Rövid távú gyógyír - hosszú távú bajok

Amit tehát ez a sztrájk kikényszerít, az a szervezők nyilatkozatai ellenére éppenséggel nem a hosszú, hanem a nagyon rövid távú megoldás

Ahogy túl vagyunk egy sztrájkon és töltögetjük napjainkat a következőig, lassan talán érdemes lenne tisztázni, mire is jó a sztrájk. Lássuk először a lexikális meghatározást: eszerint a sztrájk - idézem - "egy adott szervezet, vállalat vagy intézmény dolgozóinak az egyidejű, szervezett munkabeszüntetése. A munkabeszüntetés célja a dolgozók követeléseinek kikényszerítése azáltal, hogy az állásidő anyagi és presztízsveszteségeket okoz a szervezetnek. A követelések vonatkozhatnak a munka díjazására, a munkaidőre vagy a munkakörülményekre.” No eddig a meghatározás.

Amit most láttunk, és netán majd látunk szép fővárosunkban, arra ez a definíció kétségkívül nemigen húzható rá, nem a béreket akarták emeltetni a BKV-sok, nem a munkaidővel volt bajuk, a munkakörülményekről már esett szó, például az alkatrészellátás, a járművek állapota, javítása, de igazából egy olyan összeg kikényszerítését próbálták, és a jelek szerint próbálják tovább a munkabeszüntetéssel, ami nem a béreket növeli majd a közlekedési vállalatnál. Vagyis mivel a BKV elégtelen költségvetése és a járatritkítás nem a közlekedési alkalmazottakat, hanem elsősorban a főváros lakosságát sújtja, tulajdonképp nem is a szakszervezeteknek kellene kikényszeríteniük a plusz pénzt, hanem azoknak, akiket igazán érint a dolog, vagyis a tömegközlekedést használó tömegeknek.

Korábbi jegyzetek: - BKV-s Altató: sztrájkolj csak szépen, kis Balázs - Vagy reform, vagy bársonyszőnyeg a semmibe - Felülről lefelé, kívülről befelé pusztít a stressz

A bökkenő az, hogy a fővárosiak eddig még nem vonultak az utcára elszántan tüntetni a BKV finanszírozásáért. A szakszervezetek tehát gálánsan átvállalják ezt a feladatot, méghozzá hosszú távú megoldásáért. Én pedig épp ezügyben kételkedem. A hosszú távú megoldáshoz hosszú távon kell gondolkodni, visszafelé, tehát az okokról is.

Két fontos történetet érdemes ezzel kapcsolatban felidézni. Az egyik az a hihetetlen kiköltekezés évtizedünk első felében, amelynek a kellemetlen következményeit most is érezzük, amely elbillentette az egyensúlyt, és amely ellen persze akkor, amikor több kormány alatt ez zajlott, érdekes mód nem tiltakozott senki sem sztrájkkal, sem tüntetéssel. A másik az 1990 utáni bármilyen színezetű magyar kormányoknak az a kellemetlen szokása volt, hogy a fővároson takarékoskodjanak. Ez a mostani speciel vállalta, hogy költ Budapestre, elég, ha csak az útfelújításokra gondolunk, közben épp ez a kormány próbált először megküzdeni a hógörgeteg-szerű hiánnyal.

Szóval, miközben tökéletesen elismerem, attól hogy a követelések nem fedik a nagykönyvben leírtakat, a sztrájk lehet jogos, azt viszont továbbra is kérdezem, vajon ezekre a hosszú távú problémákra képes-e pozitív hatással lenni egy sztrájk. Ha sikerül sarokba szorítani a fővárost és a kormányt, és a jelek szerint sikerül, akkor persze kerítenek valahonnan valamennyit, ami pontosan a lyukak tömködésének módszere, vagyis az, amit a szakszervezetek joggal kifogásolnak. Amit tehát ez a sztrájk kikényszerít, az a szervezők nyilatkozatai ellenére éppenséggel nem a hosszú, hanem a nagyon rövid távú megoldás. És ha a rövid távú megoldások kifújnak, akkor ugye jöhet a következő sztrájk.

Kés volt a hátában, de legalább buszozhatott!
Előbb fizet a BKV-nak a főváros

Márványi Péter jegyzete