Az Európai Bankföderáció a jövőben jobban "figyel" a bankok likviditására
A hitelintézetek tőkehelyzete mellett a bankok likviditására is jobban figyel a jövőben az európai bankszektor meghatározó érdekvédelmi szervezete, az Európai Bankföderáció (EBF), amelynek végrehajtó bizottsága és igazgatótanácsa csütörtökön és pénteken Budapesten tartja ülését.
Az EBF, amelynek 31 ország nemzeti bankszövetségei a tagjai, összesen 8.000 bankot és 3,5 millió banki alkalmazottat képvisel.
A bankföderáció vezetői, Christian Clausen elnök és Guido Ravoet főtitkár csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondták: a válság egyik nagy tanulsága, hogy a jövőben a bankok tőkehelyzete mellett a hitelintézetek likviditására, likviddé tehető eszközeinek állományára is jobban kell figyelni. Guido Ravoet jelezte: erre várhatóan ajánlásokat is megfogalmaz majd az Európai Bankföderáció.
Az elnök arról szólt, hogy miközben az Európai Unió GDP-jének mintegy 3,5 százalékát adják az európai bankok, az EU-ban beszedett társasági adó körülbelül 17 százalékát fizetik be a hitelintézetek a nemzeti költségvetésekbe.
A főtitkár kifejtette: a jövőben a banki stressztesztek során szigorítanak a feltételeken, és várhatóan a legrosszabb forgatókönyvek alapján is próbára teszik a hitelintézetek válságtűrő képességét.
MTI
Nem bír a többi nagy vetélytárssal.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




