.jpg)
Ehhez képest a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által a szocialista és szabad demokrata képviselőknek eljuttatott politikai nyilatkozatban rögzített kiadáscsökkentő intézkedések további 100-120 milliárd forintos kiadásszűkítést irányoznak elő - tájékoztatták kormányzati források az MTI-t. Ez azt jelenti, hogy a tavaly év végén elfogadott költségvetéshez képest idén 300-350 milliárd forintos spórolást irányoz elő a kabinet.
A kormányzati számítások szerint jövőre az eddigi lépések több mint 500 milliárdos áthúzódó hatást jelentenek, az új intézkedésekkel együtt pedig ez ez összeg 850-900 milliárd forint lehet. A 13. havi nyugdíj második részének idei visszavonása egyébként önmagában már 80 milliárd forintos tétel. Tavaly október óta egyébként a kabinet már 800 milliárd forintos kiadásszűkítésről döntött.
Az ősszel benyújtott első költségvetési tervezetben a kormány 3 százalékos GDP növekedéssel számolt, a második javaslatban már csak 1,2 százalékkal. A második változatban az elsőhöz képest már 183,1 milliárd forint volt a kiadáscsökkentés összességében.
A harmadik költségvetési tervezetben, amelyet Veres János pénzügyminiszter módosító csomagjaként tárgyalt és fogadott el tavaly a parlament, már 0,9 százalékos gazdasági visszaeséssel számoltak és 408 milliárd forintos kiadáscsökkentést hajtottak végre.
Idén, a kormány újtervezte a 2009-es makrogazdasági mutatókat, 3,3 százalékos gazdasági recesszióval számolt és eddigi intézkedéseivel 230 milliárdos kiadáscsökkentésről döntött, mindez összesen fél év alatt több mint 800 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent.
Az idei kiadáscsökkentő lépések között volt egyebek mellett a mezőgazdasági területalapú kiegészítő támogatások szűkítése, a minisztériumok idei működési költségeiből 60 milliárd forint zárolása, lakásépítési és otthonteremtési támogatások, valamint a gáz- és távhő-ártámogatások átalakítása.
Bajnai Gordon az MSZP legújabb miniszterelnök-jelöltje. Ön szerint lesz belőle kormányfő?
Szakmailag helyes és szükséges gazdaságkezelő lépéseket tartalmaz Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt programja - hangsúlyozták az MTI által megkérdezett kutatók, hozzátéve, hogy az elképzeléseknek csak egy része ismert.
Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a megismert részletek "erősen hasonlítanak" a Reformszövetség javaslataihoz. Olyan intézkedések szerepelnek a programban, amelyek a jelenlegi helyzetben megtehetők és szükségesek - mondta. A program támogatottsága pedig leginkább azon múlik, hogy hogyan kommunikálja a kormányzat. Hozzátette: meg kell értetni a társadalommal és a politikusokkal is, hogy a lépésekre szükség van, nincs, aki ma megfinanszírozza a kiadáscsökkentés főbb területeit.
A politikát illetően úgy vélte: gesztusértékű lett volna - a költségkímélésről nem is beszélve -, ha a honatyák maguk megszavazzák a számla ellenében történő költségtérítést és nem várnak a népszavazás eredményére.
Akar László, a GKI vezérigazgatója szerint a megismert részletek az idén 400 milliárd forinton felüli kiadáscsökkentést jelentenek a már bejelentett intézkedésekkel együtt. Ezzel az idén a GDP 3 százaléka alatt tartható az államháztartás hiánya - tette hozzá.
A jövő évre vonatkozó intézkedések "tiszteletreméltó" hatása azonban ma még nehezen számszerűsíthető a kutató szerint. Így azt is nehéz megbecsülni, hogy mekkora mozgásteret biztosíthat az élőmunka terheinek csökkentésére. Ezért úgy vélte, hogy a 2010-re vonatkozó javaslatok iránya helyes, kérdéses azonban, hogy mértékük elegendő-e.
Akar László szerint a részletek alapján az intézkedések a nyugdíjasokat és a közszférát érintik leghátrányosabban. Megjegyezte azt is: az egyes javaslatokhoz "biggyesztett" megjegyzések, például a 2010-től a közszférában megszűnő 13. havi juttatás helyett a hiánycél teljesüléséhez és a GDP elvárt növekedéséhez kötött általános "ösztönző kiegészítés" nehezen értelmezhető.
Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója szerint ez a tervezet alkalmas lehet arra, hogy teljesüljenek a konvergenciaprogramban lefektetett célok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által elvárt lépések. Ezek végrehajtása révén lehetőség nyílik a szerkezetátalakításokra, a reformok elindítására. Úgy vélte, hogy a most megismert lépések a program csak egy részét jelentik, és várhatóan újabb intézkedésekkel lehet további segíteni a kiigazítási folyamatot. Belyó Pál felhívta a figyelmet arra, hogy más országokban is sor került hasonló lépésekre, ez nem egyedi eset.
Vállrándítással fogadta a piac Bajnai csomagját
Az SZDSZ is azt csinálná, mint Bajnai
Bajnai-program: még mindig rezeg a léc
Az SZDSZ vasárnap dönt Bajnairól
Gyurcsány: muszáj mennem
Bajnai lesz az egy forintos miniszterelnök
Újabb IMF-jelentés Magyarországról
Mi történik a kormányváltásig?
Fodor: szakértői kormány kell!
Öt külsős lesz Bajnai kormányában?
MTI