Putyin arról is szólt, hogy közösen gáztározókat építenek Törökországban. Ezzel Törökország még inkább gázkereskedelmi központtá és fordítókoronggá válhat a Kelet és Nyugat között. Orosz lapok szerint Moszkva már kétszer is kérelmet nyújtott be a török félnél a Déli Áramlat ügyében, de mindeddig nem járt sikerrel.
Hivatalos forrásokból származó értesülések alapján a Kommerszant című orosz gazdasági lap azt írta, hogy az előzetesen elért elvi megállapodás értelmében a Déli Áramlattal kapcsolatos kutatások már augusztusban megkezdődnek, és az építkezés 2010-ben kezdődik.
| Déli Áramlat: több fronton is helyezkednek |
Mindemellett tárgyalnak egy másik gázvezetékről, az Oroszországot a Fekete-tengeren át a török fővárossal összekötő Kék Áramlat bővítéséről is. Lényegében az a terv, hogy egy második ággal bővítik a vezetéket, ezzel kapacitását évi 6 milliárd köbméterre növelik, és nem csupán Izraelbe, hanem Európába is szállítanak rajta gázt.
Nálunk tartaná a gázt Szerbia
A lakosság támogatja a Nabucco-t
Csöbörből vödörbe: a Gazprom lesz az "új" partner
Nabucco-kudarc: még jobban függünk az oroszoktól
Magyarország nem felejti el a Déli Áramlatot
MTI
Tayyip Erdogan török miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő egy sor energiaügyi megállapodást írt alá Ankarában
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,45 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 107 834,11 ponton zárt hétfőn.


