Cikkek
Cikkek
Orosz 11-es: most már fölé lőtték
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 11:25
Az orosz gazdasági minisztérium szerint az idén a korábbi várakozásokhoz képest gyorsabb áremelkedési ütemre kell számítani. Az infláció eszerint 11,0-11,5 százalékos lesz, a korábban jósolt 10,5-11,0 százalékos ütem helyett.
A minisztérium kedden közzétett havi jelentése szerint az áremelkedés üteme átlagosan 0,8-1,0 százalékos volt novemberben, ezzel együtt az első tizenegy hónapban 10,2-10,4 százalékos inflációt mértek. A minisztérium szerint a gazdasági növekedési októberben 7,5 százalékos volt a szeptemberi 5,6 százalék után, rendre az egy évvel azelőttihez viszonyítva.MTI
Cikkek
Telket 10 millió alatt? Nehéz lesz!
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 11:20
A főváros környéki településeken az átlagos telekár nagyjából 10 és 20 millió forint között ingadozik, a legdrágábbnak Budaörs és Törökbálint számít
Cikkek
Eva-2008: így lehet visszatáncolni
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 11:13
December 1-je és 20-a között ismét van mód az evások körébe kerülni - kilépni is ilyenkor lehet, de ebben az esetben legalább 4 éves búcsút kell venni az adónemtől
Cikkek
Tovább gyengült a forint: tesztelheti a 259-et is
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 10:38
A forint gyengült a budapesti bankközi devizapiacon.
A kedd reggeli kereskedés a hétfő délutáni irányzat folytatódását hozta: hétfőn kísérlet történt a forint erősítésére, a trend azonban nem bizonyult tartósnak, és délután már gyengülés kezdődött, 256,20-ról 257 forint fölé került az euró árfolyama. A keddi nap a nemzetközi piacokon a feltörekvő devizák gyengülését hozta, főként a dél-afrikai rand vesztett értékéből, ez a hatás a forintot is magával ragadta, így az árfolyam egészen 258,40-ig gyengült.
A piac már egy kisebb korrekción is túljutott, így az euró kora délelőtt 258,15/25 forinton forgott, ám a kereskedők vélekedése szerint valószínűnek látszik a 259-es küszöb tesztelése is.
A dollár is erősödött a forinttal szemben, a dollár árfolyama a hétfői 173,10/20 után kedd délelőtt 174,10/20 forint volt.
Nincs változás a bankközi forintpiacon, változatlan a likviditásbőség: az O/N kamatszint továbbra is 6,50 százalék.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
A jó kormányzás díjazottja: Mozambik
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 10:20
Joaquim Chissano volt mozambiki elnök kapta a jó kormányzás ügyét leginkább előmozdító afrikai vezetőnek járó ötmillió dolláros díjat.
A Mozambikot 18 éven át kormányzó és a véres polgárháborúból kivezető Joaquim Chissano lett a Mo Ibrahim dúsgazdag szudáni üzletember által tavaly alapított díj első kitüntetettje. A Mo Ibrahim-díj a világ legnagyobb összegű, magánembereknek adható pénzbeli kitüntetése.
"Afrikának hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie, de ez a mi kontinensünk, amelyet nem szabad és nem lehet másokra hagynunk" - mondta Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, a díj odaítéléséről döntő bizottság vezetője a kitüntetés átadásakor az egyiptomi alexandriai könyvtárban.
Ez ám a nyeremény! Ötmillió dollár jó kormányzásért
Bevásárolt Afrikában az ICBC kínai bankMTI
Cikkek
Harc minden fronton: zöldüljenek a lakóházak is
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 09:20
A brit hatóságok nem tréfálnak: 2016-tól a tervek szerint csak olyan ház épülhet az Egyesült Királyságban, amelynek nulla a széndioxid-kibocsátása - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Elég volt! Nem kap képzési támogatást a Hankook
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 08:38
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkaügyi szabályok sorozatos megszegése miatt nem fizeti ki a Hankook dél-koreai gumigyár 143 millió forintos képzési támogatását
Cikkek
Irán új ballisztikus rakétát gyártott
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 08:35
Irán új ballisztikus rakéta gyártását jelentette be.
Mosztafa Mohammad Nadzsar iráni védelmi miniszter, akinek szavait a Fars félhivatalos hírügynökség idézte, csupán annyit közölt, hogy az új, Asura nevet viselő rakéta 2000 kilométer hatótávolságú.
Eddig az iszlám köztársaság egy hasonló hatótávolságú rakétával rendelkezett, a Sahab-3-mal, amellyel elérheti Izraelt, valamint a közel-keleti térségben lévő amerikai katonai bázisokat.
Ahmadinezsád belehúzott: levélben fenyegetőzik és sérteget
Megélénkült orosz haditevékenység Norvégia partjainál
Mire képes Irán egy perc alatt?
Irán bemutatta legújabb rakétáját - fotókMTI
Cikkek
Pénzt hajtottak be - általános iskolások, Mohácson
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 08:23
Általános iskolásokat gyanúsít zsarolással a rendőrség Mohácson. Takátsy Zoltán, a baranyai rendőrség sajtóreferense elmondta: a Duna-parti város egyik iskolájának tizennégy éves tanulója két gyermekkorú társát rávette arra, hogy neki "dolgozva", zaklatással, molesztálással pénzt szedjenek be diákoktól.
A zsarolók az elmúlt hónapokban napi rendszerességgel vettek el kisebb összegeket a sértettektől. A bűncselekmény-sorozatra úgy derült fény, hogy azt más, az ügyben nem érintett diákok elmondták osztályfőnöküknek, az intézmény vezetői pedig értesítették a rendőrséget.
A zsarolók ellen rendőrségi és iskolai fegyelmi eljárás is indult. Ketten közülük nem büntethetők, ráadásul az intézményből csak akkor bocsáthatók el, ha máshol felveszik őket.
Még mindig élen az olasz maffiaű
Tisztára mostak 17 milliárd forintot
Korrupt a korrupcióellenes hivatal Lettországban?MTI
Cikkek
Épül Róma harmadik reptere
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 08:21
Rómától 60 mérfölddel északra, Viterbo mellett épül meg az olasz főváros polgári légi közlekedést kiszolgáló - harmadik - repülőtere.
Rómának jelenleg két légikikötője van: a nagyobb forgalmú Leonardo de Vinci és az elsősorban fapados légitársaságokat kiszolgáló Ciampino.
Alessandro Bianchi olasz közlekedési miniszter azzal számol, hogy a Viterbo közelében megépülő repülőtér 2020-ra évi legalább 6 millió utast szolgál majd ki. A miniszter azt mondta, hogy még nem tudni pontosan, mennyibe kerül az új létesítmény létrehozása és, hogy mikorra készül el.
Közbeszerzési pályázat Ferihegy átépítésére
Ellepik az olaszok Budapestet
Líbia berágott Franciaországra?
Az unión is kifog a római romakálvária
MTI
Cikkek
A Fidesz bemutatja az Erős Magyarországot
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 07:45
"Erős Magyarország" - ez a címe a mintegy száz oldalas Fidesz-programnak, mely dokumentumot jövő szombaton egy konferencia keretében tárnak a nyilvánosság elé
Cikkek
BNP: A magyar gazdaságban semmi sem mozdul
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 07:17
Londoni elemzők szerint a jövő év első negyedének közepéig-végéig nem lesz kamatcsökkentés Magyarországon. Néhányuk szerint hiba volt tegnap nem csökkenteni
Cikkek
Ismét sztrájkra ébredt az ország
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 07:04
Befejeződött az üzemkezdet és 7 óra között eltérő időben megtartott Volán-sztrájk. Célja: az autóbuszvezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármű típusától
Cikkek
Költségvetési módosítás: törvények tűzről-vízről
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 06:40
Az Országgyűlés tegnap 203 igen szavazattal, 160 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a 2008. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosítását célzó előterjesztést
Cikkek
A havazás miat néhány vonat késik
Privátbankár.hu | 2007. november 27. 06:30
Az éjszakai havazás miatt a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Komárom és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vasútvonalon néhány perces késéssel számoljanak kedden a reggeli órákban vonattal utazók.
Az említett vasúti szakaszokon azért késnek a vonatok, mert néhány állomáson előfordulhatnak váltóállítási gondok.
Hajdúhadház és Újfehértó között az egyik vágányon síntörést állítanak helyre, emiatt a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalon 10 perces késések előfordulhatnak.
A Budapest-Esztergom vasútvonalon hajnali üzemkezdettől a vonatok a vonal teljes hosszában közlekednek, a hétfő esti órákban kijavították a síntörést Dorognál.
A MÁV tájékoztatása szerint a kedd reggeli Volán-sztrájk ideje alatt kimagaslóan nem nőtt a vonatokon az utasforgalom, szerelvényt nem kellett megerősíteni.
Beindult a síszezon: 80 centis hó Magyarországon
Ausztriában már helyenként kötelező a hólánc
Sokba került a sztrájkMTI
Cikkek
Antianyag és garnélarák: a 10 legjobb űrhajós-kaja
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 19:48
A mai űrhajósok már tobzódnak a kulináris élvezetekben: igazi különlegességek szerepelnek éléstárjukban, hogy a Föld körüli keringést még egy fokkal érdekesebbé tehessék
Cikkek
Mehet a Ház elé a regisztrált élettársi kapcsolat
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 19:25
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti többsége általános vitára alkalmasnak találta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot ülésén
Cikkek
"Az óriási méret nem biztos, hogy optimális"
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 18:56
A magyarországi bankszektor koncentrációja után hány pénzintézet marad a piacon? Urbán László, az OTP vezérigazgató-helyettese figyelmeztet: nem mindig a méret a lényeg
Cikkek
Nem fogadta el az Országgyűlés a női kvótát
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 18:38
Nem fogadta el az Országgyűlés a női kvótáról szóló törvényjavaslatot, melyet Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők terjesztettek a Ház elé.
A javaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség. A határozathozatal során végül 132-en szavaztak igennel, 97-en nemmel, 118-an pedig tartózkodtak.
Újraszabnák a reformot: javaslatok A-tól Z-ig
Az MSZP-frakció nem ért egyet a kormánnyalMTI
Cikkek
Objektív felelősség: módosítanák az előterjesztést
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 18:17
Az MSZP-frakció olyan módosítást tudna elképzelni az objektív felelősséggel kapcsolatban, miszerint a tulajdonosnak nyilatkoznia kellene arról, ki vezette az autót
Cikkek
Kaszáljon nagyot az OTP-automatán!
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 18:12
Az OTP 1.700 bankjegy-automatáján mától lottózni is lehet. A nyereményekről sms-t küldenek, 100 ezer forint alatti összeg esetén azokat egyből a játékos bankszámlájára utalják
Cikkek
Megélénkült orosz haditevékenység Norvégia partjainál
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 18:05
Norvégia úgy tapasztalja, hogy megélénkült partjai közelében az orosz haditengerészet és légierő tevékenysége - mondta hétfőn Espen Barth Eide, a norvég védelmi miniszter helyettese.
Oroszország most nagyobb mértékben képes és hajlamos tengeri és légi gyakorlatok, járőrtevékenységek végrehajtására, mint a korábbi években - fejtegette egy nyugati hírügynökség tudósítójának.
A norvég miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy az orosz hadihajók, tengeralattjárók nem hatoltak be norvég területi vizekre, sem az orosz gépek a norvég légtérbe; nemzetközi vizeken, nemzetközi légtérben mozognak, amihez bármely országnak joga van.
Szavai szerint az oslói kormány nem feltételezi, hogy Norvégia ellen irányul a megélénkült orosz katonai tevékenység, inkább Oroszország és a Nyugat viszonyának összképébe illeszthető jelenségről van szó; Oroszország mutatni akarja nagyhatalmi szerepét. Oroszország gazdasági helyzete javult az utóbbi években, és ez lehetővé teszi, hogy több pénzt fordítson katonai célokra - magyarázta a jelenséget a norvég védelmi tárca helyettes vezetője.
Nobel-békedíjra jelölték Putyint
Tovább feszül a Kína-USA viszony
Együttműködik az orosz és a magyar honvédelem
Az oroszok új szuperbombája
Oroszország új szövetsége
Iraki zsoldosok: lehet ezt idegekkel bírni?
MTI
Cikkek
Újabb pénzek Budapestnek
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 17:28
Demszky elmondta: a főváros adja az ország GDP-jének 36 százalékát, a befizetett pénznek azonban csak 10 százalékát kapja vissza. Bővítenék az ún. "Budapest-szerződést"
Cikkek
Uniós csúcs: 96-féle adónem Romániában
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 17:07
Mégis a világ országai között Románia ezzel "csak" a negyedik helyen áll. A felmérés készítői kiemelik, hogy az országban egykulcsos adórendszer működik
Cikkek
BUX: Majd másfeles bukta
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,10 pontos csökkenéssel, 24.965,63 ponton zárt hétfőn.
A pénteki záró értékéhez képest ez 1,44 százalékos gyengülés.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
BUX: Majd másfeles bukta
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,10 pontos csökkenéssel, 24.965,63 ponton zárt hétfőn.
A pénteki záró értékéhez képest ez 1,44 százalékos gyengülés.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Ellopták az MSZP egy adattároló számítógépét
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 16:33
Hétfő reggel vették észre Vásárosnaményban, hogy a hétvégén kifeszítették a Magyar Szocialista Párt választókerületi irodájának külső és belső ajtaját, s a helyiségből elvitték azt a számítógépet, amely a szervezet legfontosabb adatait tartalmazza - jelentette be a párt nyíregyházi sajtótájékoztatóján Szabó Barnabás.
Az MSZP választókerületi elnöke elmondta, hogy abban az épületben történt a betörés, melyben többek között a városi ügyészség és bíróság kapott helyet, ahol a pártiroda azonos folyosón van a mezőgazdasági szakigazgatási szerv sokkal korszerűbb számítógépeket használó irodájával.
"Mivel semmilyen dúlásnyom nem tapasztalható a pártirodában, valamint a régi számítógéphez sem nyúltak, így azt feltételezzük, hogy a beregi térség 40 településének tagnyilvántartása, valamint más bizalmas adatok megszerzése érdekében vitték el a számítógépet. A jelszóval védett gépen szerepelt azon szimpatizánsok címlistája is, akiknek rendszeresen meghívót küldünk a különféle rendezvényekre. Mindez szélsőjobboldali akcióra ad gyanút" - foglalta össze Szabó Barnabás.
Telefonüzenetében ezt erősítette meg Veres János pénzügyminiszter, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetségének elnöke is, aki a párt elleni politikai támadásnak tekinti a betörést, melynek célja az adatbázis megszerzése volt.
A hétfő reggeli bejelentés után a vásárosnaményi rendőrkapitányság szakemberei helyszíneltek, ujjlenyomatokat vettek, s megkezdték a nyomozást. Egyelőre ismeretlen tettesek ellen folyik az eljárás - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Példátlan adatvesztés: egy hónapig hallgattak róla
Bekapjuk a csalit, és huss a pénzünknek
Óriás adatlopás: letámadták az amerikai álláskeresőketMTI
Cikkek
Jelentett az MNB: felér egy országértékeléssel
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 15:43
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 7,50 százalékos szintjén mai ülésén; a jegybank éves átlagban 7,9 százalékos inflációt vár, szemben az augusztusban prognosztizált 7,6 százalékkal, ezzel egyidejűleg a gazdaság növekedési üteme az idén 2 százalék alatt maradhat. Mit szólnak mindehhez az elemzők?
Cikkek
Tovább emelkedik az üzemanyag ára: 3-6 forinttal
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 15:31
Sajtóértesülések szerint újabb három forinttal emelkedik szerdától a benzin ára, a dízelesek újabb pofont kapnak: gázolaj ára hat forinttal emelkedik. Ha az emelést minden töltőállomáson következetesen végre is hajtják, a holtankoljak.hu adatai alapján a gázolaj hazai átlagos ára 295 forint fölé emelkedik, míg a benzin átlagos ára elérheti a 292 forintot is.
A jelenlegi legalacsonyabb és legmagasabb üzemanyagárakat nézve szerdától nemigen tankolhatunk benzint 277 forintos literenkénti ár alatt, a legdrágább kutakon pedig 303 forintos benzinár várható. A gázolaj ára ennél is magasabb lesz: legdrágábban várhatóan 308 forintért tankolhatunk gázolajat, de a legolcsóbban is 280 forint feletti áron vehetjük meg.
A jövőre nézve nem túl biztató, hogy az olajpiac továbbra sem képes megnyugodni, és az árak már valóban a száz dolláros lélektani határt ostromolják. A nyugati féltekén irányadó WTI referenciakeverék a New York-i árutőzsde elektronikus jegyzésében ma délelőtt, magyar idő szerint 11 óra körül 99 dollár 10 centes áron cserélt gazdát januári határidőre. Ezután az árgörbe lefelé indult el, de persze nem jutott mélyre. Nem is nagyon juthatott, mert jelen pillanatban még 2008 júniusi szállításra is csaknem 94 dolláros árat kínálnak a fekete aranyért a kereskedők, úgyhogy nem lenne meglepő, ha a legközelebbi szállítási határidőkre még ezen a héten valóban átlépnénk a száz dolláros szintet.
Ehhez már az is elég lehet, ha az előttünk álló pár napban tovább csökken a dollár értéke az euróval szemben, ám ha ehhez hozzájön még valami rossz hír kitermelési oldalról, az áremelkedés akár több dolláros is lehet.
Nemcsak Amerikában, Európában is drága az olaj, kora délután a Brent hordója 96 dollárba került Londonban. A szakemberek szerint az olaj olcsóbbá válására akkor van esély, ha a legnagyobb kitermelő országokat tömörítő OPEC a kitermelés növelése mellett dönt, erre azonban még várni kell, mert a kartell tagjai legközelebb jövő hét szerdán ülnek össze.
Jön a hideg, nő a pesszimizmus
Ötszörös haszon az olajon?
Déli Áramlat: 2013-ra valóság
Hatósági vizsgálat az OMV-vezér ellen
holtankoljak.hu
Cikkek
Tisztára mostak 17 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 15:04
Egy időben 70 helyszínen mintegy 450 vámos és rendőr csapott le egy nemzetközi bűnbandára, mely 17 milliárd forintot mosott tisztára valós és fiktív cégeken keresztül
Cikkek
Védik a bolygót: megveszik a magyar karbon kvótát
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 14:33
Japán a nemzetközi szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmében karbon krediteket akar vásárolni Magyarországtól. Források szerint még a héten lemegy az üzlet
Cikkek
Maradt az alapkamat, kint az inflációs jelentés
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 14:04
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 7,5 százalékos szintjén mai ülésén. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak.
A tanács legutóbb szeptember 24-i ülésén csökkentette a jegybanki alapkamatot 7,75 százalékról 7,50 százalékra.
A Magyar Nemzeti Bank 2007-ben éves átlagban 7,9 százalékos inflációt vár, szemben az augusztusban prognosztizált 7,6 százalékkal, 2008-ra 5 százalékos átlagos éves drágulást valószínűsít, míg korábban 4,5 százalékot várt - derül ki a jegybank hétfőn közzétett inflációs jelentéséből.
A Magyar Nemzeti Bank a korábban várt 2 százalékról 1,6 százalékra csökkentette a GDP idei várható növekedési ütemét. A jegybank jövőre 2,4 százalékos növekedést prognosztizál az augusztusban közölt 2,7 százalékkal szemben, 2009-re pedig 3,2 százalékot a korábban várt 3,4 százalékkal szemben.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Karácsonyi díszvilágítás: maradnak ki kerületek
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 13:56
Az összességében 200 millió forint körüli költséget igénylő díszvilágítás felét a főváros finanszírozza, a többit a kerületek - mondta Horváth Lajos, a fényfűzéreket telepítő cég igazgatója
Cikkek
52 új munkahely 7 milliárdért
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 13:35
Az amerikai Guardian cégcsoport magyarországi tagja, a Guardian Orosháza Kft. 7 milliárd forintot meghaladó fejlesztést hajtott végre - mondta Garamhegyi Ábel, a gazdasági és közlekedési miniszter államtitkára.
Az államtitkár elmondta, hogy a fejlesztéssel 52 új munkahely jött létre az orosházi gyárban. A bővítést a kormány támogatta. A támogatás mértékét a szerződéskötést követően 60 nappal hozzák nyilvánosságra.
Sápi Lajos, a Guardian közép-kelet európai alelnöke elmondta: a fejlesztést 2006 közepén kezdték el, a termelés az idén szeptemberben indult meg. A beruházás eredményeként megvalósuló gyártósor nagy vákuumban többrétegű fém- fémdioxid bevonatot képez az üveg felületén. A speciális bevonat megváltoztatja az üveg jellemzőit, képessé téve azt a hősugarak jelentős részének visszaverésére. A speciális eljárás révén mintegy harmadára lehet csökkenteni a hőszigetelő üvegszerkezetek hőveszteségét.
A vállalat orosházi telephelyén 1991 óta készít síküveget. A beruházással 272-re nőtt a gyár alkalmazottainak száma. A gyár árbevétele tavaly több mint 19 milliárd forint volt, az idei évben 20 milliárdot meghaladó forgalom a cél.
100 milliárdokat ígérnek Kelet-Magyarországnak
Beruházások támogatása egyedi kormánydöntéssel
Milyen adókedvezményeket kapnak a beruházók? (hanganyag)MTI
Cikkek
Van, aki 160 ezret spórol a kötelezőn
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 13:16
A legidősebb kötelező-váltó februárban 93 éves lesz, a legfiatalabb még nincs 17. A legolcsóbb biztosítás egy utánfutóé, egy vontató biztosítása viszont évi negyedmillióba kerül
Cikkek
Ki nevet a végén? Egy kartellbiznisz története
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 12:53
Jogerősen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal három kartellező építőipari vállalkozás ellen. A hivatal még 2003-ban indított eljárást ellenük, keresetüket most utasították el
Cikkek
Új fejezet Erdély politikai életében
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 12:10
Az erdélyi magyarság politikai életében új fejezet kezdődik - írja a romániai magyar sajtó mai kommentárjaiban. A hétvégi EP-választás legnagyobb vesztesei a nacionalista pártok
Cikkek
A HDZ nyerte a horvát választásokat
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 12:06
A szavazatok 95 százalékának összegzése alapján a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) relatív többséget szerezve megnyerte a vasárnapi horvát parlamenti választásokat, 60 képviselői helyhez jutott - közölte a választási bizottság.
A délutáni adatok alapján a többi párt által megszerzett képviselői helyek száma: Horvátországi Szociáldemokrata Párt (SDP) 57, Horvát Parasztpárt (HSS) - Horvát Szociál-liberális Párt (HSLS, centrista koalíció) 8, Horvát Néppárt (HNS, centrista) 7, Szlavóniai Horvát Demokratikus Párt (HDSSB, szélsőjobboldali) 3, Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS, regionális) 3, Horvát Jogpárt (HSP, szélsőjobboldali) 1, Horvátországi Nyugdíjasok Pártja (HSU) 1.
A parlamentbe összesen 140 képviselőt küld 10 választókerület, ezenfelül a nemzeti kisebbségeknek egy-egy - összesen 8 - hely jut. A magyarok részéről ismét Sója Dénes jutott mandátumhoz.
Megvan a boszniai eredmény is
A kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) - hétfőn közölt adat szerint - 82 százalékot "gyűjtött be" a jobbára nacionalista irányultságú bosznia-hercegovinai horvátok által leadott több mint 75 ezer voksból.
A vasárnap megrendezett parlamenti választásokon Ivo Sanader kormányfő pártja ötöt köszönhet az általa megszerzett 66 parlamenti képviselői helyből a szomszédos Bosznia-Hercegovinában élő horvátoknak.
A Horvátországi Szociáldemokrata Párt (SDP), amely a második helyen végzett, azt követelte a választások előtt, hogy vonják meg a szavazati jogot a határon túl élő horvátoktól, s csak azok dönthessenek az ország jövőjéről, akik adót is fizetnek Horvátországban. E követelése együtt járt azzal, hogy nem is folytatott választási kampányt a határon túl élő horvátok körében.
Elemzők furcsállják, hogy miközben az ország népessége folytonosan - egyes megfogalmazások szerint "drámaian" - apad az utóbbi években, a választásra jogosultak száma a hivatalosan közzétett listák szerint mégis 217 ezerrel nőtt 2000 óta. Az SDP a hatóságok manipulációjára gyanakszik, hivatalos magyarázatot pedig nem adtak eddig a jelenségre.
A választási győzelem ellenére korántsem biztos, hogy ismét a HDZ alakíthat kormányt. Nem szerezte meg egymaga a parlamenti helyek több mint ötven százalékát, így koalíciós partner(ek) után kell néznie. Megfelelő koalíció alakításával a második helyezett szociáldemokraták is megszerezhetik a kormányzáshoz szükséges többséget. Zoran Milanovic, az SDP elnöke már a választások előtt ígéretet kapott több kis párttól az együttműködésre, ezért egyes megfigyelők neki adnak több esélyt a kormányképes koalíció összekovácsolására.
Gratulál a Néppárt
A konzervatív és kereszténydemokrata irányultságú európai pártokat tömörítő Európai Néppárt közleményben gratulált Ivo Sanader horvát miniszterelnöknek abból az alkalomból, hogy pártja, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) - a Néppárt testvérpártja - megnyerte a vasárnapi horvátországi választásokat.
Joseph Daul, a Néppárt európai parlamenti csoportjának vezetője, valamint Wilfried Martens, a Néppárt elnöke hangsúlyozta, hogy a HDZ győzelme a folyamatosság biztosítékát jelenti a reformok útján. Megfogalmazásuk szerint ez volt az utolsó parlamenti választás Horvátország európai uniós csatlakozása előtt.
A két néppárti vezető szerint ezért különösen örvendetes, hogy a horvát választók újra bizalmat szavaztak annak a kormánynak, amely lerakta az uniós csatlakozás alapjait. "Aki elkezdte a munkát, az is fejezze be" - szögezték le.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a régi-új horvát kormányzat előtt még sok kihívás áll, ezért fontos, hogy mielőbb hivatalba lépjen, és az eddigi ütemben folytassa a reformokat és a csatlakozási tárgyalásokat.
A tőkejövedelem megadóztatása - ezzel kampányol
Döbbenetes érdektelenség: Európa nem volt téma
Mitől döglik a kenguru - választások Ausztráliában
Óriási változás előtt áll Lengyelország (hanganyag)
MTI
Cikkek
Gyanúsítottként hallgatták ki Lengyel Zoltánt
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 11:48
Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt hétfő délelőtt - tájékoztatta a független (korábban fideszes) országgyűlési képviselő ügyvédje az MTI-t.
Futó Barnabás azt követően, hogy a gyanúsítást eléjük tárták, azt mondta: hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, könnyű testi sértéssel és három rendbeli becsületsértés vétségével gyanúsítják a politikust, ahogyan az a legfőbb ügyész korábbi, a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmében is szerepelt.
A gyanúsítás ellen panasszal éltünk - tette hozzá az ügyvéd. Mint mondta, a feljelentő rendőrök és a képviselő vallomásai közötti ellentmondások feloldására szembesítést indítványozott, valamint az egyik rendőr sérüléséről készült szakértői és kiegészítő szakértői vélemény ellentmondásaira is további bizonyítást tart szükségesnek.
Lengyel Zoltán 2007. július 8-án éjjel Budapesten, az I. kerületben gépkocsival haladt, amikor három rendőrjárőr állította meg közlekedési ellenőrzés miatt. Az akkor még fideszes képviselőnél nem voltak iratok, ezért a rendőröknek egy országgyűlési képviselőnek szóló parkolási engedélyt mutatott fel és személyi adatainak közlésétől elzárkózott azzal, hogy ha ezeket közli, akkor le kellene mondania mentelmi jogáról.
Lengyel Zoltán élettársát hívta fel telefonon, és kérte tőle, hozza a helyszínre az iratait. A legfőbb ügyész mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványa szerint a telefonbeszélgetés során az intézkedő rendőrökre - általuk jól hallhatóan - súlyosan sértő, lealacsonyító jelzőt használt. A dokumentumban szerepel, hogy a telefonbeszélgetést követően, a váltásparancsnok kérdésére - ezeket a sértő jelzőket rájuk értette-e - Lengyel Zoltán igennel válaszolt és tegező hangnemben megismételte a sértéseket.
Amikor a váltásparancsnok közölte Lengyel Zoltánnal, hogy azonosítása miatt előállítják, a politikus az indítvány szerint megpróbálta gépkocsijával elhagyni a helyszínt. Ezután alkalmaztak az intézkedő rendőrök testi kényszert, és eközben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Lengyel Zoltán ütésétől. A dulakodást követően a rendőrök kihúzták az autóból Lengyel Zoltánt és megbilincselve vitték az I. kerületi rendőrkapitányságra.
Futó Barnabás ezzel szemben azt állítja, Lengyel Zoltán önként ment volna a rendőrökkel, ha közlik vele, hogy elő akarják állítani.
Lengyel Zoltán az ügyben feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség elrendelte a nyomozást, amelyet egyesítettek azzal a későbbi feljelentéssel, amelyet a képviselő azért tett, mert szerinte másfél óráig fogva tartották az I. kerületi kapitányságon, holott mentelmi joga miatt azonnal el kellett volna engedni.
Az ügyészség döntött Lengyel Zoltán feljelentése ügyében, ám arra hivatkozva, hogy előbb az érintetteket tájékoztatják, nem árulták el hogyan határoztak. Futó Barnabás tájékoztatása szerint egyelőre sem ő, sem Lengyel Zoltán nem kapott erről értesítést.
Lengyel Zoltán saját elhatározásából, augusztus 15-én lépett ki a Fidesz frakcióból, azóta függetlenként folytatja munkáját a Parlamentben.
Harminc óra csak a költségvetéséű
A svájci miniszter saját magán próbálta a tasert
MTI
Cikkek
Románia ne legyen Drakula országa
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 11:43
Új "márkát" kell teremteni Romániának, elég volt abból, hogy az országot Drakulával, a vámpír gróffal hozzák összefüggésbe, idézte a román kereskedelmi minisztert, Ovidiu Silaghit a Rompres hírügynökség.
A miniszter elmondta, hogy 15 millió eurót szánnak közvetlen országarculat-reklámra, és négy év alatt további 75 millió eurónak megfelelő összeget költenek a romániai idegenforgalom külföldi népszerűsítésére.
Jól terítünk Romániában: nem tartják a lépést
A szegény turisták mennek Bulgáriába
Százmilliárdokat pumpálnak a turizmusba
Félmilliárdos plusz a turizmus élénkítésére (hanganyag)MTI
Cikkek
Hatósági vizsgálat az OMV-vezér ellen
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 11:14
Bennfentes kereskedelem esetleges gyanújával vizsgálódik az osztrák pénz- és tőkepiaci hatóság az OMV olaj- és gázipari konszern vezérigazgatója ellen, értesült egy osztrák hetilap
Cikkek
Raiffeisen: nem maradhat áram nélkül
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 11:10
A MINOR Csoporthoz tartozó Wattmester közleménye szerint 2010-ig mintegy 100 millió forint értékben épít ki szünetmentes áramellátást a Raiffeisen bank 23 fiókjában, illetve gondozza a rendszert.
A 3 éves projektre elektronikus árverésen lehetett licitálni.
A közlemény szerint a két cég hosszú évekre visszavezethető partnerségének köszönhetően már negyedik éve, több mint 110 bankfiókban működnek zavartalanul a Wattmester által telepített APC szünetmentes berendezések.
A biztonsági áramellátási szolgáltatások piacán működő Wattmester bevétele a tervek szerint az idén meghaladja az 500 millió forintot, szemben a tavalyi 425 millió forinttal.
Raiffeisen: Szó sincs fúzióról!
Áramhiány fenyeget? (hanganyag)
29 százalékkal nagyobb profit a RaiffeisennélMTI
Cikkek
Kemény vádak: dollármilliókkal kenték meg a magyar pártokat?
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 10:52
Amerikai lapértesülés szerint több millió dollárt fizetett a BAE Systems magyarországi pártoknak azért, hogy a brit céggel kössenek szerződést vadászgépek beszerzéséről
Cikkek
Blicc-krieg: 15 milliárdból 60 milliót szedett be a BKV
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 10:29
Közel 60 millió forintot fizettek be egy hónap alatt azok az utasok, akiket 2002 és 2006 között büntettek meg a Budapesti Közlekedési Zrt. ellenőrei - mondta el a társaság vezérigazgató-helyettese
Cikkek
Meglódult a forint
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 09:48
Erősödött a forint: az euró hétfőn 257,30/40 forinton nyitott, majd a régiós tendenciát követve lendületes erősödésnek indult a forint, és kilenc óra után az eurót 256,70/75 forinton jegyezték a péntek délutáni 257,10/20 után. A további árfolyam alakulást illetően irányadó a monetáris tanács délutáni kamatdöntő ülésével egyidőben nyilvánosságra kerülő inflációs jelentés. A piacon nem várnak kamatcsökkentést és az inflációs cél mérséklésével számolnak.
Az euró ismét árfolyam rekordot ért el a dollárral szemben a hétvégén 1,4971-en, azaz kis híján érintette a lélektanilag jelentős 1,50-es határt. Hétfőn reggel az árfolyam ismét az 1,4850-es magasságban ingadozott. A dollárt 173,00/10 forint körül jegyezték hétfőn reggel a budapesti bankközi kereskedelemben, a péntek délutáni 173,70/80 forint után.
A bankközi forintpiacon 6,50 százalék körül kötnek overnight üzleteket.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Nagy a jókedv a tőzsdékenMTI
Cikkek
Egy darabig ne álmodjon adócsökkentésről
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 09:47
Az adóterhelés átmeneti növekedésének mértéke a konvergenciaprogram első másfél évében GDP-arányosan mintegy 1,7 százalékpontot tesz ki, és ugyanilyen mértékben, 37,3 százalékra csökken 2010-ig - mondta Veres János hétfőn egy televíziós műsorban.
A pénzügyminiszter az M1 Napkelte című műsorában megjegyezte: a gazdaság kifehéredéséből származó többletbevétel is adóteher növekedésként jelentkezik a statisztikákban.
Simor András jegybankelnök múlt heti megjegyzésére, miszerint az infláció nem nőtt volna ilyen mértékben, ha a fiskális kiigazítás jobban koncentrált volna a kiadások lefaragására, elmondta: az intézkedések minden olyan területen a kiadások csökkentésére összpontosítottak, ahol ez lehetséges volt. Kivételt képeznek a nyugdíj és a szociális kiadások, amelyek GDP-arányos mértékét a kormány nem kívánja csökkenteni. Az elmúlt időszakban megvalósult fiskális szigor lehetőséget teremt arra, hogy az ország tovább léphessen a monetáris politika eszközeivel - tette hozzá.
A 2009-es adóváltozásokat illetően megerősítette: adóreform nem kell és nem is lehet, de érdemi változtatások, strukturális átalakítások lesznek. Hozzátette: adócsökkentés csak úgy képzelhető el, ha a másik oldalon a bevételek nőnek, például az adóalap szélesítésével, illetve adómértékek változásával.
Mennyivel nőhet jövőre a fizetésem?
Konvergencia 2.0: az adózókon csattan az ostorMTI
Cikkek
Fogy a magyar: nem sokáig leszünk már 10 millióan
Privátbankár.hu | 2007. november 26. 09:15
Nagyobb mértékű volt a természetes népességfogyás az év első kilenc hónapjában, mint 2006 azonos időszakában. Egyre kevesebben kötnek házasságot - még vagyunk 10 millióan
Friss
Pénzügyi szektor
Jöhet az újabb árbefagyasztás, megszólalt Nagy Márton
Ezúttal a biztosítási területen.
3 órája
Nemzetközi
Nekiment Trumpnak a volt alelnök: „Ez nem győzelem az amerikai embereknek”
Kemény bírálatot kapott az amerikai elnök.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
Így oldanák meg a lakhatási válságot
12:12
-
Valami elindult az eurózónában
11:11
-
Az autó és akkumulátorgyárak hatalmas energiafalók, ami növeli Magyarország kiszolgáltatottságát
11:11
-
Orbán Viktortól kérnek valamit a nyugdíjasok
10:10
-
Hatalmas a verseny a jövő technológiáinak birtoklásáért, Kína előretört
10:10
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Open Coworking Week Egerben is
11:30
-
Megjelentek a magyarérettségi hivatalos megoldásai
09:01
-
Eger is hatalmas termálkincs felett fekszik, mégsincs terv a használatára
08:04
-
Letért az útról, szalagkorlátnak ütközött egy motoros és életét vesztette
20:26
-
A devizahiteleseknek kedvező döntést hozott az Unió bírósága!
20:06
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Valami nagyon furcsát mondott Orbán Viktor időzítéséről az uniós bővítési biztos
2025. április 9. 07:55
top 24
-
Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak?
2025. május 6. 06:20
-
Külföldi segítséggel tolná el a választásokat a magyar kormány? Interjú Káncz Csabával
2025. május 6. 05:47
-
Világháborútól tartanak – ez az ország a legnagyobb veszélyforrás a nyugatiak szerint
2025. május 6. 08:18
-
Politico: keresztbe tehetett a magyar biztos Brüsszelben
2025. május 5. 18:07
-
Rossz híreket kapott Lázár János – de ennek Orbán Viktor sem örülhet
2025. május 6. 08:30
