
Az Auspoll előrejelzése azt is sejtetni engedi, hogy Howard saját sydney választási körzetében, amelynek 1974 óta a képviselője, elveszti mandátumát. Ha ez beigazolódik, ő lesz az első miniszterelnök 78 év óta, aki egy választás után a parlamentből is kibukik. Igaz, a 68 éves politikus előre közölte, két éven belül visszavonul, átengedve az irányítást helyettesének, Peter Costello jelenlegi pénzügyminiszternek.
A hathetes kampány során eddig ismertetett párttámogatottsági eredmények szerint a baloldal folyamatosan - átlagosan tíz százalékponttal - vezetett a 11 éve hatalmon lévő, Howard vezette konzervatívok előtt. Feltűnő, hogy számos konzervatívként elkönyvelt ausztráliai lap - köztük a kormányfő kedvenceként emlegetett befolyásos The Daily Telegraph - Kevin Rudd mögött sorakozott föl.
Az 50 éves Rudd egy új nemzedék vezető pozícióba kerülésének, az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásáról szóló kiotói jegyzőkönyv aláírásának, oktatási reform végrehajtásának és az ausztrál hadsereg harcoló alakulatainak Irakból való kivonásának ígéretével kampányolt. A volt diplomata, aki beszéli a kínai nyelv hivatalos - Pekingben használt - dialektusát, a mandarint, azt is megígérte, hogy győzelme esetén hatályon kívül helyezik a Howard-féle munkajogi szabályozást, amely nem aratott osztatlan sikert az ausztrálok körében.
Howard miniszterelnök kormánya gazdasági teljesítményét igyekezett kidomborítani a kampányban. Való igaz, hogy az ausztráliai gazdaság az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett, és a munkanélküliség soha nem volt ilyen alacsony. A kormányfő azzal rémisztgette a választókat, hogy egy esetleges munkáspárti kormányban volt szakszervezetisek kerülnének többségbe, és tönkretennék az elért gazdasági eredményeket.

A zászló nagy csillagja az államszövetség tagállamait jelképezi,
a többi a Déli Kereszt csillagképet vetíti le
Mi az újság Ausztráliában?
A legkisebb földrészen Ázsiától délkeletre fekvő, 7 682 300 négyzetkilométer területű állam 20,5 milliós lakosságának 95 százaléka európai származású, őslakos 2, ázsiai eredetű 1 százalék. A főváros Canberra, a hivatalos nyelv az angol, a hivatalos pénznem az ausztrál dollár.
A fejlett gazdaság gyors növekedését a mezőgazdasági termékek és a nyersanyagok magas ára támogatja, s sokat segítenek az egyre intenzívebb gazdasági kapcsolatok Kínával. Tavaly az egy főre jutó hazai össztermék vásárlóerő-paritáson 33 300 amerikai dollár, a gazdaság éves növekedési üteme 2,7, az infláció 3,5, a munkanélküliség 4,9 százalékos volt.
A "Terra Australis" (déli föld) azt a középkori elképzelést tükrözi, hogy a déli földgömbön lennie kell egy nagy kiterjedésű kontinensnek, amely egyensúlyt képez az északi félteke szárazföldjeivel szemben. Ausztráliát több tízezer éve népesítették be az indonéz szigetvilágból érkező csoportok. A területet 1770-ben nyilvánította brit birtokká James Cook kapitány, a fegyenctelepnek szánt gyarmatra először 1788-ban, a mai Sydney kikötőjébe érkeztek elítéltek. A hat kolóniából 1901-ben jött létre az Ausztrál Államszövetség.
Ausztrália alkotmányos monarchia, a brit Nemzetközösség tagja, hat államból és két szövetségi területből áll. Az államfő II. Erzsébet brit uralkodó, akit főkormányzó képvisel. A legfelsőbb törvényhozói hatalmat a kétkamarás parlament gyakorolja. A 76 tagú felsőházba, a szenátusba minden állam 12, a szövetségi területek 2 közvetlenül, hat évre választott képviselőt küldenek. A 150 tagú képviselőház tagjait három évre közvetlenül választják. A végrehajtó hatalom a parlamentnek felelős kormány kezében van, a miniszterelnököt a főkormányzó nevezi ki a választáson győztes párt vezére személyében. 1996 óta kormányoz az Ausztráliai Liberális Párt és az Ausztráliai Nemzeti Párt koalíciója, azóta áll a konzervatív-nemzeti liberális kabinet élén John Howard kormányfő. Az ellenzék fő ereje az Ausztráliai Munkáspárt, az Ausztráliai Demokrata Párt és a Zöldpárt.
Rémisztő és trágár: cenzúrázott mikulások
Ausztrál kutatási koncessziót nyert az OMV
Letette az esküt a lengyel kormány
MTI, Privátbankár