Így is lehet: közmunka a kórházakban
Húsz magyarországi kórház 334 közmunkást állít munkába áprilisban. A fekvőbeteg-ellátó intézmények a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál pályázhattak, a jelentkezők közmunkás státusza december 31-ig tart, utána közalkalmazottként dolgozhatnak tovább - tájékoztatta Bálint Attila, a tárca szakmai főtanácsadója az MTI-t. A közmunkaprogram keretében a képzések után felnőtt betegápoló, ápolási asszisztens, kórházi kisegítő és adminisztrátori munkakörben helyezkedhetnek el a jelentkezők.
Bálint Attila elmondta: a program első hónapjában alapozó képzések lesznek, majd júniustól, júliustól kezdődnek a szakmai képzések, továbbá, akiknek már van valamilyen egészségügyi képesítésük, átképzésben vesznek részt.
A jelentkezők kiválasztása eltért a megszokott gyakorlattól - mondta a szakember -, hiszen az intézmények még a pályázat beadása előtt a munkaügyi kirendeltségek segítségével együtt, közösen választották ki a jelölteket. Személyes elbeszélgetést követően az adott kórházba is kötelező volt ellátogatniuk a programban résztvevőknek, hogy lássák leendő munkahelyüket és a munkakörülményeket. Így ezek után csak a valós igényekre születtek meg a pályázatok - fejtette ki Bálint Attila.
A munkavállalókat a munka törvénykönyve szerint foglalkoztatják a kórházak. Első havi bérük nyolcórás foglalkoztatásban a minimálbér szintje körül lesz, a további hónapokban pedig nagyjából bruttó 80 ezer forintos fizetésre számíthatnak közmunkásként. Amennyiben a kórház a munkavállalót a továbbiakban több műszakban vagy eltérő munkaidőben alkalmazza, a plusz juttatásait az intézmény fedezi.
Székely: az egészségügy is meghúzza a nadrágszíjat
Háborog az MSZOSZ a kormány tervei miatt
Vészhelyzet: se orvos, se pénz
MTI