.jpg)
Arra, hogy az "interregnum" nem lesz túl hosszú, minden esély megvan, hiszen az EU csütörtök-pénteki csúcstalálkozóján megoldást találtak Václav Klaus cseh államfő felvetéseire, és ha november 3-án, kedden a cseh alkotmánybíróság is kimondja a Lisszaboni Szerződés összeegyeztethetőségét a cseh alkotmánnyal, akkor az unió intézményi és döntéshozatali mechanizmusát mélyrehatóan megreformáló szerződés december elsején életbe léphet, és az új Európai Bizottságot már a "lisszaboni szabályok" szerint lehet megalakítani. Az intézményi tisztségek hivatalos betöltésével tehát még várni kell, de azt nem tiltja semmi, hogy megkezdődjön a döntések előkészítése.
Szabad az út a Lisszaboni Szerződés előtt |
A biztosjelölteket a tagállami kormányokat képviselő Tanács javasolja Barrosóval egyetértésben, és az Európai Parlament a bizottság egészét hagyhatja jóvá vagy utasíthatja el. Valamennyi biztosnak meghallgatáson kell részt vennie a tárcájának megfelelő parlamenti bizottságok előtt, ahol a bizottságok értékelik a jelölt képességeit, majd ezt követően a plenáris ülés szavaz. Jerzy Buzek EP-elnök jelezte, hogy a bizottsági meghallgatások - amelyek nyilvánosak - november 25-től megkezdődhetnek.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj! |
Az európai parlamenti bizottsági meghallgatások - az irányadó előírások értelmében - "a jelölt általános képességeinek, Európa melletti elkötelezettségének, személyes függetlenségének, jövőbeli tárcája ismeretének és kommunikációs képességeinek értékelését" célozzák. A bizottságok és az egyes képviselőcsoportok - frakciók - külön-külön értékelik a meghallgatásokat, majd a plenáris ülésen folytatott vitát követően szavaznak az Európai Bizottság egészéről. Az eljárás során bármikor lehetséges a tárcák vagy a jelöltek módosítása.
Euró tízmilliárdok maradnak befizetetlenül
Lábjegyzet mentette meg a Lisszaboni Szerződést
Orbán: amit Klaus művel, az zsarolás
Bajnai nemet mondott az Uniónak
Bajnai: elfogadhatatlan a kivételezés Lisszabon kapcsán
Fisher Klaus mellett: Csehország felmetést akar
MTI