.jpg)
Az óriásgép gondjai kicsit mintha az Unió bajait modellezték volna, az új típus megszületésénél is fontosabb volt a résztvevőknek, főképp a franciáknak és a németeknek a gyártásból való részesedés mértéke. Az amerikaiak ugyancsak az összhang hiányával küszködnek, de nem nemzeti, hanem globális vállalati vetületben: az első gép jelentős részben azért késik, mert sok mindent, amit a beszállítók kellett volna, hogy elvégezzenek, azt Everettben, a Boeing gyártócsarnokában kell a Boeing embereinek elvégezniük.
A 787-es többféleképp jelent új korszakot a repüléstörténetben, például a gép nagy része, beleértve a teljes törzset, kompozit műanyagokból épül, radikálisan más az elektromos és a kondicionáló rendszere, újak, csendesek és alacsony fogyasztásúak a hajtóművek, nagyon eltérő, a komfort újfajta értelmezését nyújtja a mai gépekhez képest az utastér, meg még sokminden más teszi technológiai oldalról úttörővé a típust.
Ugyanakkor abban is nagyon más lesz - lenne - a 787-es, hogy sosem látott globális összjáték eredményeként gyártanák, ráadásul a fő beszállítók a gép egy-egy nagyobb darabját, törzsszekcióját vagy szárnyát, vezérsíkjait teljesen készen, a belső berendezésekkel együtt kellene, hogy szállítsák az összeszereléshez, erre a célra külön hatalmas szállítógépet fejlesztettek a 747-es Jumboból, hogy az hurcolja Everettbe a részegységeket.
Nos ez a láncolat mondott csődöt, legalábbis az első példány esetében, olyannyira, hogy még bizonyos szimpla kötőelemek is hiányoztak, a tavaly már bemutatott gyönyörű prototípust gyakorlatilag újra össze kell rakni. A Boeing új főnökséget rendelt a programhoz, és saját menedzsereit küldte a szélrózsa minden irányába, Európától Japánig a beszállítók nyakára, hogy felpörgessék a folyamatokat, de nyilván a csúszás így is majd egy év.
Az amerikai cég azonban egyelőre nem akarja feladni ezt a globális gyártási modellt. Eddig úgy tűnik, hogy a piac a bajok ellenére továbbra is bízik a típusban, továbbra és érkeznek új megrendelések, és ami eddig sosem történt, bőven a gép első repülése előtt a rendelésállomány már 817 darabnál tart. De hogy a későbbi átadások miatti későbbi fizetések okoznak-e jelentős pénzügyi problémákat az amerikai óriáscégnél, ez csak később derül ki majd.
Márványi Péter jegyzete
Üres fejjel egyenest a Holdra
Végre: megfejtették Mona Lisa évszázados rejtélyét
Nagy tudós egy gonosz században
Szelel a bioüzemanyag-lufi
Az olimpia megmentette a Sportkórházat