.jpg)
Nyáry Krisztián kifejtette, hogy a városvezetés elé került tanulmány alapján három-négy évi előkészítés után válhat reálissá Budapesten a behajtási díjfizetés.
A zónahatár a budai körút és a pesti Nagykörút, vagy a Hungária körút között lenne. A külföldi példák alapján a jelentős nagyságrendű bevezetési költséggel járó rendszer több év alatt válna pozitív szaldóssá.
A szakértők előterjesztésükben jelzik, hogy 9-12 milliárd forintos kiépítési és évi 7-8 milliárd forintos üzemeltetési költségek mellett, a zónahatároktól és a díjkonstrukcióktól függően, évi 25-50 milliárd forint bevétel érhető el egyzónás rendszer esetében. Az anyag készítői 300-500-800 forintos behajtási díjakkal számoltak. |
Ebben a behajtási díj, dugódíj mellett szerepel majd a matricás jellegű forgalomszabályozási rendszer is. E szerint a főváros bizonyos részeire csak a meghatározott környezetvédelmi követelményeket teljesítő autók hajthatnának be.
Mindezekhez elengedhetetlen azonban a parkolás fejlesztése, a P+R parkolók számának növelése, épp úgy, mint a kötöttpályás közlekedés fejlesztése - jegyezte meg.
Az önkormányzatok jogszabályban rögzített behajtási díjszedési lehetőségére azért van szükség, mivel a regionális közigazgatási hivatal nemrég jogsértőnek találta a főváros behajtási díjrendeletét.
A közigazgatási hivatal nem a díjak mértékét, hanem azt kifogásolta, hogy jelenleg nincs jogszabályi alapja a díjszedésnek - fűzte hozzá az igazgató.
Demszky: biztosan megnyernénk a népszavazást
Zónásítanák Budapestet
Új parkoló - bicikliknek, az autósok kárára
MTI