
A dühödt rombolás kezdete után kivonuló rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel, s a mentőknek több mint 150 embert - köztük 35 rendőrt - kórházba kellett szállítaniuk, több mint 110-et pedig az utcán láttak el. Négy ember súlyos állapotban még péntek délelőtt is kórházban volt, a többieket az orvosok megfelelő kezelés után hazaengedték.
A szerb hatóságok hivatalosan még nem nyilvánítottak véleményt a történtekről. Az állampolgári jogok biztosa, Sasa Jankovic viszont újságírók előtt bírálta a hatalom birtokosait, mert nem tették egyértelművé, hogy elleneznek minden erőszakot, rendbontást. "Olyan kijelentést is hallottunk, hogy bizonyos körülmények között igazolt az erőszak" - mondta anélkül, hogy konkrét nevet említett volna.
Az ombudsman szerint nem valószínű, hogy létezik olyan rendőrség, amely ilyen helyzetben meg tudta volna akadályozni a csütörtök este történteket. Szerbiának és minden hatalmi szervének világosan ki kell nyilvánítania, hogy ami Belgrádban zajlott, az nem megengedhető, rossz és morálisan elfogadhatatlan - jelentette ki Sasa Jankovic.
A szerb sajtó az első, még február 17-én este kitört zavargások után többször idézte Velimir Ilic minisztert, az Új Szerbia párt vezetőjét, aki szerint a demokráciához az is hozzátartozik, hogy tiltakozók diplomáciai képviseletek ablakait törjék be.
Oroszország "sajnálatosnak" tartja a csütörtöki belgrádi zavargásokat, ugyanakkor azokért azokat az államokat teszi felelőssé, amelyek "egyoldalúan" elismerték Koszovó függetlenségét - közölte Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő.
Kaminyin, akinek szavait az Interfax orosz hírügynökség idézte, leszögezte: azoknak az erőknek, akik támogatták Koszovó függetlenségének elismerését, tisztában kell lenniük lépésük következményeivel.
Lecsillapodtak a kedélyek Belgrádban - de meddig?
Egész Szerbia utcára vonult
Békére szólít a pápa Koszovóban
Olaszország és Észtország is elismeri Koszovót
Diákok az utcán: Nem adjuk Koszovót!
Koszovó: élelmiszerhiányt okoz a határzár
MTI