
Binder István emlékeztetett arra, hogy a Molban való tulajdonszerzéssel kapcsolatban nem ez az első felügyeleti vizsgálat: 2007-ben az oroszoknak a pakettet most eladó osztrák OMV olajipari cég felvásárlási kísérleteit is elemezte a hatóság, melynek nyomán a Molt és az OMV-t is bírsággal sújtotta.
A szóvivő elmondta: a felügyeletnek a vizsgálatra 180 nap áll rendelkezésére, ami meghosszabbítható. Ha külső féltől kell beszerezni információkat, a válaszadásig tartó idő nem számít bele a határidőbe. Binder István jelezte, hogy a felügyelet minél hamarabb le akarja zárni a vizsgálatot.
Az osztrák OMV hétfőn jelentette be, hogy eladta a Molban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegasnak, az ügylet értéke az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró volt.
Oroszországi elemzők szerint a cég a Kreml tanácsára vagy nyomására vett Mol részvényeket, a hír meglepetést keltett ipari körökben. Az orosz társaság közleményében jelezte: a részesedés megszerzése jelentős lépés stratégiai céljának teljesítése felé, s az üzlet révén erősödni fog Európa energiaellátásának biztonsága.
A Mol korábban hangsúlyozta, hogy a tranzakciót követően is saját stratégiáját kívánja folytatni, célja a részvényesi értékteremtés és a Mol csoport fenntartható növekedésében érdekelt más jelentős érintett felek érdekeinek védelme. A Surgutneftegas Oroszország egyik legnagyobb kőolaj- és földgázipari konszernje, amelyben számos, nagy kőolaj- és földgáz-tartalékokkal rendelkező korábbi állami vállalat tömörült 1993-ban.
Mol: nemcsak a részvényt fizették ki az oroszok?
Oroszok a Molban: van okunk aggódni?
Az orosz állam lesz a Mol tulajdonosa?
"A Molnak meg kell őriznie függetlenségét"
Az oroszok csak egy székre vágytak a Molban
A Mollal vesztette el szüzességét a Surgutneftegas
MTI