.jpg)
A Népszava információi szerint az késleltetheti a beruházást, hogy a tárgyalóasztal egyik oldalán ülők sokáig abban bíztak: a Ferdinánd-híddal szomszédos területet tulajdonló és azon a Westend City Center folytatását tervező Pólus Holding végzi majd el a szükséges infrastrukturális fejlesztések jó részét, ám ez most meghiúsulni látszik. Ezen kívül a tömegközlekedési kapcsolatok javítása érdekében tervezett villamossínek elhelyezéséről is a cégcsoport gondoskodott volna. Ám végül zátonyra futottak a tárgyalások, s mégsem született meg az egyezség.
"Több egymástól független kormányzati forrásunk is azt állítja, hiába készült több ezer oldalnyi dokumentáció és terv, a végén nem fog felépülni a Nyugatihoz álmodott kormányzati negyed" - írja az Index.hu. A portál egyes forrásai szerint csak az a kérdés, még idén vagy csak jövőre jelentsék be, hogy kifarolnak a projektből. |
A lap úgy tuda, a Pólus Holding azért szállt ki, mert aránytalanul soknak találta a rá áthárított közfeladatot. Információik szerint a Demján Sándor nevével fémjelzett társaság 8 milliárd forintot szánt azokra a fejlesztésekre, amelyeket a közfeladatok közül át kellett volna vállalnia, ám számításaik szerint a szerdai fővárosi egyeztetésre előkészített szerződéstervezetben ez az összeg 20 milliárd forintra szökött föl. A cégcsoportnak kellett volna gondoskodnia a Ferdinánd híd elbontásáról és helyére az alagút megépítéséről, kiegészítve azt a parkolóházba történő behajtási lehetőségekkel.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: a kormánykabinet legutóbb áttekintette a beruházás helyzetét, és megállapította, hogy a menetrendben nincs csúszás. |
A lap úgy tudja, hogy a Pólus Holding Zrt. kiszállása után új településrendezési szerződést készítettek elő, s ez immár magánbefektető nélkül, a főváros, Terézváros és az államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság részvételével háromoldalú megállapodásra zsugorodott.
***
Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön elfogadta a szabályozási kerettervet, elhárult az akadály az elől, hogy december 29-én kihirdesse a KVI a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzés nyertesét - nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője. A jelenleg versenyben lévő öt pályázó a végleges ajánlatot december 27-éig adhatja be. Az eredményhirdetés két nappal később lesz. Az MTI értesülése szerint van olyan pályázó, amely az eredményhirdetésig be fogja fizetni az 500 millió forint ajánlati biztosítékot, ami feltétele az ajánlat érvényességének.
Láng Balázs elmondta: a csütörtöki fővárosi előterjesztéshez támogató véleményt csatolt Demszky Gábor főpolgármester és Verók István, a VI. kerület polgármestere is. Ez utóbbi vállalta, hogy Terézváros január végéig elfogadja a kerületi szabályozási tervet.
A kormány szándéka továbbra is az, hogy felépüljön és a következő választások előtt használatba adásra kerüljön az új kormányzati negyed - hangsúlyozta Láng Balázs. Szavai szerint az is eldőlt, hogy a projekt része a Podmaniczky utca kiszélesítése és a Ferdinánd hidat pótló alagút megépítése is, tehát ezeket nem a főváros építi.
Építkezzen - engedély nélkül
Demszkyék szétszedik a fővárost
Megbukott a kormányzati negyed - állítja a Fidesz
Kormánynegyed - reloaded?
Ráfér a telekre a kormányzati negyed
Népszava, Index.hu, MTI, Privátbankár