.jpg)
Farkas István figyelmeztetett: az amerikai jelzálogpiaci válsághoz vezető jelenségekhez hasonló elemek az itthoni piacon is jelen vannak. Így nálunk is gyors ütemben bővülnek a pénzügyi szolgáltatások, amelyek egyre több olyan embert érnek el, aki nem elég felkészült a kockázatokra, és egyre inkább teret hódítanak olyan értékesítési csatornák, amelyek nehezebben ellenőrizhetőek (ügynöki hálózat) vagy sajátos kockázatai vannak (elektronikus rendszerek). Az utóbbival kapcsolatban megjegyezte: tavaly az adathalász-támadások nem okoztak mérhető kárt az ügyfeleknek.
Privátbankár Hitelcentrum
Az elnök elmondta, hogy a PSZÁF felügyeleti tevékenysége során az idén három területre összpontosít: a likviditásra, a kockázattranszferekre - azaz a pénzügyi csoportokon belül és azokon kívül a rizikó továbbadására - és a felügyelt intézmények belső irányítására. A likviditással Magyarországon nem volt érdemi gond, azért kell foglalkozni vele, mert ha a világban valahol probléma keletkezik, a gyors áttételek miatt hozzánk is hamar megérkezhet, és akkor kezelni kell - mondta az elnök.
Farkas István az idén csökkenő kamattendenciára számít. A betéti kamatokat a forrásigény miatt óvatosan mérséklik majd a bankok, így a hitelkamatok is lassabban fognak süllyedni - mondta. Megjegyezte: a pénzügyi intézmények által fizetendő felügyeleti díj az idei évtől átlagosan 30 százalékkal mérséklődött, a felügyelet elvárja, hogy az intézmények az ebből származó megtakarítást lehetőség szerint osszák meg az ügyfelekkel. |
A felügyelet igazi "oroszlánkörmöket" kapott: a befektetési szolgáltatók, hitelintézetek körében például felszólíthat, megtilthat, a szerződéses kötelezettségek teljesítésére kötelezhet, vezető állású személyek felmentését kezdeményezheti, felfüggesztheti vagy visszavonhatja a tevékenységi engedélyt, megtilthatja a számlák feletti rendelkezést, előírhatja a tartalék, fedezet növelését, de megtilthatja az osztalékfizetést is.
Mibe fektessem a pénzem?
"Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy kikényszerítsük a helyes gyakorlatot, a megfelelő tartalékot, fedezettséget. Biztosan van erősebb intézmény a világon, de nem hiszem, hogy a miénknél erősebb intézményre volna szükség" - jelentette ki az elnök. Mint elmondta, a PSZÁF eddig is élt a rendelkezésére álló eszközökkel, például a 8 százalékos törvényi minimum helyett több esetben 9-10 százalékos tőkemegfelelés tartását írta elő a hitelintézeti körben, amikor valamely intézmény túl nagy kockázatot vállalt. Ez sokkal súlyosabb intézkedés, mint a bírság kiszabása, mert keményebben érinti a profitabilitást - hívta fel a figyelmet az elnök. A PSZÁF céljai eléréséhez ráadásul ajánlásokat is kiad a felügyelt szervezetek számára.
A takarékszövetkezeti szektorban az elnök szerint az idén folytatódik a koncentráció; egyes szövetkezeti hitelintézetek már eddig is bankká alakultak, mások egyesültek a tőkekövetelmények nyomására. További konszolidáció várható a befektetési szolgáltatási körben is. A bankok esetében a tulajdonosi körben bekövetkező változásoktól függ, hogy milyen ütemben folytatódik a koncentráció - mondta Farkas István. |
A Gazdasági Versenyhivatal bankokat sújtó - egyes intézmények esetében százmillió forintos nagyságrendű - hitelkártya-bírságaival kapcsolatban úgy vélekedett: a félreérthetőség fennáll, a tájékoztatások nem mindenki számára magától értetődőek. A Felügyeleti Tanács elnöke elmondta: a PSZÁF tevékenységében évek óta nagy súlyt fektetnek a fogyasztóvédelmi tevékenységre.
A nagymértékű lakossági eladósodottság az elnök szerint a pénzügyi rendszer számára kockázatot jelent, mert ha a hiteleket tömegesen nem tudnák visszafizetni, az likviditási vagy tőkeproblémákat okozna. A lakosság hitelkereslete az elnök szerint tavaly kevésbé hűlt le, mint amennyire jövedelmi lehetőségei csökkentek, relatíve tehát megnőtt az eladósodottság, ami növeli a visszafizetési kockázatot. Farkas István szerint ez látszik például azon is, hogy drágábbak lettek a hitelek.
Melyik nyugdíjpénztárat válasszam?
Úgy vélekedett: a KSH által nyilvánosságra hozott jövedelemadatok alapján a bedőlt hitelek arányának sokkal magasabbnak kellett volna lennie (a tartalékok egyébként a mostaninál sokkal több bedőlt hitelt is fedeznének). Hogy mégsem így van, azt az elnök a fekete- és szürkegazdasággal magyarázta. Megjegyezte: a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás megteremtése minden félnek előnyös volna, felügyeleti szempontból is jó dolog lesz, ha megvalósul.
A pénzügyi szektornak a Felügyeleti Tanács elnöke szerint az idén is növekvő - bár nem drámaian emelkedő - kockázatokkal kell szembenézniük. A pénzügyi intézményeknél a növekedési kényszer a tulajdonosok jövedelemtermelési elvárásai miatt továbbra is fennáll majd. A lakossági hiteldinamika mérséklődése folytatódik, a vállalati hitelezés pedig várhatóan bővülni fog, bár előbb feltehetően betéteiket használják majd fel a vállalatok. |
Az elnök emlékeztetett: egyes országokban megtiltják, hogy a lakosságnak bizonyos termékeket értékesítsenek. Úgy vélekedett azonban, ha drámaian megnőtt is a lakosság eladósodottsága, az ügyfeleket felnőttként kell kezelni, és nem tiltani, hanem informálni kell. Az elnök az ingatlanfedezetű fogyasztási hitelek jelentős bővülésére reagálva kijelentette: nem jó, ha e konstrukcióknál a szolgáltatók a hitelfelvevők fizetőképességét nem vizsgálják.
A lízingpiacról szólva (e terület finanszírozói számára a felügyelet ajánlást is kiadott) elmondta: a szolgáltatók egy része érzékelte a kockázatot és visszafogta a lízingfinanszírozást, de még mindig számolni kell azzal, hogy lesznek veszteségek.
Csúcsra hágott a kockázati felár
A béreket törnék le a hitelválság miatt?
A PSZÁF rábólintott a nagybevásárlásra
Szász kontra Draskovics: nyert a volt PSZÁF-elnök
Rekordot döntött a lakossági hitelfelvétel a tavalyi évben (hanganyag)
MTI