1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

"Amit teszünk, nem népszerű. De szükséges" címmel közölte a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap amelyet a lap főszerkesztője készített Gyurcsány Ferenccel
"Amit teszünk, nem népszerű. De szükséges" címmel közölte a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap pénteki számában azt az interjút, amelyet főszerkesztője készített a davosi fórumon tartózkodó Gyurcsány Ferenccel.

A magyar kormányfő, aki az interjú felvezetője szerint 2006-os újraválasztását követően kemény gazdasági reformerként szerzett hírnevet magának, az amerikai hitelválság következményeire vonatkozó kérdésre kijelentette: abból indul ki, hogy a növekedés lanyhulni fog ugyan, de reméli, hogy Európa el tudja kerülni a recessziót. "Magyarországon azzal számolunk, hogy a növekedés 2007-hez képest 0,8 százalékponttal esik vissza. A másodlagos jelzálogpiaci válságból adódó közvetlen kihatásokat azonban nem várok" - mondta.

Közelmúltbeli indiai útját illetően arra a kérdésre, hogy mi teszi vonzóvá Kelet-Európát India számára, egyebek között kifejtette, hogy "rendkívül versenyképes költségszinttel, dinamikus gazdasággal és általában nagyobb rugalmassággal rendelkezünk, miközben európaiak vagyunk, a közös európai piac része".

Elismerte, hogy az általa bevezetett reformprogram népszerűtlen, de a lépéseket szükségesnek nevezte. "Magyarországnak meg kell változnia, igazodnia kell az európai és a globális verseny kihívásaihoz. Radikálisan szakítanunk kell a múlt gazdaságpolitikájával, amely a növekvő állami kiadásokon nyugodott. Ez kellemetlen. De ha polgáraink felismerik, hogy Magyarország nem áll egyedül, és mások is szembesülnek ezekkel a problémákkal, akkor talán könnyebben el tudják fogadni, hogy reformjaink valóban elengedhetetlenek" - hangsúlyozta.

Az MSZP és a Fidesz közötti különbségekről szólva Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy nem híve ugyan a piaci fundamentalizmusnak, úgy tartja azonban, hogy a piac hatékony és tisztességes. "Ezt el kell fogadnunk, egyidejűleg gondoskodnunk kell arról, hogy legyenek kiegyensúlyozó erők, mert a társadalom nem piacként működik" - közölte. "A Fidesz jelentősen nagyobb felelősséget akar az államra átruházni, mint mi, és inkább elszigetelné Magyarországot. Mi hiszünk a magánkezdeményezésben, és meg vagyunk győződve arról, hogy egy olyan kis gazdaság, mint a miénk, csak a piacnyitás révén lesz versenyképes."

A Fidesz által kezdeményezett népszavazást, illetve annak sikere esetén az esetleges lemondását firtató kérdésre válaszolva két vitás pontot emelt ki: a tandíjat és a vizitdíjat. Elmondta, hogy ha a referendumon legkevesebb 26 százalék megszavazza azok eltörlését, akkor a törvényt úgy fogják módosítani. "Ez rossz lenne a felsőszintű oktatás és az egészségügy finanszírozására nézve, de egyik sem lényeges eleme a reformnak. Kormányzási tevékenységemre nem lesz befolyással" - tette hozzá.

A társadalom mély megosztottságára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy talán ez a legfontosabb, "amivel foglalkoznunk kell". Demokratikus intézményeket kiépíteni nagyon egyszerű, de a mentális beállítottságot megváltoztatni hihetetlenül nehéz - vélekedett. "Túl sokan úgy tekintenek a politikai rendszerre, mint kiengesztelhetetlen ellenfelek harcára, főképpen a szélsőjobb oldalon. Nem azt mondom, hogy nem követtünk el hibákat. De senkivel szemben sem érzek neheztelést."

Arra, hogy mi vitte rá az irányváltásra, hiszen már 2006 előtt is tagja volt az akkori bőkezű kiadáspolitikát folytató kormánynak, a miniszterelnök kijelentette, hogy hosszú időn át a szocialista párt nagyon hagyományos vonalát képviselték, amely szubvenciókban, jóléti programokban és a struktúra állami költségen való fenntartásában öltött testet. Ő ezt a politikát vette át elődjétől a 2006-os választások előtt másfél évvel. A második, négyéves kormányzási időszakra tekintve azonban felismerte, hogy radikális reformok nélkül Magyarország el fogja veszíteni erősségeit és rangját.

Koszovót illetően leszögezte, hogy a dél-szerbiai tartomány függetlenségének egy bizonyos formája elkerülhetetlennek tűnik. A kérdés csupán az, hogyan határozzák meg ezt a formát, és mikor fog bekövetkezni a lépés. Elsősorban európai ügyről van szó, amely Magyarországot bizonyosan mélyebben érinti, mint más EU-tagállamokat. "Nagyon hátrányos lenne, ha Pristina egyoldalúan járna el. Egyetértésre van szükségünk ebben a folyamatban" - mondta.

Azzal kapcsolatban, hogyan hat ki Szerbia elutasító magatartása Magyarországgal fenntartott viszonyára és a vajdasági magyar kisebbségre, Gyurcsány Ferenc közölte, hogy "megértést kellene tanúsítanunk Szerbia álláspontja iránt. Azonban nem szabad megengednünk, hogy Koszovóban újra fellángoljon az erőszak, amire jelenleg van esély". 

A magyar kisebbségekről elmondta: Magyarország a kétoldalú tárgyalásokon támogatja őket abban, hogy békés úton nagyobb kulturális autonómiát kapjanak - ám a "fennálló határokat tiszteletben kell tartanunk". Szavai szerint Koszovót egyedi megoldásnak tekinti Magyarország, bár természetesen fennáll annak a kockázata, hogy koszovói mintára máshol is területi konfliktusok robbannak ki, akár Közép-Európában is, az egykori Szovjetunióban, a (Moldovához tartozó) Dnyeszteren túli területen.

Gyurcsány: szóbeszéd a kormányátalakítás
2013-ig ne is nyúljunk az agrártámogatáshoz?
Gyurcsány Davosban tárgyal (hanganyag)
.Veres: A szigorból nem engedünk
Dicséretet és felszólítást is kaptunk Brüsszeltől

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG