Adóssághegyek az EU-ban: egyre feszültebb a helyzet

Alighogy Portugália beadta a derekát, és EU-IMF-támogatásért folyamodott a kormányzati adósság törlesztését fenntartandó, kiderül, hogy az euróövezeti országok közül nemzetközi mentőprogramért folyamodók közül az elsőnek, Görögországnak talán a tavaly tavasszal odaítélt EU-IMF-mentőöv sem lesz elegendő: szükség lehet kormányzati adóssága átalakítására vagy legalábbis átütemezésére.

Nagy a fejtörés Brüsszelben és az IMF székhelyén, Washingtonban, mi lenne mármost a teendő. A tapasztalatok nem jók. A hitelminősítők tavaly óta meredeken rontották a bajba került euróövezeti országok - Görögország, Írország, Portugália - szuverén adósosztályzatát, törlesztési nehézségeikre hivatkozva. Ez nehezítette, drágította számukra a piaci hitelhez jutást, szinte "önmagát megvalósító jóslatként" borítékolva a segélykérést. A segítségben részesült országok azonban a jelek szerint sehogyan sem lehetnek okosak, amiként a többiek sem, amelyek törekednek államháztartási deficitjük, kormányzati adósságuk csökkentésére. A Moody´s hitelminősítő a múlt héten tovább rontotta Írország adósosztályzatát, most meg részben arra hivatkozva, hogy a költségvetés rendbe hozatala lassítja a gazdasági növekedést, ami árt a törlesztési képességnek. Ez árt Görögországnak és Portugáliának is ártani fog.

Ki segít kit, és miért?

A tengerentúlon sem jobb a helyzet? Megtörténhet a lehetetlen: leminősítik az USA-t

És most kiderül az is, hogy a további segítségnyújtásnak vannak korlátai. Az egyik korlát szemlátomást a megsegített országok lakosságának tűrőképessége - Görögországban heti rendszerességgel ismétlődnek a tüntetések, sztrájkok -, a másik korlát a donor EU-országok adakozási készsége. A hét végi finn választásokon előretört egy EU-ellenes párt - az "Igazi Finnek" pártja -, amely ellenzi a további mentőprogramokat, és még nem tudni, nem kerül-e be a következő kormánykoalícióba. Az Európai Bizottság mindenesetre már hétfőn figyelmeztette Finnországot, hogy elvárja kötelezettségei teljesítését az euróövezeti mentőalappal (EFSF) szemben. Németországban is nagy az adófizetői berzenkedés: sokan nem tartják méltányosnak, hogy a németek támogassák a görögöket, mikor pedig a németek 65 éves koruk előtt még korengedménnyel sem mehetnek nyugdíjba, ám Görögországban már 57 évesen bőségesen meg lehet pihenni.

Csodaszer nem létezik

Mit lehet tenni a görög adóssággal? Ha átalakítás - vagyis adósságcsökkentés - lenne, akkor az ezzel járó nemzetközi ijedtség bizonnyal végképp befagyasztaná a hitelcsatornákat nem csak Görögország, hanem egy időre minden gyengébb EU-ország számára, ennek összes lavinaszerű következményével együtt. Eleve kétséges, hogy a magánhitelezők hozzájárulnának-e az adósságcsökkentéshez, és erre 2013-ig, vagyis az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elkészültéig nem is lehet kényszeríteni őket. Az ESM van hivatva magába olvasztani és felváltani a tavaly létrehozott euróövezeti mentőalapot (EFSF), és a mechanizmusnak a mostani tervek szerint része lesz az is, hogy a hitelezőknek is részt kell majd vállalniuk a bajba kerül állami adósok megmentéséből - de ha és egyáltalán, akkor is csak 2013-tól.
Lehet szó "lopakodó" adósság-átalakításról, azaz a határidők, lejáratok meghosszabbításáról, de ez keveseket tévesztene meg, és szintén kellene hozzá a magánszektor együttműködése.
Ráadásul gyorsan kellene cselekedni mind Brüsszelben, mind Washingtonban, de nincs remény csodaszerre most sem.

Mélyben gyökerező problémák

A világ az utóbbi egy-két évtizedben nem jó, pontosabban a széles tömegek számára nem kellemes irányba haladt. A globalizált verseny elsőszámú pályája éppen a versenyképességi verseny maga: ki tud olcsóbban többet termelni. Ebben a versenyben azok az országok kerültek az élre, amelyek az 1980-as évektől gyorsuló ütemben liberalizálták a gazdaságot: csökkentették vagy megszüntették a személyi jövedelemadó felső kulcsát, leszállították a társasági adót, megnyirbálták a szociális ellátórendszert, munkaügyi törvénykezéssel meggyengítették a szakszervezeteket és megkönnyítették a vállalatok számára az elbocsátást, ahol a vállalatok relatíve csökkenthették - azaz a profitnövekedéstől és az inflációtól is elmaradóvá tehették a bérek, fizetések emelését a bértömeg szintjén -, és ahol a sokszorosára nőtt hitelfolyam a beruházásokat, következésképp az exportot táplálta, és kevésbé a lakossági fogyasztás növelését.

Lemaradtak viszont azok az országok, ahol többé-kevésbé megőrizték a korábbi nyugati szabványt, azaz a "jóléti államot" és a "fogyasztói társadalmat". A gazdasági világválság előtti utolsó "békeévekben" - 2006-07-ben Németországban a beruházások negyedévről negyedévre átlagosan 9-10 százalékos éves ütemben nőttek, miközben a viszonylagosan kifosztott lakosság fogyasztása évi átlagban 0-1 százalék körül bővült. A görög adatokat az EU statisztikai hivatala nem ismeri, ugyanis a görög statisztikai hivatal módszertana másféle - jóllehet a hivatal munkáját, saját honlapja szerint, 80 százalékban az EU támogatja -, ám az a görög hazai adatokból is kiderül, hogy a beruházási ütem elmaradt az euróövezeti éllovasokétól, a lakossági fogyasztás növekedéséé viszont meghaladta azt.    

Most az euróövezeti "periféria" országaira - Írországra, Portugáliára, Görögországra, esetleg Spanyolországra egy-két év alatt, úgyszólván egy csapásra zúdul mindaz, amit az élenjáró országok lakossága 20-25 év alatt, apránként szenvedett végig, miközben az élenjárók lakosai közül ma már sokan szinte büszkék, hogy mi mindent bírtak ki, és most elvárják, hogy a szegényebb országok lakosai is bírják ki. Nos, kibírják-e? Ez a mostani nagy fejtörés legvészesebb ismeretlenje.

MTI, Privátbankár