Az országgyűlési határozati javaslat elfogadásához a megválasztott képviselők több mint felének - azaz 193 képviselőnek - az igen szavazata szükséges. A bizalmatlansági indítványt várhatóan elfogadja a parlament. Előzetesen csak azt tudni biztosan, hogy az MSZP és az SZDSZ többsége támogatja a kormányfőváltást, a Fidesz és a KDNP elutasítja az egész eljárást, a függetlenné vált MDF-esekről pedig még nem ismert, hogyan viszonyulnak a szavazáshoz, elképzelhető, hogy a párt képviselői nem egyformán szavaznak majd.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
A mai plenáris ülést megelőzően Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ismerteti kormánya összetételét és válságkezelő programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel. Az MTI úgy értesült, hogy a szocialisták a személyi kérdésekről reggel elnökségi, majd frakcióülésen tárgyalnak Bajnai Gordonnal. Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordon mai parlamenti beszédében a nyilvánosság előtt is megnevezi kormánya tagjait, így a parlament illetékes bizottságaiban azonmód elkezdődhet a miniszterjelöltek meghallgatása. A tervek szerint szinte minden testület ülésezik majd, így - tekintettel arra, hogy ugyanazt a jelöltet több bizottság is meghallgatja - a következő napokban összesen harminc meghallgatást tartanak.
Holnapig lehet betekinteni a június 7-i magyarországi európai parlamenti választásra készített névjegyzékekbe. A választásra jogosultak lajstromából való kihagyás, vagy éppen az abba való jogosulatlan felvétel miatt a települési jegyzőnél nyújtható be kifogás. EP-választás: nem kapott még értesítőt? |
A Fidesznél és a KDNP-nél délelőtt elnökségi ülésen, illetve az azt követő frakcióülésen döntenek arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt. Az MTI információi szerint valószínűnek tűnik, hogy a Fidesz nem vesz részt a szavazásban, nem nyomnak gombot, így jelzik, hogy távol tartják magukat a miniszterelnök-cserétől.
Az MDF-es független képviselők szintén délelőtt egyeztetnek az ügyben, de kérdés, hogy oda hányan mennek el, és mindannyian tartják-e magukat a többségi döntéshez. A távirati iroda úgy tudja, hogy Dávid Ibolya pártelnök elutazott, így nem lesz ott a szavazáson.
A szavazás alatt civilek demonstrálnak az Országgyűlés feloszlatását és az előre hozott választások kiírását követelve a parlament előtti Kossuth téren. A tüntetést szervező Civil Összefogás Fórum képviselője részt akart venni a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában is, hogy felolvashassa petíciójukat, ezt azonban Szili Katalin házelnök elutasította. A civilek korábbi, a Hősök terén tartott demonstrációján az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én vonjanak élőláncot a Parlament köré, és ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket.
Az Országgyűlés ma határoz a képviselői költségtérítéssel kapcsolatos, Seres Mária magánszemély által kezdeményezett országos népszavazás elrendeléséről is. A kezdeményezés szerint az országgyűlési képviselőknek csak bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járna költségtérítés.
Ma amúgy minden napilap címlapján foglalkozik az új kormány várható megalakulásával, az ennek összetételéről szóló értesülések nagyrészt egybecsengenek. A legteljesebb listát a Népszava közli. Eszerint Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Kiss Péter tárca nélküli miniszter, általános miniszterelnök-helyettes, Oszkó Péter pénzügyminiszter, Balázs Péter külügyminiszter, Vahl Tamás gazdasági miniszter, Draskovics Tibor belügyminiszter, Hiller István oktatási miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Hónig Péter közlekedési miniszter lesz. A Népszabadság ezt egészíti ki azzal, hogy a földművelésügyi tárca vezetője Gráf József is marad a posztján.
VDSZSZ: Bajnai szétveri a vasutat
Kiss Péter lesz az MSZP Mikola Istvánja?
Budai Bernadett kormányszóvivő marad
Már csak három politikust szeretünk
Megvan az új pénzügyminiszter?
MTI, Privátbankár, Népszava