
A republikánus oldalon Jon McCain arizonai szenátor New Hampshire-i győzelmével teljesen felborult a korábbi népszerűségi sorrend. A tavaly még leginkább támogatott Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a friss felmérések szerint a negyedik helyre szorult vissza. A kormánypárt esetében még inkább kiegyenlítettebb a küzdelem, a szavazók támogatása több pályázó között oszlik meg. McCain és Giuliani mellett előretörhet Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó, de Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó vagy éppen Fred Thompson volt színész, tennessee-i szenátor is.
Clinton és Obama gyakran késhegyre menő vitát folytat egymással: a televíziós rendezvényeken időnként szóváltásba keverednek és a távolból, saját gyűléseikről is üzennek egymásnak. A Rasmussen felmérése szerint Clinton 41-27 arányban vezet a fehér választók között, a feketék körében viszont Obamát támogatja 66, míg Clintont csak 16 százalék. A republikánusok közel háromnegyedének a CBS News/The New York Times szerint még nem kristályosodott ki a véleménye, melyik politikus jelöltségét támogassa.
Az amerikai előválasztási rendszer sokszínűségét és összetettségét mutatja, hogy Michiganben eltérő módon oszlanak meg a szavazatok a demokrata, illetve a republikánus előválasztáson. Előbbinél arányos rendszer működik: a pályázók a leadott szavazatok arányában kapnak (illetve kapnának, ha nem büntették volna meg az államot) küldötteket a nyári konvencióra. Utóbbinál pedig a győztes- mindent-visz alapon, a legtöbb szavazatot elnyerő aspiránsé az állam összes delegáltja. |
A republikánusok számára Michigan nagy verseny: az eddig két ezüst és egy kisebb, wyomingi aranyérmet begyűjtő Romney itt akar előnyre szert tenni, ahol apja egykor kormányzó volt. A helyi sajtó szerint nagy a támogatottsága Mike Huckabee baptista lelkésznek is az evangéliumi keresztények körében.
Az amerikai Nyugaton elsőként Nevada nyilvánít véleményt a két párt pályázóiról szombaton. Mindkét párt esetében zárt jelölőgyűléseket (caucus) tartanak: csak a regisztrált pártszavazók voksolhatnak az adott párt rendezvényén. A demokrata jelöltek között eddig Clinton fölényesen vezetett, de a sorrend megváltozhat, mert a befolyásos Szakács Szakszervezet Obama mellé állhat. A nagyvállalati és lobbiérdekeket lankadatlanul ostorozó John Edwards ebben az államban számít első győzelmére.
A republikánus pályázók jó része nem zarándokolt el a távoli Nevadába, inkább a nagyobb győzelmet ígérő Dél-Karolinában kampányolt, ahol ugyanaznap tartják meg a republikánus előválasztásokat. Nevadában decemberben Rudy Giuliani vezetett, a politikai reklámokra legtöbbet azonban Mitt Romney költött. Dél-Karolinában elemzők Mike Huckabee és John McCain között szoros versenyt jósolnak az első helyért. A déli szövetségi állam lakosságát az egyik legjobban érdeklő téma az illegális bevándorlók kérdése. Fred Thompson úgy nyilatkozott, hogy ha versenyben kíván maradni, győznie kell Dél-Karolinában, ahol nyitott előválasztásokat rendeznek.
Dél-Karolina után már csak Florida van hátra januárban, majd február 5-én következik a sajtó által mega- vagy cunami keddként emlegetett választási nap, amikor nem kevesebb mint 22 államban - köztük a népes New Yorkban és Kaliforniában - rendeznek előválasztásokat és jelölőgyűléseket.
Hillary belegázolt a feketék lelkébe
A hideg futkoshat Hillaryn: Kerry Obamát pártolja
Bush tereli a demokrata oldalra az embereket (hanganyag)
Csak Hillary tudna elbánni bin Ladennel?
Albright durván leszólta a Bush-érát
Obamát már úgy védik, mintha elnök lenne
Obama feljött: legyűri Hillaryt?
MTI