet, sajtot, tojást, üdítőitalt, valamint a hamisításhoz használt eszközöket foglaltak le. Az illegális élelmiszer-lerakatban talált árumennyiséget megsemmisítik. Csillagszóró-hadművelet: hatalmas razzia készül Tudjuk, mit veszel idén karácsonykorMTI
Cikkek A pedagógusok is sztrájkolni fognak 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 13:11
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozik a Liga Szakszervezetek december 17-ére meghirdetett sztrájkjához, amit az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napjára időzítettek. Ezt Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke jelentette be. Mint emlékeztetett, a több ágazatra kiterjedő sztrájkot az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás 2008. január 1-jétől érvényes számítási módja elleni tiltakozásul hirdette meg a Liga Szakszervezetek elnöke. Csatlakozásuk magyarázatául Kerpen Gábor elmondta: megnövekvő feladataikat kevesebb fizetésért látják el a pedagógusok. Mint megjegyezte, az is egyedülálló, hogy a pedagógusok túlmunkáját nem fizetik ki. A túlterheltséget illusztrálva ismertette, hogy az intézményvezetőknek "öt diplomával kellene rendelkezniük" ahhoz, hogy lelkiismeretesen elláthassák munkájukat a jelenlegi követelményekhez igazodva. Ezzel szemben - mint mondta - a kormány azt állítja, hogy Magyarországon kevesebb gyermek jut egy pedagógusra, mint az európai uniós átlag. Ezt elemezve Kerpen Gábor megjegyezte, hogy a statisztika talán ezt mutatja, ám a magyarországi tanároknak sokkal kiterjedtebb feladatkörük van, mint nyugat-európai kollégáiknak. Kerpen Gábor szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy "a tanárok iránt ne éledjen szimpátia a társadalom részéről", mert azt sugalmazzák, hogy ők így is keveset dolgoznak a pénzükért. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a kormány az inflációt alulmúlva mindössze 3,5 százalékos béremelést akart megadni a pedagógusoknak, ám átlagosan öt százalékot sikerült elérniük, amelyről jövő csütörtökön írják alá a megállapodást. Ismét sztrájkra ébredt az ország PDSZ: 7600 pedagógus sztrájkolt Sokba került a sztrájkMTI
Cikkek Ritkábban dugunk borítékot az orvos zsebébe 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 13:09
A vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban - mondta Horváth Ágnes, aki szerint a kétfajta térítési díj visszaszorította a hálapénzt.
Cikkek Most akkor bevált a vizitdíj, vagy nem? 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 13:09
A vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban - mondta Horváth Ágnes, aki szerint a kétfajta térítési díj visszaszorította a hálapénzt.
Cikkek Segítség fizetéskor - nincs több lehúzás 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 13:03
A MasterCard PayPass technológiájának segítségével fizetésekor nincs szükség a bankkártya kártyaolvasó terminálon történő lehúzására
Cikkek A csúcson és a mélyben egyszerre 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 12:49
Hat és fél éves csúcsra emelkedett az infláció az euróövezet országaiban, s romlott az üzleti hangulat mutatója novemberben, fokozva az EKB kamatpolitikai dilemmáját.
Cikkek OÉT: vétóval fenyegetnek a munkáltatók 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 12:45
Még nincs megállapodás a jövő évi országos keresetemelési ajánlásról, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén további egyeztetésről döntöttek.
Cikkek Világpremier: bemutatkozott az Audi A3 Cabriolet 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 12:40
Az Audi A3 Cabriolet világpremierjét tartották Győrött az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyárában. Ezzel kezdetét vette az Audi új modelljének sorozatgyártása. A sorozatgyártást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke ünnepélyes külsőségek között indította el több száz magyar és külföldi újságíró jelenlétében. Az új modell gyártása kooperációban történik. Az ingolstadti anyavállalatnál állítják elő a karosszériát, Győrött pedig összeszerelik  komponenseket. A maximális gyártókapacitás naponta 300 egység. A gyártási feltételek megteremtésére több mint 1,2 milliárd forintot, azaz ötmillió eurót fordítottak. A négyüléses kocsit dízel- és benzinmotorral is gyártják. A Cabriolet vászontetője 10 másodperc alatt csukható le, illetve nyitható fel. A jármű világpremierjén Rupert Stadler kijelentette: a vállalat bővítési stratégiájában számol a győri Audi gyárral. A Győrött előállított termékek, a kocsik és a motorok bizonyítják, hogy Magyarországon lehet csúcstechnológiát létrehozni. A magyarországi Audi vállalat is jelentős mértékben hozzájárul az Audi AG stratégiai célja eléréséhez, hogy 2015-ig megvalósítsák az évi 1,5 millió jármű gyártását. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszöntőjében hangoztatta: a magyarországi autóipart átalakította az Audi. Együttműködése a magyar felsőoktatással pedig új ipari kultúrát teremt, egyúttal a javuló lehetőségekre irányítja rá a fiatalok figyelmét. A győri Audi gyárban 1998-ban kezdődött a járműgyártás az Audi TT összeszerelésével. Azóta már több mint 300 ezer jármű készült Győrött. A tavalyi évtől az Audi TT Coupé és a TT Roadster új generációját is Győrött szerelik össze. Az idén több mint 50 ezer jármű gördül le a gyártósorról Győrött. Az Audi Hungaria egyidejűleg a konszern központi motorgyártója is. A vállalat tavaly közel 1,9 millió motort gyártott. Csak nekünk nincs pénzünk új autóra A német adóreform lendített a BMW eredményén Alig győzik a Honda-gyárak Reszkess Mini: itt az Audi A1 Újabb Audi Cabriot gyártanak Győrött - képek MTI
Cikkek Mikulás rali: minden adott egy jó kis hozamvadászathoz 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 12:27
Az ünnepek közeledtével valószínűleg egyre többet fognak hallani az úgynevezett „Mikulás raliról.” Ez azt jelenti, hogy az év vége közeledtével a részvényárak jelentős növekedésen mennek keresztül.
Cikkek Csak a nagyok optimisták 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 12:01
Javultak a legnagyobb magyarországi vállalatok fél évre előre tekintő konjunkturális várakozásai, az Ecostat 2007 novemberi nagyvállalati TOP-100 konjunktúra indexe 100,5 százalék.
Cikkek Fidesz: Már megint kozmetikáznak 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 11:36
A kormány szerdai, a konvergencia programról szóló döntésével újabb léket kapott a gazdasági hitelesség hajója - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón.
Cikkek Terrorveszély: piszkos bombától félnek a britek 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 11:26
A brit belügyminiszter szerint fennáll annak a veszélye, hogy piszkos bombával követnek el merényletet Nagy-Britanniában. Jacqui Smith a Sky News tévécsatornának adott interjúban elmondta, komolyan tartani lehet attól, hogy terroristák valamilyen népes, zsúfolt helyszínen követnek el merénylet, illetve, hogy "piszkos bombát" vetnek be a szigetországban. A veszélyt "nagyon komolyan kell venni" - mondta. Piszkos bombaként emlegetik az olyan, egyébként hagyományos robbanószerkezeteket, amelyekbe nukleáris anyagot is töltöttek, így a detonációval veszélyes sugárzó anyag szóródik szét nagy területen. Jonathan Evans, a brit belső elhárítás (MI5) főnöke nemrégiben mondta el, hogy 1600-ról 2000-re nőtt a megfigyelés alá vont terroristagyanús muzulmánok száma Nagy-Britanniában. Muzulmán szélsőségesek 2005. július 7-én Londonban hajtották végre brit földön elkövetett eddigi legsúlyosabb terrorcselekményüket; négy öngyilkos merénylő akkor 52 ártatlan életét oltotta ki a londoni metróban és egy emeletes városi buszon. Még az utolsó ujjunkat is akarják az amerikaiak Két óra alatt legyőzték a legendás kódfejtő gépet! Tízéves gyerek volt az öngyilkos merénylőMTI
Cikkek Bankárvezető a Suzukinál 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 11:20
A Magyar Suzuki Zrt. vezetői testületének új tagjaként Urbán László vezérigazgató-helyettesi beosztást tölt be a vállalatnál december elsejétől - közölte a társaság. A közgazdász szakember korábban évtizedekig a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott, új pozíciójában a Magyar Suzuki Zrt. kormány- és iparági kapcsolatait irányítja - áll a gyár közleményében. Legutóbb novemberben voltak személycserék az autógyár felsővezetésében. Ekkor jelentették be, hogy a kormány- és iparági kapcsolatokért felelős korábbi vezérigazgató-helyettes, Fórián István az ITD Hungarynál stratégiai és hálózati igazgatóként folytatja pályafutását. Az idén, az első félévében a Suzuki 116.252 gépkocsit értékesített, amelyből 13,75 százalék, (15.984 darab) belföldi, 86,25 százalék, (100.268 darab) pedig az európai piacon talált gazdára. Az idei év végére 220.000 darabot meghaladó gyártási eredményt tervez a vállalat. A Magyar Suzuki Zrt. idén 50 milliárd forintot fordít beruházásra, a vállalat adta a magyar export 2,2 százalékát 2006-ban. Közép-Kelet Európa mentheti meg a japán autóipart Motoros erősítést kap a Suzuki Kínában A kicsik húzzák a SuzukitMTI
Cikkek Növelte nyereségét és árbevételét a Strabag 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 10:44
A jelentős magyarországi érdekeltséggel rendelkező osztrák Strabag építőipari konszern árbevételét és nyereségét is növelte az év első kilenc hónapjában. Az építési teljesítmény az átlagosnál nagyobb mértékben nőtt Közép-Kelet-Európában, 8,6 százalékkal, míg a csoport egészében 5 százalékkal 7,6 milliárd euróra emelkedett. Az üzemi eredmény - egy nagyobb üzletrész eladásától megtisztítva - 28 százalékkal 128,3 millió euróra emelkedett. A csoport honlapján közölt információ szerint Magyarországon 141,8 millió euróval csökkent a munkateljesítmény, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy kifutottak a nagy útépítési projektek. Újabb megbízásként az osztrák vállalatcsoport vezette Mecsek Autópálya Konzorcium novemberben nyerte el az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs közötti, együttesen 80 kilométeres szakaszának PPP-konstrukcióban történő megépítésére és 30 éves üzemeltetésére kiírt koncessziós tendert. A nyertes konzorcium tagja a francia Bouygues Traveaux Publics SA, a Colas SA, a brit John Laing Infrastructure Ltd., a magyar Intertoll Europe Zrt., ám a beruházás 10 százalékát meghaladó mértékben alvállalkozóként részt vesz a Magyar Aszfalt Kft., a Colas Hungária Kft. és a Közgép is. A nyertes konzorcium végső ajánlatának nettó jelenértéke 266,8 milliárd forint volt. A szerződéses összeg tartalmazza az építésen túl a 30 éves koncessziós időtartamon belül az üzemeltetés, fenntartás és felújítás költségeit is. Kartell miatt drágulhatott a vasútfelújítás Sínen a sztráda: kezdődhet az M6-os folytatása Megkezdődött a kereskedés a Strabag-részvényekkelMTI
Cikkek Repülőgép-szerencsétlenség Törökországban 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 10:38
Lezuhant egy repülőgép Törökországban 56 emberrel a fedélzetén; a szerencsétlenséget a járatot üzemeltető magán légitársaság közlése szerint senki sem élte túl. Feltehetőleg nincs magyar áldozata a légi katazstrófának. A haberler.com török internetes hírportál közzétette az utaslistán szereplők nevét. A névsorban nincs magyar hangzású név, feltehetően nincs magyar áldozata a szerencsétlenségnek - mondta el Papp Katalin helyettes konzul Ankarából telefonon. Az AtlasJet magán légitársaság Isztambulból a dél-törökországi Antalyától 150 kilométernyire északra fekvő Ispartába tartó gépe röviddel leszállás előtt tűnt el a radarok képernyőjéről. A gép roncsait megtalálták nem messze a célállomástól, a magas hegyek övezte Ispartától. A légitársaság igazgatójának tájékoztatása szerint a gépen 49 utas és hét főnyi legénység tartózkodott. Süllyed egy luxushajó az Atlanti-óceánon Úszunk a katasztrófákbanMTI
Cikkek Elege van a reklámokból? Az EP-nek is! 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 10:33
Döntött az EP: óránként legfeljebb 12 perc reklám lehet majd, a műsorokat pedig félóránként lehet hirdetésekkel megszakítani. Egyes képviselők mégis szomorkodnak: továbbra is ordítani fognak a reklámok
Cikkek Ipari termelői árak: drágulás ellenére -1,4%-on 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 09:23
Az ipari termelői árak az idén októberben az előző havinál 0,3 százalékkal voltak magasabbak, a tavaly októberihez képest viszont 1,4 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipar belföldi értékesítési árai szeptemberhez képest 0,8 százalékkal, a 2006 októberivel összehasonlítva 4 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítési árak egy hónap alatt 0,1 százalékkal csökkentek, éves bázison 5,7 százalékkal lettek alacsonyabbak. Az ipari árszint az idén szeptemberben az előző havinál 0,3 százalékkal, a 2006. szeptemberinél pedig 2,7 százalékkal volt alacsonyabbak. Negyedével csökkent az építőipari termelés Nagyot zuhant az ipari termelés az USA-ban Csökkent a nagyvállalati konjunktúra index Csökkentek az ipari termelői árakMTI
Cikkek Az előzetesnél is kisebb külkerhiány 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 09:20
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 403,6 millió euró volt, 293,2 millióval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1.613,1 millió euróval kisebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyenleg 50,002 milliárd euró export és 50,405 milliárd euró import mellett alakult ki. Az idén az első nyolc hónapban a külkereskedelmi deficit 819 millió euró volt, 1,127 milliárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. Az idén szeptemberben  a mérleg 143,2 millió euró többlettel zárt, szemben az egy évvel korábbi 70,7 millió euró hiánnyal. A kivitel értéke 6,051 milliárd eurót, a behozatal 5,907 milliárdot tette ki. Továbbra is dinamikusan javul a külker mérleg (hanganyag) Csökkent az amerikai külkerhiány Tovább nőtt Románia kereskedelmi deficitjeMTI
Cikkek Annyian vannak, mint a kínaiak - Afrikában 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 09:06
Kissé furcsán hangzik az átdolgozott szólás, de igaz, a legutóbbi hullámban háromnegyedmillió kínai költözött át a fekete kontinensre - Márványi Péter jegyzete
Cikkek Korrupció? Kínában 16 év börtön 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 08:58
Tizenhat évi börtönre ítéltek Sanghajban (Shanghai) korrupció miatt egy kínai építési nagyvállalkozót - közölte az elítélt ügyvédje. Csou Csen-gji (Zhou Zhengyi) éppen csak letöltötte korábbi három éves büntetését, amelyet csalás és tőzsdei manipuláció miatt szabtak ki rá. Bukásában az is szerepet játszott, hogy szoros kapcsolatban állt a Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai pártfőtitkárral rivalizáló, kegyvesztetté vált volt sanghaji párttitkárral, Csen Lian-gjüvel (Chen Liangju). Csout, aki 2002-ben az amerikai Forbes magazin szerint Kína 11. leggazdagabb embere volt, a sanghaji közalkalmazottak nyugdíjalapja körüli botrány kapcsán fogták perbe, miután az alapból 3,7 milliárd jüan (370 millió euró) tűnt el. Csou elismerte a sikkasztás bűntettét, valamint azt, hogy "ajándékokat" osztogatott magas rangú hivatalnokoknak és számlákat hamisított. Csou, aki kiskereskedőként kezdte pályafutását, hatalmas vagyont gyűjtött különböző kockázatos ingatlan-befektetésekkel. Kínában ez számít az egyik leginkább fejlődő ágazatnak, éppen ezért virágzik a korrupció is körülötte. Dollármilliókkal kenték meg a magyar pártokat? Hurka és szilvapálinka egy EU-s pályázatért Pénzt hajtottak be - általános iskolások, Mohácson Autópályák: a korrupcióval kötik össze a beruházásokat (hanganyag) Meghátrált és lemond a lett elnökMTI
Cikkek Vallásos Amerika: tudják hol van Budapest? - Videó 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 08:53
Jóval több amerikai véli valósnak a pokol szó szerinti létezését, mint Darwin evolúciós elméletét – állítja a dallasi Harris tegnap közzétett felmérése
Cikkek Romló adatok - észt konvergencia-program a láthatáron 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 08:01
Az észt pénzügyminisztérium rontott az idei és a jövő évi gazdaságnövekedési várakozásán, mivel a gyorsuló infláció mérsékli az exportnövekedést, miközben lassul a belső fogyasztás bővülése. A minisztérium most azzal számol, hogy idén a gazdaság 7,4 százalékkal nő az augusztusban előre jelzett 8,1 százalékkal szemben. A jövő évre várt GDP növekedési ütemet 7,3 százalékról 5,2 százalékra fogta vissza a minisztérium. A legújabb hivatalos várakozás szerint idén az infláció 6,5 százalékos lesz a korábbi előrejelzésben szerepelt 6,1 százalék helyett, míg a jövő évi eléri a 8,5 százalékot, miután új, EU-szintű fogyasztási adót vezetnek be. A felülvizsgált adatokkal együtt hozták nyilvánosságra a balti állam konvergencia programját. Ez nem jelölt meg időpontot az euró bevezetésére. A minisztérium előrejelzése szerint az éves árnövekedés 2009-ben kezd mérséklődni, amikor 5,4 százalék lesz, majd 2010-ben 3,8 százalékra, 2011-ben 3,6 százalékra csökken. A kormány most ismertetetett, 2008-2011 közötti időszakra vonatkozó költségvetési stratégiája szerint a gazdaság évente 6 százalékot meghaladó mértékben nő. Gyurcsány új szövetségeseket talált Immár Rigában is magyar nagykövetség Az EP benne van: jöhet SchengenMTI
Cikkek Ausztrália is kivonul Irakból 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 07:59
Az Irakban állomásozó mintegy 550 fős harcoló ausztrál egységet a jövő év közepéig kivonják az arab országból - jelentette be Kevin Rudd megválasztott munkáspárti miniszterelnök az ausztrál rádióban. Rudd az Irakban szolgáló katonák fokozatos kivonását ígérte, de korábban nem tett említést a kivonás menetrendjéről. A közel 1500 fős ausztrál kontingens elsősorban a biztonság fenntartásában és iraki katonák kiképzésében vesz részt, a kivonás egyelőre csak a déli országban állomásozó egységekre vonatkozik. Az Irakban maradó ausztrál katonákkal kapcsolatban Robert McCallum, az Egyesült Államok canberrai nagykövete még tegnap közölte, hogy egy részük a bagdadi ausztrál nagykövetséget védik, míg légierő és a haditengerészet katonái Irak különböző pontjain biztonsági akciókban vesznek részt. Ugyanakkor a nagykövet hozzátette, hogy a jövőbeni ausztrál szerepvállalásról tárgyalások folynak Washington és Canberra között. Mitől döglik a kenguru - választások Ausztráliában Elég volt: Lengyelország kivonul IrakbólMTI
Cikkek "Először gazdagnak kell lenni" 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 07:25
Politikai instabilitás, túlzott újraelosztás és elégtelen közteherviselés jellemzi az Európa beteg emberévé váló magyar gazdaságot – hangzott el egy tegnapi konferencián
Cikkek A GVH megbüntette az OTP-t - már megint 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 07:15
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnap kihirdetett döntésében 200 millió forintra bírságolta az OTP Bankot a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt
Cikkek Gazprom-gáz: rubelben, drágábban? 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 06:58
A Gazprom fontolgatja a földgáz és kőolaj rubelben történő eladásának a bevezetését a dollár és az euró helyett. A cég egyben jelezte, hogy Ukrajnának jövőre többet kell fizetnie a földgázért
Cikkek Aranyom! Megválok tőled! 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 06:47
A Goldman Sachs azt ajánlja a befektetőknek, akiknek a portfoliójában arany van, hogy adjanak el - ez a jövő évre vonatkozó 10 vezető tippjének az egyike.
Cikkek Elemző: kedvező beszállási ponton az OTP 
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 06:35
A szakértő szerint az OTP árfolyama kedvező beszállási pontot jelent, de nem érdemes túl nagyra növelni a kitettséget. Hosszabb távon is érdemes lehet megtartani a részvényt
Cikkek Vagyonosodó Közép-Kelet Európa 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 19:47
Dinamikusan növekszik a háztartások vagyona Közép-Kelet Európában - állapította meg elemzésében az osztrák BA-CA. A bank szerint a válság nem éreztette komolyabban hatását
Cikkek Felavatták Érd új, 755 milliós főpostáját 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:48
Mintegy 755 millió forintos beruházással új főposta épült Érden, amelyet T. Mészáros András a város polgármestere és Szivi László, a Magyar Posta (MP) Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese avatott fel csütörtök délután. Az 1.200 négyzetméteres új szolgáltató hely 12 ügyfélszolgálati munkahelyével, ügyfélhívó rendszerével, integrált postahálózati kapcsolatával a legkorszerűbbek közé tartozik az országban. Az új érdi főposta nemcsak a több mint hatvanezer lakosú várost szolgálja ki, hanem Pusztazámorra, Sóskútra, Diósdra, Tárnokra, Martonvásárra, Baracskára, Válra, Ráckeresztúrra és Tordasra is innen kézbesítik a csomagot. Az új főposta kivitelezője a Partner Építő Kft. volt, amelyet nyílt társasági versenyeljáráson választott ki a beruházó. A spam, ami a bűntudatra játszik Közel 1 milliárdra büntették a Postát és a Lapterjesztőt 52 új munkahely 7 milliárdértMTI
Cikkek A nyugat-európai tőzsdék is emelkedtek 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:46
Csütörtökön emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, követvén a New York-i tendenciát. Elsősorban a bányaipari cégek erősödtek az ágazati konszolidációval kapcsolatos hírek miatt. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékkal 1506,08 pontra emelkedett záráskor. A londoni FTSE-100 index 634910 ponton zárt, 42,90 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel. A frankfurti DAX-30 mutató 41,35 pontos, 0,54 százalékos erősödéssel 7765,19 ponton fejezte be a napot. A nap nyertese az Anglo American volt, 6,7 százalékos emelkedéssel, a Rio Tinto 4,4 százalékkal, az Xstrata 3,8 százalékkal drágult. A befektetőket azonban változatlanul aggodalommal tölti el a hitelválság. Emiatt csökkent a bankok részvényeinek az árfolyama: a Barclays 3,1 százalékkal, a HSBC 1,1 százalékkal esett. Óriásit korrigált a BUXMTI
Cikkek Még az utolsó ujjunkat is akarják az amerikaiak 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:46
Mától mind a tíz ujjukról lenyomatot vesznek a washingtoni repülőtérre érkező külföldieknek. Egy éven belül az összes amerikai reptéren ez lesz a bevett
Cikkek Együttműködik a magyar és cseh adóhivatal 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:21
Az információcsere gyorsítását és minőségének javítását segíti elő az a megállapodás, amelyet csütörtökön írt alá Prágában Szikora János az APEH elnöke, és Jan Knízek
Cikkek Olajvezeték-robbanás emelte a dollár árát 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:19
A kőolaj ára 4 dollárt meghaladó nyereségen is volt arra a bejelentésre, hogy robbanás történt azon a legnagyobb olajvezetéken, amely kanadai kőolajat szállít az Egyesült Államokba
Cikkek Uránt csempésztek Magyarországon át - biciklin 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:10
Két ukrán és egy magyar gyanúsítottat vett őrizetbe a szlovák rendőrség a magyar partnerszervezettel együttműködve az egyik magyar-szlovák kerékpáros határátkelőnél
Cikkek Óriásit korrigált a BUX 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 17:56
Drasztikus emelkedés, javuló nemzetközi hangulat. A kiugró emelkedésnek persze magyarázata lehet az is, hogy az elmúlt héten jelentősen esett a részvénypiac
Cikkek Tíz év alatt ötszáz magyar kötet külföldön 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 17:26
Több mint ötszáz magyar kötet külföldi megjelenését támogatta fennállásának tíz éve alatt a Magyar Könyv Alapítvány Fordítástámogatási Irodája, összesen mintegy 200 millió forint értékben - mondta Károlyi Dóra, az iroda igazgatója. Az alapítvány támogatásával kiadott ötszázadik könyv, Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című művének olasz nyelvű megjelenése alkalmából tartott rendezvényen az igazgató elmondta, hogy a magyar szerzők műveit támogatásukkal eddig összesen 40 nyelven adták ki. Szólt arról, hogy a lista élén a német és a bolgár nyelv áll: eddig 43 német és 41 bolgár nyelvű kötet megjelenését támogatták. A szlovák és a lengyel nyelvű könyvek a "harmincas", a román, spanyol, orosz, szerb, francia, angol, cseh, olasz nyelven kiadott kötetek a "húszas csoportba" tartoznak. Mint mondta, 165 magyar szerző könyveinek, továbbá 40 antológiának a külföldi megjelenését támogatták. Leggyakrabban, mintegy 30-30 alkalommal Márai Sándor, Kertész Imre és Esterházy Péter műveinek kiadását segítették. Nádas Péter, Kosztolányi Dezső, Szabó Magda, Bodor Ádám, Örkény István és Szerb Antal könyveinek kiadásához mintegy 10-10 alkalommal járultak hozzá. A fiatalok közül Bartis Attila és Darvasi László a leggyakrabban támogatott szerző - tette hozzá. Tájékoztatása szerint az alapítvány 1997-es megszületése óta 20 millió forintból gazdálkodhat évente. Tevékenységükről szólva elmondta: a külföldi kiadók évente két alkalommal pályázhatnak támogatásra. Hozzátette: a beérkezett pályázatok 40-50 százalékát tudják támogatni, a kért összegeknek azonban csupán 18-20 százalékát adhatják. Beszélt arról, hogy az alapítvány nemcsak a pályázatokkal és a könyvek támogatásával foglalkozik, hanem ismertető anyagokat készít magyar szerzőkről a külföldi könyvvásárokra, illetve a kiadók és fordítók számára, akiknek olvasópéldányokat is küldenek. Az eseményen jelen volt Nádas Péter író is, akinek eddig mintegy 120 könyve jelent meg külföldön, 25 nyelven, s ebből 12 kötet megjelenését támogatta az alapítvány. Nádas Péter az alapítvány tevékenységének fontosságát hangsúlyozva rámutatott: a magyar irodalom iránt jelenleg speciális külföldi érdeklődés tapasztalható. Mint mondta, ennek kielégítése, a kiadók sokoldalú tájékoztatása is a szervezet feladata. Beszélt arról, hogy a "nagy kultúrákban", amelyekben a könyvkiadás "régi és stabil", nem könyveket, hanem szerzőket adnak ki. Továbbá nem az a fontos, hogy a jelenben mely kötetek jelennek meg, hanem, az hogy mit adnak ki folyamatosan: mi az, ami zsebkönyvben megkapható, és mi az, ami mindig piacon van. Hozzátette: az alapítványnak feladata az újrakiadások és a zsebkönyv-kiadások támogatása is, mert ezen a ponton dől el, hogy a szerző "életben marad-e" a világon, a piacon. Rámutatott, hogy az ilyen alapítványok nem a szerzőt támogatják, hanem az adott kis nemzet irodalmát, és elsősorban a fordítókat, nem a kiadókat. "A fordítókat mindenütt a világon szégyenletesen fizetik" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy fordítási kedvük, a magyar irodalom iránti érdeklődésük fenntartása érdekében is szükség van a támogatásra. Károlyi Dóra, José Saramago Nobel-díjas portugál írót idézve hozzáfűzte: minden szerző a saját irodalmát gazdagítja, és a fordítók azok, akik megteremtik a világirodalmat. Elhunyt Szabó Magda A magyar könyvpiac legnagyobb cégfelvásárlása (hanganyag)MTI
Cikkek USA-ingatlanok: zuhanó átlagár 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 16:35
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának adatai szerint az októberi értékesítés éves szinten 728 ezer volt szemben a szakértői 750 ezres várakozásokkal. Igaz, ez még mindig több, mint a szeptemberben mért 716 ezer, mely 12 éves minimumot jelentett. Nagyot zuhant emellett az újlakások ára: 1970 óta a legnagyobb mértékben, 13 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagár 217.800 dollár körül alakult. USA: négyéves növekedési csúcs A hitelek miatt sírunk továbbra is a legtöbbet Beindult a karácsony: mi volt a fekete pénteken? Fővárosi borúlátás: mi lesz a lakáspiaccal? Szerény ünnepek várhatók Amerikában Bloomberg
Cikkek Közép-Kelet Európa mentheti meg a japán autóipart 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 16:06
Újabb lendületet vehet a közép-kelet európai személyautó-gyártás: 2015-ig az előrejelzések szerint évi 40 milliárd euróra nő a régióban az autóalkatrészek gyártása
Cikkek Elhúzódnak a CEZ-Mol tárgyalások 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 16:04
A cseh CEZ és a Mol tervezett együttműködéséről szóló tárgyalások áthúzódhatnak a jövő évre - jelentette ki a cseh elektromos művek vezérigazgatója. Daniel Benes szerint a tárgyalások már a végső stádiumban vannak, de nem tudta megmondani, hogy még az idén, vagy csak a jövő év elején zárulnak le. A CEZ már többször elhalasztotta a tárgyalások lezárásnak az időpontját, utoljára december végére. A Mol és a CEZ augusztus végén szándéknyilatkozatot írt alá stratégiai szövetség létesítésére. Az okmány szerint a két vállalat gáztüzelésű hő- és áramtermelő erőműveket fog építeni és működtetni közösen. Az együttműködés első lépéseként várhatóan megvalósuló erőművek elsősorban gáz-, illetve finomítói melléktermékek elégetésével termelnek hőt és áramot a Mol pozsonyi és százhalombattai finomítóinak telephelyein. Az együttműködés részeként a CEZ legföljebb 10 százalékot elérő részesedést szerezhetne a Molban, és ezzel összefüggésben további pénzügyi tranzakciókra is sor kerülhet. A CEZ, amelynek számos érdekeltsége van Közép- és Kelet-Európában, azzal számol, hogy 2011-re a hatodik számú ágazati céggé válik Európában piaci tőkeértéke és fogyasztóinak száma alapján. A CEZ egyebek mellett Oroszországban, Romániában és Lengyelországban tervez felvásárlásokat. Mol-CEZ: jó, jó, de Londonban kockázatokat is látnak Magyarországon lenne az EU energiaközpontja? Gázerőműben közösködik a Mol és a CEZ Függőséget vásárol a CEZ? CEZ-Mol megállapodás: Topolánek kikéri magánakMTI
Cikkek Magyarországon lenne az EU energiaközpontja? 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:35
Magyarország pályázik a nemzeti szabályozók munkájának összehangolását biztosítani hivatott európai uniós energiaügynökség székhelyére
Cikkek Csökken a kecskeméti iparűzési adó 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:30
Kecskeméten az iparűzési adó 2008-tól, négy év alatt, a jelenlegi 2 százalékról 1,6 százalékra csökken. A helyi adórendelet módosításáról Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén döntött. "Az adócsökkentés ösztönző hatásától azt várom, hogy további vállalkozások települnek Kecskemétre, az itt megtelepedett cégek további beruházásokat hajtanak végre" - mondta Zombor Gábor polgármester, a napirendi pont vitájában. A város első embere beszámolt arról, hogy a település legnagyobb adózóival több alkalommal konzultált az elmúlt hónapokban, akik arról tájékoztatták, hogy a növekvő központi adóterhek mellett a helyi adó nagysága alapvető szemponttá vált új beruházások indításánál, és a bővítésnél. Zombor utalt arra a felmérésre, melyben a megkérdezett helyi vállalkozások 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy 2008-2010 között saját forrásból beruházásokat, fejlesztéseket valósít meg Kecskeméten. A tervezett beruházási költség meghaladja a 4 milliárd forintot. Brúszel László önkormányzati képviselő kételyeinek adott hangot az adócsökkentés miatt, mert nem lát arra biztosítékot, hogy miből pótolja a város a négy év alatt 3,5 milliárd forint bevételkiesést. A képviselő szerint az az elméletileg helyes következtetés, hogy az adócsökkentés bevételnövekedést eredményezhet, a mai gazdasági környezetben nem biztos, hogy realitássá is válik. Az adócsökkentés azt jelenti, hogy négy év alatt 3,54 milliárd forint marad a Kecskeméten adózó gazdasági társaságoknál. Kecskemét iparűzési adóból származó bevétele eddig egyenletesen nőtt, 2007-ben megközelíti a 4,7 milliárd forintot, mely a város saját bevételeinek több mint negyven százalékát teszi ki. Magyarországon a megyei jogú városok mindegyikében a maximálisan kivethető, 2 százalékos nagyságú helyi iparűzési adó van érvényben.   Az EU döntött: maradhat az iparűzési adó Cáfol a honvédelmi tárca: repülnek a Gripenek Mennyit kóstál egy vidéki telek? Munkaadó és munkavállaló egyszerre lesz büntethető (hanganyag)MTI
Cikkek Megtoldják Újpalotát 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:17
Palota-Újfalu néven új városrész épül Budapest XV. kerületének határában; az M3-as autópálya mentén kialakított lakóterületre a következő két évben háromezer beköltözőt várnak - mondta el a polgármester
Cikkek USA: négyéves növekedési csúcs 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:16
Az Egyesült Államokban négy év óta legnagyobb mértékben növekedett a gazdaság a harmadik negyedben a kereskedelmi minisztérium felülvizsgált becslése szerint; emellett február óta a legnagyobb mértékben, 23 ezerrel 352 ezerre nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma a múlt héten. A növekedés 4,9 százalék volt a harmadik negyedben az elemzői várakozásokkal összhangban, az első becslés még 3,9 százalékról szólt. A gazdasági javulás hátterében a tengerentúli export és a készletezési beruházások növekedése áll. Kérdéses, hogy a negyedik negyedben folytatódik-e a tendencia a hitelválság és a lakóingatlan piac pangása miatt. A munkanélküliek tekintetében az elemzők arra számítottak, hogy a november 24-én záródott héten a munkanélküli segélyt először kérők száma nem változik az előző heti 330 ezerhez képest, amikor még 11 ezerrel csökkent az azt megelőző héthez képest. Veres vadonatúj számai: van még lejjebb is? Bizonytalan az amerikai gazdasági növekedés (hanganyag) A Fidesz bemutatja az Erős Magyarországot Bye-bye GDP? Így látja Brüsszel a jövőtMTI
Cikkek Politikusok: korruptak és szavahihetetlenek 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:57
A választók többsége korruptnak és szavahihetetlennek tartja a politikusokat, Gyurcsánynak és Orbánnak azonban nincs alternatívája egy friss kutatás szerint
Cikkek Az EP jóváhagyta az EU alapjogi chartáját 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:55
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel jóváhagyta az Európai Unió alapjogi chartáját, amelyet később az EU reformszerződéséhez csatolnak. Az uniós polgárok alapvető jogait felsoroló chartát december 12-én, Strasbourgban ünnepélyes keretek közt írja alá Hans-Gert Pöttering EP-elnök, valamint az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak az elnöke és az EU-országok kormányait képviselő Európai Tanácsnak a soros elnöke. A reformszerződést másnap írják alá a tagállamok állam-, illetve kormányfői Lisszabonban. A képviselők megszavazták azt az állásfoglalást is, miszerint az EP kiáll a charta jogilag kötelező természete mellett, továbbá sürgeti Lengyelországot és Nagy-Britanniát, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy konszenzus születhessen a charta korlátozás nélküli alkalmazásáról. E két ország ugyanis nem kívánja magára nézve jogilag kötelezőnek tekinteni a chartát. Az EP benne van: jöhet Schengen Veszélyben az EP-képviselők? Decemberben írják alá a reformszerződést Felvizezett alkotmány: a népszavazást felejtsük elMTI
Cikkek Tüntettek a cseh orvosok 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:43
A tüntetők a minisztérium épülete előtt egy fekete szalagokkal átkötött koporsót is felállítottak, amely a bezárásra ítélt kórházakat és egészségügyi intézményeket jelképezte
Cikkek Corvinus: A legjobb esélyegyenlőségi terv 
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:41
A legjobb esélyegyenlőségi terv díját kapta a Budapesti Corvinus Egyetem - tette közzé az intézmény saját honlapján. A Budapesti Corvinus Egyetem esélyegyenlőségi munkájának elismeréseként nyerte el az elismerést. A pályázatot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és - mint közreműködő szervezet - a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. hirdette meg, hogy elismerésben részesíthessék a legjobb esélyegyenlőségi terveket működtető szervezeteket. A pályázatot három kategóriában hirdették meg: a versenyszféra, a többségi állami tulajdonú vállalkozások; az önkormányzatok és intézményeik; valamint a központi közigazgatás és intézményei részére. A szakmai zsűri véleménye alapján a Budapesti Corvinus Egyetem 2007-re szóló Esélyegyenlőségi Terve és annak kommentárja kivívta a szakma elismerését. A díj pénzjutalommal nem jár, de az egyetem használhatja a "Legjobb esélyegyenlőségi tervvel rendelkező szervezet, központi közigazgatás és intézményei kategória 2007" címet. Hallgatótoborzó vásár: bemutatkoznak az egyetemek Mészáros maradt a Corvinus Egyetem rektoraMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG