.jpg)
Rainer Singer, az Erste Bank Csoport kelet-közép-európai makrogazdasági elemzési osztályának vezetője a súlyozást indokolva rámutatott: "az Egyesült Államokban fennáll a veszélye annak, hogy olyan lefelé mozgó spirál indul be, amelyben a csökkenő fogyasztás és a növekvő munkanélküliség egymást táplálja". Ennek ellenére az Erste elemzői arra számítanak, hogy az amerikai gazdaság hamarosan eléri a mélypontot, majd a második félévben fokozatos növekedésnek indul.
Az Erste elemzői szerint az amerikai központi bank, a Fed idén április végén újabb 50 bázisponttal mérsékli az irányadó kamatlábat. Az utána következő - ez év június végén esedékes - kamatdöntő ülés idejére a várakozások szerint olyannyira megnyugszanak a kedélyek, hogy a Fednek nem kell már hozzányúlnia az akkor 1,75 százalékos kamatlábhoz. "A dollár enyhe erősödésére számítunk" - szögezte le Rainer Singer. Az Ersténél valószínűsítik, hogy a második negyedév kezdetével magukhoz térnek az amerikai részvények is, de az elkövetkezendő hónapokban a nyereség-várakozások további, lefelé történő módosítása várható.
- Friss tőzsdei árfolyamok - Legfrissebb devizaárfolyamok |
A bank ajánlásai szerint külön figyelmet érdemel az eurózóna gazdasága: Németország és Franciaország is kielégítő növekedést mutat, viszont Spanyolország és Olaszország inkább a gyengülés irányába csúszik. Ugyanakkor az infláció emelkedik, az Európai Központi Bank pedig továbbra is két tűz között van egyrészről a lassuló gazdaság és a pénzpiaci válság, másrészről pedig a magas infláció miatt.
A második negyedévben az államkötvények várhatóan továbbra is profitálni fognak a piacokat uraló bizonytalanságból és az eszközalapú értékpapírokkal történő kereskedés fokozatos talpra állásából. Az Erste Bank elemzői úgy vélik, az amerikai kötvényekkel összehasonlítva az euróban denominált államkötvények várhatóan jobb teljesítményt nyújtanak, bár ezek hosszú távon túlértékeltek, ezért a hosszú távon gondolkodó befektetőknek inkább a rövid papírokat ajánlják.
Az Erste Bank szakértői arra számítanak, hogy az európai börzék inkább oldalazó mozgást végeznek majd a soron következő negyedévben. A DJ EuroStoxx tőzsdeindexben szereplő társaságok 2008-ra vonatkozó nyereség-növekedési kilátásait az elemzői konszenzus 11,8 százalékról mindössze 7,6 százalékra mérsékelte. A vállalatok zömének az izmosodó euró és az emelkedő alapanyagárak ellenére sikerült magasan tartania a rendelésállományt és az ipari termelést. A lehetséges árfolyam-visszaesések ellenére is az európai részvénypiacok stabilabb fejlődést írnak majd le, mint más régiók börzéi. "Ezért azt javasoljuk a befektetőknek, hogy az európai értékpapírokon belül túlsúlyozással vegyék a részvényeket" - mondják az Ersténél.
"A japán gazdaság a múltban már többször is megmutatta, mennyire sebezhető. A második negyedévben viszont a gazdasági helyzet stabilizálódása várható, és a japán gazdaság elég erős lesz ahhoz, hogy átvészelje az addig tartó szakaszt" - jelentette ki Rainer Singer. A japán gazdaság az Erste elemzőinek várakozásai szerint növekedési pályán marad, a jen devizaárfolyamának legmeghatározóbb tényezője a piacok visszafogott kockázatvállalási hajlandósága lesz. "A jen középtávon tovább erősödik az euróval szemben" - szögezte le Rainer Singer. Az elemzők szerint a japán részvénypiac továbbra is vonzó marad, úgy vélik azonban, hosszabb távon valószínűtlen, hogy a japán tőzsde függetlenedni tudna más vezető részvénypiacoktól.
Válságos idők: mikor kell félni?
Nagyot bemos Londonnak a válság
Tíz évünk rámehet a válságra
Soros tempóváltásra buzdít
Mibe fektessük pénzünket válság idején?
MTI